Bihari Napló, 2010. április (21. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-01 / 76. szám
...........................«mj............................ Románia és Moldova számára egyaránt az a legjobb forgatókönyv, ha ez utóbbi csatlakozik az Európai Unióhoz; a két ország újraegyesülésének szorgalmazása csak árt e „reális cél” megvalósításának - írta szerdai számában a Románia Libera című napilap. Cristian Ghinea, az Európai Politikák Romániai Központjának igazgatója felidézi, hogy március 27-én volt Románia és a mai Moldova jelentős területét kitevő Besszarábia egyesülésének az évfordulója. A szerző szerint ebben a kérdésben a román közvéleményben a „képmutató hallgatás spirálja” érvényesül, ami úgy működik, hogy egyesek kimondják, akarják Románia és Moldova újraegyesülését, mások viszont hallgatnak. Érdekes benyomás A szerző felidézi, a román állam hivatalos álláspontja az, hogy Románia támogatja Moldova EU-csatlakozását, és Bukarest lemondott az újraegyesülés gondolatáról. De a hallgatás spirálja azt a benyomást kelti - írja a szerző -, hogy ez csak a hivatalos, diplomatikus álláspont, hiszen a nyilvános térben továbbra is divat az újraegyesülésre való hivatkozás. A szerző szerint azonban ez hibás hozzáállás, mert Románia és Moldova újraegyesülésének a napirenden tartása a közvélemény szintjén mindkét államnak árt. Hiszen gyengíti a tavaly hatalomra került románbarát moldovai pártok belpolitikai pozícióit, akárcsak Romániáét az Európai Unióban, hiszen Brüsszel ellenzi az újraegyesülés ötletét. A szerző szerint Brüsszelben már most is gyanakvással tekintenek Romániára, amikor Bukarest tisztességes szándékkal napirendre akarja tűzni az EU intézményeiben Moldova integrációját. A szerző szerint Chisinau csak most kezd felkerülni Brüsszel napirendjére, de ahhoz, hogy valósággá váljon az ország csatlakozása az EU-hoz, még nagyon sokat kell tennie a kelet-európai államnak. A szerző szerint azért is ideális megoldás Moldova EU-csatlakozása, mert az esetleges újraegyesülés csak feszültségeket okozna, amelyeket Románia nem tudna kezelni. A szerző szerint egyrészt a moldovai orosz kisebbség okozna problémát, hiszen még a romániai magyar közösséggel kapcsolatosan is vannak feszültségek Romániában, másrészt „moldován-román elit” sem integrálódna könnyen egy Bukarestből irányított központosított új államba. Egyesülés helyett csatlakozást „Brüsszelben már most is gyanakvással tekintenek Romániára, amikor Bukarest tisztességes szándékkal napirendre akarja tűzni az Európai Unió intézményeiben Moldova integrációját". Moldovaiak egy kisinyovi tüntetésen: nehezen mozdul Európa felé az az állam is Módosíthat a valutaalap A nemzetközi pénzintézet vezetője, Jeffrey Franks óvatosságra intette Romániát. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) enyhén módosíthatja lefelé Románia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, miután a legutóbbi statisztikák valamelyest gyengébbek a várthoz képest - jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője Bukarestben. Franks emlékeztetett arra, hogy az IMF az idén 1,3 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában, de a legutóbbi gazdasági statisztikák azt mutatják, hogy az eredmények valamelyest gyengébbek a remélt eredményekhez képest. Mint tudattuk, kedden egynapos romániai látogatásra érkezett Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója is, aki a Bukarestből való elutazása előtt a repülőtéren újságíróknak elmondta, hogy Románia nehéz pénzügyi helyzetben van, de bízik benne, hogy a román kormány intézkedései javulást idéznek elő, ugyanakkor elégedett Bukarest monetáris politikájával. A nemzetközi pénzintézet vezetője óvatosságra intette Romániát. Hangsúlyozta, hogy még nem lábalt ki az ország a gazdasági válságból. Figyelmeztetett arra, hogy a munkanélküliség rátája - amely jelenleg 8,3 százalék - a következő hónapokban még növekedni fog. Jeffrey Franks ORSZAG-VILvUI Börtönkórházban Voicu Egyből a jilavai börtönkórházba utalták Catalin Voicut, mert azt állította, rosszul van. Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Catalin Voicu román szociáldemokrata párti szenátort, akit befolyással való üzérkedéssel, valamint kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak. A szenátor mentelmi jogát a múlt héten vonta meg a román parlament felső háza, és így lehetővé vált a honatya letartóztatása. A tárgyalás kedden zajlott le a bukaresti legfelső bíróságon, amelynek bírái úgy határoztak, hogy indokolt az ügyészek kérése, és elrendelték Voicu harminc napra szóló előzetes letartóztatását. A szenátort még kedden este bevitték a fogdába, de egyből a jilavai börtönkórházba utalták, mert azt állította, rosszul van. Ügyvédje közben megfellebbezte a letartóztatást. Pénzért „közbenjárt" Az ügyészek szerint Voicu bírósági döntéseket és rendőrségi vizsgálatokat próbált meg befolyásolni két üzletember érdekében, akiktől „közbenjárásáért” pénzt fogadott el. Voicut az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben választották meg képviselőnek 2004-ben, majd a 2008-as parlamenti választások nyomán a szenátus tagja lett. Catalin Voicu Leváltották a bukaresti közszolgálati tévé elnökét A román parlament elutasította a bukaresti közszolgálati televízió (TVR) 2008-as tevékenységéről szóló jelentést, s leváltotta a televízió elnöki tisztségéről Alexandru Sassut. A parlament két házának együttes ülésén 195 törvényhozó szavazott a jelentés elutasítása mellett, 78-an a jelentés mellett, hárman pedig tartózkodtak. Lassu leváltása várható volt, őt a most ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) jelölte a televízió elnöki posztjára. Bukarestben nyílt titok, hogy a kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) le akarta váltani a televízió elnökét. A demokraták a tavalyi államelnök-választási kampányban is számos kifogást megfogalmaztak a Sassu által vezetett közszolgálati televízióval szemben, amely szerintük nem végezte pártatlanul feladatát. Vita Ezzel szemben Sassu azt állította a keddi parlamenti vitában, hogy a jelenlegi kormány akarja politikai ellenőrzése alá vonni a televíziót, és ennek alátámasztására olyan átiratot vett elő, amelyet Emil Boc miniszterelnök küldött neki. A kormányfő Sassutól azt kérte, hogy minden szerdán a legnagyobb nézettségű idősávban szerepeltessék. A kormány sajtóirodája közleményt adott ki, amelyben kifejtették, hogy a kormányfő törvényesen járt el, hiszen a gazdasági válságban a lakosságot a miniszterelnöknek közvetlenül kell tájékoztatnia a megszorító intézkedésekről. A román parlament kedden elfogadta a közszolgálati rádió 2008. évi tevékenységére vonatkozó jelentést, és egyben 15 nappal meghosszabbította Maria Toghina rádióelnök mandátumát. A román média értesülései szerint Toghinát is leváltják, és a PD-L a televízió elnöki tisztségére, a demokratákkal együtt kormányzó RMDSZ pedig a rádió elnöki posztjára jelölhet valakit. Alexandru Sassu 2010. április 1., csütörtök Röviden □ ítélet. Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten. Az ítélet rendelkező részének ismertetésekor nem hangzott el, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték volna el a bűncselekményeket, az indoklás során azonban a letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlottak esetében egyértelműen bűnszervezetről beszélt a tanácsvezető bíró. □ Kevesebb: Jelentősen, csaknem 60 százalékkal csökkent a külföldiek számára kiadott ingatlanszerzési engedélyek száma tavaly az Észak-alföldi régióban, aminek fő oka, hogy Románia EU-csatlakozását követően a romániai vásárlóknak már nem kell engedély lakóingatlan megszerzéséhez - mondta Kerekes Edit, a regionális államigazgatási hivatal vezetője szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Ötvenen a tartályban Ötven afgán menekültet, közöttük 15 gyermeket talált a román határrendőrség kedd este egy ecetszállító tartálykocsiban a román-magyar határnál. A csoport, amely Olaszországba akart eljutni, a teherautónak egy külön kialakított részében rejtőzködött. A rendőrök a vámkezeléskor fedezték fel a menekülteket - jelentette a Mediafax hírügynökség. A teherautó egyik részében padokkal, világítással és szellőzőrendszerrel ellátott helyiséget alakítottak ki a menekültek számára, a másik fele pedig ecettel volt megrakva. A tartálykocsi Görögországból érkezett. Teo a politikában Politikai pályára lép Románia egyik legismertebb médiasztárja, a több szórakoztató televíziós műsort is nagy sikerrel vezető Teo Trandafir, hiszen a román demokrata párt színeiben parlamenti képviselői posztért indul egy időközi választáson. Romániában a 19-es számú, bukaresti egyéni választókerületben szerveznek április végén időközi választást, miután megüresedett egy hely a román parlament alsóházában. A román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) szerdán jelentette be, hogy a Románia szinte valamennyi kereskedelmi televíziójában korábban nagy sikernek örvendő szórakoztató műsorokat vezető Teo Trandafirt nevezik be a választási versenybe. Teo: őt is „beszervezték" BLOGGER(ILLÁK) ! ! /Olvassa munkatársaink rlfelogjait! Vélemények, meglátások, álláspontok, kommentárok. Személyes vonzatok és közérdekű témák. Meg egyszerű bejegyzések is. Mikor mi, kinél mi... A címek (a www-t nem kell beírni eléjük) Szeghalmi Örs - Blogosz. blog.roon.ro/blogosz Pap István - Politika a gyökön: blog.roon.ro/pavtsi Elérhető a váradi városblog is: blog.roon.ro/nagyvarad v_________________________________/