Fáklya, 1981 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1981-03-18 / 6. szám

lomposaitól. Valamennyien a szovjetellenesség pajzsán emelked­tek fel, és „polgárjogi harcosokként” szerepelnek, ítéljen maga az olvasó. Szolgálati idő tekintetében is az egyik „legnagyobb kutya” közülük M. Geller, alias Adam Krucsek. 1922-ben Mogiljovban született. A Moszkvai Lomonoszov Egyete­men végzett, külső munkatársként több moszkvai szerkesztőség­ben tevékenykedett. 1953-ban nagyszabású sikkasztásért 15 évi szabadságvesztésre ítélték. Kiszabadulása után külföldre ment, s végül Franciaországban telepedett le. Bármily képtelenül hang­zik, de ezt a bűnözőt a Sorbonne egyetem meghívta előadónak. Megbocsátották bűneit, és az orosz nyelv és irodalom tanszékét bízták rá. Arra a kérdésre, mivel kívánja „gazdagítani” diákjai ismereteit, a renegát szemrebbenés nélkül ezt válaszolta: „Elő­adássorozatot tarthatok számukra Az értelmiség és a forradalom a Szovjetunióban című témáról. Ezenkívül ismerem a szovjet film problémáját, és még egyet s mást...” Geller a Kultúra című lengyel reakciós emigráns folyóirat szerkesztőinek bizalmába is beférkőzött, és szovjetellenes gúny­iratokat kezdett publikálni a lapban. Az utóbbi időben a rádió­­propagandában is aktivizálódott: a Szabadság Rádió párizsi rész­legének „tanácsadója”. A Szabadság Rádió párizsi részlegének a vezetője Witold Riesner. Lengyelországban született. Hazájának ellenségeit szol­gálta és szolgálja. A hazaárulás számára hosszú éveken át űzött szakma. Még a második világháború előtt lépett erre az útra, amikor az angol titkosszolgálat megbízásait teljesítette. A háború után sok más társával együtt őt is felfogadta az Egyesült Álla­mok központi hírszerző hivatala, a CIA. Hasonlóan jellemezhető a Szabadság Rádió többi „kádere” is, akiket az amerikai kormányzat a Szabadság Rádióállomás vala­mennyi alosztályának alapszabályzatában „... a volt szovjet ál­lampolgárok hangjának” nevez. Más szerkesztőségekben is ez a helyzet. A Szabad Európa ma­gyar szerkesztőségének egyik vezetője Feketekuti László, a hor­thysta államapparátus volt tagja, aki 1944-ben hagyta el Magyar­­országot. A személyzeti részleg vezetője Litterati-Lootz Gyula, aki a rádióadásokból Patkó Gyula néven ismeretes. A háború előtti Magyar­országon horthysta tiszt volt, 1949-ben Nyugatra szökött. Vasvári Gergely álnéven doktor Csonka Emil rejtőzik, egy meggyőződéses fasiszta, Szálasi egykori titkára. Petr Szemerdzsiev, a bolgár fasiszta rendőrség hajdani ügynö­ke volt bolgár állampolgárként teljesít szolgálatot a Szabad Eu­rópánál. Annak idején provokátor volt, tömegével adta rendőr­kézre társait. Besúgása alapján több mint 20 bolgár kommunis­tát tartóztatott le a bolgár cár rendőrsége, és öltek meg a fa­siszta hóhérok. Ilyen vezetői és munkatársai vannak a Szabadság és Szabad Európa Rádiónak. Panoptikum, viaszbáb-gyűjtemény — ez a meg­határozás még a legtalálóbb e rádióállomások személyzetére. A szocialista országok ellen lélektani hadviselést folytató nyu­gati imperialista országok, elsősorban az Egyesült Államok, meg­sértik a nemzetközi jog általános elismert normáit. Ez a megál­lapítás azonban önmagában nem meríti ki a teljes igazságot, hiszen aligha akad olyan állam, amely a világközlemény színe előtt szándékosan hajlandó lenne a nemzetközi jog normáinak nyílt megsértésére. Az imperialista államokat a nemzetközi jog nor­máinak megsértésekor az alábbi törekvések vezetik: — tagadni egyik vagy másik törvény vagy jogszabály létezését; — a nemzetközi konvenciókat, megállapodásokat és törvénye­ket úgy magyarázni, hogy azokat a saját céljaikra felhasznál­hassák. Az utóbbi években példa erre a Helsinkiben 1975-ben aláírt Európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmá­nyának eltorzított értelmezése, — saját magatartásuk leplezésére vagy igazolására jogi kibú­vókhoz folyamodni. Az Egyesült Államok húsz esztendeig — 1952-től 1972-ig — azt állította, hogy semmi köze a Szabadság és a Szabad Európa rádióállomások felforgató tevékenységéhez, így próbált kitérni az alól a nemzetközi jogi felelősség alól, amelyet az említett rádióállomások tevékenységének diverziós jellegével kapcsolatban viselnie kellett. Ezt a célt szolgálta a rádiópropaganda különböző fajtáival történt manipuláció. Az Egyesült Államokban elterjedt vélemény szerint a rádióállomá­soknak három típusa létezik: hivatalos: „fehér”, társadalmi: „szürke”, továbbá idegen néven rejtőző, „fekete” rádióállomások. A trükk értelme abban van, hogy a kormány, úgymond, csupán az első típusba tartozó rádióállomások tevékenységéért felelős. A felforgató propaganda régi keletű. A harmincas évekig azonban ez főleg híresztelések, röplapok, különféle nyomtatott kiadványok és hasonló eszközök révén folyt, s csupán a harmin­cas évektől kezdve a rádió eszközeivel. A felforgató propagan­dát mindig a nemzetközi jog megsértésének, méghozzá különö­sen durva megsértésének tekintették olyan esetekben, amikor az érintett államok normális diplomáciai viszonyt tartottak fenn egymással. A nemzetközi jogi irodalom a felforgató propagandát a követ­kezőképpen osztályozza: háborús propaganda, rágalmazó propagan­da, és a voltaképpeni felforgató propaganda. Az első kategória elég nyilvánvaló: ha a felforgató adás jelle­gében a béke veszélyeztetését tartalmazza, akkor a nemzetközi jogszabályok alapján már törvénytelennek lehet és kell azt nyil­vánítani. A Szabadság—Szabad Európa Rádió létrejöttétől mintegy 1956- ig a háborús propaganda leplezetlenül folyt ezeken a központo­kon keresztül. 1953-ban a berlini és 1956-ban a magyarországi ellenforradalmi puccskísérlet idején például e rádióállomások a kommunisták elleni fegyveres harcra felszólító közvetlen felhí­vásokat sugároztak, és a harcolóknak nyugati segítséget ígértek. A magyar ellenforradalom kudarca után, 1956 őszén, nyilván­valóvá vált, hogy a fegyveres fellépésekre buzdító felhívások ki­látástalanok. Ekkor a ködösítő propaganda lépett a nyílt háborús propaganda helyébe, a „szovjet katonai fenyegetésről” szóló nyu­gati állítás, amely nem egyéb, mint leplezett felhívás a fegyver­kezési hajsza fokozására a nyugati országokban, háborús hisz­téria szítása, vagyis közvetett háborús propaganda. A Szabadság—Szabad Európa Rádió rágalmazó propagandája a Szovjetunió és a szocialista országok ellen abból áll, hogy ki­agyalt negatív vonásokat és cselekvéseket tulajdonítanak a szocia­lista országoknak: agresszivitást és világuralmi szándékokat, más országok és népek elnyomását, nemzeti érdekeik megnyirbálását, a demokratikus szabadságjogok hiányát, az emberi jogok meg­sértését. Ezeket a rágalmakat változásokra, a szovjet törvények­nek a nyugati országok szempontjából előnyös megváltoztatására felszólító felhívások kísérik. Követelik például, hogy mondjunk le kül- és belpolitikánk szocialista elveiről, a nemzeti felszaba­dító mozgalmak támogatásáról, a szocialista fejlődésről a szocia­lista országokban, a vállalatok állami irányításáról, vagyis, hogy fokozatosan térjünk vissza a burzsoá elvekhez és a kapitalista rendszerhez. A felforgató propagandának mindezek a válfajai törvényelle­nesek. Az Egyesült Államok ebben a propagandában a burzsoá „sajtószabadság”, a „szabad információcsere”, valamint a „ma­gánpropaganda” elveivel takarózik. Az Egyesült Államok kormányának gyakorlatában a „magán­­propaganda” függetlenségének és a „sajtószabadságnak” a felfo­gása csupán álca, és a haladó mozgalmak elleni harc egyik fő eszköze. Világos azonban, hogy a technika mai fejlettsége mellett egy ország magánszervezetei nem folytathatnak önálló, ellenőri­zetlen rádiópropagandát más ország kormánya vagy lakossága ellen. Ami az egyénnek az állami propagandáért való felelősségét il­leti, a nemzetközi jog legfontosabb idevágó forrásául a nürnbergi nemzetközi törvényszék döntései szolgálnak, amelyeket megerő­sít az ENSZ-nek az a határozata, hogy ezeket a döntéseket a nemzetközi jog normáiként kell elismerni. Egyes személyeket felelősségre vontak, tevékenységüket a törvényszék bűncselek­ménynek minősítette. Ezzel kapcsolatban logikusan felvetődik az ugyanilyen felelősségre vonás alkalmazhatóságának kérdése a Szabadság—Szabad Európa felforgató rádióállomásokkal szemben, amelyek több mint 20 éven keresztül „magán-rádióállomásként” tevékenykedtek, és ma is folytatják felforgató tevékenységüket az Egyesült Államok kongresszusának és kormányának hivatalos engedélyével és pénzügyi támogatásával. A Szabadság—Szabad Európa rádióállomások adásainak fel­forgató jellege elsősorban a Szovjetunió és más olyan államok belügyeibe való beavatkozásban nyilvánul meg, amelyek számára az adásokat sugározzák. Még a rádiózással foglalkozó nemzetközi tanács legutóbbi — 1978-ban kiadott — évi beszámolójának ada­tai szerint is, a Szabadság—Szabad Európa rádióállomások adás­idejüknek mintegy 40—85 százalékát azon országok belső prob­lémáinak és eseményeinek szentelik, amelyek számára műsorai­kat sugározzák, továbbá a szocialista közösség országai életének, a kommunista és a munkásmozgalomnak. Ebben egyébként nem szerepel a hírek, a nemzetközi jellegű események és a kisebb szórakoztató műsorok adásideje. Ha figyelembe vesszük, hogy ez utóbbi adásokat is különlegesen a szocialista országok hallgató­­közönsége számára állítják össze, akkor gyakorlatilag a Szabad­ság—Szabad Európa rádióállomások adásidejüknek legalább 80— 90 százalékát a címzett országok közvéleményének közvetlen be­folyásolására használják fel az „Egyesült Államok széles körű külpolitikai feladatainak megfelelően... az amerikai nemzet ér­dekében”, miként ezt a nemzetközi rádiótanács létrehozásáról szóló, a kongresszus által elfogadott törvény is beismeri. Nos, valójában nem alattomos beavatkozás ez más országok belügyei­be? Emlékeztetünk rá, hogy 1933-ban, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, a felek jegyzéket váltottak, amelyekben rögzítették az egymás­hoz való viszony elveit, elsősorban a belügyekbe való kölcsönös be nem avatkozás elvét, az agitáció és a propaganda eszközére is kiterjedően. Mindezek alapján nem lehet kétséges, hogy a Szabadság—Sza­bad Európa rádióállomásoknak nincs helyük a széleskörűen elis­mert nemzetközi jogi okmányokra, a helsinki záróokmány téte­leire alapozott tömegtájékoztatás eszközeinek mai rendszerében; nincs helyük a mai világ politikai életében, amelynek fejlődését egyre inkább az enyhülés és a nemzetközi együttműködés esz­ményei határozzák meg.

Next