Fáklya, 1948. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1948-07-14 / 159. szám

" SPORT Vasárnap Nagyváradtól javított meg az Ifjúsági Ifjenség-Mupa üteggel látogató Az Ifjúsági Egység Ku­ , Costat Marle, Rév Elvira, Ten­pa vidéki versenyei már vasárnap befejeződtek. A legjobb eredményt elért atléták és labdarúgók, valamint röplabdások jú­lius 18-án vasárnap Nagy­váradon vesznek részt a megyei válogató verse­nyen s az ottani eredmé­nyek alapján jelölik ki véglegesen azokat az ifja­kat, akik Bihar vármegyét képviselik majd az orszá­gos vetélkedésben. A négy vidéki körzetből, Sza­lantáról, Székelyhidról, Ilesdről és Belényesből mintegy 300 ifjú részvéte­lére számíthatunk. Ezek­hez kapcsolódik azután természetesen az a keret, amelyet a helybeli legjobb erőkből állítanak össze. Az Ifjúsági Egység Kupa versenyei széles tömege­ket mozgattak meg, az if­júság mindenütt nagy lel­kesedéssel kapcsolódott be s úgy a munkás, mint a parasztinak bebizonyí­tották, hogyha foglalkoz­nak velük, komoly ered­nak velük, komoly ered­ményekre képesek. A népi demokrácia egész­séges szelleme érvénye­sül sportéletünkben is, an­nak minden vonatkozásá­ban s így az eredmény, a siker nem maradhat el. Nagyváradon egyébként a versenyek szerdán, csü­törtökön, pénteken és szombaton folytatódnak s ezek tulajdonképpen már a válogatás szempontjából fontosak. Az e heti műsor egyébként a következő: Szerdán, délután 5 óra­kor a Zsidó Líceum torna­termében férfi és női röp­labda. Csütörtökön délután 3 órától a Rhédey kerti pá­lyán labdarugó mérkőzé­sek. Pénteken­ délután 4 órá­tól az Erzsébet ligeti pá­lyán atlétikai versenyek. Az Ifjúsági Egység Kupában Szalonfán Neuma­n József ve­zette le a versenyeket, ötszáz néző volt kint a versenyeken. Illán, a versenyzők felvonulást rendeztek. Részletes eredmények: szalontan (Béli, Tenke és Gyanta részvé­telvel) . Labdarugó válogatottak Sza­lontáról: Tenka Sándor, Bíró Zoltán, Veres József, Szakács Ferenc, Bauder Imre, Pap János, Grip István. Béliről Renich La­jos. Tenkéről Nagy István, Lelkes­ Sándor, Sutén József. Gyantáról Pop Gyula, Molnár Mihály. Röplabda válogatottak Szalon­­táról: Pop János, Freuleha­ Elek, NichHe János, Fazekas Árpád, Bíró Zoltán. Tenkéről Vasas Imre, Balázs János. Gyantáról Kovács László, Baras Gyula. Bél­ női válogatottak Costua Florika, benn. ÉLE3DF.N: Kuzmányi Károly vezette le a kei női válogatottak: Tansaru i Viorika. Apostotescu Maria, Le« 1 Lie, Costea Juliana. Atlétikai eredmények: Súlydobás: 1. Hajdú Lajos (Szalonta) 9.10 m, 2. Dániel György (Szalonta) 8.60 m­ Magasugrás: 1. Boros Péter (Gyanta) 1.55 m, 1. Kovács László (Gyanta) 1.55 m. Távolugrás: 1. Boros Péter (Gyanta) 5.20 m, 2. Bandes Imre (Szalonta) 5.15 m. Gránátdobás: 1. Hajdú Lajos (Szalonta) 46.60 m, 2. Varga Zoltán (Szalonta­) 41 .1­ m. 100 m. síkfutás: 1. Boros Péter (Gyanta) 12.8 mp, 2. Cseke La­jos (Szalonta) 13 mp. 800 m síkfutás: 1. Köteles Pál (Tenke) 2,27.1 mp. 2. N­chita György (Szalonta). Távolugrás (női): 1. Aposto­lostul Mária (Tenik­e) 3.38 m. 2. Tarau Viorica (Tenke) 3.55 m. 80 m­ síkfutás: 1. Apostolescu­­ Mária (Tenke) 13.4 mp. 2. Tarau Viorica (Tenke) 13.5 mp. 500 m síkfutás: 1. Tarau Flo­­rica (Tenke). Popa Péter a Szaktanács részéről vezette le a versenyeket, négy­száz néző előtt. Atlétikai eredmények: 80 m síkfutás: 1. Vlad 13.8 mp, 2. Pabutin Florica 13 9 mp. (női). 100 m (fiú): 1. Maskas Maxi­milian 12.5 mp, 2. Caila Mihály 12.6 mp. Súlydobás: 1. Misaila Mihály 8.20 m, 2. Florea Miklós 8.20 m. Tévolugrás: 1. Maskas Maxi­milian 5.42 m, 2. Tara­kuziu Gyula 5.35 m. Magasugrás: 1. Novach L. 1­50 m, 2. Tareskuziu 1­45 m. Labdarugó válogatottak: Torna Coriolan. Pain László, Faragó P. Mitika Gy. Cadrea J., Zere L., Pekugan Z., Abrudan R., Ezem György, Stefan K., Deleenu V., Stana Daru. Röplabda válogatottak: Petre­­scu Gy, Novach L. Popescu T, Mihaila M, Toma Z, Spoiaia A, Florea J. Sekk válogatottak: Gros s, Pel­versenyeket. A feketeerdei léha­ság zászlókkal felk­iszitett autók­kal érkezett meg a versenyre. Labdarugó válogatottak: Ta­mási, Bod­s, Végi, Kovács, Pop Flórián, Sorokk, Horváth, Stef. Pusztai. Szegedi I. és Szegedi II. Atlétikai eredmények: 100 m (Ku), Popp Lajos (Te­­legd) 12.8 mp, 2. Pop Ernő (Te­­legd) 13 mp. Súly: 1. Tamási Ferenc 8.56 m, 2. Horváth Zoltán (Telegd) 7.50 Távolugrás: 1. Létei (Élesd) 5.10 m, 2. Horváth Zoltán (Te­legd) 4.82 m. Női tá­vokug­rás: 1. Kaufman Irén 3.25 m, 2. Korom (Fekete­erdő) 2.87 m. 300 m sík: 1. Pop Bmg (Te­­legd) 2.27 p, 2. Hunyadi (Telegd) 2.29 p. 3000 m futás: 1. Hunyadi 10.51. Gránátdobás: 1. Tash József (Telegd) 52.40 m, 2. Bajor J. (Telegd) 47.02 m. Női súly: 1. Kaufman Irén (Élesd) 5.89 m, 2. Weisz Iboly (Élesd) 5.70 m. 500 m. női sík: Kaufman Irén (Élesd) 1.42 p. 2. Korom (Fe­keteerdő) 1.54 p. 80 m női sík: 1. Kaufman Irén (Élesd) 13.2 mp. 2. Farkas I. (Élesd) 13.4 mp. SZÉKE­SHÍDON Szabó Imre, az IMSz sport fele­lőse vezette le a versenyeket. A rossz idő dacára több, mint ezer néző volt kiváncsi az ifjak versenyére. Atlétikai eredmények: 100 m sík: Újlaki László (Szé­­kelyhíd) 12 mp, 2. Chereghi Gá­bor 12.1 mp. 800 m sík: Szilágyi János 2 p 34.8 mp, 2. Balogh Sándor 2­1: 30.2 p. Távolugrás: 1. Újlaki László 5.61 m, 2. Cazaeu László 5.48 m­. Magasugrás: Kusteán Zoltán (Margitta) 1.50 m, 2. Kauer Jó­zses (Margittá) 1.45 m. Súlydobás: 1. Tatai Zoltán (Székelyhíd) 9.51 m­, 2. Kusteán Zoltán (Margittá) 8.68 m. Gránátdobás: Kusteán Zoltán (Margitta) 47.89 m. 2. Szekeres ■ Sándor (Székelyhíd) 46.69 m. Az összes résztvevő verseny­zőket az If­júsági Egység Ku­pa 1 jelvényével ajándékozták meg. BELÉNYESEN: fidéhi BOGY08ZLÖ kéxíejzbe« • impköií otthon »ár több mint 8 hónapja működik. Július 1-től kezdődőleg a gyere­kek naponta háromszor étkeztek Mivel erre a községnek nem állt se»rmi ad aeg rendelkezésre, a Demokrafcátaifl Női Szövetség Oláh Jánosné községi főjegyző neje vezetésével gyűjtést szer­vezni a gyerekek élelmezésére és sok«éges nyersanyag minden­napi biztosí­tására. A gyerekek száma 30—10 között váltakozik. A TENKEI „L*Híe“ Szövetkezet is a*»gö*i­­uppeft« a Szövetkezetek nemzet­közi napját,. Az ünnepély em­elkedett han­­gulatban zajlott le, az ARLUS nagytermében kb. 200 hallgató részvételéve. A gyűlés megkezdése előtt a szövetkezet­ alkalmazotaiból er­re az­ alkalomra megszervezett kórus az Internacionálét éne­kelte. A szüHStést a Szövetkezet elnö­ke, Gri­s­e­a­ Alexandru nyitot­tja meg. Beszélt a szövetkezet fontosságáról,­különösen kiemel­ve a női munka fontosságát a szövetkezetekben. Majd Baba Dumitru román és V­i­t­a­­r, Géza magyar nyel­ven mutattak rá a­ múlt és je­len szövetkezet közötti nagy kü­lönbségre, hangoztatva a szö­vetkezet fontosságát az ipari és mezőgazdasági termékek egész­sé­ges kicserélődésének munkájá­ban, felkérve a jelenlevőket, hogy minél jobban kapcsolódja­nak bele a szövetkezeti munká­ban. Bura Juliska egy Majakovsz­­ki verset magyarul, míg Se­­e­­j­e­a­n Viorica Radu Boureanu „Grecia“ című versét szavalta román nyelven. A gyűlés i­nneni hangulatban­­ ért­ véget.. * • * Termeltünk raáing hónapban: munkáslétszám 471 fő, bitumen 9 és fél vagon, zac szállítás T vagon. Június hónapban: munkáslét­­szám 381 fő, bitumen 12 vagon, zac szállítás 57 vagon. Tekintettel arra, hogy feldol­gozó gépeink régiek és így a ja­vítással sok munkaórát veszí­tünk a termelést illetőleg, mégis a júliusi hónapra 2 vagonnal emelni fogjuk a termelést. A bányatelepen eddig elvég­zett önkéntes munkaórák RAM. Ebből 5400 munkaórát egy új bánya feltárásánál dolgoztunk. Tatar ©» munkásai az ország dolgozóinak jobb sorsáért öntu­­datosan dolgoznak. Szenkovits A. TATÁROSON az a Ham­zsi ta­d a­dóig m­olyan vették, és ez: az alábbi számadatok. államosítást a dolgozók ho­­gan vették,­­ s ezt mutatják MARGITTAN a következetek napját a „Bisfra** Szövetkezet bensőséges ünnep keretében Ünnepelte meg. A kul­túrtermét zsúfolásig megtöltő kö­zönség és hatóságok előtt Mer­­t­i c Adrian, a Bistra elnöke ro­mán és Molnár Béla elvtára igazgatósági tag magyar eyély.mi méltatták ez alkalomból a Román Népköztársaság több mint tíz­ezer szövetkezetét számláló mű­ködését, rámutatva arra, hogy a szövetkezeteknek nem a profit a fő céljuk, hanem a dolgozó népnek olcsó és jó áruval való ellátása. Ezt követte Kodén Ottóna­­k Rosenberg Sándor a Sík­ rárrony kultúrgárda vezetőségi tagjai által írt. ..Szövetkezet 1944-ben és 1948-ban“ című két­­felvonásos­ darab előadása, » melyben az összes szerepeltet » ..Bisfra“ alkalmazottai alakítot­ták n:>?v sikerrel M­o­l­d­o­v­á­n­­ Viktor román), nyelvű szavalata és az általa megírt egyfelvonásos szövetke­zeti tárgyú román darabja szin­tén nagy sikert araatott. A do­­ve'ő hatású és­ igen jól sikerült előadás az Internacionálé hang­jaival ért, végett. • * * Meim 10.5 másodosét futott W0 méteren A kolozsvári egyetemi stadion­ban, az olimpiai keret negyedik versenyén, mint tegnap már je­lentettük, négy új országos női rekordot állítottak fel. Ugyanak­kor a 100 méteres férfi síkfu­tásban Maiba­ 10.5 mp-es ragyo­gó idővel győzött Stoinescu és Zenide előtt, akiknek ideje 11 másodperc. Az 1500 méteres síkfutásban Pandrea csak négy másodperc­cel maradt el Kiss György or­szágos rekordjától. Ideje 4 perc 03.5 mp, 2. Baica 4.24.2 mp, 3. Nagy Márton 4.26 mp. Diszkoszdobásban 1. Baica 43.80 m, 2. Negrutiu 4056 m, 3. Kiss 35­46 m. Kalapácsdobásban 1. Torna 47.20 m, 2. Leschner 40.10 m. Női magasugrásban 1. Kiss Ir­ma 135 cm, 2. Éne­kl ott 185 cm, 3. Jovanescui 130 cm. Női távolugrásban 1. Ernst Lujza 617 cm, 2. Schuster 487 cm, 3. Asceanti 467 cm. A távgyaloglók versenyében a 20 kilométer 160 méteres távon Parasohiyedcu győzött 1 óra 30 perc 30 másodperc alatt, 2. An­gi­ei 1 óra 30 p 31 mp, 3. Chie­­se 1 óra 31 perc. Az egy órás futásban Baboie 17 kilométer 38 méter 50 centimétert futott. Szöllős — Biharpüspöki 4:1 (2:01. (M $ Hföftis i PF)Sifi 22-S­zrüil A Toto ittlms lt-iki, 22-ik fordulójából csak a kö­vetkező mérkőzések ér­vényesek: 1. ETO—DVSC 1. 2. EMTK—Szeged 2. 5. Dermata—Medicina 1 7. Vasas—CFR­­ Buka­resti 1. 8. CFR (Nagyvárad)— ILSA 2, 41. Topanca-Bihar SC 2:1 (2: 1) Vasárnap Biharon ját­szották le a barátságos mérkőzést, amelyet a To­­panca megérdemelten nyert meg. Biharon egyéb­ként élénk lendületet vett a sportélet, s ha így foly­tatják, a legszebb remé­­nyekre jogo­sít. Oreggfest mémmé­mtrMmt Csütörtök délután 6 órai kezdettel a Rhédey­­kerti pályán tartják meg az Állami Áruház és a Szedosz öregfiúk csapatá­nak labdarugó mérkőzését. A két együttes tagjai nagy lelkesedéssel és izgalom­mal készülnek s bizonyára nagyszámú közönség nézi majd végig az érdekesnek ígérkező találkozót. A BŐRFELDOLGOZÓ IPARO­SOK Szakegyletének elnöksége értesíti tegjeit, hogy az enyagl­­kiosztést megkezdte. Felkértöti iparosainkat, hogy ennek átvé­tele végett jelentkezzenek iro­dánkban 194S július 15-től, e­zaz csütörtök reggel 8 órától an­­­nyival is inkább, mert a­z anya­got nem tarthatjuk sokáig. El­nökség.

Next