Bihari Napló, 2007. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-06 / 30. szám

­z NAPRAKE ................NAPLÓ »S1 Opre Béla A külföldről érkező, használt autók bejegyzési díja túlságosan magas, ez gátat szab a romániai használtautó-importnak. Az i­­dén, a korábbi évekhez viszo­nyítva, jelentősen visszaesett az ilyen autók iránti kereslet. A vásárlók nagy többsége nincs tisztában azzal, hogy mennyit is kell most fizessen, így a jelenle­gi körülmények között a külföld­ről behozott járműveket árusí­tók nehéz helyzetbe kerültek. Nagy a kínálat Mindebből azonban nem so­kat lehet észrevenni az ócska­piacon. A használt autók között sé­tálva látható, hogy rengeteg járművet árulnak, érdeklődő is szép számban akad. Legtöbben mégis a már hazánkban be­jegyzett autókat keresik. Több árus is alátámasztotta ezt, hoz­zátéve, hogy az árak nagyon változóak, de nem sokat emel­kedtek a tavalyiakhoz képest. Néhány példa: egy 1985-ös Da­ciát vásárolhatunk már 1400 le­jért, de akár 2400 lejért is, míg az újabbak már 10.100-11.800 lejbe is kerülhetnek. A külföl­di autók tekintetében is nagy a választék, egy 2003-as Volks­wagen Polo például 7750 euró­ba kerül, míg egy 16 éves Opel Vectráért 3200 eurót, egy 12 é­ves Astra Caravanért pedig 3700 eurót kérnek. Szembetűnő ugyanakkor az eltérés a beírt és a még hazánk­ban forgalomban nem jegyzett járművek között: egy 3 éves O­­pel Zafira 12.300 euróba kerül, míg egy ugyanolyan típusú, hasonló tulajdonságokkal ren­delkező, de Romániában nem jegyzett autó csak 8900 eurót kóstál. A megkérdezett árusítók egybehangzóan mondták, hogy érthetetlen a kialakult helyzet, és minél előbb megoldást kel­lene találni. Ugyanakkor azok, akik forgalomba írt autókat á­­rultak, hozzátették, hogy nem nagyon lehet velük alkudozni, áraikat saját bevallásuk szerint alaposan megfontolva szabták meg. Változatlan a helyzet Talán a szép időnek is kö­szönhetően rengeteg nézelődő, vásárló sétált vasárnap délelőtt a piac sorai között is. Ott sem lehetett nagy változásokat ész­lelni, a régi, már mindenki ál­tal jól ismert eladók most is a szokásos helyükön árultak. A kínálat sem változott, az ócska, régi holmik között még mindig megtalálhatóak az im­portruhák és -cipők, és a mobil­­telefonokat, illetve -tartozéko­kat és elektronikai termékeket árulók egyaránt. Helyzetkép az ócskapiacról Még mindig sok a tisztázatlan kérdés a használt gépjárművek bejegyzése körül, ezért kíváncsiak voltunk, mi a helyzet a nagyváradi ócskapiacon. Több olvasónk kérésére ennek jártunk utána. Új és használt ruhát egyaránt lehet vásárolni a piacon Változóak a gépkocsiárak a nagyváradi ócskapiacon Sztárriporter kerestetik Ha kíváncsi vagy a világra, telé vagy kérdésekkel, és úgy ér­zed, meg is tudod azokat fogal­mazni, jelentkezz a Partium Rá­dió legújabb tehetségkutató ver­senyére. Ez alkalommal sztárri­porter kerestetik a 89,6-on. Je­lentkezz február 10-ig az RMDSZ Fekete Sas palotabeli székháza­'''tráft/'a Nagyváradi Magyar Di­ákszövetség földszinti ifjúsági központjában. Alsó korhatár 16 év. Fődíj: 40 millió régi lej, n. hely 20 millió, Hl. hely 10 millió. Légy te a Partium Rádió sztárripor­tere! Médiatámogató: BN. Part­ner: www.nagyvarad.ro. Szimatolók. A képen látható Bakó Boglárka, Oláh Laura, Hegedűs Norbert, Dani Sándor és Fazekas Gergő alkotja a bihari Gás­pár András iskola Szimatolók csapatát. A Ladik Médiavetélkedőre Csorba Krisztina tanárnővel készülnek. Kedves LADIK csapatok! A LADIK, Lapot a Diákoknak Médiavetélkedő II. fordulójához érkeztünk. A feladat a következő: íratok maximum 2000 karakter terjedelmű cikket lakóhelyetek legérdekesebb ese­ményéről, történetéről. A cikk­hez készült fotóért pluszpontot adunk a csapatotoknak. További három pluszpontot szerezhettek minden új Bihari Napló elő­fizetésért is, nem kell mást ten­ni, mint a csapat nevével bekül­deni az új előfizető nevét és pontos címét kiadónkba! Megol­dásaitokat a biharinaplo@inform­­media.ro és az aniko.nagy@in­­formmedia.ro e-mail címekre várjuk, de elküldhetitek floppyle­mezen vagy CDe is az alábbi címre: 410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34, Bihari Naplószer­kesztőség. A levélre írjátok rá: LADIK Médiavetélkedő. A II. for­duló megoldásának beküldési határideje 2007. február 9. Lelki, szellemi támaszt nyújtani A Partium Rádióban (89,6 MHz) már jó fél éve hallható minden második kedden délután fél hattól a fenti címen bejelentkező műsor, melynek alcíme: keresztyén értékek a 21. században. A másfél órás adásban közér­dekű témákról beszélgetnek a meghívottak Gavrucza-Nagy Emesével és Veres-Kovács At­tilával, a műsor két szerkesztő­jével. Az adás azért kapta a fen­ti áthallásos címet, mert sze­retne lelki-szellemi támasz len­ni sok olyan embernek, aki ke­resi eligazodását és értékeink­nek helyét a mai társadalom­ban. Az alcíme szerint pedig ke­resztyén alapvetésű, hisz egész életünk meghatározó eszmeisé­ge a keresztyén etika. A min­den korosztály érdeklődésére számot tartó műsor igyekszik megszólítani a társadalom min­den kategóriáját. Az elhangzott adások a családvédelemről, a párválasztásról, a munkahely­­keresésről, a társadalomba va­ló beilleszkedésről, az örökbefo­gadásról, a város magyar műve­lődési intézményeinek felada­táról, a népi kultúra nagyváro­si továbbéltetéséről és még sok egyéb érdekességről szóltak. Hírvivők Ma délután fél hattól a TÁ­MASZ-PONT meghívta azokat a sajtótudósítókat, akik a ha­zai és anyaországi magyar hír­közlő eszközökbe juttatják el a város és a régió híreit. Arról fognak beszélgetni, hogy mit jelent a hír, és annak élete ho­gyan alakul a forrásától egé­szen az elhangzásáig. A tudó­sítók életformájába is betekin­tést nyernek a hallgatók a meg­hívott rádió- és tévériporterek segítségével. A beszélgetésen részt vesznek: Ionescu Niko­lett, a Kossuth rádió tudósító­ja, T. Szabó Edit, a bukaresti közszolgálati rádió magyar a­­dásának tudósítója, Villányi Zol­tán, a Duna és a Magyar Tele­vízió tudósítója, Orbán Leven­te, a kolozsvári református Ag­­nusz Rádió munkatársa és má­sok. Veres-Kovács Attila 2007. február 6., kedd Röviden □ Előadás. Az Erdélyi Kárpát Egyesület 1991-ben Nagyváradon alakult szervezete (Nagyváradi EKE '91) február 10-én, szom­baton 10 órától a Partiumi Keresztény Egye­tem Fényes Elek termében tartja következő vetítéses előadását, melynek címe Utazás a Csendes-óceán körül, II. rész. Előadó Bordás István: Mindenkit szeretettel várnak. □ Képeslapküldés: A Diákokért Ala­pítvány idén is megszervezi Bálint-napi képes­lapküldő programját. Ennek keretében gyere­kek rajzait, képeslapjait várják az Unirii tér 2-4. szám alatti székhelyre (pince), melyeket Bálint-nap alkalmából szétosztanak a nagyvá­radi Szent Márton öregek otthonában, hogy ezzel is megörvendeztessék az időseket. □ TánCCSt: A Barátság Klubja február 11-től, vasárnaptól kezdődően újra megszer­vezi hagyományos táncestjét a Balkano Blue vendéglőben, a Dacia sugárút 103. szám alatt, a Fehér-fekete butik mellett. Szeretet­tel várnak minden szórakozni vágyót korha­tár nélkül. Zenél a Pe-Ti Mix együttes. □ Emlékkönyv: Az Ady Endre Közép­iskola az öregdiák-találkozóra emlékkönyvet szeretne kiadni. Szeretettel várják azon öregdiákok jelentkezését, akik iskolával kap­csolatos élményeikről, emlékeikről szóló írá­saikkal gyarapítanák az emlékkönyv tartal­mát. Az írásokat február 20-ig lehet eljut­tatni a tanintézmény titkárságára. Érdeklőd­ni a 0259/43-17-06 telefonszámon lehet. □ Szerelem: Sorbán Attila Szerelem című verseskötete kapható a nagyváradi Vá­rosháza utcai Illyés Gyula könyvesboltban. Gyűjtés Szőlősön Gyűjtést szervez a várad-sző­­lősi RMDSZ, valamint az otta­ni református egyházközség és római katolikus plébánia a körzetben lakó nagycsaládo­­t sokPszt nehéz körülmények között élőknek, illetve a bélfenyéri Szent Miklós Alapítvány ál­tal működtetett gyermekotthon lakóinak. A szervezők alapélelmiszereket (liszt, cukor, rizs, olaj, befőttek), édességeket, tisztítószereket, illetve magyar nyelvű könyveket (mesésköny­vek, gyermekfolyóiratok, szépirodalom, tan­könyvek) várnak. A segítő szándékúak adomá­nyaikat leadhatják a szőlősi református temp­lomban minden vasárnap az istentiszteletek előtt vagy után; a római katolikus plébánián a hétköznapokon tartott misék után, illetve az RMDSZ körzeti székházában minden hétköz­nap 17-19 óra között (szerdán és csütörtökön 10-16 óra között is át lehet adni az adomá­nyokat). A gyűjtési akció február 20-ig tart. Baba-mama. A nagyvárad-réti templom alagsori termébe olyan kedves kis­fiúk is szoktak járni ismerkedni és játszani, mint Tibor­ Ádám. Ezúttal anyukájával, Miklo­­viciu Eleonórával érkezett, és szemmel lát­hatóan jól érezte magát. Éttermek ellenőrzése Az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal minden­napos ellenőrzései sorába beiktatta a bárok, éttermek, lokálok ellenőrzését. A január 1-jétől bevezetett európai szabványoknak megfe­lelően nem szabad a hasonló kiszolgálóegysé­gekben dohányozni, csak abban az esetben, ha a dohányzóknak és nem dohányzóknak saját részt különítenek el. Január 27-30. között 271 vendéglátó egységet ellenőriztek országos szinten, ezek közül 198-at büntettek meg. Bi­har megyében 8 egység közül 7-ben nem volt biztosítva a nem dohányzóknak külön hely.

Next