Bihari Napló, 1998. október (9. évfolyam, 222-248. szám)
1998-10-24 / 242. szám
1998. október 24-25. ALFÖLDI IMRE Tejfoggal kőbe (részletek) „Liberális” volta ellenére, az 1922-től 1926-ig hatalmat gyakorló, Bratianu-vezette kormány bizony nem volt valami liberális. Az 1923. év eleji nagy riadalmak után igen sok soviniszta akciót tett lehetővé vagy leplezett el a külföld előtt. Bukarestben egyre több antiszemita és magyarellenes diáktüntetés zajlott le, elégették a „zsidó" (értsd: baloldali, szocialista, radikális polgári stb.) lapokat, ami ellen enyhe, afféle látszattiltakozások hangzottak el a parlamentben, valamint külföldről támogatott, hangos zsidó tiltakozó felzúdulások, pánikos rémüldözések. Viták kezdődtek a parlamentben a kisebbségi jogokról, a magyar nyelvű lapokban megint megsokasodtak és terjedelmesebbek lettek a fehér foltok, dolgozott a cenzúra, túlteljesítve a normát. Ez időre esett, hogy a váradi cenzúrahivatal utasította Parlagi Lajos színigazgatót: minden bemutatott darabból ki kell hagyni a magyar motívumokat! Magyarországról, a magyar hazáról, csárdás táncokról és finálékról, honvéd katonákról, ún. lázító dalokról a színpadra állított művek szövegében, jeleneteiben szó sem lehet! A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország kezdetű, akkor divatos dalt még úgy átformálva sem lehetett énekelni, hogy bérces ország, noha Kis-Magyarországon nem sok bérc maradt. E tilalom hatására terjedt el a mondás a váradi színészek közt, hogy ezt, a jelenetet vagy amazt a mondatot „ki kell húzni a szövegből, rendező úr, mert kércműnek tekinti a cenzúra”. Időközben a megszüntetett Premontrei Főgimnázium 12 osztályának 720 tanulója közül a magyarok az Emanoil Gojdu Líceum még létező magyar tagozatán, a zsidók pedig a Zsidó Líceumban tanulhattak tovább. Márciustól a vidéki diákokat Nagyszalonta fogadta be. Kiskereki községben Szilágyi Lajos vezetésével az ifjak fellázadtak a katonai behívás ellen, megtagadták a behívók átvételét, a bevonulást a román hadseregbe. Karhatalom szállt ki, „lefegyverezte” őket. Nem tudni, miként, hiszen épp az ellen lázadtak fel, hogy fegyverük legyen. Az asszonyvásári csendőrök „fojtották el” a lázongást, fogták el a vezetőjét. Popilea váradi hadbíró elé 184 vádlott került, 224 hónapi börtönbüntetést kaptak. Az efféle „engedetlenségi” akciókat apám egyébként elítélte, szerinte nem volt semmi értelmük, csak a magyarellenes hangulatot szították fölöslegesen. Az akkori román parlament működése sem volt mentes a különféle civakodásoktól. Maniu, Iorga, Lupas, Duca, Cuza, V. Hossu, R. Ciorogariu, Vaida-Voievod, Mihalache, Ionei Bratianu és Vintila Bratianu voltak a fő hangadók e személyeskedő vitákban, egyikük a Liberális Párt, másikuk a konzervatívok, ismét másikuk az erdélyi gyökerű Nemzeti Párt szónokaként. Sok szó esett egyfelől a liberálisok háború előtti és alatti radikalizmusáról, másfelől az ellenzék és a kisebbség képviseleti jogairól. Hónapokon át folyt a szócsata. Közben sértegették egymást az óromániai és az erdélyi román politikai vezetők, felhánytorgatva egymásnak a „nagyromán állameszmével” kapcsolatos korábbi magatartást. PILLANTÁS A MÚLTBA Mesélő képeslapokA századelőn készült képeslapunk az Apolló-palotát ábrázolja. Szomszédságában található a Stem-palota (10. szám) és a Moskovits-palota (15. szám), távolabb a Bartsch-ház. Háznak titulálják a Füchsl-, a Markovits-Matzer-, a Darvas-La Roche- és a Pognar-ingatlanokat is. Ha megfigyeljük az előbb felsorolt épületeket, nem sok különbség van közöttük. Akkor mitől palota az egyik, ház a másik? A kérdés jogos, de hiába keresünk rá logikus választ. A palota név a római császári épületektől ered, amelyek a Palatínus-dombon álltak. A középkorban a királyi, később a főúri vár lakrésze volt, többnyire egyetlen szobasor, általában egyemeletes lakóépület, amelyhez védőfalak csatlakoznak. A gótikus építészetben a főúri várak mellett már a városi polgári házakban is kimutatható a palotaszerű elrendezés. A reneszánsz idejétől kezdve palota a főúri családok és főpapok városi lakhelyének a neve. Vidéki megfelelője a kastély, amely egyben gazdasági központ is. A kastély szabadon, parkban áll, a palota zárt utcasorban való beépítést jelent. Nos, ezek után, ha áttekintjük városunk „palotáit”, elmondható, hogy a római katolikus és a görög katolikus püspöki palotán kívül a többi csak bérháznak minősül. Az ortodox püspöki palota is lakóház volt valamikor, ifj. Rimanóczy Kálmán építette magának. A török fennhatóság után nemigen építkeztek Váradon a főurak, a régebbi paloták pedig elpusztultak. Leginkább a környező birtokaikon rendezkedtek be. Tisza István - bár ő gróf lett - Széchenyi téri ősi családi házát (már lebontották) a legjobb indulattal sem lehetett palotának nevezni. A szakirodalom a bérház fogalmát a XVIII. század végétől használja, amikor a tulajdonos lakása mellett az épületen belül megjelentek a kiadó lakások is. A következő századokban ez lesz a városok legáltalánosabb háztípusa. A XX. század során kifejlődött bérházakban a tulajdonos az utcai - rendszerint az első emeleti - szobák sorát foglalja el, vagy az egész emeletet. A bérház udvarát körülvevő szárnyakban helyezkednek el a kisebb igényű, úgynevezett udvari lakások, amelyek már nem a főlépcsőről, hanem a melléklépcsőről, illetve az udvart körülvevő függőfolyosóról közelíthetők meg. Nos, ha megnézzük városunk eklektikus vagy szecessziós stílusban épített palotáit, azok is nagyjából ilyen elvek alapján épültek. Mi tehát a teendő? Ezek után palota helyett írjunk házat? A Saspalotát nyugodtan lehet akár épületkomplexumnak is nevezni, hisz tulajdonképpen az. A többit pedig, bár tudjuk, hogy nem paloták - csak a hagyomány és a Váradra jellemző nagyravágyás tartotta őket annak - nyugodtan emlegethetjük továbbra is azoknak. Már csak azért is, mert nemcsak a köztudatban, hanem a hivatalos jegyzékekben is így szerepelnek Egyébként sem vétünk vele senkinek. Péter L Zoltán Wijlen- kápolna Belépve a Rulikowski temetőbe, balra egy tetőszerkezet nélküli, leromlott állagú kápolnát láthatunk: a romantikus stílusban épített Hollósy Vilma-kápolnát. A gazdátlan épület évek óta beázik. Ma már nincs is teteje, szemétlerakónak használják. Köztudott, hogy egy tetőzet nélkül maradt épület előbb-utóbb elpusztul. Feltehetően egykori tulajdonosai kihaltak, a temetőért felelősek pedig nem akarnak pénzt áldozni megmentéséért - megvárják, míg összedől. Ez családi kápolna, mondhatnánk. Csakhogy a temető több évtizede kialakult arculatához tartozik, műemlék jellegű épület, ezért sorsa közügy is lehet. Gondoljunk az első világháborúban elesettek emlékműveire és sírhelyeire. Ma egy régi síremlék, holnap egy kápolna semmisül meg. Új, ízléstelen síremlékekkel telik meg a temető legrégibb része is. Múltunk tárgyi emlékei mennek veszendőbe. Még néhány év, és rá sem ismerünk e régi temetőre... Kordics Imre A Nagyvárad-Szalárd útvonal közelében, a Berettyó partján fekvő Jákóhodost 1291-ben említi először a püspöki tizedjegyzék. A legalább egy századdal korábban keletkezett falu református templomát a XIII. században építették gótikus stílusban (történetét a BN már közölte 1992. december 12-13-i számában). Mára átalakították, de nyugati része, ahol egy két- és háromtagú támfal látható, még az eredeti épületből való. E rész freskótöredékén és az egyházközség értékes kegytárgyain kívül az 1648-ban készült harang is kiemelkedő értéket képvisel. A harang felső részén egy körbefutó latin felirat olvasható: „IN HONOREM DPI FUDIT ME GEORGIUS WIERD IN EPERIES ANNO MDCXLVHI” (Isten dicsőségére készítette Wierd György Eperjesben 1648). A szöveg alatt akantuszleveles reneszánsz díszítés látható, alább az egyik oldalon újabb felirat: „SI DEUS PRO NOBIS QUI CONTRA NOS” (Ha az Isten velünk, ki ellenünk?). E szöveg alatt szőlőfürtös-leveles-indás díszítés van, a reneszánsz és a népi díszítőművészet elegyedésének korai megvalósulásaként. (Érdemes megemlíteni, hogy a szomszédos Biharvajda 1712-ben használt pecsétjén szintén ez a szőlőmotívum látható.) A 350 éves, 150 kilós harangot ma is használják. A rákóhodosi egyházközség 1925-ben készített egy nagyobb, 230 kilogrammos harangot is. Felirata a következő: „A JÁKÓHODOSI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET, AZ EGYHÁZKÖZSÉG ÉS A HÍVEK ADOMÁNYA, KÉSZÜLT 1925-ben SZABÓ ISTVÁN IDEJÉBEN”. E felirat alatt a felület letisztítása után még három szó vált olvashatóvá: „SERES ISTVÁN CONONOS”. A másik oldalon az ismert Hönig-féle aradi harangöntő műhelyre vonatkozó adat van: „TURNAT DE FR. HONIG ARAD 1925”. A felső részen hímzésre emlékeztető tulipános díszítés fut körbe. Az aradi műhely ismert a virágornamentikus harangjairól, Biharban is több ilyen van. A tatár- és törökdúlás, a tűzvészek, az 1848-49-es szabadságharc felajánlásai és a világháború rekvirálásai miatt nehéz nyomon követni megyénk középkori harangkincsét. A megmenekült 1648-as jákóhodosi harang kuriózumnak számít, kiemelkedő érték tájainkon. K L 350 ÉVE ÖNTÖTTÉK Jákóhodos műemlék harangja