Bihari Napló, 1993. október (4. évfolyam, 193-214. szám)
1993-10-01 / 193. szám
IV. évfolyam, 193. szám, Nagyvárad, 1913. október 1., péntek 8 oldal, 49 lej NEM TUDOTT VÁRNI Miközben Moszkvában folytatódik a kötélhúzás a parlament és az elnök között, az orosz fővárosnak külföldi vendége is volt, Nicolae Vacaroiu személyében. A román miniszterelnök nem zavartatta magát az oroszországi eseményektől, sőt a hazai bírálatoktól sem, amelyek szerint meg kellett volna várnia, míg a hatalmi harcban döntés születik. Az idő azonban sürgetett és Vásárolú jobbnak látta, ha minél előbb beszerzi a télre szükséges földgázt, aminek igencsak híján voltunk. Küldetése végül is sikerrel járt, és természetesen nem felejtette el kihangsúlyozni, hogy ez alkalommal hídfőállást épített ki a román termékeknek az orosz piacra való behatolásához. A kisp;■ [UNK] [UNK] ében tartózkodó román üzletemberek a legnagyobb eredménynek azt tekintik, hogy úgy néz ki: a magyarokat sikerült kiszorítani a baskíriai piacról. A hazatérő kormányfő még egy dologgal büszkélkedhet: ígéretet kapott arra, hogy az év végéig tisztázódik a több millió dollár értékű román aranykészlet sorsa, amely még 1917-ben került a Kreml pincéibe, és mindeddig nem találta meg a hazafelé vezető utat. Bár Borisz Jelcin elfogadta a jövő év elejére szóló bukaresti meghívást és Nicolae Vacaroiu szinte ragyogott az örömtől, mikor hazajött, bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az orosz elnök nem örült a látogatás időzítésének, és ezt a négyszemközti beszélgetés során í rí is rejtette véka alá. CSEMPÉSZEKET FOGTAK A Vaskapu II-nél a román folyami vámhatóságok tegnap hajnalban feltartóztatták a Giurgiu 18 nevű vontatóhajót, hat uszállyal együtt. Az első félhivatalos információk szerint, a román hajósokat csempészéssel gyanúsítják, valamint azzal, hogy megszegték az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa által Jugoszlávia ellen elrendelt embargót. Az, hogy a vámhatóság egy román hajót tartóztatott fel és ezt nagydobra is verte, azt bizonyítja, hogy a bukaresti vezetés jó pontokat akar szerezni magának az ENSZ-nél, valamint Nyugat- Európában. Ugyanis elég gyakran hangzanak el olyan vélemények, hogy a román illetőjek néha-néha szemet hunynak az embargósértések fölött. AZ IGÉNY JOGOS, DE... Úgy tűnik, a boszniai muzulmánok parlamentjének döntése újra minimálisra csökkentette a volt jugoszláv tagköztársaságban dúló háború megszüntetésének lehetőségét. A törvényhozó testület elfogadta ugyan a genfi béketervet — de nem „simán“, hanem egy aprócska feltétellel. Eszerint a szerbektől és a horvátoktól minden olyan területet vissza kell juttatni muzulmán kézre, melyet előbbiek erőszakkal szereztek meg maguknak. Namármost, a háborúk mindeddig azért robbantak ki, mert azok, akik erősebbek voltak, vagy erősebbeknek érezték magukat, valamit meg akartak szerezni maguknak. Nem történt ez másképp Bosznia-Hercegovinában sem, éppen ezért ép ésszel senki nem várhatja el a hódító szerbektől, illetve horvátoktól, hogy önként lemondjanak arról, amit másfél évnyi harcok árán kaparintottak meg. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a muzulmánok igényei megalapozatlanok. Nekik természetesen igazuk van — szerencsétlenségükre viszont ezzel senki nem törődik. Mára már nem törődik a válság szemlélésébe belefáradt világ sem, csak azt szeretné, ha egyszer vége lenne az egésznek, s minél hamarabb el lehetne felejteni. Itt van például Clinton amerikai elnök, aki kijelenti, hogy a muzulmánoknak joguk van mindahhoz, amit követelnek, de sajnos mégsem fogják területeiket visszakapni, s hogy nagyon nagy árat fizetnek majd azért, mert visszautasították a béketervet. Ugyanis nem kétséges, hogy a döntés egyenlő egy de facto visszautasítással. Ugyanakkor egyenlő az öngyilkossággal is, ismerve azt, hogy külső segítség nélkül számukra minden nap rosszabb lesz, mint az, amelyik eltelt. NYILATKOZAT a Hatalomnak az anyanyelvi oktatás visszaszorítására és az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatására tett újabb kísérleteiről Augusztus 8-án a Román Televízió Hitélet című műsorában a Har-Kov-jelentésre emlékeztető hangvételű film került bemutatásra. E műsort két nap múlva a „közönség kérésére“ megismételték. A történelemhamisítás és a tömbmagyarság elleni uszítás iskolapéldája volt ez az adás. Ugyanakkor egyértelműen előkészítette a talajt bizonyos majdani lépésekre, melyeket a magyarok erőszakos beolvasztására készül tenni. A szándék annál nyilvánvalóbb, mivel az anyag a Kovászna megyei Prefektúra támogatásával készült. Lerombolt templomokról, elűzött papokról, megfélemlített és beolvasztott románokról, azaz a magyarság „évezredes bűneiről“ szóltak a képsorok. Elhangzott az az állítás is, hogy a székelyek több mint fele elmagyarosított román. Néhány hét múlva, éppen amikor Lalumére asszony Kovásznán ebédelt, a „dokumentum" kommentárjára került sor, ugyanazon műsor keretén belül. Négy történész bizonygatta, hogy a Székelyföldön mindig is románok éltek, legfeljebb a grófok voltak magyarok, hogy a lakosság neve is (Oláh, Boér) ezt igazolja, hogy a jelenlegi lakosok legalább 40 százaléka elmagyarosított román. Tiszta és világos volt, hogy a cél újból érvénybe léptetni az 1924. július 26-án elfogadott tanügyi törvény hírhedt 8. paragrafusát, mely előírta, hogy azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, gyermekeiket csak román iskolába adhatják. Ezen előírásnak, valamint a ICO. paragrafusnak, mely a kultúrzóna intézményét vezette be, köszönhetően 1936-ra egész Háromszéken, állami iskolában, már csak egy magyar tagozat működött. Csík, Maros és Aranyostorda megyékben egy sem. Azok, akik csak spekulációnak hitték a reálisnak tűnő veszélyt, rövidesen meggyőződhettek, hogy egyáltalán nem az, hiszen néhány nap múlva Bukarestből érkezett tanfelügyelők hozzáláttak a gyermekek neveinek elemzéséhez. Röviddel azután pedig, hogy Románia zöld utat kapott az ET felé, Kovászna megye prefektusa az 1993/52. számú rendelettel próbálta kötelezni a tanfelügyelőséget arra, hogy a megye minden településén, függetlenül attól, hogy van-e igény rá, vagy sem, román oktatást hozzon létre mind elemi, mind pedig gimnáziumi szinten. Ezen intézkedés végrehajtása egyrészt azt eredményezné, hogy szin(Folytalása a 2. oldalon) Tőkés László sajtótájékoztatója Rendkívüli SZKT? Szeptember 30-án, csütörtökön tartotta meg az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László püspök szokásos havi sajtóértekezletét, melyen az elmúlt időszak legfontosabb közéleti és egyházi ügyeivel foglalkozott. Ismertette azt a nyilatkozatot, melyet kilenc RMDSZ parlamenti képviselő írt alá szeptember 29-én. A nyilatkozat megszövegezői kijelentették, hogy nem értenek egyet Tokay György és Borbély László frakcióvezetői, illetve vezetőhelyettesi funkcióba való újraválasztásával, de tudomásul veszik a többség akaratát, amely szerint 15:10 arányban szavaztak a fent nevezettekre. Tőkés László szerint újabb csapás érte az RMDSZ belső demokráciáját, ezért javasolni fogja egy rendkívüli SZKT-gyűlés összehívását. A püspök szólott Románia Európa tanácsi felvételéről is, aláhúzta, hogy a romániai magyarságnak is érdeke, hogy az ország bekapcsolódjék az európai integrációs folyamatba, de kifejezte fenntartásait is a tagfelvétellel kapcsolatosan. A sajtótájékoztatóra még visszatérünk. ÖREGEK Hkfika, SZERETETTEL... Múlt. Jelen. Jövő. Sziréna. Harangszó. Remény. Harc. Munka. Bizonytalanság. Fekete fürtök. Izmos kéz. Család. Ősz fej. Kérges tenyér. Magány. Rügyezés. Virágzás. Hervadás. ....a történelem. Mennyi bölcsesség, szeretet, türelem, önfeláldozás birtokosai. Mennyi tapasztalatlanság, türelmetlenség, önzés birtokosai vagyunk mi... Mindennapi rohanásainkban megfeledkezünk róluk. Elhagyjuk őket. Idegenbe szakadunk. Egy röpke látogatás, egy levél, egy üdvözlőlap... Mindig csak kapunk. Alig adunk. Idegesítenek, terhünkre vannak, köhögnek, csoszognak, mindenbe beleszólnak. Mégis jó, hogy vannak. Unokára vigyázni, ebédet főzni, sorba állni, vásárolni. Tanácsot adni, kisnyugdíjból kisegíteni, gyógyteát főzni... Régi történeteket mesélni, letűnt időkről: kalácsról, sonkáról, hímes tojásról, disznótoros vacsorákról, borpincékről, cigányprímásokról... De jó, hogy vannak! Tudást átadni, egyetértésre inteni, imádkozni, hinni tanítani. Hinni egy jobb világban, ahol nemcsak egyetlen napon méltatjuk értéküket s fordulunk feléjük szeretettel. Köszöntjük őket tiszta szívből. Hosszú, boldog öregkort érjenek meg erőben egészségben, hogy sokáig köztünk lehessenek! TÓTH ÁGNES (Az öregeket köszöntő összeállításunkat az 5. oldalon olvashatják.) A GÖRBÉK LEFELÉ TÖRNEK Egy-egy ország életében többnyire kiszámíthatatlan, szeszélyes és előre meg nem tervezhető hatása van a különböző demográfiai tényezőknek. Sok helyütt a fokozódó szegénység nem akadálya a túlnépesedésnek, s másutt az életszínvonal szívós emelkedése sem szab gátat a negatív szaporulatnak. A világ legfejletlenebb országait többnyire túlnépesedés fenyegeti, a legfejlettebbeket pedig annak ellenkezője. Románia némi jóindulattal valahová az alsóközépszint tartományába sorolható életszínvonal szempontjából. Ami a demográfiai mutatókat illeti, éppen ez az év, az 1993-as hozott negatív fordulatot az összlakosság tekintetében. Mielőtt rátérnénk az idei adatokra, vessünk némi pillantást összehasonlításképp az előző évire is. Annál is inkább, mert a romániai magyarság népesedési görbéi már mintegy másfél évtizede a többségéiől igen eltérő képet mutatnak: évről évre mind meredekebben törnek lefelé! Az már köztudott, hogy 1977 és 1992 között a románság összlétszáma 7,4 százalékkal emelkedett, a magyarságé 5,1 százalékkal, a többi nemzetiségé 8,6 százalékkal csökkent. Viszont 1992 folyamán, az utolsó népszámlálást követően, ez a folyamat — mármint a nemzeti kisebbségek számbeli és aránybeli csökkenése — méginkább fokozódott. 1992 folyamán 1000 románra 12 élveszületés, ugyanennyi magyarra 9 élveszületés jutott. Tehát míg a román anyák 4, addig a magyar anyák csak 3 gyermeket hoztak világra. Ami az elhalálozás mutatóit illeti: 1000 román lakosra osztva azok száma 11,5, ugyanez magyar vonatkozásban már 14,8. A mérleg a románságot illetően 1992-ben még pozitív: 6500-zal növekedett a román lakosság száma, a magyaroké viszont 9200-zal csökkent. Ami 1993 első felét illeti, a rendelkezésre álló ideiglenes adatok szerint nem csak a magyar, hanem a román anyák méhe is bezárulóban van. A román lakosság összlétszáma 2700-zal csökkent, a magyarságé viszont mintegy 15 400-zal! A végleges adatok hiányában még nem tudható, hogy ez a negatív szaporulat mennyiben „köszönhető“ az élveszületések és az elhalálozások közötti különbségnek, mennyiben a kivándorlásnak, a szinte megfoghatatlan, rövid távon nehezebben tetten érhető asszimilációról nem is beszélve. Visszapillantva a tavalyi adatokra, a magyar és a román elhalálozások közötti több mint 3 ezrelékes különbség okai is tisztázásra várnak. Vajon mennyiben befolyásolja ezt a mutatót a kisebbségi sors? Avagy csupán a romániai magyarság fokozottabb elöregedéséről lenne szó? De ha aránylag több idős emberünk van, akkor mindez elkerülhetetlenül együtt jár azzal hogy nem csak kevesebb szülést vállalnak a magyar anyák, hanem maga a magyar anyák száma is visszafordíthatatlanul csökken! Ami ez év első felét illeti, az általános lakosságcsökkenés is meggondolkoztató, abszolút értékben, viszont ha a hazai magyarság létszámát és annak csökkenését állítjuk arányba a többségi lakosságéval, akkor az 1993-as, fél év alatt bekövetkezett fordulat döbbenetes, hiszen 15 400-at kell arányítanunk 1,7 millióval, míg amott 2700 aránylik a 20 millióhoz. SZILÁGYI ALADÁR