Bihari Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 150-170. szám)
1993-08-13 / 158. szám
VISSZATEKINTŐ TÁJÉKOZTATÁS „Riporter: Ha jól tudjuk, ez volt a PER közreműködésével beindult párbeszéd negyedik menete? Borbély László: Igen, az elsőre még 1992 elején került sor, s ugyancsak tavaly, de már Neptunon, túlestünk a másodikon is." (Csend vagy béke? RMSZ 1993. július 21-én) „A megbeszélések nem voltak titkosak ... Ezekről a megbeszélésekről beszámoltunk az RMDSZ vezetőségének." (Nyilatkozat — Frunda György, Tokay György, Borbély László, RMSZ 1993. augusztus 6-án.) Ezúton tudatjuk az RMDSZ országos és területi vezető testületeivel, hogy mostanig semmiféle tudomásunk nem volt azokról a titkos tárgyalásokról és egyezkedésekről, melyeket néhány RMDSZ-vezető — Borbély László, Frunda György, Tokay György — a romániai hatalom képviselőivel 1992 során folytatott. Ugyanakkor elkeseredve konstatáljuk, hogy milyen mértéket ölthet a jóhiszemű RMDSZ-tagok és -szimpatizánsok — sőt a választási eredmények ismeretében, mondhatni az egész romániai magyarság — félrevezetése és megtévesztése: a pátoszos magyarságféltő és látszólag következetesen ellenzékies magatartás mögött ott húzódik meg a hatalommal folytatott titkos egyezkedések egész sora. A most napvilágra került tények válaszút elé állítják az RMDSZ-t és a romániai magyarságot. Ezért szükségesnek látjuk, hogy nyilatkozatunk a legnagyobb nyilvánosság elé kerüljön. Különösen sérelmezzük, hogy Borbély László, Frunda György és Tokay György nem átall ország-világ előtt azzal védekezni, miszerint lépésükről az RMDSZ vezetőségét tájékoztatták volna. Ismeretes, hogy az RMDSZ volt elnöke, Domokos Géza is gyakran cserélte föl a kollektív vezetés módszereit az egyszemélyi politizálással. Többször előfordult, hogy fontos kérdésekben is csak utólag, kisebbnagyobb késéssel tájékoztatta az elnökséget, de tudomásunk szerint sohasem követett el ahhoz fogható lépést, mint ami most került napvilágra. Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy RMDSZ-elnökségi megbízatásunk ideje alatt senki sem tájékoztatott bennünket a nevezettek által folytatott titkos tárgyalásokról. Egyben ez természetesen azt is jelenti, hogy semmiféle vonatkozó mandátummal nem rendelkeztek, ahogyan az az RMDSZ tiszteletbeli elnöke — Tőkés László püspök — írásából is kitűnik. (A hatalom uszályában! RMSZ 1993. augusztus 7—8.) Bár nem tisztünk nevezetteket elszámoltatni, kötelességünknek érezzük ezeket az információkat a közvélemény tudomására hozni. A III. RMDSZ-Kongresszuson leköszönt tizenegy tagú Országos Elnökség nyolc tagja: Kolumbán Gábor — volt alelnök, Szőcs Géza — volt alelnök, Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Dr. Csapó József, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor — volt tagok. ELHÚZZÁK A A yen fekvése éjnek évadján kedvező, és pirkadat után csörtetve halad fölfelé az árfolyamon. Ez egy okkal több, hogy boldogan és nemzeti büszkeséggel lyukadjunk ki arra, amit hírül adni akarok. Nos, a George Enescu Filharmónia negyven millió yen támogatást kapott a távoli, de annál barátibb szigetországtól. Lehet, meglepő a hír, mégsem egy premierről szól. Nem, hiszen már a Bukaresti Román Operának és az Ateneul Román zeneintézetnek is kiutalt a japán kormány korábban egy-egy jelentős összeget. Joshiki Sugiura őexcellenciája, a NÓTÁNKAT Japán Császárság ideiglenes és meghatalmazott nagykövete és Őexcellenciája dr. Teodor Meleșcanu, külügyekkel megbízott államminiszter a fogadás színhelyén tébláboló Mihai Golu művelődési miniszter és Mircea Albulescu államtitkár tétova jelenlétében aláírta az aláírnivalókat, a maga részéről a japán úriember is, utána a japán és a román kultúrát kölcsönösen dicsérő, és a két ország nagy hagyományú kulturális kapcsolatait méltató szózatok hangzottak el mindkét részről. Mielőtt kimenne a fejemből, elmondom, hogy az adományozás időpontja nem volt véletlen. Hiszen a neves bukaresti zeneintézmény születésének 125. évfordulóját ünneplik, sőt, az sem tekinthető teljesen mellékesnek, hogy az alkalmi, de teljhatalmú japán nagykövet lefényképezte a filharmónia homlokzatát, és a filmtekercset ismételt kérésre sem adta át a Román Hírszerző Szolgálatnak. Járulékos örömhír, hogy a George Enescu Filharmónia együtt fog működni Ikuma Dán karmesterrel és Atsuko Temma zongoraművésznővel. Bízzunk benne, sőt, biztosak vagyunk, hogy két ilyen neves művész és negyven millió yen birtokában elhúzzák a nótánkat, hogy aszongya: Rózsi, Rózsi, mi bajod ... BOKOR ANDRÁS PÉNZ KELLENE Bár a miniszterelnök — valószínűleg nem minden hátsó szándék nélkül — megpróbálta belerángatni a bányászkonfliktusba, Mi$u Negrijoiu államminiszter mégis kiszabadult a csapdából, és mással foglalkozik. Igaz, mostani feladata sem irigylésre méltó: össze kell koldulnia azt a valutamennyiséget, amelyet az államadósság törlesztési részleteként a román kormánynak a jövő hónap folyamán ki kell fizetnie. A mintegy 350 millió dolláros összeg egy részének fedezésében ideiglenesen sokat segíthet az Európai Gazdasági Közösségek Bizottságától, Brüsszelből érkező 70 millió ECU-s (vagyis mintegy 90 millió dolláros) segély. Azzal azonban az államminiszter is tisztában van, hogy ez csak egy csepp a tengerben: Romániának újabb hitelekre van szüksége ahhoz, hogy az eddigieket törleszteni tudja, és ne legyen kénytelen bejelenteni a fizetésképtelenséget. Legutóbb Japán húzott ki minket a pácból, egy 100 millió dolláros gyorssegéllyel, most azonban nem tülekednek a segítőkész jelentkezők. (K.L.I.) Vásárhelyi Miklós A HIERAUS AlTimilVA [Sírül (IV.) — Az átmenet néhány problémája — Bonyolultabb kérdéseket vet fel a diktatúrák korábbi ellenzékének jogos elismeréssel övezett múltja. Azt, hogy a diktatúrában hallgató nagy többség, és a később felszínre kapaszkodott, korábban lapuló politikus-garnitúra nemigen emlegeti az egykori disszidenseket, vagy ha mégis, abban nincs köszönet, lélektanilag és politikailag megfejthető. Kevésbé érthető, miért szorultak ki, vagy vonultak ki önkéntesen a közéletből, tűntek el a reflektorfényből azok, akik egy ideig a történelmi fordulat előkészítésének főszereplői voltak (személyek, irányzatok, csoportosulások). Kétségtelenül ők élik meg a keservesebb csalódásokat, egyben ők érezhetik a legsúlyosabb felelősséget a csalódásokért. A kiábrándultak nem kívánnak szembesülni egykori ábrándjaikkal. Mert itt mindenki megálmodta a maga utópiáját. Racionálisan, okosan, művelten, vonzóan, idealista rajongással szerkesztette meg a rendszert olvasmányai, ismeretei tapasztalatai és vágyai alapján. Az etalon a nyugati demokrácia. „Európa“ volt, pontosabban a „létező“ demokráciának és Nyugat-Európának idealizált, javított változata, mert az ismeretes volt, hogy a valóságban létező demokrácia és a csábos hangzású Európa is elmarad az eszményitől. Így születtek meg a csodálatos álmok a reformkommunisták fejében a demokratikus szocializmusról, a liberálisok agyában az önmagát automatikusan szüntelenül korrigáló és kiegyensúlyozó piacgazdaságokról, a konzervatívok a modernizált régi szépről révedeztek, a katolikusok kereszténydemokráciáról, a harmadik utasok valami sajátosan nemzeti és Duna-völgyi igazi szocialista és kistermelői Kert-Magyarországról. Az egymástól alapvetően különböző rendszer-fantáziákmodellek csak egy valamiben voltak azonosak: tökéletességükben, belső következetességükben, s természetesen valamennyi beleillett a demokrácia eszmerendszerébe. Ezért is, meg mivel oly messze felette lebegtek a profán földinek odafenn a festett egekben, nem okoztak különös feszültséget szerzőik között. Kissé megzavarta a harmóniát, midőn például 1985-ben Monoron közgazdászok némi ízelítőt nyújtottak „tükör által homályosan“ gazdaságunk tényleges sivár állapotáról, a problémák bonyolultságáról. Ám az effajta földre pottyanások csak múló epizódjai voltak a diktatúra elleni harc eposzának. Az eszmény csillogása, lételeme az önkénnyel szemben tanúsított helytállásnak. De a racionális utópiáknak (a fogalmat Hanák Péter akadémikustól vettem át) gyengéje, hogy szemléletéből — a dolog természeténél fogva — kirekesztődik minden, ami előre nem látható, nem kiszámítható, bizonytalan, esetleges, jó lehet történelmi realitássá válik. Így például a rendszerváltozás folyamán megváltozott a világ is, sőt a változás következtében előre nem látott, veszedelmes folyamatok indultak el: véres etnikai konfliktusok, értelmetlen ellenségeskedések, fellángoló faji gyűlölködés, rövidlátó elzárkózás, védővámok. Csupa irracionális, előre nem látható, meg nem magyarázható, mégis súlyosan ható mozzanat. Nem beszélve a legrejtelmesebb inponderábiliáról — az emberről. Ki számolt azzal, hogy az ember, akiért minden történik az átmenetben, a demokrácia varázslatában szabadon fejtheti ki, és érvényesítheti a legrosszabb tulajdonságait is: a hatalomvágyat, nagyravágyást, irigységet, önzést, gőgöt, kíméletlenséget. Mindez reakciót szül. (Folytatjuk) Merthogy tanítóim arra neveltek, legyek emberséges — igaz, csak ha muszáj —, nem istrángra gondolok, csak arra a közönséges nyakkendőre. Egészen biztos, hogy a nagygyűlésre igyekvő ember nyakkendőt köt, így tettek azok is, akik a Szocialista Munkapárt Bakóban tartott megyei plenárisára siettek. Verdes elvtárs sem kivétel. A fent említett párt, mint tudjuk, részt vesz a kormánykoalícióban. De — mielőtt még... kicsapnák — „távolodni" látszik. A mikrofonba üvöltve (merthogy nem mindenki hall jól ebben az országban) a kormányról — amely, legalábbis a parlament révén, az övé is — Veidet kijelentette: „A Vásároiy-kabi- Politikai nyakkendő nem tehetetlen kormány, a rendelkezésére álló eszközök miatt (más szóval a megyei pártbizottságok miatt? — szerk. megj.). Nemigen tudom, eszközök nélkül mit „rendezhetne" a jelenlegi kormány, hacsak nem sajtótájékoztatókat, így ősszel a kormány «dokkba kerül»...“ Később így folytatta: „Szerintünk az SZMP az egyetlen párt, amely nem csak a jelent, a jövőt is képviseli". (A múltról egy szó sem esett, mit számít az már?) Szorítani kezd a nyakkendőm. Pedig fel sem kötöttem ... Egy barátom, ki ura önmagának és szavainak, úgy véli: „Romániában nem kell visszaállítani a kommunizmust. Hogy a csudába lehetne visszaállítani valamit, ami létezik?" Bár Verdet, szintén a jelenlegi vezetésről szólva, felteszi a pontot az i-re: „balközép felé jelez, de jobbra tart. Nem érdemes, mégis kénytelen vagyok ellentmondani az elvtársnak: biztos, hogy jobbra (is) tart, de baloldalt (is) marad! Minden nosztalgiázó aktivista elvtársat kötelezni kellene a nyakkendőviselésre. Vörös nyakkendő hordására. Akkor talán beigazolódna a régi proletár mófiolás: „A nyakkendő a hülyék útlevele". Mert az elvtársak sokasodnak. Mint eső után a gombák. Vagy a hazafiak... így forradalmak után! — moldovan — ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT A minap az Evenimentul zilei hírül adta, hogy a Román Külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerint elakadtak a román—magyar alapszerződést kidolgozó tárgyalások. A diplomáciai rövidzárlat oka a magyar kormány azon igénye volna, hogy kössék össze a romániai magyar kisebbség jogainak szavatolását ama záradék beiktatásával, amelyet főleg a román kormány szorgalmaz, mely szerint mindkét félnek ki kell jelentenie, hogy a két országnak nincsenek területi követelései egymással szemben. A hírre igen gyorsan reagált Mircea Gioana, a Román Külügyminisztérium szóvivője,aki a Népszabadságban sietett megcáfolni az Evenimentul zilei állításait. Mint kijelentette, kormánya úgy véli, hogy a tárgyalások folytatásának semmi akadálya nincs, azok zsákutcába jutása csupán a szenzációvadász lap kitalációja. A magyar fél egyelőre nem reagált az esetre, remélhetőleg azért, mert az állítólagos kijelentésnek valóban nincs reális alapja. A BÁNYÁSZOK UTÁN... (Folytatás az 1. oldalról) állami vasút monopolhelyzetét , a menetrend szerinti forgalom 30 százalékát biztosítaniuk kellett volna. Ezt elmulasztották, olyannyira, hogy néhány katonai szerelvénytől, illetve az iskolás gyerekeket táborba szállító vonattól eltekintve, a vasúti forgalom teljesen megbénult. Ha azonban a munkabeszüntetés okát vizsgáljuk, a mozdonyvezetők szakszervezetének vezetője, Ioan Vlad által elmondottakból az derül ki, hogy a társaság súlyos hibát követett el, ami egyenesen szerződésszegésnek minősíthető. Az alkalmazottak azért háborodtak fel, mert a kollektív munkaszerződés kidolgozásakor figyelembe veendő, ún. előszerződést — amely a kormány közvetítésével létrejött júniusi megegyezést tartalmazza — a társaság vezetése megszegte. A bányászok munkabeszüntetése után a mozdonyvezetők sztrájkja mindenesetre intő jel a jelenlegi kormány számára. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy hamarosan az útépítők is sztrájkba lépnek, sőt valószínűleg lezárják a közutakat is, akkor a helyzet még súlyosabb. Annak ellenére, hogy normális körülmények között a nyári szabadságolások idején az alkalmazottak érdekvédelmi szervezetei általában „nem szoktak“ munkabeszüntetést hirdetni, a társadalmi feszültségek hulláma most látszik tetőzni, és ennek a levét a kormány fogja meginni. (králik)