Bihari Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 150-170. szám)

1993-08-13 / 158. szám

VISSZATEKINTŐ TÁJÉKOZTATÁS „Riporter: Ha jól tudjuk, ez volt a PER közreműködé­sével beindult párbeszéd negyedik menete? Borbély László: Igen, az elsőre még 1992 elején kerü­lt sor, s ugyancsak tavaly, de már Neptunon, túlestünk a másodikon is." (Csend vagy béke? RMSZ 1993. július 21-én) „A megbeszélések nem voltak titkosak ... Ezekről a megbeszélésekről beszámoltunk az RMDSZ vezetőségének." (Nyilatkozat — Frunda György, Tokay György, Borbély László, RMSZ 1993. augusztus 6-án.) Ezúton tudatjuk az RMDSZ országos és területi vezető testületeivel, hogy mostanig semmiféle tudomásunk nem volt azokról a titkos tárgyalásokról és egyezkedésekről, me­lyeket néhány RMDSZ-vezető — Borbély László, Frunda György, Tokay György — a romániai hatalom képviselőivel 1992 során folytatott. Ugyanakkor elkeseredve konstatáljuk, hogy milyen mértéket ölthet a jóhiszemű RMDSZ-tagok és -szimpatizán­sok — sőt a választási eredmények ismeretében, mondhatni az egész romániai magyarság — félrevezetése és megtévesz­tése: a pátoszos magyarságféltő és látszólag következetesen ellenzékies magatartás mögött ott húzódik meg a hatalom­mal folytatott titkos egyezkedések egész sora. A most nap­világra került tények válaszút elé állítják az RMDSZ-t és a romániai magyarságot. Ezért szükségesnek látjuk, hogy nyilatkozatunk a legnagyobb nyilvánosság elé kerüljön. Különösen sérelmezzük, hogy Borbély László, Frunda György és Tokay György nem átall ország-világ előtt azzal védekezni, miszerint lépésükről az RMDSZ vezetőségét tá­jékoztatták volna.­­ Ismeretes, hogy az RMDSZ volt el­nöke, Domokos Géza is gyakran cserélte föl a kollektív ve­zetés módszereit az egyszemélyi politizálással. Többször e­­lőfordult, hogy fontos kérdésekben is csak utólag, kisebb­­nagyobb késéssel tájékoztatta az elnökséget, de tudomásunk szerint sohasem követett el ahhoz fogható lépést, mint ami most került napvilágra. Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy RMDSZ-elnökségi megbízatásunk ideje alatt senki sem tá­jékoztatott bennünket a nevezettek által folytatott titkos tárgyalásokról. Egyben ez természetesen azt is jelenti, hogy semmiféle vonatkozó mandátummal nem rendelkeztek, a­­hogyan az az RMDSZ tiszteletbeli elnöke — Tőkés László püspök — írásából is kitűnik. (A hatalom uszályában! RMSZ 1993. augusztus 7—8.) Bár nem tisztünk nevezetteket elszámoltatni, kötelessé­günknek érezzük ezeket az információkat a közvélemény tudomására hozni. A III. RMDSZ-Kongresszuson leköszönt tizen­egy tagú Országos Elnökség nyolc tagja: Kolum­bán Gábor — volt alelnök, Szőcs Géza — volt alelnök, Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Dr. Csapó József, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor — volt tagok. ELHÚZZÁK A A yen fekvése éjnek évadján kedvező, és pirkadat után csör­tetve halad fölfelé az árfolya­mon. Ez egy okkal több, hogy bol­dogan és nemzeti büszkeséggel lyukadjunk ki arra, amit hírül adni akarok. Nos, a George E­­nescu Filharmónia negyven millió yen támogatást kapott a távoli, de annál barátibb szi­getországtól. Lehet, meglepő a hír, még­sem egy premierről szól. Nem, hiszen már a Bukaresti Román Operának és az Ateneul Ro­mán zeneintézetnek is kiutalt a japán kormány korábban egy-egy jelentős összeget. Jo­­shiki Sugiura őexcellenciája, a NÓTÁNKAT Japán Császárság ideiglenes és meghatalmazott nagykövete és Őexcellenciája dr. Teodor Me­­leșcanu, külügyekkel megbízott államminiszter a fogadás szín­helyén tébláboló Mihai Golu művelődési miniszter és Mircea Albulescu államtitkár tétova jelenlétében aláírta az aláírni­­valókat, a maga részéről a ja­pán úriember is, utána a japán és a román kultúrát kölcsönö­sen dicsérő, és a két ország nagy hagyományú kulturális kapcsolatait méltató szózatok hangzottak el mindkét részről. Mielőtt kimenne a fejemből, elmondom, hogy az adományo­zás időpontja nem volt vélet­len. Hiszen a neves bukaresti zeneintézmény születésének 125. évfordulóját ünneplik, sőt, az sem tekinthető teljesen mellé­kesnek, hogy az alkalmi, de teljhatalmú japán nagykövet lefényképezte a filharmónia homlokzatát, és a filmtekercset ismételt kérésre sem adta át a Román Hírszerző Szolgálatnak. Járulékos örömhír, hogy a George Enescu Filharmónia e­­gyütt fog működni Ikuma Dán karmesterrel és Atsuko Temma zongoraművésznővel. Bízzunk benne, sőt, biztosak vagyunk, hogy két ilyen neves művész és negyven millió yen birtokában elhúzzák a nótán­kat, hogy aszongya: Rózsi, Ró­zsi, mi bajod ... BOKOR ANDRÁS PÉNZ KELLENE Bár a miniszterelnök — va­lószínűleg nem minden hátsó szándék nélkül — megpróbálta belerángatni a bányászkonflik­tusba, Mi$u Negrijoiu állammi­niszter mégis kiszabadult a csapdából, és mással foglalko­zik. Igaz, mostani feladata sem irigylésre méltó: össze kell kol­dulnia azt a valutamennyiséget, amelyet az államadósság tör­lesztési részleteként a román kormánynak a jövő hónap fo­lyamán ki kell fizetnie. A mint­egy 350 millió dolláros összeg egy részének fedezésében i­­deiglenesen sokat segíthet az Európai Gazdasági Közösségek Bizottságától, Brüsszelből érke­ző 70 millió ECU-s (vagyis mintegy 90 millió dolláros) se­gély. Azzal azonban az állam­miniszter is tisztában van, hogy ez csak egy csepp a ten­gerben: Romániának újabb hi­telekre van szüksége ahhoz, hogy az eddigieket törleszteni tudja, és ne legyen kénytelen bejelenteni a fizetésképtelensé­get. Legutóbb Japán húzott ki minket a pácból, egy 100 mil­lió dolláros gyorssegéllyel, most azonban nem tülekednek a se­gítőkész jelentkezők. (K.L.I.) Vásárhelyi Miklós A HIERAUS AlTimilVA [Sírül (IV.) — Az átmenet néhány problémája — Bonyolultabb kérdéseket vet fel a diktatúrák korábbi ellen­zékének jogos elismeréssel ö­­vezett múltja. Azt, hogy a diktatúrában hallgató nagy többség, és a később felszínre kapaszkodott, korábban lapuló politikus-garnitúra nemigen emlegeti az egykori dissziden­­seket, vagy ha mégis, abban nincs köszönet, lélektanilag és politikailag megfejthető. Ke­vésbé érthető, miért szorultak­­ ki, vagy vonultak ki önkénte­sen a közéletből, tűntek el a reflektorfényből azok, akik egy ideig a történelmi fordu­lat előkészítésének főszereplői voltak (személyek, irányzatok, csoportosulások). Kétségtele­nül ők élik meg a keservesebb csalódásokat, egyben ők érez­hetik a legsúlyosabb felelőssé­get a csalódásokért. A kiáb­rándultak nem kívánnak szembesülni egykori ábránd­jaikkal. Mert itt mindenki megál­modta a maga utópiáját. Ra­cionálisan, okosan, művelten, vonzóan, idealista rajongással szerkesztette meg a rendszert olvasmányai, ismeretei tapasz­talatai és vágyai alapján. Az etalon a nyugati demokrácia. „Európa“ volt, pontosabban a „létező“ demokráciának és Nyugat-Európának idealizált, javított változata, mert az is­meretes volt, hogy a valóság­ban létező demokrácia és a csábos hangzású Európa is el­marad az eszményitől. Így szü­lettek meg a csodálatos álmok a reformkommunisták fejében a demokratikus szocializmus­ról, a liberálisok agyában az önmagát automatikusan szün­telenül korrigáló és kiegyensú­lyozó piacgazdaságokról, a kon­zervatívok a modernizált régi szépről révedeztek, a katoliku­sok keresztény­demokráciáról, a harmadik utasok valami sa­játosan nemzeti és Duna-völ­­gyi igazi szocialista és kister­melői Kert-Magyarországról. Az egymástól alapvetően kü­lönböző rendszer-fantáziák­­modellek csak egy valamiben voltak azonosak: tökéletessé­gükben, belső következetessé­gükben, s természetesen vala­mennyi beleillett a demokrá­cia eszmerendszerébe. Ezért is, meg mivel oly messze felette lebegtek a profán földinek odafenn a festett egekben, nem okoztak különös feszültséget szerzőik között. Kissé megza­varta a harmóniát, midőn pél­dául 1985-ben Monoron köz­gazdászok némi ízelítőt nyúj­tottak „tükör által homályo­san“ gazdaságunk tényleges sivár állapotáról, a problémák bonyolultságáról. Ám az ef­fajta földre pottyanások csak múló epizódjai voltak a dik­tatúra elleni harc eposzának. Az eszmény csillogása, lét­eleme az önkénnyel szemben tanúsított helytállásnak. De a racionális utópiáknak (a fogal­mat Hanák Péter akadémikus­tól vettem át) gyengéje, hogy szemléletéből — a dolog ter­mészeténél fogva — kirekesz­tődik minden, ami előre nem látható, nem kiszámítható, bi­zonytalan, esetleges, jó lehet történelmi realitássá válik. Így például a rendszerváltozás fo­lyamán megváltozott a világ is, sőt a változás következté­ben előre nem látott, veszedel­mes folyamatok indultak el: véres etnikai konfliktusok, ér­telmetlen ellenségeskedések, fellángoló faji gyűlölködés, rö­vidlátó elzárkózás, védővámok. Csupa irracionális, előre nem látható, meg nem magyaráz­ható, mégis súlyosan ható mozzanat. Nem beszélve a leg­rejtelmesebb inponderábiliáról — az emberről. Ki számolt azzal, hogy az ember, akiért minden történik az átmenet­ben, a demokrácia varázslatá­ban szabadon fejtheti ki, és érvényesítheti a legrosszabb tulajdonságait is: a hatalom­vágyat, nagyravágyást, irigy­séget, önzést, gőgöt, kímélet­lenséget. Mindez reakciót szül. (Folytatjuk) Merthogy tanítóim arra neveltek, legyek emberséges — igaz, csak ha muszáj —, nem istrángra gondolok, csak arra a közönséges nyakkendőre. Egészen biztos, hogy a nagy­gyűlésre igyekvő ember nyakkendőt köt, így tettek azok is, akik a Szocialista Munkapárt Bakóban tartott megyei ple­nárisára siettek. Verd­es elvtárs sem kivétel. A fent említett párt, mint tudjuk, részt vesz a kormánykoalícióban. De — mielőtt még... kicsapnák — „távolodni" látszik. A mikro­fonba üvöltve (merthogy nem mindenki hall jól ebben az országban) a kormányról — amely, legalábbis a parlament révén, az övé is — Veidet kijelentette: „A Vásároiy-kabi- Politikai nyakkendő nem tehetetlen kormány, a rendelkezésére álló eszközök miatt (más szóval a megyei pártbizottságok miatt? — szerk. megj.). Nemigen tudom, eszközök nélkül mit „rendezhetne" a jelenlegi kormány, hacsak nem sajtótájékoztatókat, így ősszel a kormány «dokkba kerül»...“ Később így folytatta: „Szerintünk az SZMP az egyetlen párt, amely nem csak a jelent, a jövőt is képviseli". (A múltról egy szó sem esett, mit számít az már?) Szorítani kezd a nyakkendőm­. Pedig fel sem kötöttem ... Egy barátom, ki ura önmagának és szavainak, úgy vé­li: „Romániában nem kell visszaállítani a kommunizmust. Hogy a csudába lehetne visszaállítani valamit, ami léte­zik?" Bár Verdet, szintén a jelenlegi vezetésről szólva, fel­teszi a pontot az i-re: „balközép felé jelez, de jobbra tart­. Nem érdemes, mégis kénytelen vagyok ellentmondani az elvtársnak: biztos, hogy jobbra (is) tart, de baloldalt (is) marad! Minden nosztalgiázó aktivista elvtársat kötelezni kelle­ne a nyakkendőviselésre. Vörös nyakkendő hordására. Ak­kor talán beigazolódna a régi proletár mófiolás: „A nyak­kendő a hülyék útlevele". Mert az elvtársak sokasodnak. Mint eső után a gombák. Vagy a hazafiak... így forradal­mak után! — moldovan — ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT A minap az Evenimentul zilei hírül adta, hogy a Román Külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerint elakadtak a román—magyar alapszerződést kidolgozó tárgyalások. A diplo­máciai rövidzárlat oka a magyar kormány azon igénye volna, hogy kössék össze a romániai magyar kisebbség jogainak sza­vatolását ama záradék beiktatásával, amelyet főleg a román kormány szorgalmaz, mely szerint mindkét félnek ki kell je­lentenie, hogy a két országnak nincsenek területi követelései egymással szemben. A hírre igen gyorsan reagált Mircea Gioa­­na, a Román Külügyminisztérium szóvivője,­­aki a Népszabad­ságban sietett megcáfolni az Evenimentul zilei állításait. Mint kijelentette, kormánya úgy véli, hogy a tárgyalások folytatásá­nak semmi akadálya nincs, azok zsákutcába jutása csupán a szenzációvadász lap kitalációja. A magyar fél egyelőre nem reagált az esetre, remélhetőleg azért, mert az állítólagos ki­jelentésnek valóban nincs reális alapja. A BÁNYÁSZOK UTÁN... (Folytatás az 1. oldalról) állami vasút monopolhelyzetét , a menetrend szerinti forga­lom 30 százalékát biztosítaniuk kellett volna. Ezt elmulasztot­ták, olyannyira, hogy néhány katonai szerelvénytől, illetve az iskolás gyerekeket táborba szál­lító vonattól eltekintve, a vas­úti forgalom teljesen megbé­nult. Ha azonban a munkabe­szüntetés okát vizsgáljuk, a mozdonyvezetők szakszervezeté­nek vezetője, Ioan Vlad által elmondottakból az derül ki, hogy a társaság súlyos hibát követett el, ami egyenesen szerződésszegésnek m­inősíthető. Az alkalmazottak azért hábo­rodtak fel, mert a kollektív munkaszerződés kidolgozásakor figyelembe veendő, ún. előszer­ződést — amely a kormány közvetítésével létrejött júniusi megegyezést tartalmazza — a társaság vezetése megszegte. A bányászok munkabeszünte­tése után a mozdonyvezetők sztrájkja mindenesetre intő jel a jelenlegi kormány számára. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy hamarosan az útépítők is sztrájkba lépnek, sőt valószí­nűleg lezárják a közutakat is, akkor a helyzet még súlyosabb. Annak ellenére, hogy normális körülmények között a nyári szabadságolások idején az al­kalmazottak érdekvédelmi szer­vezetei általában „nem szok­tak“ munkabeszüntetést hir­detni, a társadalmi feszültsé­gek hulláma most látszik te­tőzni, és ennek a levét a kor­mány fogja meginni. (králik)

Next