Fáklya, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-01 / 128. szám

Országunk társadalmi-politikai életének, forradalmi munkásdemokráciánk fejlődésének jelentős eseményeként BEFEJEZŐDÖTT A SZOCIALISTA MEZŐGAZDASÁGI EGYSÉGEK VEZETŐTANÁCSAINAK, AZ EGÉSZ PARASZTSÁGNAK, AZ ÉLELMISZERIPARI, ERDŐ- ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI DOLGOZÓI TANÁCSOKNAK A III. KONGRESSZUSA HATÁROZAT Május 31-én, szombaton befejeződött a szocialista mezőgazdasági egységek vezetőtanácsainak, az e­­gész parasztság, az élelmi­­szeripari, erdő- és vízgaz­dálkodási dolgozói taná­csoknak a III. kongres­­­szusa, amely a párt fő­titkárának, a köztársaság elnökének, Nicolae Ceaușescu elvtársnak a mesteri beszéde alapján megvitatott kérdések je­lentősége és az elfogadott határozatok révén kiemel­kedő eseményt jelent az ország társadalmi-politikai életében, forradalmi mun­kásdemokráciánk fejlődé­sében. Az utolsó nap a kong­resszus plénumán folytatta munkáját. A délelőtti ülésen Ște­fan Telcer elvtárs, a Ma­ros megyei ingá­tröszt igazgatója elnökölt. A vita részvevői kiemel­ték a kongresszus megnyi­tó ülésén , Nicolae Ceaușescu elvtárs által mondott beszéd kivételes elméleti és gyakorlati ér­tékét, rámutatva, hogy az vezérfonalát jelenti az új mezőgazdasági forradalom hazai megvalósításának, a termelés fokozott növelésé­nek szentelt egész tevé­kenységben, e nemzetgaz­dasági ágazatok és szek­torok nagyobb hatékonysá­gának biztosításában a jelenlegi ötéves tervelő­irányzatoknak és az RKP XIII. kongresszusán elfo­gadott határozatoknak megfelelően. A felszólalók megerősí­tették határtalan szerete­tüket, tiszteletüket és há­lájukat Nicolae Ceaușescu elvtárs iránt, aki döntő módon hozzájárul a párt és az állam bel- és külpo­litikájának kidolgozásához és megvalósításához, ga­rantálva szocialista hazánk sokoldalú haladását, A SZOCIALISTA MEZŐGAZDASÁGI EGYSÉGEK VEZETŐTANÁCSAI, AZ EGÉSZ PARASZTSÁG, AZ ÉLELMISZERIPARI, ERDŐ­­ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI DOLGOZÓI TANÁCSOK III. KONGRESSZUSÁN A NICOLAE CEAUȘESCU ELVTÁRS, A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT FŐTITKÁRA, A KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE ÁLTAL MONDOTT BESZÉDNEK AZ ÖSSZES ÉLELMISZERIPARI, ERDŐ- ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI DOLGOZÓK AKCIÓ- ÉS MUNKAPROGRAMJAIKÉNT TÖRTÉNŐ ELFOGADÁSÁRÓL A szocialista mezőgazdasági egysé­gek vezetőtanácsainak, az egész pa­rasztságnak, az élelmiszeripari, erdő- és vízgazdálkodási dolgozói tanácsok­nak a III. kongresszusa különösen nagyra értékeli a kongresszus megnyitó ülésén Nicolae Ceaușescu elvtárs által mondott mesteri beszédben foglalt ki­vételes jelentőségű téziseket, orientá­ciókat és feladatokat. A kongresszus 11000 részvevője egyöntetűen elhatározta, hogy a beszé­det, a szocialista mezőgazdaságunk fej­lődése szempontjából kivételes jelen­tőségű dokumentumot a pártszervek és -szervezetek, az állami és gazdasági szervek, a tömeg- és társadalmi szer­vezetek, az összes mezőgazdasági, élel­miszeripari, erdei és vízgazdálkodási dolgozók munka- és akcióprogramja­ként fogadja el azzal a céllal, hogy megvalósítsák a hazai új mezőgazda­sági forradalmat, fokozottabban nö­veljék a termelést és a munkaterme­lékenységet s növeljék a gazdasági ha­tékonyságot a fontos ágazatokban és szektorokban a párt XIII. kongresszu­sán kijelölt feladatoknak megfelelően Lelkesen kifejezésre juttatva mara­déktalan csatlakozásukat ehhez az át­fogó és lelkesítő programdokumentum­hoz, szeretetüket és nagy csodálatukat pártunk és államunk szeretett és tisz­telt vezetője, Nicolae Ceaușescu elv­társ iránt, a kongresszus részvevői ün­nepélyesen, forradalmi szellemben megfogadták, hogy maradéktalanul be­bizonyítják munkaképességüket, s minden emberi és anyagi erőt az idei tervnek és az egész ötéves tervnek, azoknak a nagyszerű feladatoknak a töretlen megvalósítására mozgósítják, amelyek a mezőgazdaságra, az élelmi­szeriparra, az erdő- és vízgazdálko­dásra hárulnak a párt által kezdemé­nyezett s a sokoldalúan fejlett szocia­lista társadalom megteremtését és a haza kommunizmus felé haladását cél­zó, átfogó program keretében. nép­jólétét és boldogulását, Románia nemzetközi téren való erőteljes érvényesü­lését. Ugyanakkor mély tiszte­letüket és nagyrabecsülé­süket fejezték ki doktor Elena Ceaușescu mérnök akadémikus elvtársnő­ i­ránt a gazdasági-társadat­feladatok és útmutatások (Folytatása a 3. oldalon) mi országfejlesztési tervek és programok megvalósítá­sához, a román tudomány, oktatás és kultúra szünte­len felvirágoztatásához való számottevő hozzájá­rulásáért. A pártfőtitkár beszédé­ben foglalt orientációk­ szellemében a vita során igényességgel és felelősség­­érzettel megvizsgálták az elért eredményeket, vala­mint a megnyilvánult hiá­nyosságokat, s intézkedése­ket jelöltek ki az egész te­vékenység javítása, az er­ A cél az egész nemze­té, megvalósítása te­hát össznépi érdek. Pártunk főtitkára, Nicolae Ceaușescu elvtárs fogal­mazta meg ismételten a parasztság nagy fórumán, a kongresszuson mondott beszédében. Eszerint jelen­legi ötéves tervidőszakunk feladatainak megvalósítá­sa feljebb emel bennünket a népek, a nemzetek rang­sorában. Fejlődésben lévő országból a közepesen fej­lett országok közé lépünk. Ez a tény az előrehaladás­­ további távlatait tárja e­­lé­nk. Az ezredfordulóig o­­ly­an ütemét valósíthatjuk meg a nemzeti gyarapo­dásnak, az általános prog­ressziónak, hogy 2000-ben joggal mondhatja majd a magára adó román állam­polgár: sokoldalúan fejlett szocialista társadalom tag­ja vagyok. Magasztos ez a cél és mindenkit mozgósító. Való­ra váltásában nagy s egy­re növekvőbb szerep jut a mezőgazdaságnak. Pár­tunk főtitkárát, NICOLAE CEAUȘESCU elvtársat i­­dézzük: „A mezőgazdaság továbbra is a nemzetgazda­ság második alapága lesz. Az alapvető célkitűzés az új agrárforradalom meg­valósítása, ami feltételezi szövetkezeti parasztságunk munka-, élet- és gondolko­dásmódjának megváltozá­sát, olyan mezőgazdasági­­­ termelés megvalósítását, a­­mely teljes mértékben ki­elégíti az egész nép fo­gyasztási szükségleteit, va­lamint a nemzetgazdaság egyéb követelményeit­. Adott tehát a nagy fel­adat, az új agrárforrada­­lom, amelynek megvalósí­tását a kongresszus min­den küldötte, valamennyi részvevője a magáénak vallotta s vallja. Tette pe­dig ezt nem csupán a ma­ga nevében, hanem mind­azokkal teljes egyetértés­ben, akiket a magas fóru­mon képviselt. De mit is jelent a gyakorlatban az, hogy új agrárforradalom? (Folytatása a 3. oldalon) MAGASZTOS CÉLHOZ -TORSADALMI TETTEKKEL Gondos növényápolást! A hosszan tartó napos idő után, végre kaptunk egy kis esőt is. Jól jött a csapadék, felfrissítette a levegőt, a növények nem kókadoznak a melegben, hanem gyorsabban fej­lődnek. Jót tesz a növény­nek az is, ha eső után mag­kapálják a tövét. Ehhez vi­szont az szükséges, hogy a falvak összes lakosai ka­pát fogjanak, irtsák a gazt, és törjék fel a talaj kér­gét. Ilyenkor nincs pihe­nő. A kapálásnak, a gon­dos növényápolásnak meg­van a maga ideje, azt ak­kor kell végezni, amikor arra szükség van. Miután a növény megerősödik, le­velei elborítják a talajt Ezer a tennivaló ilyen­kor a határban. Gyors ü­­temben kell végezni a nö­vényápolást, a zöldségfélék ápolását, öntözését, a szé­na betakarítását, hordását és tárolását, s a növényi betegségek és kártevők le­küzdése is sok munkát ad.s vagy magasra nőnek, a gyom már nem tud érvé­nyesülni, s a kapálást is félbe lehet hagyni. Addig azonban 2—3-szor kell is­mételni a gyomtalanítást. Számos egységben be is fejezték a másodszori ka­pálást, s hozzáfogtak har­madszorra irtani a gyomot. Ahol így dolgoznak, a nö­­­vény is szebben fejlődik, jó termést ígér. Alábbi táblázatunkat a Bihar me­gyei Mezőgazdasági Igaz­­­­gatóság adatai alapján ál­lítottuk össze, mely azt tükrözi, hogy megyei ös­­­szesítésben mennyire ha­ladtak eddig a másodszo­ri és a harmadszri kapá­lással. Szükséges hát, hogy az egységekben a mai vasár­napot is munkával töltsék. Úgy kell megszervezni a munkát, hogy a gépészek, az mtsz-ek tagjai, a falvak valamennyi lakosa, ered­ményesen dolgozhasson ma is. A páradús levegő kedvez a növényi betegségek és kártevők megjelenésének. A szőlészetekben és gyü­mölcsösökben időszerű munka a permetezés A BIHAR MEGYEI NÉPTANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK 1986 május 14-i 256-OS RENDELETE­­ a Bihar megyei néptanács összehívására vonatkozólag. A néptanácsok szervezésére és működésére vo­natkozó 57/1968-as törvény 46. és 60. szakasza értel­mében, Bihar megye néptanácsának végrehajtó bizottsága elrendeli. Egyetlen szakasz: 1986. június 5-én 9 órára az ideológiai és politikai nevelő tevékenység megyei ka­binetjébe (Nagyvárad, Leontin Sălăjan utca 27 szám) összehívják a Bihar megyei néptanács VI. ülésszakát a IX. törvényhozási ciklusban. ANDREI SORCOIU - EMIL COTOS elnök «tkar

Next