Fáklya, 1975. március (30. évfolyam, 50-75. szám)
1975-03-01 / 50. szám
1975. március 1, szombat Jegyzet egy bemutatóról Az igazi útra várva Sok viszontagság után jutott el a bemutatóig O’Neill drámája, s ha az előadás utóélete nem fog elégtételt szolgáltatni a hosszas előkészületért, megint gazdagabbak leszünk egy tanulsággal. Nevezetesen azzal, hogy rossz hagyományaival kár szolidárisnak lennie a színháznak. O’Neill ugyan rangos drámaíró, de nincs olyan igazi úr a világon, akinek színpadi előállítására érdemes lenne két hónapig várni. A közönség nem tudhatta, mire vár, de a színészek annál jobban, s mert az ő várakozásuk korántsem volt olyan zavartalan mint a nézőké, bele is fáradtak a teremtés váltott (rendezőváltotta) izgalmaiba még mielőtt megszólalt volna a gong. Pedig ha már O’Neillre esett a választás, tudnivaló volt, hogy a szerző maga épp elég fáradság elé állítja szereplőit azzal, hogy az egy emberben élő két embert kell elhitetniük, hogy továbbá a két ember állandóan alkodia jelentkezik az egy színészben, vagyis, hogy Az igazi úr lélektani készültséget kíván a szereplőktől, de nem olyan mértékben türelmit is. A váradi igazi úr ehelyett a nézők türelmével kezdett el foglalkozni, s ezért alaposan meghúzva került a drámai szöveg a közönség elé. Nem lehet pontosan lemérni, melyik — a szereplők türelmét túlfeszítő vagy a nézőket kímélő — igyekezet hibázott, mert az előadáson, minden erénye ellenére, kissé érezhető a fáradtság. Lehet, hogy az Írországból származó nemes úr és kocsmárossá vedlett katona borús lelkiállapota hatott olyan mértékben, hogy nem figyelhettünk eléggé drámai deklasszálódására. Lehet, hogy nem is derült ki világosan, mire kell várnunk: bukására-e, vagy felemelkedésére? Miske Lászlóban a rendező Szabó József mintha azt az embert exponálta volna, akire az ábrándokkal, úrimagával való leszámolás után, Cornelius Melodynak érdemes átváltania. Csakhogy erre az átváltásra a nézőnek két felvonásnyit kellett várakoznia, miközben Cornelius Melody rámért, katonás fegyelemmel igyekezett az lenni, ami ábrándjai és a rendező utasításai szerint igen, de színpadi megtestesülésében nem volt igazi úr. O’Neill hőse kiegyezik a kényszerítő körülményekkel és feladja magát. A váradi előadás felszabadítja a tudat alá leszorított parasztot. Az előzmény színtere O’Neill-nál a vívódó lélek, itt Cornelius Melody homályos kocsmája. Ha az előadás színpadra állítói azt akarják bizonyítani, hogy az O’Neill hősök komplexusai leegyszerűsíthetők, akár a szöveg, és a csődbe jutott lélek küzdelme tulajdonképpen egy kényelmetlen komikus tartás merevségéből való szabadulás, akkor Az igazi urat alaposabban fel kellett volna vértezni érvekkel. Mert így csak azt hozza tudomásunkra, hogy a viszontagságos készülődés közben elfáradt a hitelesítő készenléte. Pedig kezdetben, az évad kezdetén, még nagyon friss volt az érvelés: Az igazi úr vonzani fogja a közönséget. Bár úgy lenne! Az igazinak valóban szokott lenni ilyen vonzóereje. IMPLON IRÉN Termékek terven felül ütemes termelés jellemezte ebben az évben a Drum Nou gyár tevékenységét. Részvállalásuk a közös célkitűzésekből, hogy határidő előtt fejezzék be az ötéves terv feladatait már most, az első két hónapban szép eredményekben nyilvánul meg. Össztermelési tervüket 105,5 százalékkal, árutermelési tervüket 108,4 százalékra teljesítették, a munkatermelékenység szintje is magasabb volt az előírtnál. A vállalat munkaközössége eddig 23 millió méter fonatolt árut gyártott, köztük számos új terméket, elsősorban új cipőfűző típusokat, valamint új díszítő zsinórokat, díszítő szalagokat. Gombvidéki lehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) másabb érveket, példákat is fel tudnak sorakoztatni a nagy lehetőségek bizonyítására. A 25 hektáros Codiuba nevű dűlő átlagos termése meghaladta a 4000 kg-ot. Ezen belül pedig, kéthektáros területről — szemesen számítva —, 20 000 kg kukoricát törtek. Vagyis száz mázsa, hektáronként! Módszereikről, az alkalmazott agrotechnikáról Emílián Luca, az mtsz elnöke beszélt. Náluk általában búzakukorica követi egymást a vetésforgóban. Kora ősszel végezték el a mélyszántást, persze sekélyebben mint a síkvidéken szokás. Tavasszal újra kellett a földet lazítani. Ekkor keverték be a talajba a hektáronkénti 20 tonna szervestrágyát, meg a 400 kg szuperfoszfátot. A nitrogéntartalmú hatóanyagot vetés előtt juttatták ki, hektáronként 250—300 kilót. Nem spórolták meg a talajfertőtlenítési munkát, mert a drótféreg megritkította volna a tengerit. Gyomírtószerből jutott az egész területre. Kapálni kétszer tudtak: egyszer gépi, egyszer pedig kézi kapával. A többi növényápolási munkát elmosta a naponként ismétlődő esőzés. Ebben a szövetkezetben tehát bebizonyították, hogy megyénk dombvidékein igenis lehet az eddiginél jóval nagyobb termést nyerni gabonából. Nemcsak bizonyítottak, hanem határozottan haladnak tovább az 1973-ban megkezdett úton. Válaszként az országos tanácskozás felhívására, megélénkült náluk a gazdag hozamot biztosító előkészület. Három brigád már kiszállította az istállótrágyát a kukoricaföldekre. Hatvan hektárra jut a talajjavítóból, műtrágyát pedig az egész területre szórnak. A savanyúbb vegyhatású földet mészkőporral „kezelték“, így 30 hektárt tettek termőbbé. ÚJ KÖNYV Húsz romániai magyar író* „... Az író hétköznapjának pillanatait, a közelképet kívántuk rögzíteni, ki akartuk elégíteni a minden olvasóban élő kíváncsiságot: milyen is az, akinek verssorai felbukkannak az emlékezetben, akinek gondolatai, hősei annyi rokonérzést keltettek, vagy akiből elbuktunk az érettségin. Előszavában így magyarázza a könyv megszületését az írókat kérdéseivel vallató és a válaszokkal közelítő riporter, Marosi Ildikó. Húsz romániai magyar íróval készült beszélgetést tartalmaz a Kriterionnál megjelent kötet, Erdélyi Lajos fotó illusztrációi kíséretében. Mivel valamennyi bemutatott író túl van a 60. életévén, a szerzői-szerkesztői szándékban nem nehéz megsejteni: a romániai magyar irodalmat megteremtő nemzedék immár nagy öregjeinek alkalmi társaságba hívása » Közelképek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. a kötetbe olyan társalgásra nyitja a fülét a későbbi nemzedékeknek, amelyeket nem kell elfelejteni. Mert kanyarodjon is az a beszélgetés kinél-kinél pályakezdésre, példaképekre, háborúkra, diszkriminációra, természetszeretetre, napi munkaprogramra, unokák nevelésére, „álarcos fűrész- és fúrómesterek sikátori döféseire“ ahogy Franyó nevezte az irodalmi pályafutás egyik nem éppen irigylésre méltó kísérőjét, valljon az író bármiről, amit megélt és megküzdött, az épp úgy egyéni sors, mint közös történelem. Nem csak irodalomtörténet. Marosi Ildikó beszélgetés vezetése éppen azért jó, mert a kérdezettekhez alkalmazkodik, hagyja kifutni az éppen most legfontosabb mondanivalót, segíti kimondani a nehezen kimondhatok kitartóan mondatja, amit senki más ki nem mondhatna, diszkrét határozottsággal kéri a vallomásokat izgalmasan személyes és izgalmasan közérdekű dolgokról, de elvégzi a dokumentumjegyző feladatát is, aminek jó hasznát látja majd az irodalomtörténet. Most az olvasó örömét szolgálja, már akinek szerencséje volt hozzájutni a kötethez, vagy bár a könyvtárban megtalálja. I-n Római szállóigék és aforizmák* Seneca: A legnagyobb hatalom önmagunknak parancsolni. Caesar: Az emberek szívesen elhiszik azt, amire vágynak. Varró: Nem mindenki muzsikus, akinek hangszere van. Tacitus: A semmirekellő akkor is követőkre talál, ha pórul jár, hát még ha virul és sikere van! Horatius: Szántani vágyik a ló, az ökör meg nyerget akarna. Cicero: Nem csupán maga a szerencse vak, hanem többnyire azokat is megvakítja, akiket felkarolt. Quintilianus: Az erények és bűnök olyannyira szomszédosak, hogy a rágalmazót őszintének, a vakmerőt bátornak, az áradozót ékesszólónak tartják. Martialis: Ki nagy ajándékot küld, várja a drága viszonzást. Seneca: Akit más segítsége tart fenn, könnyen elbukik. Cicero: Először póruljárni bosszúság, másodszor balgaság, harmadszor szégyen. Titus Livius: Az embereknek ritkán jut osztályrészül a jószerencse együtt a jó ésszel. Ovidius: Ki hallott volna Hektorról, ha szerencsés lett volna Trója! » Megjelent Sötétben tündöklőbb a fény címmel. Szabó György összeállításában, a Dacia Kiadónál, 1975-ben. Hosszú mezsgye Hazai magyar nyelvű közírásunk ismert képviselőjének gyűjteményes kötete’) odafigyelést követelő kiadói esemény. A kötetben szereplő első írás 1929-ben jelent meg, a legutolsót a Korunk tavalyi márciusi számában olvashattuk. Az alkotó pályáját főbb vonalaiban tükröző Bányai-könyv tehát négy és fél évtized irodalmiközéleti szereplésének foglalata, s mint ilyen a szerző szavai szerint „az írások eszmevilága a neokatolicizmus, majd eklekticizmus állomásain át jut el a marxista szemléletig és harcos antifasizmusig, majd a doktriner balosságokat leküzdve, a szocialista humanizmusig“. A nyugat-európai tanulmányútjainak benyomásait esszékben megfogalmazó ifjút a legkülönbözőbb művészeti-irodalmi kérdések izgatják, mindig összeveti meglátásait az . BÁNYAI LÁSZLÓ: Hosszú mezsgye. Romániai magyar írók sorozat. Második kiadás, Kriterion Könyvkiadó, 1974. erdélyi állapotokkal. Az írót az érdekli, milyen kapcsolatban állnak a franciaországi eszmei áramlatok az általános európai áramlatokkal, mennyiben a haladás szolgálói. Itthon népeket összebékítő erdélyiségünk problémáit vizsgálja, az ennek útjában álló akadályokat és akadékoskodókat bírálja, egészen korán antifasiszta álláspontról sürgeti az erdélyi románok, magyarok, szászok demokratikus alapokon történő összefogását, a közös ellenfél, az elnyomó kapitalista rendszer ellen. Kitűnő portré-összefoglalókat találunk a gyűjteményben Kuncz Aladárról, Bánffy Miklósról, Kós Károlyról és Gaál Gáborról. Egészében a kötet több kordokumentumnál, az írások legtöbbjének nem csak a közlés időpontjában, de ma is figyelemre méltó mondanivalójuk van, tanulságosak az olvasó számára. M. L FÁKLYA 3. OLDAL Fővárosi levél „Könyvet mindenkinek!” Két esztendővel ezelőtt ennek a jelszónak a jegyében szervezték meg első ízben a világon a könyv nemzetközi évét. A könyvév elmúlt ugyan s talán a jelszót is kevesebbszer látni, olvasni mint akkoriban. Érvénye azonban változatlan, s kimondatlanul is ezt a nemes gondolatot szolgáljuk mindazokon a jelentős művelődési ünnepeken, amelyeken a könyv is jelen van. A fővárosban a Dalles teremben rendezett 5. Országos Könyvszalon alkalmával a hazai könyvkiadás tavalyi eredményeinek gazdag bemutatója is példázza azt, hogy a „Könyvet mindenkinek!“ eszméje nemcsak ünnepélyes kinyilatkoztatás, hanem a mindennapokban valóra váló tudatos kultúrpolitika. Huszonnégy könyvkiadó állította itt ki külön standokon az 1974-es esztendő termését. (Közöttük itt van az együtt élő nemzetiségek nyelvén, tehát magyarul is publikáló Kriterion, amelynek neve mára már fogalom lett belföldön s külföldön egyaránt). Gazdag termés, megint csak ezt tudom mondani: több mint 4 000 cím 69 060 000 összpéldányban. Több olyan könyvtárban jártam már, amelynek könyvalapját milliós számokban fejezték ki. Mégis: fogalmam sincs, mekkora épület kellene ahhoz, hogy ezt a közel hetven millió könyvet egy csomóban elhelyezzék. De fölösleges fejtörés is ezen gondolkodni, mert — még egy számadat csupán — megtudtam azt is, hogy az elmúlt évben a lakosság 574 050 000 lej értékben vásárolt könyvet. A szalont — amely ezúttal is nem csupán az évi mérlegkészítés egyszerű kiállítása, de egyben könyvvásár, és naponta több író-olvasó, szerkesztő-olvasó találkozó színhelye is volt, a látogatók tömege kereste fel. NAGY BÉLA A tervezetlen jövő sokkja A hatvanas évek végére erőteljesen felgyorsult technológiai forradalom soha nem látott jelenségeket váltott ki a rohamosan átstrukturálódni kényszerült kapitalista társadalomban. Alvin Toffier A jövő sokkja (Locul viitorului)” című szociológiai munkájában átfogó képét adja ennek, a társadalomra szabadított tudományostechnikai forradalom váratlanul jött hatásaira vergődve reagáló társadalomnak. A könyv érdeme abban áll, hogy sikerül megragadnia az új társadalmi jelenségeket, amelyek a termelésben, a távközlésben, a szállításban, az információs rendszerben beállt hirtelen változások révén mutatkoznak az emberek életritmusában, valamint a társadalmi szervezetek és intézmények működésében. Toffier elmélete szerint e változások annak a folyamatnak részei. * ALVIN TOFFLER: Sorul amelyen keresztül a jövő lerohanja az emberek életét, gyors bekövetkezésük próbára teszi az emberi alkalmazkodó képességet, s amikor le is győzi, következményként jelentkezik a „jövő sokkja“. A társadalmi élet szabályozására hivatott szervezetek, intézmények tehetetlenségét látva, teszi fel a kérdést Toffier — lehet-e élni olyan társadalomban, amely ellenőrzés nélkül halad az útján. A kérdésfeltevéssel lényegében a kapitalista társadalmi rend kritikájáig jut el. De igyekszik megmaradni a „társadalmi patológia“ szintjén, és főként — amint a fejezetcímek is sugallják: Az állandóság halála, Az alkalmazkodó képesség határai, A túlélés stratégiái — a próbára tett emberi szervezet problémáival foglalkozik. Nem vizsgálja a társadalmi rétegződést, az osztálykapcsolatok változásait s a kapitalista gazdasági rendszer működését Azt a kérdést fel sem teszi: vajon megvalósítható-e a társadalom irányított fejlődése a magántulajdonra, a magánkezdeményezésekre és a profitra épült társadalomban, noha munkája egész terjedelmében ezzel az alapvető problémával foglalkozik. P. viitorului, (A jövő sokkja.) A Politikai Kiadónál jelent meg Bukarestben.