Fáklya, 1958. június (13. évfolyam, 127-151. szám)

1958-06-01 / 127. szám

ZFÁKLYA A balti szovjetköztársaságok kultúrájának ünnepi tíz napja Június 1 és 10 között hazánk­ban megszervezik a balti szovjet köztársaságok kultúrájának ün­nepi tíz napját. A balti államokban már a múlt évszázad végén erős munkásmoz­galom bontakozott ki. Rigában, a Lett Szocialista Szovjet Köztár­saság fővárosában készítette elő 19­00-ban­ Lenin az első bolsevik lap, az ISZKR­ megjelenését. Vilna lakossága büszkén emlék­szik arra hogy 1895-ben Lenin ott teremtett kapcsolatot a lit­ván szociáldemokratákkal. A balti országok népei szívükbe zárták a nagy harcosok emlékét. Közülük származik Jan Rainis, a nagy lett író, V. King Silsepp, az észtországi proletariátus vezetője és a nép ügyéért harcoló számos más vezető. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a pétervári fegyve­res felkelés győzelme után az észtországi forradalmi katonata­nács kihirdette a szovjet hatalom kikiáltását. Röviddel ezután Lett­országban és Litvániában is győ­zelemre jut a szovjet hatalom. A balti államok békés munkáját azonban 1918 december 12-én de­rékba törte a tallini kikötőben le­horgonyzó angol csapatszállító hadihajó, amelyről intervenciós katonaság szállott partra és dön­tötte rabságba Észtországot. Litvániát a lengyel pánok seregei özönlötték el. Észtország földjén, Narvánál a vörös seregek 1918 február 23-án történelmi jelentőségű győzelmet arattak. Azóta is ezt a napot tart­ják a szovjet hadsereg születés­napjának. Az idegen megszállás, s az im­perialisták szolgálatában álló kormányok még hosszú ideig rab­ságban tartották a balti orszá­gok népeit. 1940 július 21-én, a­­mikor a hitleri Németország fran­ciaországi előretörése után a balti országok létét fenyegette. Észtor­szág, É­ettország és Litvánia dol­gozó tömegei hatalmas tömegtün­tetés után elkergetik a fasiszta­barát burzsoá kormányokat és ki­kiáltják a szovjet hatalom vis­­­szaállítását. 1940 augusztus 6-án csatlakoznak a szocialista szov­jet köztársaságok szabad szö­vetségéhez. A német fasiszta seregek szer-Az ARLUS Nagyvárad­ tar­tományi fiókjának tanácsa június 2-án délután 19 óra­kor rendezi meg a Román- Szovjet Barátság Házában a Balti Szocialista Szovjetköz­társaságok kultúrája ünnepi tíz napjának megnyitó ün­nepségeit. Az ünnepélyes megnyitó után a CFR és a posta mű­vészcsoportja ad műsort. nyy pusztításai ellenére, ma a balti államok gazdag középkori műemlékekkel ékes városaiban korszerű nagyüzemekben folyik a termelés. Rigában villanyfelsze­­relési gyár, Klaipedában hajó­gyár, Észtországban textil kom­­binátum és élelmiszeripari üze­mek működnek. A lecsapolt mocsarak helyén magas színvonalú mezőgazdaság és haltenyésztés folyik. Az új élet a balti országok népeinek alkotó erejét bizonyítja. Jóllehet a balti államok összterülete mindössze 174.000 négyzetkilométer, lako­sainak száma 3.700.000, gazdasá­gi életüket az ipari fellendülés, a korszerű halászat és mezőgazda­ság jellemzi. 1940—1955 között a Litván SZSZK ipari termelése ötszörö­sére, a Lett SZSZK-é 5,4-szeresé­­re, az Észt SZSZK-é 7,7-szeresére emelkedett. Hasonló megvalósítá­sok más területeken is akadnak. Litvániában például az egy főre eső tejtermelés meghaladja az Egyesült Államok színvonalát. A szovjet hatalom éveiben ki­alakult, s nagy léptekkel fejlődik a régi kultúrhagyományokat gazdagító szocialista irodalom és művészet. Jóllehet a balti álla­mok népművészetének alkotásait kevesen ismerik, Vilisz Lácisz, August Jakobsohn, André Upit, Szalomeen Nerisz és más írók, költők neve mindenki előtt isme­retes. A balti államok gazdag kultur­­kincsei nap-nap után gyarapod­nak. A formájában nemzeti, tar­talmában szocialista művészet eddig nem ismert virágzásnak in­dult. A balti szocialista szovjet köz­társaság kultúrájának ünnepi tíz napja hozzájárul népünk és a bal­ti országok népei barátságának elmélyítéséhez. OLARIU IOAN az ARLUS tartományi tanácsának titkára ------------------------ O----------------------­ Javul az IMSZ alapszervezet munkája A Május 1 szőrmegyár IMSZ alapszervezetének munkája — különösen a választások óta — sokat javult. Orosz Károly titkár behatóan foglalkozott az ifjúság nevelésével, problémáival, s így szervezési vonalon is értek el eredményeket. Az új vezetőségnek elsősorban az IMSZ tagság nyilvántartását sikerült rendbehoznia, melynek eredményeként 4 új tagot szer­veztek. Az „Ismerjük meg hazánkat“ tanulmányi kör 18 tagja közül 14 rendszeresen látogatja az elő­adásokat. Tanulmányi demesne­telükkel kitűntek: Buda lánca és Kárász Sollinger. Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt Anka Máriáról és Nitu Si­a dolgozók­ról, akik elhanyagolják a tanu­lást. A politikai szemináriumok keretében rendezett könyvismer­tetőkre 19 IMSZ tagot szervez­tünk be, akik részt vettek a „Szeresd a könyvet“ akcióban és valamennyiüket „Szeresd a köny­vet“ jelvénnyel tüntették ki. Ifjaink bekapcsolódtak az üzemben folyó tisztasági mozga­lomba is. Patay Sándor levelező A budapesti ipari vásár Hosszas előkészületek után, május 23-án ünnepélyesen meg­nyitották a Városligetben a bu­dapesti ipari vásárt, amely dél­előtt 10-től este 10-ig nyitva tart­ja kapuit az érdeklődők számára. A magyar fővárosban 1906 óta rendeznek ipari kiállításokat, a budapesti kiállítás tehát világvi­szonylatban a negyedik legré­gibb árumintavásár a nyizsnij­­novgorodi, a lipcsei s a párizsi ipari vásárok után. Az idei budapesti vásár egyéb­ként minden tekintetben igen nagy fejlődésről tanúskodik, hi­szen míg tavaly csak magyar kiállítók vettek részt a budapesti árubemutatón, az idei kiállítás­nak felépítették a ,, nemzetek pa­vilonját" is, amelyben a Szov­jetunió, a Kínai Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Len­gyel Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársaság állítja ki fejlődő szocialista ipa­rának termékeit. A tavalyi buda­pesti vásárral összehasonlítva, az 1958-as ipari vásár méretei­ben hatalmas fejlődést mutat, hiszen a tavalyi 600 kiállítóval szemben az idei vásáron csak­nem ezerre növekedett a kiállí­tók száma. Az idei budapesti vásáron na­gyon sok újdonságot csodálhat­nak meg a látogatók. A Szovjet­unió többek között kiállítja a brüsszeli világkiállításon látható eredeti nagyságú szputnyik-mo­­dell hasonmását, amelyen jól lát­ható a műszerek elhelyezése, de még a Lajka-kutya utazófülkéje is. Ezenkívül atomerőmű és az atomerővel működő, Leninről el­nevezett jégtörő hajó mátét­je, továbbá nehéz gépek, rádiók, új­típusú televíziós készülékek, s a legmodernebb gépkocsik láthatók a szovjet pavilonban. Kína a budapesti ipari vásá­ron elsősorban az egész világot csodálatba ejtő porcelánokat és elefántcsont faragványokat állí­tott ki. A Román Népköztársaság ipa­ri fejlődését tükröző kiállítás iránt igen nagy az érdeklődés a magyar fővárosban. Bizonyítja ezt az is, hogy az egyik fővárosi napilap alig egy hete interjút közölt Vass Pavel elvtárssal, a kiállítás román részlegének igaz­gatójával, aki elmondotta, hogy a Román Népköztársaság pavi­lonja a szocialista iparosítás nagyszerű eredményeinek sereg­szemléje. A vásár látogatói köré­ben különösen nagy érdeklődés nyilvánul meg az olajipari be­rendezések, villamossági moto­rok, új típusú esztergapadok, szö­vetek, a bőráru és a cipőipar gyártmányai, valamint a buka­resti műanyaggyár plasztik-ké­szítményei iránt. A kiállított áruk különösen a közszükségleti cik­kek, a divatcsarnok pavilonjában kaphatók. Nagyon keresettek az édesipari termékek, a halkonzer­vek, a román tejfeldolgozó ipar sajtkészítményei, a népművészeti cikkek, valamint a messze földön híres szeszesital különlegessé­gek, a híres küküllőmenti borok, továbbá a cujka és a slibovica. Vonzóak, látványosak a Né­met Demokratikus Köztársaság által kiállított hangszerek, az öt­letes játékáruk és a nagy válasz­tékban kiállított vadászfegyve­rek. A Lengyel Népköztársaság rá­dióvevő készülékeivel, laborató­riumi felszereléseivel, kényelmes villamoskocsijaival, nagy pontos­­ságú mérőműszereivel és újdon­­ságszámba menő műanyaghe­­gesztő készülékével arat megér­demelt sikert és bizonyítja be iparának gyorsütemű fejlődését. A magyar ipar — amely ter­mészetesen a legtöbb árut mutat­ja be — szintén sok újdonság­gal kápráztatja el a vásár láto­gatóit. A textilipar gyürhetetlen anyagokat, kötött parasztszok­nyákat és sok, műanyagból ké­szült igen tartós, ízléses kivitele­zésű ruházati cikket állított ki. Az élelmiszeripar szintetikus mo­sóporokat, számos konzervújdon­­ságot és a vaj tápértékével vete­kedő minőségű margarint, a há­ziipar a brüsszeli világkiállítás­ra küldött készítmények mását, a gépipar pedig az új típusú ma­gyar gyártmányú háztartási cé­lokat szolgáló villamos hűtőszek­­rényt, továbbá a Brüsszelben igen nagy sikert aratott nukle­áris műszereket, valamint az új magyar autóbuszokat és teher­gépkocsikat mutatja be. Mivel 1949 óta nem volt Ma­gyarországon nemzetközi jellegű árumintavásár, nagyszámú kül­földi és vidéki érdeklődő kereste fel az idei ipari vásárt. Befejezésképpen elmondhatjuk, hogy az 1958-as budapesti ipari vásár nemcsak a magyar ipar, hanem az összes népi demokrá­ciák szocialista iparának gyors­­ütemű­ fejlődését szemlélteti. Zsugán István 1958. VI. 1. vasárnap, 127. sz. Új vasúti menetrend Életbe lépett 1958. jan. 1-én 0­ órakor Érkezés ] Indulás A vonat Honnan Időpont A vonat Hova Időpont neme neme Személy Vaskók 0,18 Személy Kolozsvár 0,01 Személy Tövis 1,31 Személy Vaskók 2,11 Express Bukarest 1,55 Express Biharpüspöki 2,13 Személy Temesvár 2,02 Személy Szatmár 2,42 Express Biharpüspöki 2,34 Express Bukarest 2,58 Személy Temesvár 6,00 Vegyes Körösszeg 3,05 H. érdekű Csúcsa 6,09 Személy Hollód 3,21 H. érdekű Szatmár 6,16 Személy Temesvár 5,00 Személy Vaskoh 6,25 Személy Bors 6,28 Vegyes Körösszeg 6,40 Vegyes Fürdők 7,00 Személy Szilágysomlyó 7,23 Vegyes Hollód 8,12 Személy Hollód 7,38 Személy Vaskód 8,30 Gyors Arad 8,00 H. érdekű Csúcsa 9,08 Személy Bors 8,40 Gyors Szatmár 9,10 Vegyes Fürdők 8,48 Gyors Vaskód 9,28 Gyors Bukarest 9,01 H. érdekű Szatmár 9,42 Gyors Temesvár 11,07 Gyors Arad 10,23 Személy Fürdők 11,53 Személy Fürdők 10,45 Személy Bukarest 12,04 Gyors Kolozsvár 11,17 Személy Szatmár 12,20 Személy Temesvár 12,31 Személy Vaskód 13,27 Személy Vaskód 13,10 Személy Hollód 15,27 Személy Szatmár 14,10 Gyors Kolozsvár 16,01 Vegyes Körösszeg 15,00 Személy Fürdők 16,51 Személy Fürdők 15,44 Gyors Vaskod 17,23 Gyors­­ Temesvár 16,12 Személy Temesvár 18,05 Személy Bukarest 16,15 H. érdekű Szatmár 18,15 Személy Szilágysomlyó 16,16 H. érdekű Csúcsa 18,21 Személy Hollód 16,25 Gyors Szatmár 18,27 Gyors Bukarest 18,36 Vegyes Körösszeg 18,46 Személy Bors 18,35 Vegyes Hollód 18,54 Személy Vaskód 19,30 Személy Bors 19,25 H. érdekű Szatmár 20,02 Vegyes Fürdők 22,00 Vegyes Fürdők 20,05 Személy Vaskód 22,57 H. érdekű Csúcsa 20,17 Személy Szatmár 23,40 Személy Temesvár 20,24 Junius 1-én, vasárnap délután az esti bemutató miatt nincs elő­adás. Junius 1-én, vasárnap este 8 órakor: Ciocirlia (román bemu­tató). Junius 3-án, kedden este 8 órakor: Ciocirlia. Szalontán: A róka meg a szőlő. Junius 4-én, szerdán este 8 órakor: Moralitatea Dnei Dulska (A Petrozsényi Állami Színház vendégjátéka). Junius 5-én, csütörtökön este 8 órakor: Remény. (A sepsi­szentgyörgyi Állami Színház vendégjátéka). Junius 6-án, pénteken este 8 órakor: A róka meg a szőlő. Junius 7-én, szombaton este 8 órakor: A róka meg a szőlő. Junius 8-án, vasárnap délután 15.30 órakor: Dulszka asszony erkölcse. Junius 8-án, vasárnap este 8 órakor: A róka meg a szőlő. Junius 10-én, kedden este 8 órakor: A róka meg a szőlő. Junius 11—12—13 az aradi Állami Színház vendégjátéka: „TOPAZ“. * PUSKIN: A szerelem jogán. (Bolgár film). MÁJUS 1: Camelia (Mexikói film). Előadások: 3, 5, 7 és este 9 órakor a kerthelyiségben. TRANSILVANIA: Bocsáss meg (Olasz film). Előadások: 11 és 3 órakor. Hűtlen asszonyok (Olasz film) Előadások: 5, 7, 9 órakor. ARTA: Ezer veszélyen át. (Szovjet film). Előadások: 11, 3, 5, 7, 9 órakor. Bocsáss meg. (Olasz film). Előadások: este 9-kor a kerthelyi­ségben. IFJÚSÁGI: A jó tündér váro­sa. (Francia film). Előadások: 11 és 3 órakor. A kapitány és hőse (Német film). Előadások: 5, 7, 9 órakor. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA LÁTOGASSÁTOK az egész­ségügyi kiállítást! A gyermek poliklinika dísztermében, Nagy­várad, Hübschenberger utca 14. szám alatt nyílik meg 1958 június 1-én. (181) Válasz a Bánk bán váradi előadásának bírálatára Szabad-e klassz fálszmtén­k? Elöljáróban ki akarom jelente­ni, hogy ha a váradi Bánk bán­ról írott bírálat meg nem jelenik, talán még vártam volna a fenti kérdés tárgyalásával, de János­­házy elvtársnak több egymás után következő, s főleg az Utunk 496. számában megjelent cikke érlelte meg bennem azt a szándé­kot, hogy ma és ne holnap fog­laljak állást ez ügyben. S elné­zést kérek, ha a kérdés ránk vo­natkozó részével foglalkozom leg­többet. Sokszor, de úgy látszik még­sem elégszer hangoztatott igaz­ság, hogy művészi és ideológiai tevékenységünk alapja a műsor­terv és ennek keretében az olyan klasszikus értékű darabok, ame­lyek méltó módon tükrözik a szé­pet és nemest, haladó — magyar és nem magyar — hagyományain­kat, mindazt, ami emberi, amit az évszázadok, sem tudtak elho­ *) *) Jánosházy Györgynek a nagyváradi Bánk bán elő­adásáról íro­tt bírálatára az Utunk 498. számában Tóth István „Több tárgyilagos­ságot! Több körültekin­tést!“ című cikkével vála­szolt. Az Utunk szerkesz­tősége lapalji jegyzetben említi meg, hogy Dauer Andrástól, a nagyváradi Állami Színház igazgatója-,­tól is kapott hasonló témá­jú cikket, amellyel egyet­ért, de helyszűke miatt csak az előbb beérkezet­tet, a Tóth Istvánét közli.­­ A Dauer András cikkét szerkesztőségünk is meg­kapta, s mivel városunk egyik jelentős kultúrintéz­ményéről van szó, közöljük: mályosítani, mert együtt nőnek az idővel. Gondolom, ezért választotta a szatmári színház Shakespeare Romeo és Júliáját, a vásárhelyi Szentgyörgyi István Intézet Szo­­foklész Antigonéját, a kolozsvári színház Shakespeare Othellóját, Kolozsvár és mi Katona Bánk bánját, stb. Szeretném, ha Jánosházy elv­társ megértené, hogy színházaink­nál nem öncélú szándék a klas­­­szikus drámák színrehozatala. Ebből tanulhat a legtöbbet és a legalaposabban színész és ren­dező, néző és kritikus egyaránt, mindenki, aki szeret gyönyörköd­ve tanulni. Tovább megyek : szín­házainknak nemcsak joguk, de kötelességük is klasszikust ját­szani. Ezt megérteni üdvös és ugyancsak kötelesség. Ezért és nem másért üzent hadat Hajdú Győző a „Művészet“ első számá­ban a hazai magyar színpadokon egyre szélesebb körben teret hó­dító esztrád kultusznak, a „kön­­­nyű“ előadások polgári ízléste­lenségének és ezért kéri, követeli a klasszikusok színrehozatalát. Színházaink többnyire csak nagy­­anyagi és művészi áldozatok árán hozhattak színre klasszikus drámákat, de megéri ! Minden, a színházhoz közelálló ember tud­­­ja, mennyi nehézséggel, fáradság­gal, emócióval jár, amíg egy-egy klasszikus előadásán felgördül a függöny, míg az első megérzett kapcsolat létrejön színész és né­ző között, míg „bejön az első taps“, míg lefut az első, második, harmadik felvonás végét jelző függöny, míg megjelenik az iz­galommal várt szinibírálat... Per­sze minden színész azt szeretné, ha jókat írnának róla — a színi­­igazgató is, ha a művészeiről — de ez viszont amily természetes, éppoly lehetetlen is. Ahogyan ezt mi tudjuk. Ugyanúgy tudja a kri­tikus is. Ő csak egyről feledke­zik meg, sajnos igen gyakran, hogy a színész nemcsak tolmá­­csolója egy egyéniségnek vagy eszmének, hanem ő maga is em­ber. Félreértés ne essék, nem ir­galmat vagy hamis dicséretet ké­rek az érzelgős ripacsnak, vagy az egyébként kitűnő színésznek, ha egy alakítása félrecsúszott; a színiakadémia lelkes és tehetsé­ges, de a pofonokhoz még kevéssé hozzászokott növendékének sem. Csak egyet kérek, azt hiszem eh­hez jogom van : több szeretetek tapintatot és felelősségérzetet. Sokkal több felelő­sségérzetet! Tudniillik, hogy színházaink nem öncélú módon „minden áron“ óhajtanak klasszikust játszani. De ha Jánosházy Györgyre hallgat­va arra várnának, míg „felnő­nek“ e darabok tökélyéig, akkor idő­közben egész nemzedékek is fel­nőnének, le is hanyatlanának s mi adósaik maradnánk. Jánosházy György az Utunk 492. számában megrója a Szent­­györgyi István Intézet vezetősé­gét, amikor növendékei bucsuelő­­adásául az „Antigone“-t válasz­totta. Dicsérő szó helyett a célnak jól megfelelő előadásért „jóval nagyobb szerénységre“ inti az Intézet vezetőit. Erre írja Domo­kos Géza az Ifjúmunkásban: „...tiszteletet érdeklő igyekezetre vall, amit lóhátról lekezelni ép­pen annyit jelent, mintha valaki sáros, durva csizmával végiggá­­zolna egy ápolt csem­etekerten“. Bizony, ez sajnálatos. Az Othello kolozsvári, a Bánk bán váradi (annak idején kolozsvári) elő­adásáról Jánosházy elvtárs kö­rülbelül egyet ír, feltűnően egyet. Az eltérés talán csak a nevekben, szerepekben van. A két, sőt há­rom előadás viszont a cikkíró szerint nagyjából csak egyet bi­zonyít, valami olyasmit, hogy „Szint­ázak, vigyázat, ne játssza­tok klasszikus drámát, mert ki­csik vagytok ti még ehhez, vár­jatok, amíg én szólok“. A kolozs­vári színházat „oktalan merész­séggel“ vádolja. Bizony ez is saj­nálatos. A váradi Bánk bánról a többi közt ezeket írja: „Elvben csak dicséret illetheti a váradi szín­házat“­­­ a gyakorlatban persze nem — „hogy a Bánk bán bemu­tatására vállalkozott. De a főkép­pen operetteken nevelkedett együttesnek még sok közbeeső fokozaton kell keresztül vergőd­nie, amig eljuthat a Bánk bán típusú nagy tragédiákhoz­. Álljunk meg egy pillanatra. Először is szabad legyen emlé­keztetnem Jánosházy elvtársat, hogy az operetten nevelkedni igen ritkán jelent hátrányt a jó drá­mai színésznek. Sokoldalúságot, színeket visz az a fejlődő színész munkájába. Operettszínészek vol­tak vagy ma is azok a magyar színpad olyan nagyságai, mint Delly Ferenc, Szabó Ernő, Bo­­rovszky Oszkár, Andrássi Már­ton, dr. Gróf László, Ihász Ala­dár és olyan tehetséges fiatalok mint Dukász Anna, Cseke Sán­dor és mások. Másodszor pedig: mit tekint Jánosházy elvtárs „közbeeső fo­kozatnak ?“ Mi úgy gondoljuk, hogy ezen „keresztülvergődtünk“. Színházunk arculata különben is prózai, még akkor is, ha évente eljátszunk egy-egy operettet. Nem rossz eredménnyel vittünk színre az elmúlt években Bródyt és Sha­­kespearet, Caragialet és Schillert, vagy Gorkijt. Sikerrel mutattuk be a hazai színházak országos versenyén Lovinescu drámáját, a „Rombadőlt fellegvárat“. Úgy hi­szem, hogy a Váradon évente be­mutatott hét-nyolc prózai előadás közelebb áll a drámához, vagy legalábbis a „közbeeső fokozatok­hoz“, mint az operetthez. De ak­kor miért nem szabad klasszikust játszanunk ? Ami a Bánk bán szereplői­nek és rendezőjének munkáját il­leti, több mindenben egyetértek a bíráló megállapításaival. De nem általános értékelésével, még ke­vésbé végkövetkeztetéseivel, leg­kevésbé sértő hangnemével. Ha azt a sok irányból elhangzott óhajt tekintjük, ami a darab mű­­sorra tűzését megelőzte és azt a felemelő szeretetet, amellyel a Bánk bán közönsége megtisztel bennünket, amikor az előadás tagadhatatlan gyengéi ellenére is az a tudat tölt el bennünket, hogy szép hivatást teljesítettünk, még ha elvszerű engedmények árán is — mert vannak ilyenek. S ebben a meggyőződésben vet­jük fel a kérdést: kinek használ, mit szolgál a bírálatnak ez a hangja, ez a módja s következ­tetései ? Milyen szándékában akarja színházunkat befolyásol­ni, miért akarja a jószándékú és tehetséges színészek önbizalmát aláásni, milyen célt követ a kö­zönség felé ? A bíráló köteles­ségérzetével, komolyságával, ta­pintatával és dokumentáltságá­val szemben támasztott igény­­kérdése túllépi az egy-egy elő­adás, jelen esetben a Bánk bán kapcsán írott cikkek jelentősé­gét, általános érvényű kérdés ez. Ezt az igényt Jánosházy elvtárs írásai nem igen veszik tekintet­be. Sok felületesség és ellent­mondás ássa alá a Bánk bán kri­tikáját is, annyira, hogy ezáltal sok, egyébként helytálló, az alá látásokra, fényhatásokra, díszle­tekre vonatkozó megállapítása is hitelét veszti. A főszereplők nagy részének játékát nem fogad­ja el, ehhez joga van. De mél­tatlan, hogy „szecskázásról“ be­szél legtöbb előadó művészünk­kel, különösen a Peturt alakító Mogyoróssy Győzővel ezzel a szí­nen is, magánéletében is annyira komoly, lelkiismeretes színésszel kapcsolatban. Sértő, amikor egy másik, köztiszteletben álló negy­venéves művészi múltra vissza­tekintő jó színészt, műkedvelőnek minősít. Az sem használ éppen hitelének, hogy meg nem történt szöveghúzásokkal vádolja a ren­dezőt, vagy azzal, hogy a sta­tiszták felvonásvég után vonul­nak át a színen, ami szintén nem történt meg. Bár ő maga elismer egy-két jó alakítást, mint Halasi Biberach-ját, Vadász Zoltán II. Endréjét, Kozma Lajos Solem mesterét és „Gróf László Tibor­­cát“ — mindez mégsem gátolja meg annak kijelentésében, hogy a váradi színháznál még az epi­zódszerepeket sem lehet meg­nyugtató módon kiosztani. El­lentmondás ez már önmagában, de fokozhatjuk a kérdéssel: hát ha még drámai epizódszerepekre sincs színészünk, akkor milyen „közbeeső fokozatokra“ merész­kedhetünk ? Több olyat ís Jánosházy elv­társ, amire nem számíthattunk. Bár hónapokkal ezelőtt megpró­bált minket lebeszélni a darab színrehozataláról s már akkor is „óva intett“, mégis nagyon meg­lepett bennünket az a tőle nem várt felületesség, amellyel Tiborc alakítóját Solti Miklós helyett következetesen Gróf Lászlónak nevezi. Hetekkel azelőtt valóban szó volt arról, hogy dr. Gróf László játssza majd Tiborc szere­pét, s úgy látszik, a változásról (Folytatása a 4-es oldalon) *)

Next