Szovjet Híradó, 1967 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1967-05-01 / 9. szám
NAGY MUNKÁSÜNNEPÜNK SZÜLETÉSE (Folytatás az 1. oldalról) A munkások menete a város főútvonalán haladt, míg a párhuzamos mellékutcákon a rendőrök és az állig felfegyverzett nemzeti gárda osztagai vonultak fel. A tőkések minden szükséges intézkedést megtettek, hogy megakadályozzák a sztrájkot és megzavarják a tüntetést. A Michigan-tónál megtartott hatalmas munkásgyűlés ennek ellenére szervezetten zajlott le. A tüntetők végighallgatták a szónokok lelkes beszédeit, majd békésen szétszéledtek. A rendőrségnek és a nemzeti gárdának ezúttal nem sikerült vérontást rendezni. De a tragikus események nem sokáig várattak magukra. A rendőrség provokációhoz folyamodott. Május 3-án a chicagói fatelepek hatezer munkása gyűlést rendezett a MacCormick-gyár közelében. Spice mondott beszédet. Ezalatt a sztrájktörők megtámadták a munkások sztrájkőrségeit és tüzeltek rájuk. Hat munkás meghalt, több mint száz megsebesült. Chicago munkássága, tiltakozásul e véres provokáció ellen, hatalmas tüntetést rendezett a Haymarket-téren. Parsons így beszélt az egybegyűltek előtt: — Nem azért jöttem el ide, hogy uszítsak bárkit is, hanem hogy elmondjam az igazságot a történtekről, a kegyetlen igazságot a proletariátus jogfosztottságáról, megcsúfolásáról, nyomoráról, embertelen munkájáról!... A gyűlés késő este ért véget. A munkások hazasiettek, s csak néhányan maradtak a téren, hogy meghallgassák a gyűlés utolsó szónokát, Sam Fieldent. Ekkor váratlanul rendőrök lepték el a teret, és felszólítás nélkül, gumibottal kergették szét a tömeget. Fielden tiltakozni próbált, de hangját és a munkások jajszavát túlharsogta egy bomba robbanása. Egy rendőr a helyszínen meghalt, hét pedig halálos sebet kapott... Másnapra hisztéria lett úrrá az amerikai burzsoá sajtón. »Bombát dobtak az anarchisták«. .. »Államcsínyre készülnek az összeesküvők«... »Nagy vérontás készül«. .. »A közvélemény azt követeli, hogy tartóztassák le, ítéljék el és akasszák fel az Európából jött gyilkosokat — August Spice-t, Albert Parsonst és Samuel Fieldent«... Ilyen és hasonló címektől hemzsegtek a Chicago Tribune különkiadásai. Megkezdődtek a letartóztatások, felszámolták a munkásszervezeteket. Chicago városi ügyésze e szavakkal indította útnak a rendőröket: — Most előbb rajtuk kell ütni, a törvényességgel azután is ráérünk törődni! Parsonsnak sikerült elrejtőznie, de barátait — Sam Fieldent, Louis Linget, Mike Schwabot, Adolph Fishert, August Spice-t és másokat — letartóztatták. A tárgyalás negyven napon át tartott. A vád képviselői semmilyen bizonyítékot nem tudtak felmutatni, mégis halálbüntetést kértek a chicagói munkásvezetők ellen. Az egyik napon aztán váratlanul megjelent a bíróság előtt Parsons is: — Én is a bíróság elé akarok állni ártatlan társaimmal együtt. . . A vádlottak beszédei riadalmat keltettek nemcsak a bírákban, de egész Amerika »tekintélyes« köreiben is. »Ha azt hiszik, hogy a mi felakasztásunkkal eltiporhatják a munkásmozgalmat, amelyet az elnyomott dolgozók milliói egyedüli megmentőjüknek tekintenek, akkor csak akasszanak fel bennünket! De vegyék tudomásul, hogy ezzel csupán egy szikrát fojtottak el, míg körülöttünk mindenütt hatalmas tűz lángol. Ez a tűz a tömegek szívében él, s azt nem tudják elfojtani ... Hívhatják a hóhért.« Ezek voltak Albert Spice utolsó szavai. A bíróság már előre meghozta az ítéletet: »Kötél általi halál...« A világ közvéleménye felemelte szavát az elítéltek védelmében. Bernard Shaw, a nagy angol író felhívása nyomán neves európai és amerikai közéleti személyiségek tiltakoztak az ítélet ellen az Egyesült Államok elnökénél. De az elnök ügyet sem vetett a tiltakozásokra. Az ítéletet 1887. november 11-én végrehajtották. Parsons és Spice a »Szabadságdal«-lal az ajkukon mentek a vérpadra. Spice a bitófa alatt így kiáltott fel: »Eljön az idő, amikor hallgatásunk is túlharsogja majd most belénk fojtott szavunkat...« Chicago hőseit kivégezték ugyan, de a vörös zászló, amelyet 1886. május 1-én harcba indulva, büszkén a magasba emeltek, azóta a nemzetközi proletariátus egységének jelképévé lett. A II. Internacionálé 1889 nyarán Párizsban megtartott I. kongresszusa határozatot hozott, hogy a munkásosztály a chicagói proletariátus hősi harcának emlékére világszerte minden évben ünnepelje meg május 1-ét. S május 1-e azóta a világ népeinek egyik legnagyobb, legszebb ünnepe. Vagyim Prokofjev Emléktáblák a Kreml falán Haywood emléktáblája (Utkin felv.) .