Fáklya, 1979 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1979-01-01 / 1. szám
Az elmúlt esztendővel a tizedik ötéves terv harmadik évét zártuk. Ez az esztendő munkás év volt, amely a gazdasági mutatók tekintetében jó eredményeket hozott. Nőtt az ipari termelés volumene, több új lakás épült, növekedett a kiskereskedelmi áruforgalom és a dolgozók jövedelme. Százával épültek hatalmas és korszerű új iparvállalatok. Egészében véve az a kifejezés, hogy „épül a Szovjetunió”, az eddigiekhez hasonlóan jól jellemzi a szovjet társadalom fejlődésének állandó dinamizmusát. Az örömteli eredmények sorában elsőként kell említenünk, hogy országunk egész eddigi történelmében a legnagyobb termést sikerült betakarítani gabonafélékből: a számok nyelvére lefordítva ez egy főre 900 kilogrammot jelent. Pedig a szeszélyes időjárás a legkevésbé sem igyekezett hozzásegíteni a rekordhoz, amely elképzelhetetlen lett volna a mezőgazdaság területén a korábbi években eszközölt hatalmas beruházások nélkül. Ugyanakkor az SZKP KB plénumán és a Legfelsőbb Tanács ülésszakán sok szó esett az előrehaladásunkat gátló hiányosságokról, nehézségekről. Fejlődésünket lassítja, hogy nincs elegendő fém, tüzelőanyag, nehézségek adódnak a szállítás, különösen a vasúti szállítás területén, nem megfelelő a lakossági igények kielégítése húsból és néhány más élelmiszerből. Ahhoz, hogy az ilyen és az ehhez hasonló kérdéseket levehessük a napirendről, erőinket a kulcsfontosságú népgazdasági feladatok megoldására kell összpontosítanunk. Az eredmények után nézzük a távlatokat. A Legfelsőbb Tanács elfogadta az ország 1979. évi gazdasági és társadalmi fejlesztésének állami tervét, valamint jóváhagyta a költségvetést. Ennek megfelelően gyorsítani kell a társadalmi termelés növekedését és csökkenteni kell a népgazdaságban mutatkozó aránytalanságokat. Különösen jelentős beruházásokra kerül sor a tüzelőanyag- és energetikai bázis, a fémkohászat, a közlekedés fejlesztése érdekében. Gyorsul az emberi munka gépi munkával való felváltásának üteme. Ezt nemcsak a műszaki-tudományos haladás kívánja meg, hanem a demográfiai helyzet is: a Szovjetunióban nemcsak nincs — és nem is lehet — munkanélküliség, hanem egyre érezhetőbbé válik a munkáskéz hiánya. Terveink változhatnak az évektől függően, aszerint, hogy mire helyezzük a súlyt az adott pillanatban, változhatnak a számok, az adatok, de kivétel nélkül minden tervünk bázisa egyetlen alapvető feltétel, amely nélkül bármely terv értelmetlenné válna: a békés jövő. Egy milliókat érő hidat egyetlen, jelentéktelen öszszegű robbanógyutaccsal meg lehet semmisíteni. Mi pedig házakat építünk, nem célpontokat, üzemeket, nem pedig rakétatámadásra váró objektumokat. 1978, akárcsak a megelőző harminchárom esztendő, a béke éve volt országunk életében. Ez önmagában sem kevés idő, egy egész nemzedék nőtt fel, amelyik már nem ismeri a háborút. Nekünk azonban állandó békére van szükségünk, arra, hogy a háború ne tehesse semmivé a népek erőfeszítéseit. Noha az óév a béke jegyében telt el, mégsem volt mentes nyugtalanító fejleményektől. A NATO ülésszaka hosszú távú programot fogadott el a fegyverkezés fokozására, az USA rekordösszegű katonai költségvetést irányzott elő 1979-re, a közvélemény tiltakozása ellenére hozzákezdtek a neutronfegyver főbb alkatrészeinek gyártásához, a Pentagon új katonai programokat készít... Jó néhány „forró pontja” van a világnak: a Közel-Kelet, Dél-Afrika. Az enyhülés ellenfeleinek militarista törekvéseivel szemben a Szovjetunió és szocialista szövetségesei békekezdeményezésekkel lépnek fel. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének Moszkvában megtartott novemberi ülésén a tagállamok nyilatkozatot fogadtak el, amely az enyhülési folyamat fejlesztéséért és a leszerelésért folytatandó küzdelemre hív fel, abból a célból, hogy „az emberiség a tartós béke és a széles körű nemzetközi együttműködés viszonyai között léphessen át a XXI. századba.” Az elmúlt évben Nyugaton sokat cikkeztek az úgynevezett „szovjet katonai fenyegetésről”, bizalmatlanságot keltve ezáltal a Szovjetunió leszerelési javaslatai iránt. Ehhez csupán egyetlen megjegyzésünk van. Az ország vezető sajtóorgánumában, a Pravdában található egy állandó rovat: „A leszerelés — az idő parancsa”. Tavaly ebben a rovatban mintegy húsz nagy terjedelmű cikk jelent meg. Ezek a cikkek konkrét kérdéseket érintettek, az ENSZ rendkívüli, leszerelési ülésszakától kezdve egészen az atommentes és az úgynevezett békeövezetekig. Ha egybegyűjtenénk ezeket az írásokat, napjaink égető kérdéseinek egyféle kézikönyve kerekedne ki belőlük. Vajon azért jelentek meg ezek a cikkek, hogy megtévesszék a nyugatiakat az igazi szovjet szándékokat illetően? Nos, bár a Pravdát figyelmesen olvassák Nyugaton, a lap elsősorban mégis a szovjet olvasónak szól, és az említett rovat már önmagában is bizonyítja, milyen komolyan gondoljuk mi azt, amit „a kérdések kérdésének” nevezünk, és amit a kételkedők irreális álmodozásnak tartanak. Karácsony és újév táján a tőkésországokban hagyományosan gondolnak azokra, akik szenvednek és nélkülöznek. Szerintem mi, emberek, bizonyos fokig valamennyien szenvedő alanyai vagyunk a mérhetetlenül költséges, értelmetlen fegyverkezési hajszának, amely nemcsak elvonja a normális emberi szükségletek kielégítésétől a szellemi és anyagi erőket, hanem fenyegetően villogtatja mindannyiunk feje fölött a nukleáris katasztrófa Damoklesz-skardját is. A szovjet emberek újévi jókívánságai között szerepel a kapcsolatok javítása valamennyi országgal, azon belül elsősorban az Egyesült Államokkal, mivel ez önmagában elhárítja egy általános háborús konfliktus veszélyét. Jó volna, ha létrejönne a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló második szerződés, megkezdődnének a harmadikról szóló tárgyalások, a kapcsolatok pedig a békés egymás mellett élés azon elvei szerint fejlődnének tovább, amelyeket a felek a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok alapelveiről elnevezésű, 1972. évi dokumentumban rögzítettek. A karácsony és az újév közötti hét minden bizonnyal az év legcsendesebb, leginkább szemlélődésre késztető hete. Vége a vásárlásnak, az ajándékozásnak, minden komolyabb kezdeményezés a következő évre tevődik át. Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt tizenkét hónapra, és megpróbáljunk a jövőbe pillantani. A Szovjetunióban az SZKP Központi Bizottságának plénuma és a Legfelsőbb Tanács ezt követő ülésszaka vonta meg az eredmények mérlegét és vázolta fel a távlatokat, b£k£s jövőre számítva