Fáklya, 1948. június (3. évfolyam, 124-147. szám)
1948-06-01 / 124. szám
A 13-as utcasejt a 33-ik helyről a 4-ikre küzdötte fel magát 50 padot helyeztek el a Munkásligetben két nagyváradi festőművész kiállításának jövedelméből Az I. kerület 13 utcasejtje tavaly a november 7-ig tartó munkaversenyben még a 33. helyen kullogott. Az eredmény kihirdetése utáni első büró gyűlésen aztán a sejtvezetők összeültek, javasoltak, jegyeztek s az eredmény az lett, hogy az idén a május 1-ig tartó munkaszakaszban már a 4-ik helyre küzdötték fel magukat, pedig ebben a munkaszakaszba nem számították be a sejt legértékesebb vállalását, a Munkáspark sérült padjainak megjavítását, sőt 50 új pad elkészítését és elhelyezését. Az I. kerület 13 utcasejtje most vasárnap fejezte be a Munkáspark új padjainak a felállítási munkálatait s azokat Östreich Márton elvtárs, a sejt titkára adta át Curticianu Sava alpolgármester elvtársnak. Az új padok kényelmesek, masszívak, ízlésesen készültek és a Munkáspark minden egyes részén megtalálhatók. Tóth Gyula városi főmérnök a következőket mondotta a vasárnapi átvételkor: — A város 1920 óta minden évben tervbe vette, hogy új padokat állít fel ebbe a parkba. Azonban a terv csak terv maradt, míg a 13-ik utcasejt most rövid 3 hónap alatt saját erejéből megvalósította azt. A Munkásparkban eddig is volt pad, de kevés azok fából készültek és így mindig baj volt velük. Nem is épültek a legjobb helyre, mivel csak a főútvonal két oldalán sorakoztak. Most már semmi akadálya, hogy a dolgozók munka után meglátogassák Nagyvárad legnagyobb, legszebb fekvésű és ózondús levegőjű parkját és ott ki is pihenhessék magukat. Szakértők megállapítása szerint a 13-ik utcasejt munkájának értéke meghaladja a 150.000 lejt. A oest pénzben 60 ezer lejt fordított a munkákra, míg a különbözet az önkéntes munkák értéke. Miből került elő a pénz? Egy képkiállítás bevételéből. A képeket a sejt egyik tagja, Fleischer Miklós elvtárs, festőművész és egy pártonkívüli rajzoló művész, dr Imre Andor ajánlották fel. Az önkéntes munkából a sejt minden taga kivette részét, de különösképpen Létai József, Rottenberg Ferenc, Szabó István, Farkas László, dr Benedek Ferencné, Blum Pál, Kohn Sándor, Winkler József, Szűcs Pál, Reich Béla, Boros György, Foger István, Bauman István, dr Bálint Sándorné, Béres Sándor, Izsák Imre, Korda Ödön elvtársak tűntek ki, a rossz idő sem zavarta a munkát. A 13. utcasejt munkájába nem párttagok is bekapcsolódtak. Tiszai Kálmán asztalosmester például minden napon megjelent a parkba és szaktudásával járt elől a padok deszka lapjainak felszerelésében. Ugyancsak hozzá hasonlóan vette ki részét a Munkáspark újjáépítésében Handel Rezső is. A 13. utcasejt jó munkát végzett. Megmutatta, hogy akarással, munkával, építéssel az utolsó sejtből is lehet első. A 13. utcasejt azonban nem áll meg ennél az állomásnál. Legalábbis arra mutat, hogy újabb munkát vállaltak a Munkáspark egész rendbehozására, hogy a Munkáspark méltó legyen Nagyvárad munkásságához, akik az első sorokban harcolnak az ország újjáépítéséért. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett a gyermekünk Hj. ROZSOS GÉÓF életének 26-ik évében, hosszas szenvedés után 1948. május 30-án elhunyt. Temetése folyó év júnusl 1-én (kedden) d. u. 4 órakor] lesz a fugyivásárhelyi-hegy temetőjébe. Gyászolják szerető édesapja, édesanyja és kiterjedt rokonsága. Emlékét örökké őrizzük ! Ma a fiofonónffifi cigarettát akar adni az ember, önérzetesen zubbonya zsebére üt és azt mondja: „Köszönöm, nekem is van”. Zotter tábornok beszélget a várakozókkal a városháza kistanácstermének széles asztala mellett. A filharmonikusok alakuló gyűlése előtti percek ezek, még nincs együtt mindenki a meghívottak között, de a jelenlevők figyelemmel halhatják Zotter tábornok lelkes elbeszélését Bednaras elvtárs hadseregéről. És, akik nem dohányoznak, cukrot kapnak — fűzi tovább a beszéd szálait a generális. — Három fogásos ebéd, kitűnő bánásmód, emberséges hang. Valóságos iskola, ahonnan a nép legjobb elemei kerülnek ki. Figyelemmel hallgatják szavait a megjelentek s kérdéseket tesznek ki Jól esik a legilletékesebb helyről, magától a tábornoktól hallani ezeket az elragadtatott szavakat. És amikor a generális a kulturális lehetőségekről, a sportokról, a szórakozásokról beszéd, az asztal egy távoli sarkán felemeli fejét Marderescu törvényszéki tanácselnök, aki eddig belemerült valamilyen írat tanulmányozásába és csak az utolsó szavakat hallotta. — Hol van ez? — kérdi a törvényszéki elnök, mintha valami erotikus történetet hallana. — Iiát a hadseregben, nálunk — feleli a tábornok. A tanácselnök elmosolyodik. — És hogy lehetne odakerülni? — Ön már elkésett — feleli a tábornok nevetve — de a fia majd megtudja, mit is jelent a Népi Köztársaság katonájának lenni, büszkén, felemelt fejjel végezni a kötelességet, tudni, hogy nincs kiszolgáltatva feljebbvalói önkényeskedésének, tudni. A jelenlévők egy pillanatra elnémulnak, valamennyinek van elég keserű tapasztalata a múlt korok katonáskodásából, ami az örökre letűnt rendszerrel együtt már csupán rossz emlék maradt. (z) a fény vörösre festi, a forróság perzseli az arcokat inöil mm illiéi K* ti übus vasöntödében! Fél 11 órakor begyújtották az olvasztó kemencét. Amikor a koksz tüzet fogott, Puczhold Gyula és Budai János öntőmesterek a gyújtónyillás bedöngöléséhez fogtak. Szorosra préselték a formázóhomokot, agyagos lével fröcskölték, ráfordították az ajtót s ezt is jól körültapasztották. Ne legyen szegnyi lyuk se rajta. A folyékony vas könnyen megtalálja az utat. Ha kifolyik, kárt tesz emberben, anyagban. Fél 12 órakor az emeleti részen Nagy Sándor formázói most, amíg beindulnak, „csak“ segédmunkás — már negyedszer lesett, de az adagoló ajtón keresztül égett-e a szén? Kezdődik — Kezdhetjük, — szólt oda, fojtott hangon Pál Dezső munkatársának, — Tűzbe jött! — Belapátolták a háromszáz kiló vasat. Később újból kokszot dobtak rá — úgy 30—35 kilót és pár kiló mészkőt, ami magába szívja a rozsdát. Aztán megint vasat és megint szenet... — Mennyi vasat olvasztanak egyszerre elvtárs? — Mindig annak megfelelően, ahogy az előkészített forma megkívánja, — feleli. Tudunk 100 mázsát is. Igaz, ezt még nehezen, mert ócska, több olvasztáson átment vassal dolgozunk. De szeretettel végezzük, így még a semmiből is érték születik. Minden kezdet nehéz. Látja, itt még csiga hozza fel a vasat, a szenet. Holnap, vagy holnapután felvonó épül a helyébe. Villányimit dsa, Bujdosó Sándor és Vlad Emil öntők leemelik az egyik forma fedelét. Grafitport szórnak a kiformázott homokra, majd húsz kovácsolt vaslemezkét helyeznek el benne. Babrás munka. Fekete lesz tőle a kezük. A POR BELEPI MEZTELEN FELSŐTESTÜKET. Derekuk elzsibbad, lábuk belefájdul a görnyedésbe, de ők nem érnek erre gondolni, hiszen az agyaggal kibélelt tégelyeket már rakják a bakiba, a lefolyó csatorna alá. Sietni kell. Az első öntés Takács István öntőnek sincs most ideje magával törődni. A motor dugattyú ,,nuagját“ szorítja, hogy középen legyen. Súlyt helyez az egész formára, hogy ne emelje ki a beléfolyó vas. Az egyik szemét behunyja, amint belenéz a dugattyú-gyűrű formájába, a keze mintha egy kicsit reszketne, amint igazgat. — Az első öntés. Igen kényes munka. Mégsem lehet selejt.. — mondja. Szilágyi István meglocsolja a homokot. A lanzettával. — ami nagyon hasonlít az ókoriak ,.stílus“-ához, amivel az agyagba írták, — kiemeli a homokból az egyik formázó tárgyat. A sérült részt utána simítja, a finomabb részeket formázó szeggel megerősíti. — örül, hogy indulnak? — ha van gyár, több munkás jut kenyérhez, — feleli, fel sem nézve munkájáról. — Amikor a Phőbust elvitték, többszázan vettünk vándorbotot a kezünkbe.A család itt volt, mi amott. Sokkal tartósunk a demokráciának. De ki fogjuk egyenlíteni a szorgalmunkkal! A ventillátor 2400-at fordul percenként. Búgó hangot ad a masina és sepri be a levegőt, az oxigént az égéshez. A víznyomó mérő 45 fokon ugrál. Puczhold Gyula öntőmester az olvasztókemence gyomrába pislog a zöld kémlelő üvegen. Bent, mint a szikládon a csermely, gyöngyözik az aranyszínű folyadék. Egy-egy kövér csepp reszketve áll meg a göröngyön, aztán megsokasodva lefordul. A bakk két oldalán felállnak az öntők és segédmunkások. Az egyik munkás a jelzőgonghoz ugrik. Bongó hang tölti meg a termet. Az öntőmester lyukat „szúr“ a kemence kifolyó nyúlásán. — Vigyázz! A keskeny vöröslő csík — folyékony vas — végig szalad a cstornán. MINTHA TÜZIJÁTÉK LENNE, röpköd a számtalan csillag. — Hoppá, — kiáltja Csortés György segédmunkás és már szálolnak a lángoló tégellyel. A második számú tégely kerül a lefolyó alá. Ifjú Keresztes Lajos tartja a villát. A fény vörösre festi, a forrósári perzseli az arcokat, süti a meztelen mellett és izzadságot csavar a házról Csíkokban folyik a víz a csípőkre s a nadrágkorc dunsztba fogja a derékot. De mit neki. Majd megszárad. Most a munka a fontos. Arra kell figyelni. Idősebb Keresztes Lajos öntő, mintha nem 62 éves lenne, serényen fölözi a tégely fortyogó lávájáról a habot. Szilágyi István homokot lapátol a lábak előtt izzó salakra. Az izmok megfeszülnek s a sistergő folyadék beleömlik a motorfej formájába. A szeleid halkakból kékes láng csap ki. Uj pár szalad újabb tégellyel, ismét megtelik egy forma, kicsap a láng és a vöröslő dudort homokkal hintik le. Pár pillanatig csend áll be, csak egy-egy mély lélegzés halszik. Aztán újra szól a gong és újra indul a roham. És ebben a rohamban már az önérzetes munkás, a felszabadult ember ténykedése látszik. Nem a tegnapért. — hanem a holnapért... — Van rendelésük elvtárs? Fényes Andor főkönyvelő mosolyog. Több, mint gondolja. — mondja. Egyedül az öntődének van 50 vagon önteni való. A csőágy-osztály három váltásban dolgozik. A génmegmunkáló szintén termel. A Phőbus vasgyárnak januárban 150 dolgozója volt. Ma 260-at foglalkoztat. De ez még a kezdet. Az első állomás. A Phöbus azonban nem áll meg ennél. Munkásságától függ, hogy tovább haladjon Hornyák József. Legcsinosabb Fürdőruhák 3/1. készítése schimszszalon volt Kepes — Sas alatt Bárd Sándor cipőszalonját óaihelyezte Köztársaság-ut 2. sz. alá Bazár-épület. Hozott anyagból készit, javításokat vállal. 109