Fáklya, 1948. október (3. évfolyam, 236-266. szám)
1948-10-13 / 248. szám
1914 október 12. reggelin dörögtek az ágyúk, a náci hordák össze-vissza szaladgáltak a város utcáin, a meglévő néhány tankjukkal. Tudom nem sok lehetett nekik, mert megfigyeltem a számukat, mindég ugyanazok futkostak, azt sem tudták merre fussanak. A Félix-fürdő felöl várták a szovjet katonákat, azonban azok ügyesen, megkerülték őket, ellenkező irányból jöttek. Alig mentek végig az utcán a nácik,kint voltam a kapuban éppen, amikor valósággal végig szaladtak az utcán. Én visszamentem az óvópincébe, elmeséltem mi történik, hogyan vonulnak vissza a németek, persze nem mertem mondani, hogy futnak. Alig mondottam el, kinyílt a kapu mindkét szárnya és bejött hét lovas szovjet katona. Amit éreztem, nem is tudom szavakba foglalni, soha olyan melegséget nem éreztem a szívemben. Persze ők mindjárt átkutatták az udvart, az óvó pincét. Kérdezték — »Nyel sóidat?“1 — A férjem tudott velük beszélni egy kicsit, látták, hogy nincs katona, leültek enni a tarisznyájukból. Mi is kínáltuk, de nem ettek addig, míg mi nem ettünk belőle. Nagyon tetszett nekem, hogy olyan elővigyázatosak voltak és alig ettünk az egyik katona felüUette a fiamat a ló hátára. Mindjárt megállapítottam, milyen lelkületüek. Szeretik a gyermeket. Nem úgy, ahogy a náci hordák tanították az itt élő embereknek, hogy milyen rosszak az oroszok. Senkit sem bántottak, ettek és elmentek tovább felszabadítani a munkásosztályt. Sohasem fogom elfelejteni a hat lovast. JUHÁSZ GÁBORNÉ, Solidaríta tea cipőgyárban munkavezető. A „Szorgalom" termelő szövetkezet 200 önkéntes munkaórája az épülő Szabadság-hidnál A ,,Szorgalom“ bőripari terme!« szövetkezetében 44-en dolgozunk. A November 7 jegyében vállalt önkéntes munkák egyike 200 munkaóra volt, amit az épülő Szabadság-hid munkáinál kellett elvégezni, ezen az akción 41-en jelentünk meg, férfi, nő, öreg és fiatal. Valamennyien egyforma lelkesedéssel dolgoztunk a nekünk _ kiosztott kavicshordási munkák elvégzésén. A leányokkal veszekedni kellett, mert ők is mindenáron talicskázni akartak. Reggel 7 órától déli 12-ig jókedvvel dolgozott minden elvtárs és így a vállalt 200 óra helyett 205 óra elvégzésével járulunk hozzá ahhoz, hogy a híd mielőbb elkészüljön. Ezen az úton kívánunk üzenni azoknak, akik gúnyos mosollyal az arcaikon, vagy lenéző megjegyzést téve haladtak el dolgozó csoportunk mellett, ők is helyesebben tennék, ha szabad idejük egy csekély töredékét a köznek szentelve, egy néhány apát kavics odébb hordásával támogatnák azt a munkát, amely számukra is építi ezt a hidat, amelyet ők is éppen úgy fognak használni, mint mi. Szeretnénk, ha a mi kis kollektívánk példáját a többi elvtársak is követnék, hogy a november 7-ét már betonba öntött új híddal köszöntsük. Kovács Imre :Szorgalom* szövetkezet. Az akkord bevezetése a Ker egyárban Sokáig töprengtünk azon, hogyan segítsünnk a munkásság anyagi helyzetén. A sok sérelem között, amelyek a munkásság részéről elhangzottak, a bérkérdés, a fizetések körüli sérelmek voltak. A hiba alapja az, hogy mi nem közszükségleti, cikket gyártunk, mint például a Solidaritatea, az On« fitch és így nem részesültünk olyan pénzbeli támogatásban, amilyenre egy ilyen gyárnak szüksége lenne. Így a munkások részére kevés jutott a befolyó összegekből. Az újonnan választott üzembizottság kezdeményezésére összeült a Szaktanács, a Szakszervezet, a Román Munkáspárt és a gyár vezetősége és hosszabb megvitatás után elhatározták az akkord bevezetését gyárunkban. Egy hét múlva ugyanezek az elvtársak megállapították az akkord normát A norma felolvasásakor, — amelyet az igazgató elvtárs végzett a munkások előtt, — azonnal kitűnt, hogy mennyire különbözik a mostani norma a régitől, a kapitalisták által megállapított normától. Azonnal láttuk, hogy valóban a munkásság életszínivonalának emelését célozza az új akkord norma bevezetése. A munkásság elfogadott egy heti próbaidőt, ami után kitűnt, hogy az akkord bevezetése után átlag 50 százalékkal kereshetnek többet a munkások. Itt meg kell említenünk, hogy sok függ a munkások ügyességétől és szorgalmától is. Vannak elvtársnők akik ügyesebbek és többet keresnek, vannak kevésbé ügyesek és kevésbé szorgalmasak, akik kevesebbet keresnek. Két akkordban kifizetett hét telt el azóta, mely azt bizonyítja, hogy érdemes volt ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert ezen keresztül több és jobb lehetőség adódik a keresetre üzemünk munkásainak. Szabó András üzemi levelező. FftKL YA--------------------------------------------------------- 7 Üzérkedés, a zsirosparasztok mesterkedése és a rossz telbegyűtsi szervezés miatt nem termelékeny az a Saroi vajgyár A gyár igazgatóságának és az Élelmiszeripari Munkások Szakszervezetének feladata a helyzet megjavítása Nagyvárad élelmiszeriparának egyik jelentős tényezője az államosított vajgyár A góz szelfi gépekkel felszerelt üzem napi termelőképessége 10.000 liter tej, így komoly szerepet tölthet be a dolgozók tejtermékekkel való ellátásában. Ez az üzem hivatott elsősorban, hogy biztosítsa a különböző jóléti intézmények, valamint az üzemek rendszeres ellátását pasztörizált fejjel, vajjal. A melléktermékként előállított kazein pedig fontos nyersanyag a gomb és a díszítőipar számára.A fontosabb ipari üzemek államosításáig a vajgyár nem rendelkezett saját tőkével és így nem mint önálló üzem működött. Az államosítás után a Rondáét3 vette kezelésbe az üzemet, majd szeptember 1-én mint teljesen önálló üzem folytatta működését a Központi Tejipari Hivatal irányítása alatt. A forgó tőke biztosítására 1 millió lej bankhitelt kapott a vállalat. Miért drágák a vajgyár termékei? Az államosított vajgyér, meglévő felszereléseken eszközölt kisebb javítások elvégzésével, a jelenleg alkalmazott személyzettel 10.000 liter tejet képes naponta feldolgozni. Mi a helyzet azonban a gyakorlatban? A tejbegyűjtés rossz megszervezése (mindössze 15 begyűjtőt alkalmaztak, holott legkevesebb 40 begyűjtőre lenne szükség) és egyes tejfelvásárló spekulánsok működése folytán a vajgyár nem képes naponta 2000 liter tejnél többet feldolgozni. Ilyenformán ugyanazzal a rezsivel és ugyanannyi személyzettel, mint amennyivel 10.000 liter tejet is fel lehetne dolgozni, mindössze 2000 litert dolgoznak fel. Ennek következtében olyan magasra emelkednek az előállítási költségek, hogy a vajgyár készítményei nem igen hozzáférhetőek a dolgozók számára. KIK HÁTRÁLTATJÁK A TEJBEGYŰJTÉS EREDMÉNYESSÉGÉT? A dolgozó parasztság szívesen átadná tejtermékét a vaji vár megbízottainak, a tejtermékek felvásárlásával foglalkozó kulátok és kofák azonban felvásárolnak minden készletet, mielőtt megjelennek a vajgyár megbízotta'. Ezeknek a közvetítőknek káros tevékenységét szigorúan megtiltja egy rendelet, de a hatóságok nem hatotak oda, hogy érvényt szerezzenek ennek a rendelkezésnek és így ezek a szeparátorral is rendelkező spekulánsok zavartalan felvásárolhatják a tejet, amit árián vajnak és tejfölnek feldolgozva, busás haszonnal értékesítenek a piacokon. A DOLGOZÓ PARASZTSÁGNAK ÉRDEKE A TEJ ÁTADÁSA AZ ÁLLAMOSÍTOTT VAJGYÁR MEGBÍZOTTAINAK A tejbegyűjtés megszervezése szintén egyik fontos láncszeme a dolgozók ellátásának ésrészerűsítéséért folyó harcnak. A dolgozó parasztságnak érdeke, hogy tőle telhetően hozzájáruljon a téjbegyűjtés sikeréhez, miután a jól ellátott városi munkásság nagyobb lendülettel végzi mezőgazdaságunk iparosítását és az egész dolgozó nép ipari cikkekkel való ellátását. De közvetlen anyagi előnyökkel is jár a tejnek átadása a vajgyár megbízottainak, miután bevezették a tejnek zsírtartalma alapján való átvételét és így a valóban jó tejért jó árat érhetnek el a termelők. A készpénz fizetés mellett a tej átadói hivatalos árban olajpogácsa és korpa juttatásban is részesülnek. S végül azáltal, hogy a vajgyár begyűjtői a helyszínen veszik át a tejet, a földművesek nagy időnyereséget és vonatköltség megtakarítást érnek el. A HATÓSÁGOK AZONNALI KÖZBELÉPÉSE SZÜKSÉGES Tejtermékek közvetítésével tilos foglalkozni. Mégis a tejtermék spekuláció — ami úgy a dolgozó parasztság mint az ipari munkásság szempontjából káros — még ma is virul és megbs akadályozza a vajgyártottanak munkáját. Az illetékes hatóságoknak azonnal akciót kell indítani a tejtermékekkel való spekuláció felszámolására! A vajgyár igazgatóságának pedig a legrövidebb időn belül ki kell építeni megbízható munkás és paraszt elemekből a tejbegyűjtők hálózatát, hogy az üzem betölthesse hivatását a dolgozók ellátása terén. Az Élelmiszeripari Munkások Szakszervezetének sokkal szorosabbra kell vonnia kapcsolatát ezzel a fontos üzemmel, amelynek munkássága semmi szervezeti életet sem él. Az utóbbi négy hónap leforgása alatt mindössze két üzemi gyűlést tartottak. Szintén az Élelmiszeripari Munkások Szakszervezetére hárul a feladat, hogy minden támogatást megadjon a tejbegyüjtők hálózatának megszervezéséhez. fi. i.) Kis kockázat. . . Nagy nyeremény . . . a HETI LOTTÓM 20 leiért ha jegyét a „SLOVA-itó” Köztársaság ut 1 szálát veszi. Négyszázhatvan órát dolgoztak vasárnap a kisiparosok a Szabadság-hídnál A nagyváradi kisiparosok is egyre fokozottabb mértékben kapcsolódnak be az önkéntes munkavállalásokba. Vasárnap mintegy 98 kisiparos vonult ki önkéntes munkára, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a Szabadság-híd építésének minél rövidebb heg. port idő alatti befejezése Az önkéntes munkásé?t. összesen 460 órát dolgozott a híd építésén. Egy másik kisiparosokból álló önkéntes munkáscsoport pedig 3 Gyermekmenhely rendbehozásán dolgozott. A kisiparos önkéntes munkáscsoportok úgy a hídnál, mint a menhelynél szép munkát fejtettek ki, amely teljesítményért a munkavezetők dícséretét érdemelték ki. 1120 tonna főzelék konzervet késsítenek az év végéig olajban konzervált főzelék Bukarest (Agerpress). A konzervélelmiszerek ipari központja október-decemberi negyedévre 820 tonna paradicsom és vízben konzervált főzelék, valamint 300 tonna gyártását vette tervbe. Az év végéig összesen 1120 tonna főzelék konzervet készítenek. A forradalom évfordulójának tiszteletére versenybe kezdtek Ukrajna állattenyésztői Az ukrajnai Nikolajev környékbeli kolhozok és szovhozok négy hónappal a tervelőirácok előtt, teljesítették az évi állattenyésztési programot. Ez a Adélé az idén 317 ezer 750 literrel tőbb tejet és 677 ezer 250 kilogrammal több smst szolgáltatott be, az államnak, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Nikolajeviia ék kolhoz tagjai felhívást intéztek a köztársaság összes kolhozaihoz, hogy az Októberi Forradalom 3Hk évfordulójának tiszteletére idő előtt teljesítsék az állattenyésztés a hts és tejbeszolgáltatás előírásait-