Bihari Napló, 1993. június (4. évfolyam, 105-126. szám)

1993-06-25 / 123. szám

2 - PARLAMENTI INTERPELLÁCIÓ SZÉKHÁZ-ÜGYBEN Alulírott Székely Ervin, Rákóczi Lajos és Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselők, tekintettel arra, hogy a Bihar megyei Prefektusi Hivatal azon döntése, amellyel a nagy­váradi Ion Antonescu utca 27. szám alatti ingatlant kiutalta a Nagyváradi Egyetemnek, rendkívüli közfelháborodást okozott, s ez a tény esetleges későbbi etnikumközi feszültségek forrása is lehet, átvizsgáltuk az ügy dokumentumait, és a következőket állapítottuk meg: 1. Az épületet 1927 és 1936 között a református hívek ada­kozásából emelték, s a Református Püspökség és egy egyházi iskola székhelyéül szolgált (1-es számú melléklet a telekkönyvi kivonatból). 2. A világháborút követően, 1947-ben a bihari magyarság akkori szervezetének, a Magyar Népi Szövetségnek a székháza volt, egészen 1954-ig, amikor is a totalitarista hatalom a ma­gyarságnak ezt a szervezetét is felszámolta. 3. Az 1960-as években megalakult a Román Kommunista Párt kabinetje, s az akkori hatalom ebben az épületben állít­tatta fel ennek székhelyét. A törvényesség látszatának fenntar­tása érdekében, a megfélemlítés eszközével élve, kiprovokálták az épület úgymond elajándékozását. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy az akkor teljhatalmú RKP felszólította a hivatal­ban lévő püspököt, Bathi Sándort, hogy 24 órán belül adja át az épületet, aki a megtorlástól félve, eleget tett e felszólítás­nak, jóllehet ezzel súlyosan megszegte a Református Egyház Alapszabályzatát, amikor e döntését egyedül hozta (2-es számú melléklet a Református Egyház Alapszabályzatából). 4. Az 1989-es fordulat után a Prefektusi Hivatal jogelődje, mintegy megelőlegezve az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának jogilag és erkölcsileg kívánatos aktusát, 10 évre érvényes bér­leti szerződést kötött a Református Püspökséggel, az épület jog szerinti tulajdonosával (3-as számú melléklet). 5. Ezt a szabályos szerződést megszegve, a Bihar Megyei Prefektusi Hivatal kiutalta az épületet a Nagyváradi Egyetem­nek (4-es számú melléklet), amely intézmény kilakoltatási pert indított a Püspökség ellen. A fentieket összegezve úgy véljük, hogy jelen esetben nem egyszerűen két intézmény közötti polgári perről van szó, hanem a Bihar Megyei Prefektusi Hivatal olyan döntéséről, amely mö­gött a demokráciával és a jogállamisággal ellentétes politikai akarat húzódik meg. Ez a döntés egyértelműen lehetetlenné tenné, hogy az egyház visszakapja jogos tulajdonát, másrészt pedig arra irányul, hogy megzavarja a református felekezet működését. Nem tartjuk elhanyagolható körülménynek azt sem, hogy az épületben a Református Püspökség mellett más olyan intézmények működnek, amelyek a nemzeti kisebbségek érdek­­védelmét látják el, illetve egy ifjúsági szervezet. Éppen ezért sajnálatosnak tartjuk Románia kormánya egyes külképviseleteinek álláspontját, amely ezt az ügyet pusztán a közigazgatás szervezési kérdésének, illetve két intézmény közötti polgári pernek minősíti. Ezen állásfoglalások valószínűleg infor­mációhiányon alapulnak, hiszen nem utalnak a szóban forgó ingatlan első tulajdonosára, illetve arra, hogy azt milyen körül­mények között fosztották meg jogos tulajdonától. SZÉKELY ERVIN RÁKÓCZI LAJOS SZILÁGYI ZSOLT ÖNKORMÁNYZATRA SZABOTT KÖLTSÉGVETÉS Nagyvárad város tanácsa szelet vetett, s a megyei tanácsban vihart aratott. Ugyanis a legutóbbi ülésen megmakacsolta magát, s amo­lyan ultimátumfélében követelte az állami pén­zek igazságos elosztását. Már-már úgy tűnt, a megyei tanácsban szélcsend lesz, ám Florian Popa, pénzügyi szakértő (mellesleg a Pénzügyi Vezérigazgatóság főnöke) szót kért. Miután rá­tapintott a megye pénzügyi „melléfogásaira“, meglepődésének adott hangot, amiért mindenki hallgat és nem szól arról a parázs vitáról, a­­mely egy héten át e téma körül folyt, vagyis­ Nagyvárad ellenszegüléséről. Az ülésen meg­hívottként jelen lévő Gheorghe Tautu alpolgár­mester mindenki füle hallatára kijelentette: „Mi úgy érezzük, hibáztak a megyénél. Az osztozko­dáskor figyelembe vett kritériumok nem vol­tak a legszerencsésebbek. Nem szabad unifor­mizálni, s úgy kiszabni a településekre eső ös­­­szeget, így nem értékelik azt, aki dolgozik, s nem ösztönzik további munkára. A társadalom még mindig a hátán cipeli azt, aki nem dol­gozik. A jövedelemadóból a megye kapott 1 milliárd 930 milliót, s ebből Önök adtak 145 milliót a szociális védelem és 752 milliót az egészségügy számára. A „fegyelmezetlen" Nagy­váradnak pedig kiutalnak 21 milliót a szociá­lis védelemre, és azt is teremtse elő a város, egészségügye számára pedig 466 milliót, amely­ből csupán 125 milliót fedeznek a megyei költ­ségvetésből. Ha a többi település igen, mi miért nem kaphatjuk meg a kiutalt összeget? Nagyváradon az egészségügy szükséglete 1,5 milliárd lej! Rendben van ez? Ha kell, a Köz­­igazgatási Bírósághoz fordulunk!" A pénzügyi osztály vezetője rendreutasí­­totta az alpolgármestert: „A költségvetés elosz­tása nem a helyi, hanem a megyei tanács dol­ga, így ön nem döntheti el, hogy többet kap­jon! Ugyanilyen alapon a megyei tanács is el­határozhatná, hogy adjon többet a kormány. Vajon az betartaná? A város rosszul értelme­zett! Azt hitte, a jóváhagyott összeget ki is kell utalni. Nem így van! Azzal vádolnak, hogy mi osztjuk el a pénzt. Ez sem igaz! Önök ha­­tároznak. Mi csak a minimális összeget állapít­juk meg. Egyébként is a településeknek kiutalt összeg még a közvilágításra sem elég. De ha el is vennénk minden településtől a kiutalt ös­­­szeget, az sem lenne elég még Nagyvárad köz­világítására sem! A városi tanácsot félretájé­koztatták, s az a tények ismerete nélkül hatá­rozott!“ Punktum! Ez igen, önkormányzat! Hogy most mi lesz? Nem vagyunk jósok, s így csak reménykedhetünk, hogy odafönn tényleg jóvá­hagyják a kiegészítő költségvetést, hiszen ab­ban az áll például, hogy több mint 2 milliárd lejt utalnának át az egészségügynek. BOGDÁN ILDIKÓ AZ ELNÖK NEM SZERETI ŐKET Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke lassan abba a tévhitbe ringat­ja magát, hogy nem csupán Kolozsváron, hanem az egész országban ő diktálja a feltéte­leket. A Szamos-parti törpe­diktátor Ion Iliescu államfő­vel folytatott szerdai megbe­szélésein egy olyan követelés­­listát terjesztett elő, amelynek se vége, se hossza. Az Egység­párt elnöke a tárgyalások u­­tán ismertette feltételeit, meg­jegyezve, hogy keményen meg­­feddte Iliescut, amiért az, annak ellenére, hogy október­ben támogatták elnökjelöltsé­gét, nem szereti őket. Szavai­ból az is kiderült, hogy az ál­lamfő nem volt elragadtatva követeléseitől, amelyek között szerepelt Misu Negritoiu ál­lamminiszter és további négy­ tárca vezetőjének leváltása — akik a DNMF reformszárnyá­nak tagjai —, egy néhány na­pon belül végrehajtandó kor­mányátalakítás, amely során természetesen több tárcát az RNEP-nek kell „kiutalni“, Mu­­gur Isarescu azonnali eltávo­lítása a Román Nemzeti Bank éléről, több erdélyi prefektus leváltása, és helyükbe új, egy­ségpárti kormánymegbízott kinevezése, Hargita és Ko­­vászna megyékbe pedig két román alprefektus kinevezése. Ez utóbbi feltételre Funar a­­zonban rögtön konkrét választ is kapott: Iliescu kinyilvání­totta, hogy magyar „alispáno­kat“ nevez ki a két székelyföl­di megyébe. Funar igen ke­mény hangvételű nyilatkozata, amelyben csupán Nicolae Va­­caroiu miniszterelnök ügykö­dését dicsérte, mindenesetre arra enged következtetni, hogy az államfő megelégelte az ult­ranacionalista pártvezér arro­gáns beszédmodorát, és inge­rülten vissza-visszavágott kö­­vetelőző társalgópartnerének. Talán ez lenne a DNMF és az RNEP közötti érdekszövetség felbomlásának kezdete? (králik) Mihail Gorbacsov A KÁOSZ DIKTATÚRÁT Elvileg azért nem fogadtam el a jelenlegi Oroszországban zajló reformfolyamatot, mert a gazdasági reformok folytatásá­hoz választott sokkterápia sze­rintem meggondolatlan volt. Ez a módszer hatástalannak bizo­nyult. Nem számolta fel a gazdasági válságot, hanem el­lenkezőleg, felerősítette és dur­vábbá tette azt. Tulajdonkép­pen 1992-től kezdődően a kor­mány feltétel nélkül elfogadta a Nemzetközi Valutaalap aján­lásait. Ezek az ajánlások csak arra jók, hogy az alkalma­zó országokat függelék-szerep­re ítéljék a fejlett államok gazdaságával szemben, és csak elméletileg kifogástalanok. Al­kalmazásuk sehol sem vált be. Ennek ellenére Oroszország ve­zetői egy ilyen hatalmas és rendkívül összetett országban alkalmazzák azokat. Mi több, lemondtak a re­formfolyamat­­ irányításáról, minden reményüket az árak liberalizálásába vetették. Ugyan­akkor viszont nem dolgoztak ki egy monopóliumellenes törvényrendszert, és sok más dolgot nem valósítottak meg az árliberalizálást megelőzően. Maga az ár­felszabadítás nem fokozatosan történt, nem folya­matként, hanem meggondolat­lanul, cowboyroham-szerűen. Az Orosz Tudományos Akadé­mia gazdasági szekciója az akadémikusok és a levelező ta­gok plénumán visszautasította és elfogadhatatlannak tartotta a gazdasági reformok kibonta­kozásának jelenlegi módját. Ez a vélemény 1992 novemberében fogalmazódott meg. Az Akadé­mián belül a legkülönbözőbb irányzatok képviselői tevékeny­kednek: liberálisok, kommu­nisták, szocialisták, konzerva­tívok, republikánusok, függet­lenek. Feltevődik a kérdés: mi­ért alkalmazták így a refor­mokat annak dacára, hogy azt a gazdasági szféra legmagasabb képzettségű szakemberei vissza­utasították? És hogyan fogadhatja el a társadalom a reformok alkal­mazásának ezeket a módszereit addig, amíg egyetlen év alatt az életszínvonalt húsz évvel vetették vissza, a '70-es évek kezdetének szintjére? Az árak növekedése olyan katasztrofálisan inflációs jel­leget öltött, hogy a lakosság 70 százalékát a szegénységi kü­szöb alá szorította. Ha mindaz, ami jelenleg történik, a re­formfolyamat része, akkor e­­zek a reformok nem demok­ratikusak. Nem véletlenül hangsúlyoz­tam többször, nyomatékosan, nyíltan és minden alkalommal, főleg 1992 decembere után. SZÜLHET hogy meg kell változtatni a re­formok irányát! Ha továbbra is ugyanezen az úton haladnak, akkor az országban igen erő­sen fokozódik az elégedetlen­ség mértéke, a reakció­erők pedig, amelyeket pillanatnyilag a társadalom nem támogat, meg fogják találni azt a szá­mukra kedvező közeget, amely­ben felerősödhetnek. És ebben rejlik a legnagyobb veszély. Oroszország várakozással te­kint a reformok folytatása elé. Egy olyan változatot kell ki­dolgozni, mely nem kedvez a reakciós erőknek. Amint Na­póleon mondotta: A káosz dik­tatúrát szül. Tehát nem en­gedhetjük meg magunknak, hogy zűrzavarba jussunk. An­nak ellenére, hogy a káosznál­, a hatalom megbénulásának, az Orosz Föderáció széthullásának már számos jele kiütközött. A­­mi engem illet, az én helyze­temben elégedetten dörzsölhet­ném a kezeimet: tessék, ezek a ti eredményeitek, íme, mit valósítottak meg az országlók, akik a helyembe léptek. De azt hiszem, hogy ez lenne a legerkölcstelenebb álláspont. (Folytatjuk) 1993. június 25. KÖZÖS HANG, KÖZÖS SZÍN Bukarestbe érkezése előtt, szerdán, a szlovák kormányfő nyilatkozott a Román Rádiónak. Vladimír Meciar természetesen ezúttal is a két ország, Románia és Szlovákia közös problémáira fektette a hangsúlyt, főleg az európa tanácsi előszobázásra, a magyar kisebbség problematikájára, illetve a Magyarországgal fenntartott viszonyra. A pozsonyi vendég valószínűleg nagyon jól meg fogja érteni magát bukaresti vendéglátóival, ugyanis sze­rinte is a régióban a legfontosabb feladat az, hogy egyes államok vezetőit lebeszéljék a területi követelések hangoztatásáról.­ Kü­lönben Meciar szerint Magyarország és Szlovákia között jó a vi­szony, s ezt csupán egyes budapesti politikusok kijelentései za­varják meg időnként. Érvként újra előhozakodott azzal a Her­mann János magyar külügyi szóvivő által igen határozottan cá­folt információval, mely szerint Magyarország meg fogja vétózni Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba. Miután már agyondi­csérte a román kisebbségi politikát, elégedetten nyugtázva az it­teni szlovák kisebbség jó helyzetét, Meciar, saját kormánya el­képzeléseiről szólva, kijelentette, továbbra is ellenzi, hogy az egymás mellett élő nemzeti kisebbségek közé „korlátokat“ emel­jenek. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy nem támogatják a kisebbségek azon törekvéseit, amelyek egy önálló intézmény­rendszer kiépítését célozzák. (K. L. I.) ARATÁSKOR (Folytatás az 1. oldalról) helyzetben lévő mezőgépésze­­ti vállalatoknak, amelyek meghatározzák, kinek mikor és mennyiért aratják le gabo­nájukat. A múlt héten, az őszi árpa aratásának kezdetén, egy hek­tár aratási díja még 35 ezer lej volt. E héten a tárgyalásos aratási díj dombvidéken 45 700 lej/hektár, síkvidéken pedig 41600 lej hektáronként, ami még változhat vállalaton­ként is. A síkvidéken, ahol az árpa hektáronkénti termésát­laga meghaladja a 3 ezer ki­lót, megegyezés szerint ter­mészetben is lehet fizetni az aratási díjat. Az említett szol­gáltatási árak minden való­színűség szerint csak július elsejéig érvényesek, az érték­­növekedési adó (TVA) beveze­tésével változhatnak. A hivatalosan érvényben le­vő felvásárlási árak a követke­zők: őszi árpa 100 lej/kilo­gramm, sörárpa 110 lej/kilo­gramm. A búza új felvásárlási ára egyelőre még ismeretlen, valószínű, hogy e termény á­­rát a kormány fogja meghatá­rozni. Jelenleg az árpával beve­tett terület több mint felét learatták. Az eddigi eredmé­nyek közepes termésre utal­nak, de vannak magántársu­lások, mint a palotai, ahol be­fejeződött az árpa aratása, az elért termésátlag pedig megha­ladja az 5500 kilogrammot. Az aratás menetére kedve­zőtlenül hat a szolgáltatási dí­jak állandó változása. Ezért a termelők és az aratást végzők között igen sok a vita. Szeret­nénk, ha ezek a nézetellentétek nem minden esetben végződ­nének a kombájnok leállásával, mint az a napokban Gyapjú­ban történt. A megyénkben le­vő kevés kombájnnak csak e­­gyetlen célja lehet: az aratás optimális időben történő befe­jezése. Vitatkozni majd ráé­rünk a következő aratásig...

Next