Fáklya, 1965. augusztus (20. évfolyam, 189-205. szám)
1965-08-11 / 189. szám
1 Beköltöztek a lakók új otthonukba ... Pontosan nem is tudnák megmondani, hányan már ebben az évben, Oradea legnagyobb, legújabb lakótelepén. Naponta látni itt egy-egy bútorral megrakott teherautót, amint vigyázva, óvatosan közelednek a még hepehupás talajon egy-egy lépcsőfeljáróhoz. F-3 blokk. Már jó két hete gazdára találtak itt a lakások, a C-bejárat elé néhány perce érkezett meg a „szállítmány“. Rokonok, ismerősök sürgölődnek, segítenek a boldog házigazdának a költözködésben. Egy ember, egy család, életében mindig az egyik legnagyobb élmény marad az új lakás birtokbavétele. Oláh Sándoréknál még egészen frissek, tegnapiak ezek az élmények. Alig egy hete foglalták el ezt a kétszobás lakást, az F-3 tömb 4-es lakosztályát. • A televízió felszerelése van még hátra, s akkor valóban befejeztük a rendezgetést. Már meg is van a helye itt a sarokban, az ablak mellett... Lassan indul a beszélgetés, az új házigazda hirtelenében nem is tudja, hogyan válaszoljon a kérdésekre. Hisz mindannyiszor ugyanazok a mondatok kívánkoznak. Mit is mondhat ilyenkor egy szép, kényelmes lakás tulajdonosa? — Nagyon örülünk az új lakásnak, de hogy megkaptuk, abban része van munkámnak is. Igyekeztem kiérdemelni... A Ruhagyárban dolgozik egy zakó-szalagban. Elhiszem, hogy munkája is hozzájárult ahhoz, hogy új lakásra érdemesítették. Nem is túlzás, ha egy megfogalmazást használok: „amit adok, azt kapok”1. Sok, nagyon sok Oláh Sándor lakik ebben az uj negyedben, akik adnak... És népi demokratikus rendszerünk, pártunk szeretete, gondoskodása sok-sok „kapok“-ban jut kifejezésre. Itt van jelen a dolgozók megváltozott életkörülményeiben, gondtalan életében. Ha úgy tetszik, Oláh Sándorék kétszobás blokklakásában. Vagy itt a harmadik emeleten a 15-ös lakosztályban. Soós Kornélék szintén néhány hetes lakástulajdonosok. Ugyanazt mondhatják, mint földszinti szomszédaik. Ragyog a szoba a tisztaságtól. Az egyikben játékok halmaza, egy „kisiklott“ szerelvény árulkodik a legkisebb lakóról. Kényelmes fotelekben elhelyezkedve beszélgetünk a háziasszonnyal. Mindketten, férje és ő is az olajgyárban dolgoz. Hogy mit jelent számukra lakás! Jelentőségteljesen f olyodik. Heten laktak két ban a szüleiknél . .. Kifogástalan lakást kaptökéletesen felszerelve, en jól működik. . ?k a mondatok már az épidicsérik a szerelőket, hisz részesei annak, hogy egy igazi otthonra talált az blokk 15-ös lakásában. Csak új lakásba, de nem igazi otthonba költöztek viszont Auer Árpádék a IV. emelet 19- ben. Két hete mondhatják magukat házigazdáknak, de jó hangulatukat több bosszúság zavarta meg. Auer Árpád nyomdász, délután dolgozik, felesége és 11 éves fia vezet végig a lakáson. Az építők, szerelők munkájáéról ebben a lakásban — sajnos — csak elmarasztalóan lehet szólni. — Két hét után csak tegnap sikerült megcsináltatnunk a villanyt. Itt a szobában egyáltalán nem égett. A konyhában, amikor kedve tartotta ... — Új lakás, és mégsem —fejezi ki a feleség találóan — a vízcsap például már az első napon elromlott. Azóta a fürdőszobából kell hordanunk a vizet. Bármennyire furcsán hangzik is, de a riporternek ezúttal minőségellenőri szerepet kell betöltenie. Kint a konyhában kinyitjuk a kagyló alatti alsó csapot. A felső csap forog akadálytalanul, a víz a falon csorog végig, a cementre. Ezt pedig igazán nem tudjuk, hogy mi lehet — mutat a kagyló melletti kályhacső nagyságú nyílásra. Ugyanilyen nyílás a benne húzódó csővel ékteleníti a fürdőszobát is. Ennek valami rendeltetése kell hogy legyen, az bizonyos. Ha esetleg nem most, talán később. Talán a szennycsatorna eldugulása esetén. De ha úgy van, miért nem szereltek rá az illetékesek egy nyíláselzáró ajtócskát, és egyáltalán: miért nem, lefestve, a nyílás szélének letöredezése nélkül adták át az új lakónak? Auer Árpádné most már felbátorodva sorolja az apró-cseprő hibákat, amelyek így összességükben bizony indokolják elégedetlenségüket. A konyhában két bemélyedés csúfítja a falat, amit két-három kanál malterrel könnyen ki lehetett volna javítani. Az előszobában, az ajtó rámája mellett körben meg van repedve a fal. Ugyanilyen repedések húzódnak szinte valamennyi helyiség mennyezetén. A konyhában ezt még tetézik a falakon párhuzamosan futó törések. Azt hiszem, ennyi is elég lenne ahhoz, hogy a lakó ne érezze jól magát új lakásában. De sajnos, ezzel még nincs vége a panaszoknak. — És itt vannak az ablakok ... Rámán, üvegen vastagon állt a malter. Mindenik egy napi munkát vett igénybe... — Ez már azért inkább másodrendű kérdés, nem? — jegyzem meg. Elismeri, valóban ez a legkevesebb, másoknak is ugyanúgy volt. Az viszont súlyosabb, hogy szinte valamennyi lakó elégedetlen a rosszul záródó ablakokkal. A fenti és lenti zárópálcák ujjal is elgörbíthető vékony lemezágyba torkollnak. Ezek már most, kéthetes használat után összelapulnak, elfordulnak, lehetetlenné teszik az ablak bezárását. Nem egy helyen apró fadarabokkal kénytelenek a lakók az ablakot a rámához szorítani. A szerelők bizonyára meg akarták mutatni: van másfajta tokjuk is, kis görgővel, de számunkra ismeretlen okokból, — talán anyaghiányból — egyetlen „mintapéldányt”” csavartak fel, csupán a 19-es lakrész ablakára. Két lakás, egyazon épitő szerelővállalat munkája. Mégis kétféle minőség. És hogy a 19-es lakrész miért ilyen, a vállalat illetékesei hivatottak megmagyarázni. Oláhék, Soósék elégedettek és szeretnék, ha ez minél több lakótársuknak jutna osztályrészül. Rendszerünk biztosítja a feltételeket, csupán a határidők betartásán múlik a kívánság teljesülése. Panea mérnök ugyan nem mondta, de szavainak hozzávetőlegesen az volt az értelme, hogy a határidőket soha be nem tartják. Ebben persze pozitívum is rejtőzik, néhány épületnél előrehaladottak a munkálatok. A hiba csak annyi, hogy ez lagalább két másik épület rovására történik. Már ennyi is elég, hogy sejtsük: valami nincs rendben ütemterv és munkamenet összhangjában. A tervről tud az építésvezető ■— aki épp most tölti évi rendes szabadságát —, tud a helyettese, tud minden mérnök és technikus. És persze, tud róla minden munkás. De ők már csak úgy, hogy bizonnyal létezik egy terv valahol, különben mit is kellene teljesíteni. Rövid keresgélés után elő is kerül e fontos dokumentum. De vajon ez az igazi? Panea $tefan állítja, hogy igen, s a dátummal bizonyítja: július 16. Orjan Grigore mester állítja, hogy nem, azóta elkészült a legeslegújabb terv. Ebből a percnyi vitából következzék az első tanulság: van terv, több is, de még a műszaki gárda sem tudja éppen melyik az érvényes. Ezek után némi előítélettel kérdezősködik az újságíró az ütemterv felől. Pedig ütemterv is van. Többen is igazolták, szemtanuk, akik látták. — Ha lehetnék olyan szerencsés ... — Sajnos ... — és ez őszinte sajnálkozás, mert az építésvezető szabadságon, Dobán elvtárs éppen a központban foglalatoskodik, pedig nála a kulcs. Félreértés ne legyen: korántsem távollétüket kifogásoljuk. Még csak nem is azt, hogy a dolgok ilyetén állása mellett nem tudtuk a valóságot az ütemtervhez mérni. Nagyobb hiba ennél maga a tény, hogy az ütemtervet a brigádvezetők nem ismerhetik. Pedig éppen az lenne a célja: módot nyújtani a heti, napi eredmények felmérésére. A rövid tartamú leállások oka többnyire a nyersanyag hiány. Naponta például 250 köbméter kavicsra lenne szükség ahhoz, hogy a betont folyamatosan biztosítsák. Jó, ha két nap alatt kapnak ennyit. A D-3 épületnél június végén, július elején faanyag hiányában álltak a munkával. A homokhiány éves probléma. S az anyagellátás zavarai nagyrészt a szállítás hibáira vezethetők vissza s ez az építő- és szállító vállalat együttes hibája, a tervszerüsítés hiányának következménye. Az F-7, F-8 és B-2 épületeknél az utak építésével megkésett a városgazdálkodási vállalat, ez is nehezítette a szállítást; az áradás miatt az alapozást kétszer kellett elvégezniük, később pedig munkaerőhiánnyal küszködtek. Így aztán ahol ma tartanak, az a kertnél kevesebb. Az év eltelt szakában kerek százezer lej értékű munkával maradtak adósak. A részletezéskor a cikk elején már említett kétféle helyzetre találunk. A 120 lakásos F-1 épületet februárban, több mint egy hónapos késéssel adták át. Az F-2-t még később. Ugyancsak átadták az F-3. és B-4. blokkokat. Egyiket sem határidő előtt. A B-1. épület hetven lakását már át kellett volna adni. A befejező műveleteknél tartanak, a vízvezeték szerelését, a parkettgyalulást végzik. A megtoldott határidő augusztus 23. A hetven lakásos B-3-at szeptember 25-ig kell befejezniük. Ennél az épületnél jobban halad a munka, ezen a héten már munkába álltak a festők. A D-3. épületet az eredeti terv szerint december 31-én kellett volna átadniuk. A terv előirányozta a csúszózsaluzásos módszer használatát. A másfél hónapos késést az építők szerint éppen az okozta, hogy nem kapták meg Clujról a kellő felszereléseket. Különben, ha megérkezik, az sem sokat segített volna, hisz betonanyagjuk sem volt. S ha lett volna is ... a keverőállomást sem szerelték fel, így aztán a tervtől eltérően ezt az épületet munkafrontként kezelik, s csak jövőre fejezik be az építését, helyette pedig átadják a tulajdonképpen 1966-ra tervezett F-7. és F-8. blokkokat. Kérdés azonban, sikerül-e teljesíteniük ezt a módosított tervet? Az F-7-nél most 5-én kezdték meg a falazást, az F-8-nál pedig az alapozással sem végeztek. E hónap végefelé kezdik a falhúzást, és ha ilyen ütemben halad a munka, nemhogy az átadásra, de még a téli munkafelület biztosítására sem számíthatnak. Pedig ez sem kevésbé fontos. Jó lenne, ha a téli időszakra nagyobb munkafelületet készítenének elő. Ám, hogy ez megvalósuljon, alaposabb szervezés, szükséges. Az év első hónapjaiban, amikor a mostoha időjárás, az áradások miatt sokkal rosszabb körülmények között dolgoztak, éppen a mindent számbavevő szervezés bizonyult az egyik leghatékonyabb segítőnek. A másik viszont a munkalendület volt. Most lassúbb az ütem, úgy tűnik, mintha a lemaradás csökkenésével — hisz lényegesen kevesebb a hátralékjuk az építőknek, mint év elején volt — valamiféle elégedettség ütné meg a telepet. Pedig ilyen munkatempó mellett — ami különösen a délutáni váltásban szembetűnően lanyha — kétes a siker, a terv teljesítése, a 780 lakás átadása. És mert újra felvetődik a munkalendület, az ütemesség kérdése, nem kellene mégis nagyobb gondot fordítani az ütemtervekre, általában a terv népszerűsítésére? A munkaszervezést, az egész tevékenység javítását ezzel kellene kezdeniük. És ésszerűbb anyagellátással, a munkaerő megfontoltabb elosztásával folytatniuk. őrjáratunk során jónéhány épülő lakásban jártunk. Felkerestük azokat, amelyekben rövidesen beköltöznek új lakóik, s azokat is, amelyeknél erre néhány héttel később vagy hónapok múltán kerül sor. Az első megállapítás, hogy az építőmunkások között naponta növekszik a felelősség érzése, hogy többségükben arra törekednek: az épületek jövendő lakói Oláhék és Soósék módján nyilatkozzanak. Bátran állítjuk, hogy ilyen sima falakat, ennyire igényesen lerakott parkettákat az eddig átadott lakásokban ritkán láthattunk. Mi több, egyes helyiségekben versenyre keltek egymással a szobafestők, ki tud szebb munkát végezni. A versengés eredménye elismerést szül. Szépek a fürdőszobák, kifogástalan a villamosberendezés szerelése. Egyszóval, a jelenleg épülő lakások minden tekintetben felülmúlják a régebbieket. Természetesen, ezúttal az újságíró is szigorúbban bírál. S a tapasztaltak következményeit leszűrve kijelenti: a minőségjavítás még nem befejezett tény a lakásépítkezéseknél. Az RKP IX. kongresszusának dokumentumai értelmében többet várunk az építőtelep munkaközösségétől. Auerék a görbe ajtókra panaszkodtak. Ezt a hibát mi is megtaláltuk. A kérdést már évekkel ezelőtt felvetettük az építőknek. Válaszuk egyértelműen a következő volt: ilyet kapunk, ilyet állítunk helyére. Megkérdeztük azt is, miért nem igényesebbek az épületasztalosáru átvételében? ígérték, a jövőben nem fogadnak el minőségileg kifogásolható kelléket. A tapasztaltak szerint nem tartották be szavukat. Ezért történik meg az olyan eset, mint a B-s tömbnél, ahol az erkélyajtó és rámája között ujjnyi a hézag. A jelenséget egyébként kisebbnagyobb mértékben lépten-nyomon tapasztaljuk. S ami a leginkább szembetűnő, csak a külső ajtóknál, ablakoknál. A belsők többnyire jól záródnak. Mi a különbség magyarázata? Elbeszélgettünk Andrei Traian asztalosbrigádjának tagjaival. Gáli Gábor elmondta, hogy a belső ajtók azért záródnak, pontosabban, mert nincsenek kitéve az időjárás okozta változásoknak. A külső hatásokkal érintkező asztalosáru gyártásához kevésbé érzékeny anyagot kell használni. Tölgyfa erre a célra alkalmatlan, és mégis éppen a legkényesebb elemek gyártásához használják. Nos, hát ezért görbülnek el a rámák, ezért panaszkodnak a lakók. — De mutathatunk olyan ablak rámákat is — kapcsolódik a beszélgetésbe Fehérvári József — amelyek tölgyfából készültek, s mégis kifogástalanok. És ennek egyedüli magyarázata, hogy görcsmentes anyagot használtak. És ha az épület asztalosára gyárban erre is kellő figyelmet fordítanának, jóval kevesebb panaszra adnának okot. Fehérvári József végigkísért néhány helyiségen. Elmondta, hogy az ajtók-ablakok beállítását újabban az asztalosok végzik. (Korábban csak az illesztéssel foglalkoztak.) Most helyére állítják a rámát, aztán kőművesek körülvakolják. Az asztalosok figyelemmel végzik munkájukat, de előfordul, hogy éppen a felületes kőműves munka okoz későbbi minőségi romlást. A hézagok bedolgozásakor néha a szükségesnél nagyobb tégladarabokat kényszerítenek a nyílásokba, s ezek kinyomják a hajlékony rámákat. Találtunk egyéb furcsaságokat is. Az épület-lakatosáru gyárakban például a zárak felfogatásához négy lyukat fúrnak. A felszereléskor ezzel szemben minden zárat csupán két csavar rögzít. Az is gyakran előfordul, hogy a zárpajzsból körömmel is ki lehet húzni a csavart. Ezt mivel magyarázzák? — A hiba fő oka az, hogy az épület asztalosára gyárban nem tartják be a szabványok előírásait — vélekednek egyöntetűen az asztalosok. Az új típusu ajtóknál a zárak bevésése és a sarokpántok helyén keskeny lécdarabokat illesztenek a lemezek közé. Ezekhez csavarozzák a fémkelléket. Az építőtelepen bedolgozás közben a zárakat kiszerelik, s ilyenkor rájönnek, hogy a csavarokat a gyárban kalapáccsal verték helyükre. A beütött csavar menete leggyakrabban kiszakítja a fát, ezért nehézkes a visszaszerelés. Nem újkeletű az észrevétel, jó ideje felhívtuk rá a dr. Petra Groza városi épület asztalosára gyár vezetőségének figyelmét. Egy ideig javult is a tevékenység, az utóbbi időben azonban ismét felületesen dolgoznak. Az építőtelepen minden korábbi mulasztás felszínre kerül. A megoldás egyetlen módja az lenne, ha a gyártól megkövetelnék: ilyen esetben küldjön a helyszínre szakembereket a hibák kijavításához, a költségeket pedig az illető mesterek és minőségellenőrök rovására imák. Az egyik szobában az ajtók körül leomlott a vakolat. Tapasztaltuk e hibát annak idején a Május 1. úti lakásoknál, a Bucuresti téren, majd a Március 6-uti építőtelepen is. Régi hiba tehát, szót is emeltünk ellene, s ma mégis újra megtaláljuk. Vajon elháríthatatlan ez a fogyatékosság? Az asztalosok erre csak hümmögnek. Nem rajtuk múlik. A kőművesek vétettek mulasztásukkal a minőség ellen. Ha ugyanis kellő gonddal, figyelmes munkával, megfelelő méretű tégladarabokat faragnak a ráma és falazat közötti résbe, és erre vakolnak, a hiba nem ismétlődhetne meg. De nem ezt teszik. Kellő ellenőrzés hiányában egyesek felületes munkát végeznek, s ezzel az egész munkaközösség hírnevét rontják. Ha a mester, brigádvezető igényesebb lenne, ez a hiba nem fordulna elő. Ezen a téren még egy érdekes körülmény is közrejátszik. Az épület belsejében túlságosan szélesre méretezett talicskákat használnak. Éppen, hogy bepréselhető az ajtónyílásokon. Anyagmozgatás közben aztán a legnagyobb figyelem mellett is előfordul, hogy szélei nekiütődnek a frissen körülvakolt ajtórámáknak, kimozdítják helyéről. A megrepedezett vakolat később lehull. A megoldás tehát: keskenyebb talicskát kell beszerezni. Oláhéktól, Soóséktól indultunk, hangot adtunk örömüknek, de nem hallgattuk el Auerék panaszát sem. És arról, hogy felvetettük észrevételeinket, segíteni akarunk a megoldásban. Naponta több elégedett hangot szeretnénk hallani az uj lakónegyedben. És mind kevesebb panaszt. Megoldható? Természetesen. Csupán annyi szükséges hozzá, hogy a tervező, az építő, a szállító és a kellékeket gyártó munkaközösség minden tagja tudásának legjavát adja. egkülönböztetett figyelemmel kell majd tanulmányozni és kidolgozni olyan megoldásokat, amelyek változatossá teszik a lakástípusokat, jobban kihasználják a beépített területeket, magasabb fokú komfortot nyújtanak és jobb kivitelezésűek, ezzel párhuzamosan pedig fokozni kell az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az új lakásokat ütemesen, az egész év folyamán adják át a használatnak44 (AZ RKP IX. KONGRESSZUSÁNAK DOKUMENTUMAIBÓL) Épül az új otthon (Vilidár István felvi Tulajdonképpen az asztalosokat kerestük. Jobb tanácsadó hiányában a munkazaj után igazodtunk. Ez adta a kérdést: ki tudja, hol tartanak a munkával — mondjuk — a B2-es blokknál? Följegyeztük a választ: földszint belső vakolása, tetőszigetelés. Hányan dolgoznak itt és melyik csoport? Pontos választ már azért sem kaphatnánk, mivel a munkaerőket szinte naponként költöztetik egyik blokktól a másikhoz. Szó se róla, legtöbbször ez szükségmegoldás. Ha az egyik épületnél fogytán a nyersanyag, két-három kőművest, asztalost átcsoportosítanak. Csakhogy ez a nem tervszerüsített munkaerő hamarabb felemészti a nyersanyagot — most már az uj munkahelyen — s kezdhetik élőlről a költöztetést. Tehát még szükségmegoldásnak sem a legjobb. T Fáklya 3. oldal Az oldalt szerkesztette: KISS SÁNDOR KOVÁCS LAJOS PAPP IMRE