Fáklya, 1987 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1987-01-04 / 1. szám
Bizonyára mindenki, aki járt ebben a városban, egyetért azzal, hogy Leningrad lakóit több rokonszenves tulajdonság együttes megléte jellemzi, amit az oroszban az „intelligentnoszty” (kulturált, művelt ember, értelmiségi) kifejezés tükröz. Ez jelenti a szó tágabb értelmében vett kultúrát is, a munkához és a többi emberhez való viszonyt, de jelenti a saját értékek, a szülőváros iránti nagy, százszorosan megalapozott, de mégsem hencegő büszkeséget. A leningrádiak magasszintű politikai öntudata és társadalmi aktivitása nemcsak a Szovjetunióban ismert. A „leningrádi jellemet" három orosz forradalom, a szovjethatalom első éveinek kemény megpróbáltatásai, a 900 napos hitleri blokád tragikus és egyidejűleg hősi eseményei alakították. De gyökerei mélyebbre nyúlnak, valójában még a XVIII. század elejére. És így érthetőbbé válik, miért az egykori Szentpétervár (1914—1924 között Pétervár) lett 70 évvel ezelőtt azoknak az eseményeknek a küzdőtere, amelyek ,,megrengették a világot”. Már az is döntő fontosságú volt Oroszország történetében, hogy Nagy Péter 1703- ban megalapította Pétervárt. Ezzel befejeződött az a harc, hogy Oroszország kijusson a Balti-tengerhez, megnyílt az „ablak Európára”, ami jelentősen meggyorsította az ország fejlődését. Elfelejthetjük-e, hogy Péter városát rendkívül gyorsan építették parasztok és katonák százezrei, nehéz körülmények közepette a Néva mocsaras torkolatánál? Ez az orosz nép igazi hőstette volt, melynek emlékét gyönyörű paloták, fenséges székesegyházak, nyílegyenes utcák és sugárutak, rengeteg híd és csatorna, tágas terek, csodálatos kertek és parkok őrzik. Oroszország új fővárosának, Pétervárnak a hatalom nagyságát és a cári birodalom ragyogását kellett megtestesítenie. A város azonban — az uralmon lévők szándéka ellenére — fokozatosan a társadalmi ellentmondások középpontjává vált. Az arisztokraták és csinovnyikok Pétervára mellett létezett az egyre gyarapodó munkásosztály Pétervára, sőt a haladó értelmiség Pétervára. Már a XIX. században hallattak magukról az új társadalmi erők. A Pétervárral kapcsolatos felszabadító harcnak csupán néhány főbb állomását hadd említsük most meg. 1825 — a dekabrista felkelés, mely az akkori idők széles körű társadalmi-politikai reformjait tűzte zászlajára. 1861—1863 között tűntek fel Oroszországban az első forradalmi röplapok. 1876. december 6-án itt volt Oroszországban az első nyílt politikai tüntetés. 1878—1881 között a forradalmi demokraták Népakarat nevű szervezete háborút hirdet a cárizmus ellen és egy sor merényletet kísérel meg, mely 1881 márciusában az uralkodó, II. Sándor cár meggyilkolásával fejeződik be. 1883—1889 között itt alakulnak meg az első marxista körök, a forradalmi mozgalomban a munkásosztály veszi át a vezető szerepet. A munkásosztály nagyfokú koncentrálódása biztosította a pétervári munkásságnak, hogy vezető szerephez jusson az összerosz forradalmi mozgalomban. Így történt ez 1905—1907-ben is, amikor a pétervári munkások kibontották az első orosz forradalom zászlaját így volt 1917 februárjában (az új naptár szerint márciusában) is, amikor a pétervári proletariátus — a hozzája átállt, Pétervárott állomásozó hadtesttel együtt — megdöntötte a gyűlölt cári rendszert. Végül 1917 októberében a pétervári munkások, katonák, matrózok történelmi jelentőségű felkelése — amelyet ideológiailag és szervezetileg Lenin pártja készített elő — vívta ki a szocialista forradalom győzelmét Oroszországban. A vörös Pétervár alaposan kivette részét a szovjethatalom védelmében vívott harcokból a polgárháború évei alatt. 1918 elején éppen itt szervezték meg a Vörös Hadsereg első alakulatait. A szocialista iparosítás korában a pétervári munkások és szakemberek nemcsak Leningrádban (a várost 1924-ben, a nagy forradalmi vezető halála után Leninről nevezték el) dolgoztak önfeláldozóan, hanem mindenütt, ahol a fiatal szovjet állam új üzemeket, erőműveket, bányákat, városokat épített. Semmivel sem lehet azonban összehasonlítani azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a „leningrádi jellem” átélt a város 1941 júliusában kezdődött és 900 éjjelen és nappalon át tartó német fasiszta blokádja alatt. De a város védőinek bátorságát nem törte meg sem az éhhalál fenyegetése, sem az a 250 ezernél is több lövedék és bomba, amelyet a hitleristák Leningrádra zúdítottak. Ezért az egyedülálló hőstettért adományozták Leningrádnak a Hős város címet. Leningrád számos kitüntetést kapott a békés termelőmunkában elért sikereiért, a tudomány a technika és a kultúra fejlődésének jelentős gazdagításáért. Elég csupán megemlíteni, hogy Leningrádban készült az első szovjet traktor (1924), az első szovjet óceánjáró kereskedelmi hajó (1925), az első szovjet hengermű (1931) és a világ első atommeghajtású tengeralattjárója (1959), melyet Leninről neveztek el. A mai Leningrád Moszkva után az ország második legnagyobb ipari központja. Néhány ipari termék vonatkozásában (generátorok, turbinák, dízelmotorok, elektromos berendezések stb.) Leningrád adja az ország össztermelésének 25—100%-át Épp ilyen jelentős a város tudományostechnikai felkészültsége is. Ilyen értelemben a város egyedülálló. A foglalkoztatottak száma szerint a tudományos élet az ipar után a második helyen áll. Ezért kísérik nagy figyelemmel az egész Szovjetunióban mindazt, amit a leningrádiak tesznek a tudományos-technikai folyamat meggyorsítása, a tudomány és a termelő munka összekapcsolása érdekében. Annak a városnak, amely Oroszország és a Szovjetunió történetében annyiszor állt az ország élén, vezető szerep jut abban a forradalmi átalakulási folyamatban is, amely napjainkban zajlik a Szovjetunióban, abban az átalakulási folyamatban, amely szellemét tekintve oly közel áll a „leningrádi lélekhez”. Néhány szó Leningrádról .