Fáklya, 1970 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1970-02-01 / 3. szám
A HADZSI KUTYÁJA (Azerbajdzsán mese) Élt hajdanán Sahszevanban egy hadzsi. Igen gazdag volt. Dúskált az aranyban meg ezüstben. Irdatlan nagy rétjein juhnyájak, tehéncsordák, ménesek legelésztek. Volt a hadzsinak egy jól megtermett kutyája, Vozdar. Ez hűségesen őrizgette rajongva szeretett gazdájának jószágát-karmát. A hadzsi is, amiben tehette, kedvében járt legjobb barátjának és segítőtársának. Egyszer aztán gyászba borult a hadzsi háza: Vozdar megfulladt egy csonttól. Elbúsulta magát a hadzsi — hamut szórt fejére, megszaggatta ünneplő gúnyáját s szeméből patakzott a könny. Amint kibúsulta magát, hívatta a papot. Fényesen megajándékozta és megkérte, temetné el Vozdart a muzulmán hagyományok szerint. Az állatot patyolatfehér gyolcsokba burkolták, szertartásosan kivitték a temetőbe és lebocsátották a sírgödörbe — arccal Mekka felé, ahogy az megillet minden igazhitű muzulmánt. A pap meg a domborodó sír felett olvasni kezdte a Koránt — három nap, három éjjel egyvégtében olvasta! Majd a hadzsi fényűző halotti tort rendezett. Hét álló napon keresztül etette-itatta a környék minden szegényét, nyomorgóját és koldusát, hét álló napon keresztül két kézzel osztogatta az alamizsnát, csak hogy az emberek imáikba foglalják hűséges, feledhetetlen barátját, Vozdart. A nép fiai hetekig másról se beszéltek, mint a sahszevani hadzsi kutyájának temetéséről. Az eset híre a nagy imám fülébe is eljutott. A főpap bősz haragra lobbant és rikácsolni kezdett: — Micsoda szentségtörés! Meggyalázta a próféta hitét! Gúnyt űzött Allah nevéből! Ő a becstelenje! Hogy merészelte ez a hadzsi azt a pogány ebet muzulmán temetőben elföldeltetni és a legszentebb Koránt olvastatni az oktalan jószág sírja felett?! Adok én a beste lelkének! Jaj lesz neki! Azzal a nagy imám tüstént felnyergeltette leggyorsabb lábú paripáját. Felpattant rá és fényes kísérettel Sahszevanba rúgtatott, hogy szigorúan megbüntesse a becstelen hadzsit. Midőn a sahszeváni hadzsi hírül vette a nagy imám érkezését, maga sietett színe elé, hogy mély hódolattal fogadja előkelő látogatóját. Földig hajolt, csókkal illette a főpap ruhájának szegélyét és tiszteletteljes szónoklatba kezdett: — Ó nagy imám! Szent hitünk támasza és gyámola! Esdekelve kérlek, hallgass meg engem, alázatos rabszolgádat! A minap mérhetetlen szomorúság szakadt rám! Kiadta lelkét hűséges és derék ebem, Vozdar! Ám ő nemcsak hű és derék volt, hanem igazhitű muzulmán is! Mélységesen tisztelte a papokat és főpapokat! Halála előtt pediglen, a nagy imám, rád testálta ötven legkövérebb ürüjét! — Ó szeretett hadzsi! — kiáltott fel a nagy imám. — Kérve kérlek, ne nevezd őt ebnek, inkább testvérednek, legjobb barátodnak! A kegyes és irgalmatos Allah nevében mutasd meg nékem eme tiszteletre méltó muzulmán sírhantját! Hadd hajolok meg földi porhüvelye előtt s hadd olvasom el felette a szent Koránt. Kovács László fordítása A. Szuhov rajza 1 Hadzsi — olyan muzulmán, aki elzarándokolt Mekkába. 2 Korán — a muzulmánok szent könyve 5 Imám, muzulmán főpap BIZALOM Szergej Mihalkov meséje Egy erdőt építettek a hódok. Hogy, hogy nem, a Fő Hódnak el kellett utaznia egy fontos ügyben. — Ki legyen addig a helyettesem? — Nevezz ki engem — ajánlkozott a Görény. — Téged! És meg tudsz majd birkózni a feladattal? — Méghogy én-e.. . Próbáld meg, majd meglátod! A Hód alaposan meggondolta a dolgot és a Görényt nevezte ki helyetteséül. Így múltak a napok . . Egyszer aztán megérkezett a Fő Hód. — Nos, sokat építettetek nélkülem is? — Nézd meg magad! — felelte a Görény. — Meg is nézzük! — így a Hód. — Vezess és mutasd meg! Elindultak. Hát látja ám a Hód, hogy az erődöt szétdúlták, s a hódépítészek a másik oldalon mesterkednek össze valamit. — No, hogy megy az építkezés? — kérdezte a Fő Hód. — Befejezzük! — Mit? — A Görény házát — felelték a hódok. — Már csak a tetőzetet kell hozzáácsolni, így tudta meg a Hód, hogy milyen „madár” is a Görény. Ford.: Antalfy István 25