Fáklya, 1977 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1977-05-22 / 10. szám

A TUDÓS VÉLEMÉNYE MI LESZ 2000 UTÁN? A „demográfiai robbanást” ugyanúgy, mint a háború és a béke, vagy a környezet problémáit, a tudományos-technikai forradalom szociális következményeit, valamint az élenjáró és az elmaradott népek gazdasági fejlettségi színvonala közötti nagy különbséget, manapság a „globális problémák” kategóriájába sorolják. Így vagy úgy, de ezek a problémák az egész emberiséget érintik. A kérdéskörrel kapcsolatban közöljük Edvard Arab-Ogli, az ismert szovjet filozófus és szociológus írását. A marxisták úgy vélik, hogy a globá­lis problémák mind szorosan össze­függnek egymással, és megoldásuk sok vonatkozásban kölcsönösen feltételezi egymást, így például azok a távlatok és időtartamok, amelyek során a fejlődő or­szágok utolérhetik a gazdasági tekintet­ben fejletteket, nemcsak a gazdaság, ha­nem a lakosság növekedésének ütemétől is függnek. Az ökológiai válság megelőzé­se, a természeti erőforrások ésszerű fel­­használása területi és világszinten — mind­ez nemzetközi együttműködést feltételez, többek között a különböző társadalmi rend­szerű államokét is. A nemzetközi bizton­ság megszilárdulása, a fegyverkezési ver­seny megszűnése és a leszerelés kétségtele­nül elősegítené az emberiség létfontosságú problémáinak megoldását, mivel óriási esz­közöket szabadítana fel a fejlődő országok gazdasági támogatására, a Föld élelmiszer­készleteinek növelésére, a környezet vé­delmére stb. Statisztika és politika Ha a mértani tételek az emberek érde­keit sértenék, akkor kétségbe vonnák azo­kat. Ez az aforizma a lehető leginkább he­lyénvaló a mai kor demográfiai problémáit illetően. A demográfiai prognózisok, méginkább a hosszú időre szólóak, tudományos szigo­rúság és pontosság terén természetesen nem hasonlíthatók a mértani tételekhez. Gyakran még a lakosság nyilvántartásba vétele és a népszámlálások eredménye is éles vitákat kelt. Ugyanis ezek a számok, a prognózisokról nem is beszélve, közvet­lenül vagy közvetve szociális és politikai érdekeket érintenek. A demográfusok pél­dául nem rendelkeznek pontos értesülé­sekkel a világ lakosságának számáról, már csak azért sem, mert egyes kormányok ti­tokban tartják a szükséges adatokat vagy szándékosan meghamisítják a népszámlá­lások eredményeit. Sok esetben maga a lakosság igyekszik különböző meggondolá­sok folytán kitérni az ilyen nyilvántartás­ba vétel elől. Például naivság volna feltételezni, hogy mondjuk Kínában, ahol már időszámítá­sunk előtt is voltak népszámlálások, nem veszik számba a lakosságot. Az ilyen ada­tok mindazonáltal nem szerepelnek a hi­vatalos kínai kiadványokban. Vagy néz­zük Szaúd-Arábiát. Ott hivatalosan meg­cáfolták a legutóbbi népszámlálás ered­ményét, ebből ugyanis az következett, hogy az ország lakosságának száma jelen­tősen kisebb a vártnál. Ezt meg a nem­zeti tekintély csorbításának lehetett vol­na tekinteni. Kivételesen éles harc folyt az egyes tar­tományok lakosságának száma körül Pa­kisztánban (Banglades megalakulása előtt) és Nigériában. És nem véletlenül: ettől függött a parlamenti mandátumok elosz­tása. Következésképpen a különböző po­litikai pártok befolyása, az adókivetés mértéke és az állami költségvetés kiadá­saiban való részesedés hányada is. Vé­gül Nigériában, Pakisztánban és Liba­nonban a politikai konfliktus — mint is­meretes — a demográfiai statisztika terü­letéről a polgárháború csatatereire helye­ződött át, s a nemzetközi feszültség ve­szélyes gócait hozta létre. Ennélfogva tehát, míg a politikai prob­lémák sok esetben sajátságos demográfiai hátteret kapnak, a népességstatisztikának is megvan a maga sajátos politikai aspek­tusa. Ez a hosszú távú demográfiai prog­nózisok vonatkozásában is helyes. ENSZ-prognózis 1974-ben az Egyesült Nemzetek Szerve­zete különleges, hosszú távú demográfiai prognózist készített a 2000. év utáni idő­szakra. Ebben figyelmet kelt az, hogy a világ lakossága lassan növekszik majd, amíg nem stabilizálódik, egy 12,3 milliár­dos szinten, úgy a XXII. század elején. A világ lakosságának a következő más­fél évszázadban jelzett feltételezett növe­kedéséből az egész gyarapodás 94 száza­léka a fejlődő körzetekre jut és csupán hat százalék a fejlett országokra. Az egyenlőtlen növekedés lényegesen megvál­toztatja majd az egyes földrajzi területek részarányát a világ lakosságában. Többek között a harmadik világban is­ erősen megnövekszik Dél-Ázsia, Afrika és Latin- Amerika népesedési hányada, Kelet-Ázsia pedig a XXI. század közepére az elsőről — amelyet az emberiség egész történelme során egészen­ a XX. század közepéig el­foglalt — a harmadik helyre kerül. Amikor a belátható jövőben a Föld la­kossága állandó létszámú lesz, akkor a demográfiai mutatók valamennyi földraj­zi térségben azonosakká válnak: 75 éves átlagos élettartam mellett a születési és a halálozási arányszám kiegyenlíti egymást. A világ lakosságának életkor szerinti ösz­­szetétele is stabilizálódik: a 15 évesnél fiatalabb gyermekek hányada 20 százalék­ra csökken, a munkaképes korú, 15—64 éves embereké 63 százalék, a 65 évesnél idősebbeké pedig 17 százalék lesz, szem­ben a jelenlegi megoszlással , amely 36,4, 58,1, illetve 5,5 százalék. Haladás és elmaradottság Bolygónk lakosságszámának távlati ér­tékelései nyilvánvalóan kimutatják, meny­nyire tarthatatlanok azok a kispolgári, egyenlősdire törekvő elméletek, amelyek szerint az absztrakt igazságosság elvei alapján alakul át a világ gazdasága. Az egyik ilyen utópia, amely a nyugati saj­tóban széles körű visszhangot keltett, Ro­bert L. Heilbrower amerikai szociológus­tól és közgazdásztól származik,­­ a vi­láglakosság fejlődő országokban levő ré­szének növekedését az emberiség „vi­szonylagos elnyomorodásának” nevezi és elérhetetlennek tartja gazdasági elmara­dottságuk leküzdését. A fejlettségi szín­vonalban mutatkozó ellentétet orvosló egyetlen csodaszer, véleménye szerint — a világ gazdaságának újraelosztása a „sze­gény” és a „gazdag” nemzetek között, a belátható jövőn belül. Az efféle gondolatok a fejlődő országok haladásra való képességével szemben ta­núsított nyilvánvaló bizalmatlanságból fa­kadnak. A világ lakosságának növekvő többsége természetesen nem alacsonyítha­­tó le a jelentéktelen kisebbség kitartott­jának helyzetébe. Arról már nem is be­szélve, hogy az ilyen távlat a meghatá­rozatlan jövőbe tolná ki a fejlődő orszá­gok előtt álló szociális és gazdasági prob­lémák megoldását. Elméletileg éppannyira tarthatatlanok és gyakorlatilag éppoly megvalósíthatatlanok azok az ajánlások, amelyek M. Mesarovic és E. Pester amerikai tudósok „Válasz­úton az emberiség” című könyvében talál­hatók. A szerzők azt ajánlják, hogy a „gazdag” és a „szegény” nemzetek gazda­sági potenciáljának szintje közti nagy kü­lönbséget „mindkét oldalról” kell kiküszö­bölni : az elmaradott államok ösztönzése és a fejlett körzetekben a haladás megál­lítása, majd pedig visszafordítása által. Hasonló nézetek Nyugaton és a harma­dik világban egyaránt általánosan elterjed­tek a legutóbbi időben. Holott mindez a legjobb esetben sem több, mint erkölcsi szónoklat. Tételezzük fel akár a lehetet­lent, hogy az ilyen ajánlásokat sikerülne megvalósítani. Egyetlen eredményük nem a globális, többek között a demográfiai kérdések megoldása lenne, hanem a sze­génység és a nyomor többé-kevésbé egyen­letes eloszlása az egész földgömbön. Ez a nagy problémák filantropikus meg­közelítése. A filantrópia objektív értelme pedig sohasem annyira a kisemmizettek sorsának megkönnyítése, mint inkább a kiváltságosak lelkiismeretének megnyug­tatására való szorítkozás volt. Korunk fő ellentmondása nem a „gaz­dag Észak” és a „szegény Dél” között meg­levő regionális különbségekben fejező­dik ki, mint ahogyan ezt Mesarovic és Pester hangoztatja- Itt a két társadalmi rendszer ellentétéről van szó : az egyik a kapitalizmus, amely a szegénység és a gaz­dagság közti ellentéteket okozza és örökössé teszi mind az egyes országokban, mind világméretben, a másik pedig a szocializ­mus, amely valamennyi dolgozó és vala­mennyi nép számára biztosítani tudja az anyagi és a kulturális jólétet. Az igazi antagonizmus nem a „gazdag népek” pazarlásában és a „szegény népek” kisemmizettségében gyökerezik, hanem a széles néptömegek szükséges fogyasztása és a tőkés Nyugaton, valamint a harma­dik világban élő kizsákmányoló osztá­lyok élősdi fogyasztása közötti különbség­ben. A dolgozók alapvető érdekei pedig valamennyi országban megegyeznek, s nem szembenállnak egymással. 22

Next