Szovjet Híradó, 1959 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1959-01-01 / 1. szám

írta: Maró Abgamjan — Jé, narancs! — kiáltott fel az apa, amikor kinyitotta a szekrényt. — Felez­zük meg, jó? — Hát, nem bánom!... — egyezett bele Kosztya kényszeredett hangon. — Mi van veled? Tán nem szereted? — Szeretni szeretem... Csak ... — Mit mondasz? Megesszük és kész. Ezek után apa és fia jóízűen elfogyasz­totta a narancsot. — Hát megettük, — szólalt meg Kosztya gondterhelt képpel. — De most, apukám, együtt kell állnunk a sarokban. — Hogyhogy? — lepődött meg az apa. — Hát úgy, hogy nem lett volna sza­bad hozzányúlnunk, amíg anyuka haza nem jön és el nem osztja. — Ezzel Kosztya kézenfogta apukáját és be­állt vele a sarokba. A Tadzsik-tenger felől érkező áram se­gítségével közlekednek a trolibuszok az ősi Szamarkandban Nyikoláj Majorov, az uljanovszki gép­kocsigyár komszomolista villanyszere­lője — szenvedélyes vadász RÖVIDEN A LENIN-HEGYI PIONÍR PALOTA A­z elmúlt év őszén a moszkvai Lenin-hegyen lerakták alapját az új Pionír Palotának. A főépületben nyer elhelyezést az 1000 férőhelyes hangversenyterem, a klubterem, a 400 férőhelyes­­pionír színházterem, a játékterem, a könyvtár, olvasó­termek és a tájmúzeum. A melléképületekben találjuk majd a tudomány és technika házát, a laboratóriumokat, műhelyeket, a gyermekmozit és nyomdát. A Pionír Palota 54 hektárnyi területén lesz stadion, úszómedence, a mopedesek garázsa, az ifjú turisták központja, obszervatórium és az üvegház. Az épületeket park, gyümölcsös és több halastó veszi majd körül. A képen: a Lenin-hegyi Pionír Palota modellje owif­ .Millióit Valerik­ ■ A minap vendég­ségbe jött hozzám unokaöcsém, Vale­rik, aki idén ősszel kezdett járni az első osztályba. Egy-kettőre ösz­­szebarátkoztunk és együtt játszottunk. Sor került az isko­lásdra is. Ő volt a tanuló, én meg a tanítónéni. Fel is adtam neki az első kérdést: — Mennyi kétszer kettő? — Nem tudom — bökte ki Valerik. — Kérdezz inkább mást. Erre kinyitottam a pohárszéket és kivettem a tartóból négy kockacukrot. Kettőt nekiadtam, a másik kettőt meg­tartottam, majd így szóltam: — Nálad két koc­ka van, nálam is kettő. Mennyi ez összesen? — Négy — vágta rá Valerik habozás nélkül, aztán egy kockacukrot a szá­jába dugott. — Úgy van! Így tanult meg Valerik ezen a na­pon tízig összeadni. Másnap buzgón javasolta: — Játsszunk me­gint iskolásdit. Meg­próbálok 12-ig ösz­­szeadni. Indítványát elfo­gadtam. — No akkor kezd­jük. Mennyi tíz meg tíz? Mire Valerik ár­tatlan képpel: — így nem tu­dom. Ha szerzel cukrot, kiszámítom. Csakhogy a po­hárszék ezúttal kulcsra volt zárva. Nagymama bizo­nyosan észrevette, mennyi kockacukor elfogyott. Gondol­tam egyet: — Tudod mit, szá­moljunk gyufával! Ez bezzeg nem volt ínyére Valerik­­nak. — A gyufák ap­róik, azokkal elté­vesztem a számo­lást. Kockacukorral jobban lehet Magam is tudom, hogy unokaöcsi­­kémnek igaza van. De viszont, ha így tanulunk, mennyi cukor kell hozzá mindennap?... Kovács László fordításai Egy férfi 4 kilogramm Ignatyenko több mint tíz éve kísérlete­zik közép-ázsiai szőlőfajták termesztésével háztáji gazdaságában. Idén 0,07 hektárnyi területen gazdag szőlőtermést ért el: 3565 kilogrammot. Ignatyenko 8 fajta szőlő 23 fürtjét mutatta be az­­ Országos Mező­­gazdasági Kiállításon. A legtöbb fajtánál egy-egy fürt felső súlyhatára 4 kilogramm körül volt. A szakértőbizottság Ignatyenko szőlőfürtjeiről kiváló értékelést adott és elsőosztályú oklevéllel tüntette ki. Alekszej Ignatyenko egyik legjobb dol­gozója a krasznodári határterületen levő ■Október 40 éves kolhoznak. A. SZTRIZSKOV H Alekszej Ignatyenko az általa termesztett jókora szőlőfürttel

Next