Bihari Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 150-170. szám)
1993-08-25 / 166. szám
1993. augusztus 25. ÚT AZ ITTHONMARADÁSHOZ A zsoboki példa A Részegtető majd' 800 méteres magasából, onnan, ahol a sárvásári, sztánai, körösfői és nádasi határ találkozik a zsoboki rízekkel, gyönyörűséges kilátás nyílik a Vigyázóra, fideszesre, a Bánffyhunyadimedencére. Maga a Tető, egy részegvirágtól (Daphne eneorum) megmárosodott, alvó óriáslegény alakját formázza. Ez a virág állítólag csak itt terem meg szélén e világon. Körös-körül a suvadásos oldalakon kagylóhéjak, csigaházak megkövült maradványai tanúskodnak a vidék valamikori tengerfenék-múltjáról. Valahol alant húzódik még a Gáldombija. Az a hely, ameddig a megdühödött tatárok hurcolták egy bizonyos zsoboki illetőségű Gál asszonyának lófarokhoz kötözött testét, bosszúból, amiért elvágta egy kemencéből kenyeret lopó kutyafejű torkát. A háromosztatú falu (Alszeg, Felszeg, Egerlő) a környék legmélyebb völgyében fekszik. A neve, Zsobok, szláv nyelveken „gödör“ jelentésű. Legalább 200 méterrel lejebb van, mint Kalotaszeg „fővárosa“, Bánffyhunyad. És bár a két település közötti távolság nem több 8 kilométernél, de a zsobokiaknak mégis legalább 80 kilométert kerültek ahhoz, hogy beszekerezzenek. (Amennyiben a kerékagyig érő, agyagos sár kiengedte őket a faluból.) Ennek ellenére Zsobok maga is „centrum“ volt, mégpedig iskolaközpont. Itt tanultak betűvetést a farnasi, kispetri, sztánai, nyárszói, ketesdi, jegenyei gyermekek. Egészen 1990-ig. Abban az esztendőben ugyanis egyszerre szűnt meg az óvoda — gyermekhiány miatt — és a nyolcosztályos iskola, mert az ingázó tanárok városra húzódtak, s helyükbe egyetlen képesített pedagógus sem jelentkezett! A négy, összevont alsóosztály 6 nebulóját egy nyugdíjas tanító néni oktatgatja. A századfordulón közel 700 lelket számláló falu lakossága ekkorára már 330 főre zsugorodott. A gödörfalu asszonyai potom áron kótyavetyélték el szebbnél szebb varrottasaikat a körösfői viszonteladóknak. Ők lettek az országút mentén lakók „négerei“. 1991 márciusában egy négygyermekes fiatalasszony érkezett lelkipásztornak a faluba. Molnár Jánosné, Csorna Irma Kolozsvárról ide ingázó teológiai professzor férjével együtt csodát művelt. A két fiatal értelmiségi becsalogatta Zsolokra a Nagyvilágot. Mint az általuk összeállított História Domusban, a gyülekezet krónikájában olvasható, alig három héttel odaérkezésük után megjelentek a parókián elsőnek a Johannita-rend lovagjai, majd magyarországi, holland, német, svájci vendégek váltották egymást. Hol a pécsi Janus Pannonius Egyetem diákkórusa, hol a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium, hol a neunhauseni testvérgyülekezet fiataljai, avagy a szamosújvári gyermekotthon árvái tanyáznak Zsobokon. Egy-egy család négy-öt vendéget is ellátott, mire '91 augusztusában Irma tiszteletes asszony megszervezte a II. Kalotaszegi Ifjúsági Találkozót, a falusfelek már egymással vetekedtek a vendégekért. (Az első IKE-tábort 1936-ban szervezték a faluban, tehát egy szép hagyomány vált elevenné. Annak idején Bánffy Miklós Kós Károllyal együtt meglátogatta a fiatalokat. Erről egy Makkai Sándornak írt levélben számolt be: „Tegnapelőtt Kós elvitt Zsobokra, ahol az IKE táborozott. Nagy örömöm telt ezekben a fiatalokban. Amennyi hit, életbizalom, egészséges jókedv és mégis komoly munkavállalás van bennük — egész felüdített ennek látása. Mégiscsak van jövője ennek a népnek, melynek fiatalsága ilyen tudott lenni.“ 1992. folyamán a zsobokiak renoválták, átalakították a parókiát, padlásterében vendégszobákat képeztek ki, a templomot is újjávarázsolták kivül-belül. Maga a falu három ízben lett tűzvész martaléka — erről a környéken szólásmondás is keletkezett: „háromszor égett le, mint Zsobok“. A felújított templom vakolt mennyezete helyébe csodálatosan faragott fakazettás mennyezetet varázsoltak a helybeli faragómesterek, nappal, holddal és egyéb ősi motívumokkal ékesítve a kazetták mezőit. Tavaly sor került a HL, idén augusztusban a IV. Kalotaszegi Ifjúsági Találkozóra is. Irma tiszteletes asszony és professzor férje közben a falu apraját-nagyját maga köré „édesgette“. Kórust szerveztek, verseket tanítottak, minden szombaton művelődési programmal, szabad témájú beszélgetéssel egybekötött ifjúsági bibliaóra van. S a professzor úr, tekintettel a nagy idegenforgalomra, a falusiak kérésére német nyelvtanfolyamot indított, melyen az ifjak mellett meglett korú férfiak és idősebb nénikék is tanulgatják a der die-das szabályait! Egyik gyakran ide látogató „nyugati“ barátjuk ötlete és ajánlata nyomán kézimunkáik immár közvetlenül Nyugat-Európában kerülnek piacra, valutáért. A közös munkával összegyűjtött pénzből egy teljes gépparkot szereztek be, és megalakították a gyülekezeti társulást, mely megműveli a falu egész határát. Továbbá gyógyszertárat létesítettek a gyógyszeradományokból, ahol a nyugdíjas tanító néni ingyen adja ki a receptre előírt orvosságokat. Az iskolát is szépítik-bővítik, szeretetotthon készül öregek, árvák számára. Az idei táborlakóknak már nem kellett harminc kilométeres kerülővel Zsobokra jönniük. Ugyanis egyetlen hónap leforgása alatt egy magánútépítővel szövetkezve elővarázsolták a 4,5 kilométer hosszúságú bekötőutat Egy-egy alkalommal 40—50 zsoboki volt a „soros“ az útépítő kalákában, de aki tehette, soron kívül is megmarkolta a szerszám nyelét. így esett meg a csoda: harminc nap alatt teljesült a falu sok évszázados vágya: közelebb kerültek a Nagyvilághoz, miután a Nagyvilág felkereste őket. Nem csak jelképesen kerültek közelebb: több nyugati testvérgyülekezetet is meglátogattak. Az immár világlátott zsobokiak egyre jobban ragaszkodnak szülőfalujukhoz. Irma asszony zsoboki krónikája szerint: „Mai életünk gödör helyzetében csak a felfelé nézés hozza a megtartatást“... SZILÁGYI ALADÁR FŐUTCAI DIVATBEMUTATÓ Igazán üde színfolt volt az augusztusi kánikulában az a vásárlással egybekötött divatbemutató, amelyet nemrég rendezett a Kádár cég a főutcán. Ritmusos zene és jó mozgású manökenek csábították megállásra a járókelőket. A divatbemutató a középosztály tetszését és pénztárcáját célozta, nem kis sikerrel. Főleg hétköznapi és délutáni ruhákat vonultattak fel a pódiumon. A szervezők szerint Váradon leginkább erre van kereslet, mivel ezeket a ruhákat az itt élő emberek is ki tudják fizetni. Az árak egyébként 15 és 28 000 lej között mozogtak. A lányokon nemcsak a ruha mutatott, a hajra és sminkre is nagy gondot fordítottak, tudván, hogy csak az összhang tökéletessége hozhat teljes sikert. A kifutón a különböző korosztályokat képviselő manökenek jelentek meg. A gyerekek nyári szerelésekben lopták be magukat a közönség szívébe. Rövid farmernadrágok, vászoningek, baseball-sapkák és tengerész-felsők szerepeltek a repertoárjukon. Tiniknek való ruhák is szép számmal akadtak. Hétköznapokra egy- vagy többszínű könnyű felsők, bő vagy testhezálló rövidnadrággal és vászoncipőkkel. Igen nagy sikert aratott az az összeállítás, ami a szoknyarésznél bővülő sötétszürke, fehér galléros ruhából, ciklámen kalapból, valamint bordó körömcipőből állt. Mivel a mai divat célja, hogy a nő mindig nőies legyen, több olyan ruhát láthattunk, melyek a test vonalát követték. Ezek különböző pasztell- vagy ún. hideg színekben pompáztak. De azok sem panaszkodhattak, akik a nadrágot szeretik, mivel a manökenek többszínű és -szabású nadrágot és nadrágszoknyát mutattak be. Talán a legextravagánsabb a nőies, pasztellszínű, nyári, virágmintás ruha volt, amelyet egy széles fejpánt egészített ki. Azok, akik az egyszerűséget kedvelik, nyilván előnyben részesítették a következő két ruhaköltményt: fekete, bő szabású, selymes anyagú nadrág, fehér blúzzal, színes, mintás, óriás körgallérral. Ugyanezzel a nadrággal remekül mutatott egy kívül (is) hordható piros-fehér-fekete színű csíkos ing. Sajnos az estélyi ruhák igencsak csúnyácskáik, már-már giccsesek voltak. Legtöbbjük fekete, műszálas anyagból készült. Ezeknek nemcsak anyaguk, de szabásuk is igencsak divatjamúlt és sablonos volt. De a rikító lila, elöl ráncolt, tükörbárányhoz hasonló anyagból készült ruha sem érte el az eddig felsorolt darabok színvonalát. Ennek ellenére azok, akik végignézték a műsort, kellemes élménnyel távoztak. Reméljük, még sok ilyen vagy ehhez hasonló rendezvényt láthatunk. SZŐKE ÉVA 3. ÉVADKEZDÉS ELŐTTi embereket nehéz kimozdítani Ma este Leonard Gershe: A pillangók szabadok című vígjátékával veszi kezdetét a '93/94-es évad. Igaz, ez az előadás egy baleset miatti júniusi adósság törlesztése. Hajdú Géza, a Szigligeti Társulat vezetője a tervek mellett az elmúlt évad tapasztalatairól is beszélt. — Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy „elátkozott“ évadon vagyunk túl, annyi váratlan körülmény merült fel. Olyan darab nem volt, amikor valami ne jött volna közbe. Bár — a körülményeket figyelembe nem véve — joggal bírálhatnak azért, hogy a repertoár esetleges volt, nincs okunk szégyenkezésre, az Ördögölő Józsiás vagy a Névnap szép szakmai és közönségsikert aratott. A Kaland is jó előadás volt, csak éppen nem kellett a közönségnek... — Mire számíthatunk az ősz folyamán? — Igazából csak október 8-án kezdődik az évad. Korányi László, a Padlás rendezője egy zenés darabot, a Villont állítja színpadra. Kardos G. György írta, nagyon jó az anyag, szeretni fogja a közönség. A későbbiekről még nem szeretnék hivatalosan nyilatkozni, a napokban minden tisztázódik. A rendezők megvannak, a darabokkal kapcsolatban merülhetnek fel még kérdőjelek. Annyi biztos, hogy az ősszel Szabó József rendez, de végleges címet még nem mondhatok. Szeretnénk folytatni a történelmi drámák tavaly megszakadt sorozatát. Októberben, 23-án várjuk a Nemzeti Színház vendégjátékát, illetve a békéscsabaiak, nyíregyháziak, debreceniek fellépéseit. Szeptember 5-én újra Váradon játszik a közkedvelt Dávid Sándor. — A nyári napok nem csupán pihenéssel teltek, a társulat a határon túl vendégszerepelt. — Több magyarországi városban léptünk fel. Hallatlan sikere volt a Padlásnak. Hiába ez a sokadik feldolgozás, zsúfolt házakkal fogadtak. Váradon is nagy sikere volt, de ez nem mérhető össze például a diósgyőrivel, s egyáltalán nem a székelyföldivel, ahol — bár eljöttek a nézők — nem volt sikerünk. Én ennek nem feltétlenül örülök, sokat mond a kultúrigény irányáról, Ígéretünk van arra, hogy az Ördögölővel eljutunk a Nemzeti Színházba. Ez komoly erkölcsi sikernek tekinthető, akárcsak a kisvárdai közönségdíj. — Ha a tervekről beszélünk, elkerülhetetlen az anyagi nehézségek érintése, a költségnövekedések kapcsán. A kegyetlen áremelések szükségszerűen módosítják a mi árainkat is. Sajnos nap mint nap tapasztalom, hogy szörnyen eluralkodott a fásultság az embereken. Ott tartunk, hogy a bérletkampány indítása előtt tíz nappal még nem tudjuk, hány lejért merjük árusítani a bérleteket... Riasztó tapasztalataink vannak. A műsorfüzetekből a korábbinak töredékét tudjuk eladni. A pénztelenség elsősorban a művészeten csapódik le. A könyvkiadáson, a színházon, a komolyzenén. Nem lehet tudni, meddig mehet el az ember. Mert az, hogy Kovács Katiért Idádnak ezer lejt, s verekednek érte, az a mi esetünkben nem mérvadó. Gondot jelent, hogy a költségek miatt ősztől teljesen leállnak a turnék. Csak egynapos kiszállásokat eszközölhetünk a megyében. Mindez azt jelenti: itthon kell több nézőre szert tennünk. Visszaállítjuk a vasárnap esti Delly Ferenc bérletet, s kedvezményeket kínálunk a diákoknak, a nyugdíjasoknak. Az embereket nehéz kimozdítani helyükről, s olyan mesékkel sem lehet etetni a nézőt, hogy egy üveg sör ára az annyi, mint.. Az üveg sör egy dolog, a színház más. • Mit mutatnak a számadatok? — Van egy érdekes kimutatásom: a 4503 bérletesünk közül az Ördögölő Józsiást 1791, a Kalandot 2743 nem látta. Az össznézőszám esetleg a kabaréknál megy ötezer felé (Váradon), ami sajnos azt jelenti, hogy a város magyar lakosságának kevesebb mint egytizede (kb. 6—7 százalék) jut el színházba. S tapasztaljuk: mindig ugyanazok jönnek: az idősek és a fiatalok. Az új polgári középosztálynak, a vállalkozó rétegnek még nincs ideje, igénye a színházra. Lejegyezte: SZŰCS LÁSZLÓ autókról annyit írtak, írnak, hogy szinte nem is érdemes foglalkozni ezzel a témával. Szinte. Mert azért még mindig akad valami új. Mostanság például azt figyelem, hogy miközben ezrek kongatják a vészharangot, amiért még a mindennapi betevőnk megszerzése is óriási gond lesz, addig mások ezerszám veszik, hozzák be külföldről a drágábbnál drágább kocsikat. Eszerint nemcsak a szegények száma nő, hanem a gazdagoké is... Autó Őfelsége pedig, úgy tűnik, fittyet hány a piacgazdaság minden átkára. Sokaknak tömi a zsebét, munkát biztosít, felfalja az utakat, a zöldövezeteket rondítja a levegőt és emberéleteket olt ki. S mert mindig utáltam (alapos okom van rá, hisz többször el akart pusztítani), pillanatig sem tévesztem szem elől. Várom, mikor kerül státusszimbólum-minőségéből az őt igazán megillető helyre?! Addig is nézzünk a körmére. Tényleg körülötte kell forogjon a világ? Először is az átlagember számára egyre elérhetetlenebbé válik, az ára miatt. Ki bolond fél élete keresményét rááldozni, némi furikázás kedvéért? De figyeljük meg a mostani „boldog“ tulajdonosokat. Az idézőjelt azért tettem, mert legtöbbjük már tudja, mekkora terhet jelent autótulajdonosnak lenni, s csak azért nem adják el a már szinte ócskavasnak számító tragacsukat, mert másikat már nem vehetnének, a pénz pedig úgy fogy, mint reggel a harmat. Kíváncsiságból (bárki megteheti) megszámoltam, egy bizonyos helyen, néhány este és reggel a parkoló autókat. Az eredmény: 70—75 százalékuk, úgy tűnik, gyökeret eresztett. Egy részükhöz nincs cserealkatrész, mások javításához nincs pénz, de a legtöbb azért áll, mert alig lötyög némi benzin a tartályban. Pedig még alig 250 lej az ára literenként. Hamarosan, a legoptimistább előrejelzés szerint sem lesz 500 lej alatt, hisz Németországban kb. 1,3 márka, Magyarországon 76 forint a jelenlegi ár. Tessék átszámítani. S ha csupán a benzinár kúszna felfele ... Távol áll tőlem valakire is irigykedni. Mindenkinek privát ügye, melyik ablakon dobja ki a pénzét. Ami bosszant, hogy sehogyan sem futja-futja a közszállításra. Pedig az szolgálná igazán az állampolgárok széles tömegeinek az érdekeit! Hát hol fognak ezek az egyre szaporodó autók közlekedni (hisz útjaink olyanok, amilyenek), honnan annyi üzemanyag és annyi parkoló? Ezért örülök, ha magán közszállítási cégek alakulásáról hallok, ezért lenne jó, ha Váradon a sok száz (azt hiszem, keveset mondtam) taxi helyett a város több pontját érintő mikrobuszok közlekednének, ha több bicikliparkoló lenne, ha az állami közszállítás az elvárt színvonalon működne, ha... De mindezek egyelőre álmok. Marad az autópiac, a javítók zsebeinek tömése, a garázsoknak nevezett tákolmányok építése, a zöldövezet zsugorítása, a zsúfoltság, a rossz levegő, a rozsdásodó autók látványa. Közben öregszünk — ha meg nem halunk ■.. SZEGEDI LÁSZLÓ Csak úgy mondom...