Bihari Napló, 2005. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

2005-12-01 / 283. szám

V Gazdasági bajok A büdzsé tehát megvan, de saj­nos a gazdasági gondok is. Egy friss kimutatás szerint Románi­ában közel kétszeresére nőtt a vállalati csődök száma az idei év első felében: az egy évvel koráb­bihoz képest 1900-ról 3500-ra. Elsősorban a kereskedelmi, me­zőgazdasági, élelmiszer- és ital­gyártó cégeket érintette hátrá­nyosan az egyre élesebb verseny. Románia a vállalati csődöket te­kintve Közép-Kelet-Európában a második helyet foglalja el Ma­gyarország után, ahol 4000 ez­er csődöt regisztráltak az első fél évben az egy évvel korábbi 3700 után. Romániában az aktív válla­latok (410 ezer) 0,9 százaléka ment tönkre. ORSZÁG- VILÁG Szeghalmi Örs Váratlan fordulat állt be és ho­zott végeredményt a 2006-os költségvetés körüli huzavoná­ban. Mint már jeleztük, a PSD és a PRM folyamatosan lassí­totta az elmúlt hetekben a ter­vezet parlamenti vitáját. Ezzel próbálkozott ezúttal is: az ülés­vezető elnök egy megjegyzésén „felháborodva” a két párt kép­viselői kivonultak az üléste­remből, hogy ezzel is meggátol­ják a munkát. Csakhogy na­gyot tévedtek: nem sikerült u­­gyanis elérni, hogy leálljon a tevékenység, sőt, a szükséges létszám pont most nélkülük is meglett végül, így a koalíciós pártok villámgyorsan megsza­vazták a büdzsé összes fejeze­tét, s pár órán belül tudathat­ták az országgal: kész a 2006- os költségvetés, amelyet pedig eddig megtorpedózni igyeke­zett az ellenzék! Érdekes részletek Úgy tudjuk, a PSD és a PRM a kivonulás előtt kiszámolta, hogy csak ők nyerhetnek: a ha­talom sok képviselője ugyanis épp kormányülésen volt, tehát arra lehetett számítani, hogy a parlamentben leáll a munka, ha az ellenzék távozik. Ám ez­úttal épp az RMDSZ-t hagyták ki a számításból. Az oppozíció kivonulása után Márton Árpád képviselő jött rá, hogy itt a ha­talom erői előnyhöz jutottak. Javaslatára gyors egyeztetés után felfüggesztették a kor­mányülést, és az összes minisz­ter visszatért a parlamentbe, így lett meg a szükséges lét­szám, s amíg az ellenzék kint bojkottált, a koalíció bent dol­gozott: villámgyorsan megsza­vazott mindent, amit az addi­gi munkalassítás miatt nem le­hetett. Amit lapunkban már je­leztük, bejött: kedvező konjunk­túra esetén valóban egy nap is elegendő a költségvetés el­fogadásához... Lakatos Péter honatya a fej­leményekről tegnap lapunk­nak elmondta: „Az az általános vélemény, hogy ez a koalíció első igazán nagy sikere. Most megmutatkozott az összefogás és a gyors döntés képessége is. Az ellenzék most azzal fenyege­tőzik, hogy a költségvetési tör­vényt is az Alkotmánybírósá­gon támadja meg, de kicsi az esélye, hogy ebből ők jöjjenek ki győztesen. Az országnak van már költségvetése.” A sarokszámok Lássuk tehát, melyek a fő is­mérvei az új költségvetésnek. A büdzsé az adóbehajtások hatékonyságának a javítása ré­vén magasabb bevétellel szá­mol, miközben csökkennek a kiadások. A jövő évi államház­tartási hiányt a GDP 0,5 szá­zalékában állapították meg, ami a fele az idei évre terve­zett 1 százaléknak. A jövő évi költségvetés 6,0 százalékos gaz­daságnövekedéssel számol az idei évre tervezett 5,5 százalék után. Az infláció várhatóan 5,5 százalékra mérséklődik az idei, 8 százalékot valamivel megha­ladó ütem után. Egyébként a múlt hónapban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt ajánlotta, hogy a kormány többletre törekedjen a jövő évi költségvetés esetében, de leg­alábbis annak kiegyensúlyo­zottságára, semmint a kabinet által javasolt 0,5 százalékos hi­ányra. Azt is felvetették, hogy a végrehajtás tartsa ellenőrzés alatt az inflációt, valamint a fo­lyó fizetési hiányt. A kormány szerint azonban elkerülhetetlen a deficit, mivel Romániának az EU-hoz legko­rábban 2007-ben tervezett csat­lakozása előtt komoly infrast­rukturális befektetéseket kell végrehajtania. Kicselezték a cselezgetőket! Nagyon elszámította magát ezúttal a PSD és a PRM: tovább akarta bojkottálni a költségvetés el­fogadását, de végül kifejezetten hozzásegítette a koalíciót a büdzsé villámgyors megszavazásához. Turiceanuék (balra) most legyőzték a hivatalosan Geoana (jobbra) által irányított PSD-t és a PRM-t Aktuális összegzés Fontosabb világesemények 2005 decemberében B December 26„ Ázsia: Az első évfordulója lesz annak, hogy egy tenger alatti földrengés elindí­totta azt a szökőárt, ami 13 ázsiai országban közel 250 000 ember halálát okozta.­­ December 7., Róma: A 2006-os téli olimpiai játékok fáklyája megérkezik Görögországból. Q December 15., Irak: Bár januárban rengete­gen igyekeztek bojkottálni az első Szaddám utáni refe­rendumot, most mégis nagyon sok szavazóra számítanak a parlamenti választá­sok alatt. □ December 15-18., Hongkong: A re­mények szerint a WTO mind a 148 tagjá­nak részvételével megrendezett tanácsko­záson sikerül lefektetni az alapjait egy glo­bális szabadkereskedelmi megállapodás­nak. Az Európai Unió ellenzi a tervezetet, mely tönkreteheti az EU gazdálkodóit. 111 December. 8„ New York: Szerte a világon megemlékezése­ket tartanak John Lennon halálá­nak 25. évfordulóján. Az angol televíziók levetítik azt a legfrissebb interjút is, ami a volt sztár me­rénylőjével, Mark Chapmannel készült a börtön rácsai mögött. mm December 31., Fokváros, Belgrádi Az év végével lejár az a határidő, amíg ki kellene adnia Dél Afrikának Ratko Mladicsot, hogy a háborús bűnökkel vádolt férfi bíróság elé álhhasson Há­gában.­­ December 3., Nepál: Három hónap múlva hata­lomra jut Nepál új királya. A szélsőbaloldali pártok ve­zetői viszont ellenzik Gia­­nendra trónra kerülését, ami komoly probléma lehet, hiszen 1995-ben hasonló helyzetben 12 000 ember halt meg az összetűzé­sekben.­ ­ > QRAPHír wws Kisebbségiről és autópályáról A kisebbségi törvény „normá­lis és természetes szabályozás” - jelentette ki tegnap Calin Po­­pescu Tariceanu kormányfő. Hozzátette: szerinte nem kell a jogszabálytól senkinek sem tar­tania. Más témára is kitért ugyanakkor: jövőre várhatóan újra beindul az Erdélyt átszelő autópálya megépítése - mond­ta el a szerdán Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. A román miniszterelnök tájékoz­tatása szerint a sztrádaépítő Bechtellel még folyik az építé­si szerződés részleteinek újra­tárgyalása, de „amint az építés­hez szükséges különböző költ­ségek - alapanyag, szállítás - árában megegyeznek, a román kormány újra finanszírozhatja a már több mint fél éve leál­lott pályaépítési munkálato­kat”. Az új egyezség szerint a kormány évente a költségvetés­ben a sztrádaépítésre elkülöní­tett összeg 30 százalékát folyó­sítja előlegként a sztrádaépí­tőnek. Az autópálya-szerződés újratárgyalása azután kezdő­dött, hogy a Bechtel szeptem­ber elsejétől elbocsátotta a Ko­­lozs és Bihar megyei munkate­lepeken foglalkoztatott alkal­mazottjait. A fent említett kisebb­ségi törvény ügyéről amúgy Markó Béla is nyilatkozott teg­nap. Szerinte az 1918. decem­ber 1-jei törekvésekkel is össz­hangban van a tervezet. A ro­mán nemzeti ünnepről egyéb­ként azt mondta, hogy „az a magyaroknak is fontos”. Markó Béla 2005. december 1., csütörtök Röviden □ Autonómia húsvétra. Húsvétkor indul a Duna Televízió új csatornája, Autonó­mia néven - jelentette be Cselényi László, a tévé elnöke egy marosvásárhelyi fórumon. A DTV tulajdonosi testületének elnöke, dr. Bíró Sándor ehhez hozzátette: „Még mindig vezet a Duna Televízió a magyar nyelvű médiumok között. Van min dolgoznunk, mert egyre na­gyobb a konkurencia, de azt hiszem, hogy et­től nem megijedni kell, hanem fel kell venni a kesztyűt." □ Magánosítások: Romániában az elmúlt öt évben összesen 7,2 milliárd euró értékű állami vállalati vagyont értékesítettek - derült ki a 2000-2005 közötti legnagyobb tranzakciókat ismertető évkönyvből. A vevők többsége külföldi cég volt, román vállalkozá­sok mindössze 100 millió euróért vásároltak üzletrészeket. Az ügyletek átlagos értéke csak néhány esetben haladta meg az egymil­­liárd eurót. □ Semmisnek tekintik. Nem fo­gadja el a ia§i-i római katolikus püspökség azt a határozatot, melyben az Országos Diszk­riminációellenes Tanács elmarasztalta az egy­házmegye vezetését a moldvai csángók által­­kért magyar nyelvű szertartások megtagadá­­sáért. Az egyházmegye vezetői úgy tekintik, az állami hivatalok nem szólhatnak bele az egyház életébe. A diszkriminációellenes ta­nács a pusztinai Szent István Egyesület pa­naszára járt el. Már iktatták is a püspökség fellebbezését. A megszokott ügyrend szerint a tanács most ismét napirendre tűzi a kér­dést. Cornel Cadar, az egyházmegye sajtó­­felelő­se elmondta: ők nem is tekintik felleb­bezésnek azt a levelet, melyet a diszkriminá­cióellenes tanácshoz küldtek. „Közöltük, hogy az alkotmány és a törvények értelmében az egyházi felekezetek nem kapnak utasításokat az állami intézményektől. Ezek legfennebb ja­vaslatokat tehetnek, így hát az ottani urak­nak felül kell vizsgálniuk a döntésüket." Kimennek? George W. Bush ame­rikai elnök megint felvetette annak lehetősé­gét, hogy jövőre megkezdik az Irakból tör­ténő kivonulást az amerikai csapatok. A Fe­hér Ház bejelentette: amennyiben az iraki biz­tonsági erők elég felkészültek lesznek, ak­kor 2006 nyarán hazahívják az amerikai ka­tonák egy részét. Az elhúzódó hadműveletek miatt folyamatosan csökken Bush népsze­rűsége, a BBC tudósítója szerint épp ezért dobták be a lehetőséget, hogy már nincs messze a háború vége. Előbb pótolni kell Csak a sztrájk alatt elmaradt órák pótlása után kapják meg a munkabeszüntetés miatt visszatartott pénzt a tanárok - határozott a Tanügyminisztérium Egyeztető Bizottsága. A megyei tanfelügyelőségek, az iskolák vezetősége és alkalmazottaik, valamint a szülők képviselőiből alkotott bizottságok programokat dolgoznak ki a november 7-28. között elmaradt tanórák pótlására, de ez semmiképpen sem történhet a tanulók rová­sára - mondta a tanügyminisztérium egyik igazgatója, Mircea Mure§an. Mindezt jegy­zőkönyvbe foglalják, és ezt veszik majd fi­gyelembe a novemberi bérek kifizetésekor. Ha a pedagógusok nem tartják be az előírá­sokat, fizetéslevonással büntetik őket.

Next