Fáklya, 1965. augusztus (20. évfolyam, 189-205. szám)

1965-08-11 / 189. szám

1 Beköltöztek a lakók új ott­honukba ... Pontosan nem is tudnák megmondani, hányan már ebben az évben, Oradea legnagyobb, legújabb lakótele­pén. Naponta látni itt egy-egy bútorral megrakott teherautót, amint vigyázva, óvatosan kö­zelednek a még hepehupás ta­lajon egy-egy lépcső­feljáróhoz. F-3 blokk. Már jó két hete gazdára találtak itt a lakások, a C-bejárat elé néhány perce érkezett meg a „szállítmány“. Rokonok, ismerősök sürgölőd­nek, segítenek a boldog házi­gazdának a költözködésben. Egy ember, egy család, éle­tében mindig az egyik legna­gyobb élmény marad az új la­kás birtokbavétele. Oláh Sándoréknál még egé­szen frissek, tegnapiak ezek az élmények. Alig egy hete fog­lalták el ezt a kétszobás lakást, az F-3 tömb 4-es lakosztá­lyát. • A televízió felszerelése van még hátra, s akkor valóban befejeztük a rendezgetést. Már meg is van a helye itt a sa­rokban, az ablak mellett... Lassan indul a beszélgetés, az új házigazda hirtelenében nem is tudja, hogyan válaszol­jon a kérdésekre. Hisz mind­annyiszor ugyanazok a mon­datok kívánkoznak. Mit is mondhat ilyenkor egy szép, ké­nyelmes lakás tulajdonosa? — Nagyon örülünk az új lakásnak, de hogy megkaptuk, abban része van munkámnak is. Igyekeztem kiérdemelni... A Ruhagyárban dolgozik egy zakó-szalagban. Elhiszem, hogy munkája is hozzájárult ahhoz, hogy új lakásra érdemesítet­ték. Nem is túlzás, ha egy megfogalmazást használok: „amit adok, azt kapok”1. Sok, nagyon sok Oláh Sándor lakik ebben az uj negyedben, akik adnak... És népi demokrati­kus rendszerünk, pártunk sze­­retete, gondoskodása sok-sok „kapok“-ban jut kifejezésre. Itt van jelen a dolgozók megváltozott életkörülményei­ben, gondtalan életében. Ha úgy tetszik, Oláh Sándorék kétszobás blokklakásában. Vagy itt a harmadik emele­ten a 15-ös lakosztályban. Soós Kornélék szintén néhány hetes lakástulajdonosok. Ugyanazt mondhatják, mint földszinti szomszédaik. Ragyog a szoba a tisztaságtól. Az egyikben já­tékok halmaza, egy „kisiklott“ szerelvény árulkodik a legki­sebb lakóról. Kényelmes fotelekben elhe­lyezkedve beszélgetünk a házi­asszonnyal. Mindketten, férje és ő is az olajgyárban dolgoz­. Hogy mit jelent számukra lakás­! Jelentőségteljesen f olyodik. Heten laktak két ban a szüleiknél . .. Kifogástalan lakást kap­­tökéletesen felszerelve, en jól működik. . ?k a mondatok már az épi­­dicsérik­ a szerelőket, hisz részesei annak, hogy egy­­ igazi otthonra talált az blokk 15-ös lakásában. Csak új lakásba, de nem iga­zi otthonba költöztek viszont Auer Árpádék a IV. emelet 19- ben. Két hete mondhatják ma­gukat házigazdáknak, de jó hangulatukat több bosszúság zavarta meg. Auer­­ Árpád nyomdász, dél­után dolgozik, felesége és 11­ éves fia vezet végig a lakáson. Az építők, szerelők munkájáé­ról ebben a lakásban — saj­nos — csak elmarasztalóan le­het szólni. — Két hét után csak tegnap sikerült megcsináltatnunk a villanyt. Itt a szobában egyál­talán nem égett. A konyhában, amikor kedve tartotta ... — Új lakás, és mégsem —­­fejezi ki a feleség találóan — a vízcsap például már az első napon elromlott. Azóta a fürdő­szobából kell hordanunk a vi­zet. Bármennyire furcsán hangzik is, de a riporternek ezúttal mi­nőségellenőri szerepet kell be­töltenie. Kint a konyhában ki­nyitjuk a kagyló alatti alsó csapot. A felső csap forog aka­dálytalanul, a víz a falon cso­rog végig, a cementre.­­ Ezt pedig igazán nem tudjuk, hogy mi lehet — mu­tat a kagyló melletti kályha­­cső nagyságú nyílásra. Ugyanilyen nyílás a benne húzódó csővel ékteleníti a für­dőszobát is. Ennek valami rendeltetése kell hogy legyen, az bizonyos. Ha esetleg nem most, talán később. Talán a szennycsatorna eldugulása ese­tén. De ha úgy van, miért nem szereltek rá az illetékesek egy nyíláselzáró ajtócskát, és egy­általán: miért nem, lefestve, a nyílás szélének letöredezése nélkül adták át az új lakónak? Auer Árpádné most már fel­bátorodva sorolja az apró-csep­rő hibákat, amelyek így ös­­­szességükben bizony indokolják elégedetlenségüket. A konyhá­ban két bemélyedés csúfítja a falat, amit két-három kanál malterrel könnyen ki lehetett volna javítani. Az előszobában, az ajtó rámája mellett körben meg van repedve a fal. Ugyan­ilyen repedések húzódnak szin­te valamennyi helyiség mennye­zetén. A konyhában ezt még tetézik a falakon párhuzamo­san futó törések. Azt hiszem, ennyi is elég lenne ahhoz, hogy a lakó ne érezze jól magát új lakásában. De sajnos, ezzel még nincs vége a panaszok­nak. — És itt vannak az abla­kok ... Rámán, üvegen vasta­gon állt a malter. Mindenik egy napi munkát vett igény­be... — Ez már azért inkább má­sodrendű kérdés, nem? — jegy­zem meg. Elismeri, valóban ez a legkevesebb, másoknak is ugyanúgy volt. Az viszont súlyosabb, hogy szinte valamennyi lakó elége­detlen a rosszul záródó abla­kokkal. A fenti és lenti záró­pálcák ujjal is elgörbíthető vé­kony lemezágyba torkollnak. Ezek már most, kéthetes hasz­nálat után összelapulnak, el­fordulnak, lehetetlenné teszik az ablak bezárását. Nem egy helyen apró fadarabokkal kény­telenek a lakók az ablakot a rámához szorítani. A szerelők bizonyára meg akarták mutatni: van másfajta tokjuk is, kis görgővel, de szá­munkra ismeretlen okokból, — talán anyaghiányból — egyet­len „mintapéldányt”” csavartak fel, csupán a 19-es lakrész ab­lakára. Két lakás, egyazon épitő szerelővállalat munkája. Mégis kétféle minőség. És hogy a 19-es lakrész miért ilyen, a vállalat illetékesei hivatottak megmagyarázni. Oláhék, Soósék elégedettek és szeretnék, ha ez minél több lakótársuknak jutna osztályré­szül. Rendszerünk biztosítja a feltételeket, csupán a határ­idők betartásán múlik a kíván­ság teljesülése. Panea mérnök ugyan nem mondta, de szavainak hozzáve­tőlegesen az volt az értelme, hogy a határidőket soha be nem tartják. Ebben persze po­zitívum is rejtőzik, néhány épü­letnél előrehaladottak a munká­latok. A hiba csak annyi, hogy ez lagalább két másik épület rovására történik. Már ennyi is elég, hogy sejtsük: valami nincs rendben ütemterv és munkamenet összhangjában. A tervről tud az építésvezető ■— aki épp most tölti évi ren­des szabadságát —, tud a he­lyettese, tud minden mérnök és technikus. És persze, tud róla minden munkás. De ők már csak úgy, hogy bizonnyal léte­zik egy terv valahol, különben mit is kellene teljesíteni. Rövid keresgélés után elő is kerül e fontos dokumentum. De vajon ez az igazi? Panea $tefan ál­lítja, hogy igen, s a dátummal bizonyítja: július 16. Orjan Grigore mester állítja, hogy nem, azóta elkészült a leges­legújabb terv. Ebből a percnyi vitából következzék az első tanulság: van terv, több is, de még a műszaki gárda sem tud­ja éppen melyik az érvényes. Ezek után némi előítélettel kérdezősködik az újságíró az ütemterv felől. Pedig ütemterv is van. Többen is igazolták, szemtanuk, akik látták. — Ha lehetnék olyan szeren­csés ... — Sajnos ... — és ez őszin­te sajnálkozás, mert az építés­vezető szabadságon, Dob­án elvtárs éppen a központban foglalatoskodik, pedig nála a kulcs. Félreértés ne legyen: korántsem távollétüket kifogá­soljuk. Még csak nem is azt, hogy a dolgok ilyetén állása mellett nem tudtuk a valóságot az ütemtervhez mérni. Nagyobb hiba ennél maga a tény, hogy az ütemtervet a brigádvezetők nem ismerhetik. Pedig éppen az lenne a célja: módot nyúj­tani a heti, napi eredmények felmérésére. A rövid tartamú leállások oka többnyire a nyersanyag hiány. Naponta például 250 köbméter kavicsra lenne szük­ség ahhoz, hogy a betont fo­lyamatosan biztosítsák. Jó, ha két nap alatt kapnak ennyit. A D-3 épületnél június végén, július elején faanyag hiányában álltak a munkával. A homok­­hiány éves probléma. S az anyagellátás zavarai nagyrészt a szállítás hibáira vezethetők vissza s ez az építő- és szál­lító vállalat együttes hibája, a tervszerüsítés hiányának követ­kezménye. Az F-7, F-8 és B-2 épületek­nél az utak építésével megké­sett a városgazdálkodási vál­lalat, ez is nehezítette a szál­lítást; az áradás miatt az ala­pozást kétszer kellett elvégez­niük, később pedig munkaerő­hiánnyal küszködtek. Így az­tán ahol ma tartanak, az a kertnél kevesebb. Az év eltelt szakában kerek százezer lej ér­tékű munkával maradtak adó­sak. A részletezéskor a cikk elején már említett kétféle hely­zetre találunk. A 120 lakásos F-1 épületet februárban, több mint egy hó­napos késéssel adták át. Az F-2-t még később. Ugyancsak átadták az F-3. és B-4. blokko­kat. Egyiket sem határidő előtt. A B-1. épület hetven laká­sát már át kellett volna adni. A befejező műveleteknél tarta­nak, a vízvezeték szerelését, a parkettgyalulást végzik. A megtoldott határidő augusztus 23. A hetven lakásos B-3-at szeptember 25-ig kell befejez­niük. Ennél az épületnél jobban halad a munka, ezen a héten már munkába álltak a festők. A D-3. épületet az eredeti terv szerint december 31-én kellett volna átadniuk. A terv előirányozta a csúszózsaluzá­­sos módszer használatát. A­ másfél hónapos késést az épí­tők szerint éppen az okozta, hogy nem kapták meg Clujról a kellő felszereléseket. Külön­ben, ha megérkezik, az sem sokat segített volna, hisz be­­tonanyagjuk sem volt. S ha lett volna is ... a keverőállo­mást sem szerelték fel, így az­tán a tervtől eltérően ezt az épületet munkafrontként keze­lik, s csak jövőre fejezik be az építését, helyette pedig átadják a tulajdonképpen 1966-ra terve­zett F-7. és F-8. blokkokat. Kérdés azonban, sikerül-e tel­jesíteniük ezt a módosított ter­vet? Az F-7-nél most 5-én kezdték meg a falazást, az F-8-nál pedig az alapozással sem végeztek. E hónap végefelé kezdik a falhúzást, és ha ilyen ütemben halad a munka, nem­hogy az átadásra, de még a téli munkafelület biztosítására sem számíthatnak. Pedig ez sem kevésbé fontos. Jó lenne, ha a téli időszakra nagyobb munka­felületet készítenének elő. Ám, hogy ez megvalósuljon, alapo­sabb szervezés, szükséges. Az év első hónapjaiban, ami­kor a mostoha időjárás, az áradások miatt sokkal rosszabb körülmények között dolgoztak, éppen a mindent számbavevő szervezés bizonyult az egyik leghatékonyabb segítőnek. A másik viszont a munkalendü­let volt. Most lassúbb az ütem, úgy tűnik, mintha a lemaradás csökkenésével — hisz lényege­sen kevesebb a hátralékjuk az építőknek, mint év elején volt — valamiféle elégedettség ütné meg a telepet. Pedig ilyen munkatempó mellett — ami kü­lönösen a délutáni váltásban szembetűnően lanyha — kétes a siker, a terv teljesítése, a 780 lakás átadása. És mert újra felvetődik a munkalendü­let, az ütemesség kérdése, nem kellene mégis nagyobb gondot fordítani az ütemtervekre, álta­lában a terv népszerűsítésére? A munkaszervezést, az egész tevékenység javítását ezzel kellene kezdeniük. És éssze­rűbb anyagellátással, a munka­erő megfontoltabb elosztásával folytatniuk. őrjáratunk során jónéhány épülő lakásban jártunk. Fel­kerestük azokat, amelyekben rövidesen beköltöznek új la­kóik, s azokat is, amelyeknél erre néhány héttel később vagy hónapok múltán kerül sor. Az első megállapítás, hogy az épí­­tőmunkások között naponta növekszik a felelősség érzése, hogy többségükben arra töre­kednek: az épületek jövendő lakói Oláhék és Soósék módján nyilatkozzanak. Bátran állít­juk, hogy ilyen sima falakat, ennyire igényesen lerakott par­kettákat az eddig átadott laká­sokban ritkán láthattunk. Mi több, egyes helyiségekben ver­senyre keltek egymással a szo­bafestők, ki tud szebb munkát végezni. A versengés eredménye elismerést szül. Szépek a fürdő­szobák, kifogástalan a villa­mosberendezés szerelése. Egy­szóval, a jelenleg épülő laká­sok minden tekintetben felül­múlják a régebbieket. Termé­szetesen, ezúttal az újságíró is szigorúbban bírál. S a tapasz­taltak következményeit leszűrve kijelenti: a minőségjavítás még nem befejezett tény a lakás­építkezéseknél. Az RKP IX. kongresszusának dokumentumai értelmében többet várunk az építőtelep munkaközösségétől. Auerék a görbe ajtókra pa­naszkodtak. Ezt a hibát mi is megtaláltuk. A kérdést már évekkel ezelőtt felvetettük az építőknek. Vála­szuk egyértelműen a követke­ző volt: ilyet kapunk, ilyet ál­lítunk helyére. Megkérdeztük azt is, miért nem igényesebbek az épületasztalosáru átvételé­ben? ígérték, a jövőben nem fogadnak el minőségileg kifo­gásolható kelléket. A tapasz­taltak szerint nem tartották be szavukat. Ezért történik meg az olyan eset, mint a B-s tömbnél, ahol az erkélyajtó és rámája között ujjnyi a hézag. A jelenséget egyébként kisebb­­nagyobb mértékben lépten-nyo­­mon tapasztaljuk. S ami a leg­inkább szembetűnő, csak a kül­ső ajtóknál, ablakoknál. A bel­sők többnyire jól záródnak. Mi a különbség magyaráza­ta? Elbeszélgettünk Andrei Tra­­ian asztalosbrigádjának tag­jaival. Gáli Gábor elmondta, hogy a belső ajtók azért záród­nak, pontosabban, mert nincse­nek kitéve az időjárás­ okozta változásoknak. A külső hatá­sokkal érintkező asztalosáru gyártásához kevésbé érzékeny anyagot kell használni. Tölgy­fa erre a célra alkalmatlan, és mégis éppen a legkényesebb elemek gyártásához használják. Nos, hát ezért görbülnek el a rámák, ezért panaszkodnak a lakók. — De mutathatunk olyan ab­lak rámákat is — kapcsolódik a beszélgetésbe Fehérvári Jó­zsef — amelyek tölgyfából ké­szültek, s mégis kifogástala­nok. És ennek egyedüli magya­rázata, hogy görcsmentes anya­got használtak. És ha az épület asztalosára gyárban erre is kellő figyelmet fordítanának, jóval kevesebb panaszra adnának okot. Fehérvári József végigkísért néhány helyiségen. Elmondta, hogy az ajtók-ablakok beállítá­sát újabban az asztalosok vég­zik. (Korábban csak az illesz­téssel foglalkoztak.) Most he­lyére állítják a rámát, aztán kőművesek körülvakolják. Az asztalosok figyelemmel végzik munkájukat, de előfordul, hogy éppen a felületes kőműves mun­ka okoz későbbi minőségi rom­lást. A hézagok bedolgozásakor néha a szükségesnél nagyobb tégladarabokat kényszerítenek a nyílásokba, s ezek kinyomják a hajlékony rámákat. Találtunk egyéb furcsaságo­kat is. Az épület-lakatosáru gyárakban például a zárak fel­­fogatásához négy lyukat fúr­nak. A felszereléskor ezzel szem­ben minden zárat csupán két csavar rögzít. Az is gyakran előfordul, hogy a zárpajzsból körömmel is ki lehet húzni a csavart. Ezt mivel magyaráz­zák? — A hiba fő oka az, hogy az épület­ asztalosára gyárban nem tartják be a szabványok előírásait — vélekednek egy­öntetűen az asztalosok. Az új típusu ajtóknál a zárak bevésé­se és a sarokpántok helyén kes­keny lécdarabokat illesztenek a lemezek közé. Ezekhez csa­varozzák a fémkelléket. Az épí­­tőtelepen bedolgozás közben a zárakat kiszerelik, s ilyenkor rájönnek, hogy a csavarokat a gyárban kalapáccsal verték he­lyükre. A beütött csavar me­nete leggyakrabban kiszakítja a fát, ezért nehézkes a vissza­szerelés. Nem újkeletű az észrevétel, jó ideje felhívtuk rá a dr. Petra Groza városi épület­ asztalosára gyár vezetőségének figyelmét. Egy ideig javult is a tevékeny­ség, az utóbbi időben azonban ismét felületesen dolgoznak. Az építőtelepen minden korábbi mu­lasztás felszínre kerül. A megol­dás egyetlen módja az lenne, ha a gyártól megkövetelnék: ilyen esetben küldjön a helyszínre szakembereket a hibák kijaví­tásához, a költségeket pedig az illető mesterek és minőségellen­őrök rovására imák. Az egyik szobában az ajtók körül leomlott a vakolat. Ta­pasztaltuk e hibát annak ide­jén a Május 1. úti lakásoknál, a Bucuresti­ téren, majd a Már­cius 6-uti építőtelepen is. Régi hiba tehát, szót is emeltünk ellene, s ma mégis újra megta­láljuk. Vajon elháríthatatlan ez a fogyatékosság? Az asztalosok erre csak hüm­­mögnek. Nem rajtuk múlik. A kőművesek vétettek mulasztá­sukkal a minőség ellen. Ha ugyanis kellő gonddal, figyel­mes munkával, megfelelő mé­retű tégladarabokat faragnak a ráma és falazat közötti résbe, és erre vakolnak, a hiba nem ismétlődhetne meg. De nem ezt teszik. Kellő ellenőrzés hiányá­ban egyesek felületes munkát végeznek, s ezzel az egész munkaközösség hírnevét ront­­j­ák. Ha a mester, brigádvezető igényesebb lenne, ez a hiba nem fordulna elő. Ezen a téren még egy érde­kes körülmény is közrejátszik. Az épület belsejében túlságosan szélesre méretezett talicskákat használnak. Éppen, hogy be­préselhető az ajtónyílásokon. Anyagmozgatás közben aztán a legnagyobb figyelem mellett is előfordul, hogy szélei neki­ütődnek a frissen körülvakolt ajtórámáknak, kimozdítják he­lyéről. A megrepedezett vako­lat később lehull. A megoldás tehát: keskenyebb talicskát kell beszerezni. Oláhéktól, Soóséktól indul­tunk, hangot adtunk örömük­nek, de nem hallgattuk el Auerék panaszát sem. És arról, hogy felvetettük észrevételein­ket, segíteni akarunk a meg­oldásban. Naponta több elége­dett hangot szeretnénk hallani az uj lakónegyedben. És mind kevesebb panaszt. Megoldható? Természetesen. Csupán annyi szükséges hozzá, hogy a terve­ző, az építő, a szállító és a kellékeket gyártó munkaközös­ség minden tagja tudásának legjavát adja. egkülönböztetett figyelemmel kell majd tanulmányozni és kidolgozni olyan megoldásokat, amelyek változatossá teszik a lakástípusokat, jobban kihasználják a beépített területeket, magasabb fokú komfortot nyújtanak és jobb kivitelezésű­ek, ezzel párhuzamosan pedig fokozni kell az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az új lakásokat ütemesen, az egész év folyamán adják át a használatnak44 (AZ RKP IX. KONGRESSZUSÁNAK DOKUMENTUMAIBÓL) Épül az új otthon­ (Vilidár István felvi Tulajdonképpen az asztaloso­kat kerestük. Jobb tanácsadó hiányában a munkazaj után igazodtunk. Ez adta a kérdést: ki tudja, hol tartanak a mun­kával — mondjuk — a B2-es blokknál? Följegyeztük a vá­laszt: földszint belső vakolása, tetőszigetelés. Hányan dolgoz­nak itt és melyik csoport? Pon­­­tos választ már azért sem kap­hatnánk, mivel a munkaerőket szinte naponként költöztetik egyik blokktól a másikhoz. Szó se róla, legtöbbször ez szük­ségmegoldás. Ha az egyik épü­letnél fogytán a nyersanyag, két-három kőművest, asztalost átcsoportosítanak. Csakhogy ez a nem tervszerüsített munka­erő hamarabb felemészti a nyers­anyagot — most már az uj munkahelyen — s kezdhetik élőlről a költöztetést. Tehát még szükségmegoldásnak sem a leg­jobb. T Fáklya 3. oldal Az oldalt szerkesztette: KISS SÁNDOR KOVÁCS LAJOS PAPP IMRE

Next