Fáklya, 1989. június (44. évfolyam, 128-153. szám)

1989-06-01 / 128. szám

NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS FfEADATMEGHATÁROZÓ ÚTMUTATÁSAI SZELLEMÉBEN Exportra, határidő előtt kifogástalan minőségű fűrészárut küldenek Eredményes termelő­­munkája alapján, az Erdé­szeti Kitermelő és Szállí­tó Vállalat keretében az é­­lenjáró alegységek között szokás évek óta említeni a Til­agd-i fűrészüzem kö­zösségét. Példás felelőssé­get tanúsítanak a faanyag magas szintű hasznosításá­ban, ehhez kellő szakérte­lem is társul a fűrésztelep legtöbb dolgozójánál. Pet­­ru lancú almérnök jóval a hónap letelte előtt közöl­hette az összes tervmuta­tók példás teljesítését, be­leértve az exportra vonat­kozót, ahol mindkét relá­cióban májusban is ma­gasan túlhaladták az elő­irányzatokat. Ami pedig a fizikai tervet illeti, az alap­vető fontosságúakból lé­nyeges többletet is adtak megrendelőiknek. Pavel Damsa mester, a pártbizottság titkára előre­bocsátja, hogy az elért e­­redményekért minden ala­kulatban keményen meg kell küzdeni naponta. A pártbizottság tagjai a ter­melés kulcspontjaiban dol­goznak, közvetlenül felel­nek a napi teendők minő­ségi teljesítéséért, s mun­kájukról rendszerint szá­mot adnak a pártszervezet előtt. Első számú követel­mény a faanyag magas szinten való hasznosítása, ennek pedig természetes kritériuma a kifogástalan minőség. A közösség tag­jainak az árvizes napok­ban is sikerült folyamato­san dolgozniuk. A szállít­mányok rendszeresen, grafikonok szerint tak a megrendelők felé. A külföldi partnerekkel szembeni figyelmesség a hazaiak iránt is hasonló. A bútorgyárak zöme szin­tén exportra küldi termé­keit, az anyagellátásban keletkezett bármilyen le­maradás zavart kelthet munkájukon. Nincsenek hátrányban velük szem­ben sem. Mi több, é­­rezhetőbben segítenek be a bútorgyárak termelésébe. Félkész munkadarabokat — bútorlábakat, egész sor más kelléket — szállítanak, ezeken már csak a fini­­szálási műveleteket kell a bútorgyártóknak elvégez­niük. Ilyen formában már nincs szó szerinti értelem­ben vett technológiai vesz­teség a feldolgozás során. Közvetett export az a te­mérdek láda is, amit Pa­vel Damsa alakulata gyárt sokezres tételben. Nincs panasz soha, a mezőgazda­­sági egységek ezekben szál­lítják külföldre termékei­ket. Mi történik a minőség érdekében? A mester a dolgozók gazdag szakmai tapasztalatára hivatkozik. Sokan évtizedek óta állnak a gépek mellett, megtanul­ták minden csínját-bínját, megszokták az igényessé­get. Ennek ellenére heten­ként tartanak kiképzéseket a minőségi követelmények­re vonatkozóan, minden a­­lakulatban vitrinben állít­ják ki a követésre méltó darabokat, azokat is, ame­lyeknél valami nincs ét­rendjén. A szakszer­in dul­pen vezeti csoportértekezlete­teken minden kirívóbb e­­seményt megvitatnak. Di­csérik a jót, elmarasztalják a hanyagság legcsekélyebb megnyilvánulását. Azért nem éppen a kari­kacsapás szerint megy itt sem minden. Van baj elég! Nem látszik például lénye­gesebb javulás a folyama­tos termelés műszaki fel­tételei biztosításában. É­­vek óta gond a gépeket hajtó ékszíjak hiánya, gyenge minősége. A gatter csarnokbján, az egyszerű varrószíj hiánya miatt ne­hezen képesek rendben tartani a hajtószíjakat... Márpedig minden percnyi veszteglés károkat okoz a közösségnek. A riporter sem érti, hogy olyan me­gyében, ahol a gumi fel­dolgozásának több objek­tuma is működik, nem ké­pesek végérvényesen meg­oldani az ékszíjak gondját! S hogy ilyen körülmé­nyek között is élen járnak, sokat elárul az itteni fel­fogásról a munkával szem­ben, a dolgozók körében végzett politikai nevelő­munkáról. Néhány nevet idézünk a részleg legjobb­jai közül: Gheorghe Rin minőségellenőr, Pavel Per­­te készáruraktáros, Vasile Ban főgépész, Ioan Bonca, Gheorghe Apostu, Ioan Or­­bai, Gheorghe Mladin, Puskás Ferenc, Bódis Lász­ló, Szabó János, Kovács Gyula . .. A sort itt is hosszan le­hetne folytatni... K. S. A gépészeti részlegeken befejezték az aratásban részt vevő gépek javítását, utolsó ellenőrzését és próbajáratását s felsorakoztatták azokat a részlegek udva­rán. Még néhány nap, s elindulhatnak az árpatáblák felé, hogy amint a termés beérik, megkezdjék a betakarítást (MARIAN ANTAL felvételei Soron lévő feladatok a mezőgazdaságban Eltelt május hónap, s az időjárás megérdemli a di­cséretet. Volt eső bőven, de közben jó idő is, ami­kor lehetett­ dolgozni s a növény is gyorsan fejlőd­hetett. A dicséretet a me­zőgazdasági dolgozók több­sége is kiérdemli. Szor­galmasan tevékenykedtek a hónap első napjától, meg­kapálták a cukorrépát, a kukoricát, a napraforgót, a burgonyát, elültették a zöldségfélék palántáit, ke­zelték a szőlőt és a gyü­mölcsfákat, lekaszálták, megszárították és télire tá­rolták a vetett takarmány­­növényeket, megszervezték a legeltetést és kihajtották az állatokat a legelőre, egy­szóval elvégezték a soron levő munkálatokat, megte­remtve ezáltal a gazdag termés feltételeit. Ma már júniust írunk! Ez már nyári hónapnak számít, amikor sor kerül az idei termés betakarítá­sára. Körültekintő és hoz­záértő munka előzi meg az aratást. A gépészek meg­javították a kombájnokat s azokat a gépeket, ame­lyek részt vesznek az ara­tásban, s felsorakoztatták azokat a gépészeti részle­gek udvarán. Most már tudjuk azt is, hogy az idén korábban lehet kezdeni az aratást, mint más években. Az árpaföldeken szépen sárgulnak a kalászok, s ha meleg napos idő lesz, a hónap végén el lehet in­dítani a kombájnokat, hogy megkezdjék az idei termés begyűjtését. Ezt a munkát pedig úgy kell megszervez­ni, hogy a lehető legrövi­debb idő alatt raktárba kerüljön a termés. Az idén az eddigi legrövidebb ara­tást kell lebonyolítani. Bárhogyan számolunk is, az aratás megkezdéséig még eltelik vagy két hét. Ezeket a napokat arra kell kihasználni, hogy befejez­zék a növényápolást és a szénakészítést. Mozgósítani kell a szövetkezeti tagokat a cukorrépa, a kukorica, a napraforgó második, illet­ve harmadik kapálásának a befejezésére, mert most már kiszorul a kapa a nö­vény közül. Itt az ideje a lucerna második kaszálásá­nak, s ezzel egyidőben a réti füvet is le kell kaszál­ni, megszárítani és télire tárolni, méghozzá olyan a­ P. J. (Folytatása a 3. oldalon) NAPFÉNYES GYERMEKKOR „Pártunk és államunk hazánk gyermekeit, ifjú nem­zedékét a legmelegebb szeretettel és szülői gondos­kodással övezi, mindent megtesz, hogy optimális élet­­körülményeket, korlátlan lehetőségeket biztosítson a tudomány és a műveltség legmagasabb csúcsaira jutá­sukhoz, merész eszményeik és álmaik valóra váltásá­hoz, ahhoz, hogy zavartalanul megnyilatkozhassanak a társadalmi élet minden területén.“ NICOLAE CEAUSESCU J­únius első napján gyermekeinket ünne­peljük. Jelképes ün­nep ez, hiszen azon túlme­nően, hogy ilyen alkalom­mal megkülönböztetett fi­gyelemmel vesszük körül fiainkat és lányainkat, egyben a holnapot, jövőn­ket is köszöntjük, mert jö­­vőnknek ők a letéteménye­sei, ők lesznek továbbvi­­vői mindazoknak a sike­reknek, amelyeket a szo­cializmus megteremtésé­nek útján elértünk. Nap­fényes korszak gyermekei ők, olyan időszakban ne­velkednek, amely hazánk történetében egyedülálló, a legragyogóbb megvalósítá­sok ideje, olyan gyümöl­csöző esztendők, amelye­ket a román nép jogos büszkeséggel nevez Nicolae Ceausescu korszaknak. A gyermek számunkra az élet tavaszát és a hol­napi napot jelenti. Ezért hatja át pártunk és álla­munk egész politikáját a gyermekekről való gondos­kodás nemes törekvése, biztosítani a haza minden gyermekének a legjobb fej­lődési, tanulási körülmé­nyeket, a zavartalan, de­rűs gyermekkort. Gyermeknek lenni a mai Romániában annyit jelent, mint örvendeni mindan­nak, amit megteremtett és megteremt a nép, annyit jelent, mint nevelkedni és valóra váltani a legmeré­szebb álmokat. Pártunk és szocialista államunk megkülönbözte­tett szeretettel veszi kö­rül a gyermekeket, gon­doskodik arról, hogy meg­legyenek a legjobb feltéte­lek az élethez, a tanulás­hoz, egyéniségük sokolda­lú fejlődéséhez és teljes kibontakozásához, ahhoz, hogy alaposan felkészül­hessenek, cselekvően részt vállalhassanak az ország sokoldalú felvirágoztatása nagyszerű programjainak megvalósításában. Olyan társadalomban élnek és fejlődnek gyermekeink, a­mely mindennél előbbreva­lónak tartja az embert, az ember jólétét és boldogsá­gát. Pártunk vigyáz arra, hogy gyermekeink alapos képzésben részesüljenek, elsajátítsák a legújabb is­­(Folytatása a 3. oldalon) Az alkotó játék kedvelt foglalatosság... Az összerakható kockák, körök segítsé­gével épülnek a képzeletbeli toronyházak (MOISE PACALÁ felvétele) LEGÚJABB SPORTHÍREK • Az országos tőrvívó bajnokság női döntőjét Satu Mare-n rendezték — Steaua sikerrel, Laura Ba­­dea 8—3 arányban győ­zött klubtársa, Roxana T­u­­mu­rescu ellen. • Roland Garrosban megkezdődött Franciaor­szág nemzetközi teniszbaj­noksága. Férfi egyesben a svéd Willander 6—3, 6—3, 6—3 arányban legyőzte Carbonellt (Spanyolország), míg Mecir (Csehszlovákia) négyjátszmás mérkőzésen (2—6, 6—4, 6—1, 6—3) a­­lulmaradt a francia Tu­­lasne ellenében. A nőknél az esélyesek sikerrel vet­ték az első akadályt: Sa­­batini (Argentína) — Nis­­hiya (Japán) 6—0, 6—0 és Steffi Graf — Benjamin (USA) 6—1, 6—1.­­ A kubai Pinar del Rióban folyó nemzetközi ökölvívó torna első fordu­lójában hazánk képviselő­je, Ion Uudán pehelysúly­ban 5—0-ás pontozással le­győzte a csehszlovák Jan Sugart.

Next