Fáklya, 2004 (8. évfolyam, 1-7. szám)

2004-01-01 / 1. szám

VIII. évfolyam 1. szám 2004. január Lapzártakor érkezett a megrázó hír: 47 éves korában, hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Bárándy József egyesületünk titkára. Sajnos bekövetkezett... amitől titokban sokan nagyon féltünk. Hogy Józsi szervezete nem tud megbirkózni a gyilkos kórral, hogy az olimpiásznyi idő­ alatt megvívott számtalan küzdelem reménytelenné válik. 2000. februárjában, teljesen váratlanul Jóska kórházba került. Akkor so­kan azt hittük, hogy nem súlyos beteg. Azután megismerve a diagnózist: leukémia, igazán megijedtünk. Féltettük és féltünk. Barátai, családtagjai, munkatársai. Egyvalaki volt mindig optimista: Jóska. Egy-egy biztató részeredmény, egy-egy kezelés utáni javulás mindig új reményt adott. A betegséggel küzdő­ Jóska az évek folyamán hol jobban, hol rosszabbul érezte magát. Néha eljött egy-egy rendezvényünkre, s ilyenkor mindenki igazi őszinteséggel érdeklődött hogyléte felől. Ilyenkor bíztunk benne, hogy felépül. Csodák azonban sajnos csak ritkán vannak. Az idő haladtával a kór elhatalmasodott szervezetén. Az utolsó hónapokban Jóska már csak feküdni tudott, járni már nem. Pár nappal az új év előtt, amikor megláto­gattam a kórházban azt mondta nekem: „Majd akkor megyek haza innen, ha talpra­állítanak az orvosok. ” - Rendben van, majd együtt nézzük nyá­ron az olimpiát! - válaszoltam. Kedves Jóska! Tévedtünk. Bátran, saját felelősségedre vállaltad a kockázatos műtétet. Emberi mél­tósággal akartál élni és emberi méltósággal mentél el. E vigasztalan, szomorú időben mi, egye­sületi tagtársaid, barátaid egyet ígérhetünk. EMLÉKEDET MÉLTÓ MÓDON ŐRIZ­ZÜK ÉS ÁPOLJUK! 1956-2004 Horváth Vilmos

Next