Bihari Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 172-192. szám)
1994-09-02 / 172. szám
Az izraeli-palesztin béketárgyalások alkalmával sikeresen közreműködő Egyiptom saját elvárásait már nehezebben érvényesíti a zsidó állammal szemben. A kairói vezetés már több ízben próbálta rávenni Izraelt az atomsorompóegyezmény aláírására és arra, hogy tegye lehetővé nukleáris létesítményeinek ellenőrzését. Országa erre vonatkozó újabb kérését adta át Jichák Rabin kormányfőnek Amr Musza külügyminiszter Jeruzsálemben, ahol kétnapos látogatást tett. Rabin válasza nem tartalmazott nyílt elutasítást; mint mondta, országa nem zárkózik el a Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté nyilvánításától, ám felhívta a figyelmet arra, hogy Szíria sem írt alá ilyen egyezményt, s még kevésbé lehet ezt elvárni Irántól és Iraktól. Izraeli álláspont szerint a nukleáris arzenál korlátozásáról csak a hagyományos fegyverzet csökkentése után érdemes majd tárgyalni. Az egyiptomi diplomata és izraeli kollégája - amint azt szerda esti közös sajtóértekezletükön elmondták - csak abban egyeztek meg,hogy álláspontjuk különbözik. Közel-keleti atomsorompó Castro kőkemény Fidel Castro nem hazudtolja meg önmagát: kitart megcsontosodott forradalmi eszméi mellett. Ennek pedig az a lényege, hogy más veszhet, csak ő és a vörös zászló maradjon. Talán az sem bántaná, ha ennyi maradna Kuba földjén. Népe, amely mindent megelégelt, menekül. Főleg az USA irányába, tengereken át, lélekvesztőkön. A vezért még boldogítja is, hogy megy az ellenzék. Tegnap amerikai-kubai megbeszélés kezdődött a menekültek ügyében. A Fehér Ház képviselői azt szeretnék elérni, hogy a kubaiak maradjanak szülőföldjükön és ne tegyék kockára életüket a tengeren. Ám Castro, a maga tárgyaló küldöttségén keresztül tudatta: Havanna nem tágít. A maga elveit akarja érvényesíteni, azaz: az USA oldja fel a gazdasági embargót, hallgattassa el a havannai vezetést bíráló Radio Marti adásait, szüntesse meg a guantánamói támaszpontot. A szöveg régi, csak a tárgyalás lenne új, ha Washington egyáltalán belemenne ebbe a szélmalomharcba. Az amerikai vezetés a jelenlegi legégetőbb kérdésekre akarja terelni a figyelmet. Több megoldást is kilátásba helyezett, melyeknek az a lényege, hogy a nemzetközi jognak megfelelő keretek közé helyezzék a kivándorlást. Vagyis: befogadási kérelem diplomáciai úton, és a címzett kormányzat jóváhagyása. Ebben a folyamatban természetesen nem csupán az Egyesült Államokra gondoltak, hanem az övezet többi országára is. Venezuela egyetért a javaslattal, s minden bizonnyal mások is jelentkeznek. Feltéve, ha Kuba nem makacskodik! A tárgyaláson kemény menetekre számítanak. Kenéz F i Castro: Menjen, a ló nem szeret! A ROMÁNIAI DEMOKRATIKUS KONVENCIÓ csak részletekben támogatja az RMDSZ oktatási törvénytervezetét. Mindez az ellenzéki pártszövetség vezetőségétől szivárgott ki, megjegyezve, hogy a konvenció egyetért a jogszabályi övezet azon cikkelyeivel, amelyek az európai normák szellemében fogantak, de sem a politikusok, sem a szavazók nem tudják elfogadni az úgynevezett pozitív diszkrimináció elvét, amely több helyen megfogalmazódik e dokumentumban. ALEXANDRU BARLADEANU, a román szenátus első elnöke két év hallgatás után újra a politikai színtérre kíván lépni Az agg politikus Economistulban közölt cikkében bírálta a kormány tömegprivatizációs elképzeléseit. Érvei arra engednek következtetni, hogy a volt pártfurkaonárius nosztalgiázik: a kommunista időket sírja vissza és bár csak leplezetten támadja a Vásárom-kormányt, a Szocialista Munkapártéhoz hasonló álláspontot képvisel. MIRCEA IONESCU-QUINTUS, a Nemzeti Liberális Párt elnöke cáfolta, hogy pártja a baloldal irányába csúszott volna el. Véleménye szerint a Polgári Szövetség Pártjával kötött koalíciójuk egy szükségszerű lépés, amely az 1996- os választásokra való felkészülés jegyében zajlott le. A volt igazságügy-miniszter szeretné helyrehozni a Radu CSmpeanu vezetése alatt elkövetett politikai hibákat, s ennek szellemében reménykedik a Demokratikus Konvencióba való felvételükben. itthonról Szakad az Egységpárt? A központi sajtóban egyre több olyan hír lát napvilágot, amely arra enged következtetni, hogy a nemrég kormánypárttá előlépett Román Nemzeti Egységpárt háza táján sincs minden rendben. A politikai alakulat lassan két szárnyra tagozódik, amelyek igen eltérői politizálást szeretnének gyakorlatba ültetni. A Gheorghe Funar által képviselt ultraradikális szárny nem nagyon tolerálja a "jövevénynek” tekintett Viorel Salagean szenátor és az őt támogató Valér Suian által képviselt mérsékeltebb vonalat. A szakításra hamarosan sor kerülhet, hiszen lassan a “mérsékeltek” is türelmüket vesztik; az Adevarul Funar elleni kirohanásai mindenesetre azt bizonyítják, hogy e lap egykori főszerkesztője, Viorel Salagean sem tűri tétlenül a félreállítására tett kísérleteket. A map Mr © A Radio Total bukaresti rádióadó értesülései szerint hamarosan kibocsátják a húszezer tejes bankót. A Román Nemzeti Bank vezetése szerint az új nagy értékű bankjegy kibocsátása nem járulna hozzá az infláció növekedéséhez, annak ellenére, hogy mintegy 10,2 százalékkal növekedne a forgalomban levő pénz mennyisége. A kibocsátásról hamarosan döntenek, ami lassan időszerűvé is válik, hiszen egy húszezres bankjegy sem érne többet a mostani árfolyamon 12 dollárnál. Patthelyzet Boszniában A boszniai szerbek felfüggesztették a Szerbiával szembeni fizetési kötelezettségeik teljesítését. A lépés válasz arra, hogy a szerb-montenegrói államszövetség egy hónappal ezelőtt gazdasági szankciókat léptetett életbe az önhatalmúlag kikiáltott szerb köztársaság ellen, mert az elvetette a béketervet. A boszniai szerb parlament egyébként tegnapi ülésén tárgyalt a népszavazás eredményének hitelesítéséről. Hírügynökségi jelentések szerint nem kizárt, hogy a parlament új tárgyalásokat javasol majd a béketerv ügyében. Időközben Jovanovics szerb külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy segíteni kellene a boszniai szerbeket, hogy megértsék a felkínált térképeket és határokat, vagyis bizalommal tekintsenek az összekötő csoport tervére. A külügyminiszter kijelentette: Belgrád már nem tudja befolyásolni a boszniai eseményeket. Amerikai diplomaták úgy vélekednek, hogy a béketerv elutasítása nyomán ismét patthelyzet alakult ki. Elvileg ugyanis fel kellene oldani az embargót, el kellene szigetelni Boszniát és a boszniai szerbeket, ugyanakkor a gyakorlatban ez alig megvalósítható. A nagyhatalmak már belefáradtak a megoldás keresésébe, Oroszország pedig nyilatkozatai ellenére inkább Szerbiát látszik védeni. (Sz. Ö.) ÖTEZER KORONÁT vihetnek át a cseh határon szeptember elsejétől a bel [UNK] is külföldiek A prágai pénzügyminisztérium is az ország jegybankja eddig 2000 koronára korlátozta az átvihető nemzeti valuta összegét A cseh bankok nem vesznek forintot, a nyugati valutáknál pedig az utcai pénzváltó helyek akár 10 százalékos kezelési költséget is felszámolnak. FOLYTATÓDNAK 10-én az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások az USA és az ázsiai ország képviselői között. A két fél augusztusban megegyezett, hogy az USA korszerű reaktorokhoz segíti hozzá Észak-Koreát, ha az befagyasztja jelenlegi nukleáris programját. A szeptemberi tárgyalások Berlinben és Phenjanban zajlanak majd. WASHINGTON ÉS LONDON üdvözölte az IRA által meghirdetett tűzszünetet A brit kormány közleménye szerint ugyanakkor legalább három hónap kell ahhoz, hogy a fegyvereseket bevonják a rendezésről folytatan tárgyalásokba. NEM FELTÉTLENÜL Oroszországból származik a hétfőn Budapesten lefoglalt urán - mondta az orosz Atomenergetikai Minisztérium szóvivője. Georgij Kaurov szerint a csempészek bármely olyan országban szert tehettek a hasadóanyagra, ahol atomerőművek működnek. Ellentmondásos vélemények A román és a magyar külügyminiszternek nincs azonos véleménye hétfői budapesti találkozójukról. Míg Melescanu, aki az alapszerződésről folytatott tárgyalások felújításának reményében utazott a magyar fővárosba, abban reménykedik, hogy még az év végéig kidolgozhatják a kétoldalú szerződésben megnyitott kérdéseket, s már a jövő év elejére elkészülhet a dokumentum végleges változata, addig Kovács László nem bízik a gyors megegyezésben. A bukaresti diplomácia irányítója az Adevarul című lapnak kifejtette: a határok kérdéséről május óta olyan sok magyar állásfoglalás született, hogy mindez nagyon megkönnyíti a szakértők dolgát. Hasonlóan vélekedett a kisebbségi kérdésről, mely területén szerinte ugyancsak jelentős a javulás. A realitások talajától kissé elrugaszkodott Melescanu még azt is hozzáfűzte , hogy Funar pártjának belépése a román kormányba jó hatással lesz a román-magyar kapcsolatok alakulására. Kovács László magyar külügyminiszter szerint a megegyezés kérdése nem ennyire egyértelmű: a megállapodáshoz ugyanis két félre van szükség, s mindkettőnek törekednie kell az álláspontok közelítésére. K. L. I. Miért győztek a liberálisok? Augusztus 28-án két Bihar megyei községben időközi polgármester-választásokat tartottak. Kerekiben Nyíri Sándor, Bályokon pedig Ioan Cadar lett az új községi elöljáró. Mindkettő a Liberális Párt ’93 színeiben indult. Kérdésünk kapcsán Citálni lencse«# (képünkön), az LP *93 Bihar megyei szervezetének elnöke beszél választási sikereikről. - A két győzelem a profi módon megszervezett és lefolytatott kampánynak is köszönhető. A két településen szórólapokat osztogattunk és plakátokat helyeztünk el. Jelöltjeink feddhetetlen erkölcsű, elismert szakemberek, akik népszerűségnek örvendenek a helyi lakosok körében. Jól jelzi ezt, hogy mindkét jelöltünk már az első fordulóban megszerezte a szavazatok több mint felét. Nem számítottunk arra, hogy már az első menetben végeredményt lehet hirdetni. A közeljövőben öt Bihar megyei községben (például Érábrány, Cséffa, Madarász) lesznek időközi polgármester-választások, melyeken az LP '93 jelöltjei is indulnak. A párt Bihar megyei szervezete több mint egy éve alakult meg, de azóta már többször is átszerveztük és úgy tűnik, hogy mára megtaláltuk az optimális szerkezetfelépítést. Jelenleg a megye 30 településén van szervezetünk, abban bízom, hogy év végére ez a szám megduplázódik. (Rais)