Fáklya, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-22 / 170. szám
1975. július 22, kedd AZ ÁRVÍZKÁROK ENYHÍTÉSÉÉRT ÉS MEGELŐZÉSÉÉRT Testvéri segítségnyújtás Első pillantásra azt hihetné az ember, hogy itt most élménybeszámoló folyik. A vagonjavítók körbeülik az asztalt, egymásnak adva a szót, villantják fel a tirnoveni-i eseményeket. Van mit elmondani, mire visszaemlékezni, amiből rögtön kiderül, nem szórakozással telt el az elmúlt öt nap, hanem kemény, önfeláldozó munkával. Testvéri segítségnyújtól volt szó, az árvíz ■ [UNK]a károk mielőbbi hozásáról, ott ahol legjobban sújtotta a hömpölygő ár a vasúti szállítást. Körbe ülik az asztalt és a tegnapról, tegnapelőttről beszélnek. Nehéz volt, kemény helytállást igényelt, de sikeresen teljesítették a rájuk osztott feladatot. Voltak ott Tövisről, Coslarról, Kolozsvár-Napocáról, valamennyien vagonjavítók. Ott, az iszapos, sáros pályaudvaron találkoztak először, a következő már a búcsúzásnál történt, akkor, amikor az állomásról kifutott egy szerelvény az utolsó megjavított tehervagonokkal, amelyek előtte való nap szétszedve, csupasz vázzal vesztegeltek a síneken. Mellettem Brad Gheorghe mester, a huszonkéttagú csoport vezetője ül, a másik oldalon Vaida Florian, majd Tarcea Gheorghe, Trifan Gheorghe, Colac Ioan, lakatosok, asztalosok, festők vegyesen. A hozzá nem értő kíváncsiságával érdeklődöm, hogyan lehet öt nap alatt 110 tehervagont megjavítani, valamennyinél szétszedni a tengelycsapágyakat, kitisztítani a csapágy tokokat, majd újrazsírozni, visszaszerelni. Kipucolni a fékberendezéseket, próbanyomásokat végezni, deszkát gyalulni, festeni, újravarázsolni valamennyit. Lehet, bizonykodnak, ha az ember nagyon akarja, ha fűti a vágy a bizonyításra, még ha igazi vasúti munkás, teszik hozzá nem kis büszkeséggel. Az igazgatóság a legjobb szakembereket kérte a váradi vagonjavítóból, akik nehéz körülmények között is maximumot tudnak nyújtani. Bradék csoportja ilyen emberekből áll. Köztük néhányan 1970-ben Déván, Szatmáron már megismerkedtek ezzel a munkával. De azért itt mások, nehezebbek voltak a körülmények. — Egy autóbusszal mentünk — mondja el Brad Gheorghe — az utána kötött remorkában a szerszámokat, felszereléseket vittük. Nézelődésre nem sok idő volt. A vegyipari kombinátnak már az első nap 2000 tonnás kapacitásra volt szüksége. Át is adtuk nekik. Igaz, hogy nem volt pihenés, meg ebédszünet, kora reggeltől késő estig dolgoztunk. De velünk együtt ugyanezt tették a többi javító műhelyből érkezett csoportok. A váróteremben aludtunk, virradatkor már talpon voltunk, s a műszak csak a sötétség beálltával ért véget. Másképp nem lehetett volna 110 vagont kijavítani. Hogy az érdemekről beszélgetünk, szerényen elhárítják. Ez megilleti a nagyváradi vagonjavító műhely egész kollektíváját. Hiszen öt napig őhelyettük is dolgoztak, vállalták, hogy hiányuk nem fog megérződni a napi teljesítményeken. Ezt be is tartották becsülettel. K. L. MIELŐBB BE KELL FEJEZNI AZ ARATÁST! (Folytatás az 1. oldalról) egyre fokozható,mivel a kombájnokat átcsoportosították s oda irányították, ahol több az aratni való. Ost arra kell összpontosítani az erőfeszítéseket, hogy a vendégkombájnosoknak is megfelelő munka- és életfeltételeket teremtsenek, hogy maradéktalanul kihasználhassák a gépek teljesítőképességét és a kedvező időt. Sürgőssé vált az aratás mielőbbi befejezése, mivel a búza túlérett s mindennapi késlekedés veszteségeket okoz, másrészt az olajba is megérett s meg lehet kezdeni a betakarítását. Az aratás befejezésének sürgetésével egyidőben szorgalmazni kell a területek letakarítását és bevetését is. Dicséretként szóljon, hogy az mtsz-ek 6 000, az ÁMV ék pedig 3 000 hktáron idejében elvetette a szemestengerit, ami most már ki is kelt s remélhetőleg be is érik a termés. Ezenkívül azonban mintegy 35 000 hektáron takarmánynövényt kell vetni a tarlóba, amiből ezideig mintegy 21 000 hektárt be is vetettek. A másodvetés az mtsz-ekben 64 százalékos teljesítménynek felel meg s ebből is látható, még sokat kell tenni, hogy teljesítsék, sőt túl is szárnyalják a tervet. A takarmánynövény magvait még nem késő elvetni. A talaj nedvessége és hőfoka most kiváló, gyorsan csírázik a mag, s őszig még magasra nő a kukorica. A másodvetésű kukorica hosszú ideig biztosítja az állatok takarmányát. A másodvetés meggyorsítását viszont a területek letakarítása feltételezi. Ezért is szükséges, hogy valamennyi járvabálázó dolgozzék s szervezzék meg a bálák ütemes elszállítását. S ezeket a munkákat most kell elvégezni, mert úgy lehet egy hét múlva késő lesz! ... kapcsolat a megrendelővel (Folytatás az 1. oldalról) értékesítése az illetékes külkereskedelmi vállalat révén történik, a külföldi ügyfelek többsége közvetlen kapcsolatot tart a vállalat vezetőségével. A kapcsolatok erősítése teszi lehetővé a vállalat szakembereinek a megrendelő elgondolásainak jobb megismerését, s ezeknek a termelés összetételében való hasznosítását. — Minden új érdeklődővel figyelmesen foglalkozunk — mondta a főmérnök — igyekszünk minél inkább kielégíteni igényüket. Az üzleti kapcsolatokban alapvető követelmény az ügyfelekkel való figyelmesség. Az év elején például még nem rendelkeztünk azokkal a megrendelésekkel, amelyek az exportterv túlhaladására vonatkozó pótvállalásainkat megalapozzák. Reméljük, hogy új megrendelőink többségét sikerül állandósítanunk. Erre törekszünk választékunk bővítésével, termékeink minőségének javításával. A gátakon, a városért megduzzadva, zavarosan, de a megszokott régi medrében rohan lefelé a Sebes-Körös. Néhány szikla már kilátszik a vízből; a parti fövény iszapos hordaléka szintén az apadásról árulkodik. Az árterületen a bokrok, zsombékok között víztócsák villannak, elvágva a sodrástól, gyámoltalanul apadnak, zsugorodnak a júliusi nap sugaraiban. Nincs veszély, — állapítja meg a váradi ember, — de nem is lehet, teszi mindjárt hozzá. A gát legalább öt méter magas a téglagyár mögött, mintegy 150—200 méteres árterület választja el a folyótól. És lassan, — mondhatni —, lapátonként emelkedik. Egyszer érdemes lenne kiszámítani, végig a városon milyen magas gátat lehetne emelni, ha minden munkabíró lakosa legalább egy lapát földdel fejezné ki idetartozását. Az utóbbi vasárnap nagyon sokan kilátogattak a gátakra. Végig a Körös jobb és bal partján a vízműtől, egészen a Competrolig, a Pece Seleusului és Dimitrie Cantemir utcai szakaszán, közel ötezren forgatják az ásót, lapátot. A város mégis csak vigyáz magára. Jó gazda módjára, aki számításaiból kiiktatja a meglepetéseket, megelőzéssel veszi kezébe a kezdeményezést. Ideje bilincset verni erre a kedvesen simán suhanó, de szeszélyes, néha megátalkodott folyóra, amely nem egyszer okozott gondot a város lakosainak. Innen a téglagyár mögül, a gát tetejéről messzi ellátni a felső szakasz mentén, egészen a vízműig. Élő óriáskígyóra hasonlít a hosszú vonulat, amely mintha lélegzene a lapátosok mozdulataival. Elöl a Malom-, Sütőipari és Ipari Szolgáltatások Vállalata helyezkedik el, arrébb a kulturális intézmények dolgozói, majd az Egészségügyi Igazgatósághoz tartozó intézmények. A téglagyári szakasz a Bihoreana helyi ipari vállalaté. — Ezt a 300 métert magunkénak tekintjük — magyarázza Simuti Craciun, a vállalat pártbizottságának titkára. — Hetvenben, amikor itt dolgoztunk, tóvá változott ez a kanyar. A gáton is keresztül tört, az utat veszélyeztette. Na, ez mégegyszer nem történik meg. Most emelünk rajta, a következő alkalommal megint, aztán jönnek a tanulók, szépen bevetik fűmaggal. A szomszéd csoportban Chereji Florian a gát magasságát méltatja. Jó másfélméteres a friss földhányás, közel 400 méteres szakaszon. Szép teljesítménynek számít egy délelőttre! Pedig a 480 ember jó része, — akik az Egészségügyi Igazgatósághoz tartoznak, — hétköznapokon lapátnál sokkal kisebb és finomabb szerszámokat forgat. Ez a vasárnap a hazafias munka napja. A honpolgárok kint dolgoznak a Sebes-Körös jobb partján, a Szilvástól a kompházig, a Pece-patak több száz méteres szakaszán. És ott vannak a városrendészeti akcióknál, ahol ócska házak bontásában, az anyagok elszállításában segédkeznek. A Cri$ana textilipari vállalat dolgozói a kompháznál, a városi ügyészség és a bíróság dolgozói a Szilvásban, a Miorita kötöttáru vállalat közössége a Pece mentén szorgoskodnak; teszik azt, ami igazi honpolgárhoz, Körös-menti lakoshoz illik. Ma még nem lehet felmérni a részeredményeket, a hazafias munka napjának összteljesítményét. Holnap sem, holnapután sem. Egy azonban bizonyos, jól vizsgáztak a város lakói, s ha néhány lapátnyival is, de kifejezték idetartozásukat, ragaszkodásukat. KOVÁCS LAJOS FÁKLYA 3. OLDAL Piaci őrjárat Olvasóink írják... Olvasóinktól, levelezőinktől számos tudósítást, észrevételt kapunk a váradi s a megye más helységeinek piacaival kapcsolatosan. Ezekből a levelekből válogattunk most néhányat. Irtán János, Nagyvárad, Crinulus 5 szám alatti olvasónk a nyugati lakónegyedi új piac kihaltságát, ürességét kifogásolja. Mint írja, a környéken lakók — több ezreig — nagyon várták, s örültek, amikor felépült ez a fedett piac, ami talán a legkorszerűbb a városban. Sajnos, azóta is üresen ásítoznak asztalai. Olvasónk javaslata: mindenekelőtt az állami és a szövetkezeti kereskedelem itt lévő egységeit kellene jobban ellátni áruval, főzelékekkel, zöldségekkel, gyümölccsel. És kevesebb szeszesitallal a piacon lévő falatozót. Pólyák Ferenc, Mihályfalva, Castanilor utca 2 szám alatti olvasónk a mihályfalvi piacot teszi szóvá. Gyenge a felhozatal. Méltán marasztalja el a helyi állami és szövetkezeti mezőgazdasági egységeket a piacon lévő kereskedelmi egységek gyenge ellátásáért. Főként a baromfi-ellátás nagyon rossz — írja levelében — évente kétszer-háromszor ha vásárolhatunk hivatalos áron az állami vagy a szövetkezeti egységektől. Nem tudom megérteni, miért nem foglalkoznak a mihályfalvi mezőgazdasági egységek is baromfitenyésztéssel, mert azt nem hiszem el, hogy nem lenne kifizetődő .. . P. Gy. váradi olvasónk, az Aluminei úti piacon hiányolta az árjelző táblákat. Helytálló észrevételek, mindenekelőtt a municípiumi néptanács és a mihályfalvi községi néptanács illetékeseinek figyelmébe ajánljuk, olvasóinktól pedig további tudósításokat, javaslatokat várunk. A vásárlók érdekében. Bihari tájak, emberek közelebb az úthoz Az akkori idők viszontagságai mocsarak közötti hátságokra kényszerítették húzódni századokkal ezelőtt az Ermellék lakosságát. írás is maradt róla, hogy többek között „Villa Chokal“ lakossága is így szivárgott vissza szájhagyományokban őrzött, történelmi korokat jelző nagy pusztítások után „ország útjától“ félreeső rejtett szigeten hagyott tűzhelyéhez. Úgy mondják a faluban: 3—4 éve halt meg annak a tatárnak a legutolsó leszármazottja, aki Ázsiából ide bolyongtában megrekedt a csokalyiak között. Bizonyára ez volt a hadjárat legkevésbé megsiratott foglyul esése, ez a máig ható emlék, vagy csak egyszerűen a néhai mesélő kedvűek hagyománya, mert a tatárok elől Székelyhida környékén bujdosó Rogerius mester Siralmas éneke csak a kegyetlen és ilattomos pusztítókról ír. A településről árulkodó későbbi, önmagukban is beszédes évszámok — 1383, 1511, 1587, 1647, 1686, 1724 — közül kettőre emlékeznek különösen a csokalyiak. 1686-ban Bihar kifosztása idején teljesen fölégette a falut a törökök életét, hajlékot pusztító haragja. Utána ismét visszatelepült a megmaradt lakosság, s 1724-ben a biztonságosabb élet kibontakozásáról tanúskodó dokumentum azt mutatja, hogy „oskolaház“ ügyében szorgoskodnak a csokalyiak. A régi ősiskola helyén ma a termelőszövetkezet magtára áll, s azóta több iskolaépület is készült s épült újra, hiszen a két világháború között itt működött román és magyar tanító helyébe mára 2 óvónő, 4 tanító és 8 tanár lépett. Ez nagyon jellemző minden környékbeli falura. A gyarapodás, de főként az előrelépésnek, a fényre kerülésnek nem csak szimbóluma, hanem tényleges elindítója itt az iskola. Ami az utat illeti, szintén nem csak jelképesen értendő a megállapítás, mely szerint Csokaly közelelebb került az úthoz. Az utóbbi évtizedekben azt hozta itt is a történelem, hogy kiszabadult a falu nádas, kákás, rekettyés elszigeteltségéből. Mert maga a mocsár is eltűnt a régebben szigetnek számított faluhely környékéről, s most már jelképesen is mondva — a fejlődés útja többszörösen átvezet Csokalyon. 1955-ben termelőszövetkezetet alapítottak az egykori zsellérek. Az aranykulcsos, sok című, de főként sok földű uraságok addig keserűn irigyelt és épített kúriája, udvarháza állami gazdaságnak, óvodának adott otthont. A környéken elsőként emlegetett közös gazdaság szépen gyarapodott a maguknak gazdálkodó-dolgozó csokalyiak szorgos keze nyomán. A kágyai mtszszel való 1962-es egyesülés után — tizenkétmilliós évi termelésével — szintén élre került a környéken. Az idén ennél is többet várnak, azt szeretnék, hogy a munakap-érték 25 lejnél is nagyobb legyen. Az eddigi igyekezet eredménye új arculatot kölcsönzött Csokalynak, s beleszólt hathatósan az itt élő román és magyar lakosság életmódjába is. A hagyományosnak tartott érmelléki házfedés, sebtében rótt nádkerítés még talán egy becsületes épségben megmaradt muzeális emlékét se találnák meg manapság. És restelkedve említik — ha szóba kerül — hogy 44 előtt egyetlen rádiója volt csak ... az uraságnak. Hol van ez már? A televízió is szinte minden ház ablakán kivillan esténként. Otthon amolyan „csokalyi terepjárón“, kerékpáron járnak munkába az emberek, de Váradra, Székelyhidra motorral, vonattal, busszal, sőt már autó is került a faluba. Ez azt látszik igazolni: útja révén valóban közelebb került a világhoz Csokaly, hiszen az ipari munkára eljáró több mint nyolcvan személy minden este ide térhet haza, nem muszáj elköltöznie mindjárt, ha nem is dolgozik az mtsz-ben. A falu nevét az előbbiek nem emelik ki a többieké közül. De azt megjegyezhetjük még: itt palackozzák a világ természetesen előforduló legtisztább széndioxidját, s Csokély csonttörések, műtétek utáni és idült reumatikus fájdalmakat megszüntető hévizének hírére az ország más zugaiból is, sőt külföldről is eljárnak ide a gyógyulást keresők. Egyelőre nyáron, a szabadban fürdözhetnek, de ősztől kiírhatják a Südy-féle kastély kapujára: Csokaly-fürdő. PÉLI ELEMÉR Üvegház fűtésére is jó volna a termálvíz...