Fáklya, 2007 (11. évfolyam, 1-5. szám)
2007-04-01 / 1. szám
De nem csak élménybeszámolókat, hanem kiállításokat, vetélkedőket, emléktábla avatásokat is rendeztünk és kiadtunk négy könyvet, melyek közül a Vasi olimpikonok volt a legjelentősebb, melyben feldolgoztuk az ötven vasi olimpiai résztvevő pályafutását, ötkarikás szereplését. Vendégeink közül többen is szót kértek, hogy köszöntsék jubiláló egyesületünket. Wagner András, Szombathely egykori polgármestere a kezdetekre emlékezett, az ő érájában alakultunk és kaptunk először anyagi támogatást. Később dr. Prugberger Emil, korábbi alpolgármester is jó szívvel tekintett vissza eddigi sikeres együttműködésünkre. Legrégebbi támogatónk, dr. Varga Zoltán megyei sportigazgató már az Irány Atlanta! című olimpiatörténeti vetélkedő idején mellettünk állt, a vetélkedő résztvevőiből alakult tulajdonképpen civil egyesületünk. A „Halmay-s csapatot" a megyei sportélet egyik színfoltjának nevezte. Dr. Hencsei Pál, a budapesti Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnöke (aki egyben egyesületi elnökségünk tagja is) kiemelte a két civil egyesület tradicionálisan jó kapcsolatát. A Magyar Olimpia Akadémia nevében Ivanics Tibor üdvözölte az ünneplőket és további eredményes munkát kívánt az olimpizmus szolgálatában. Egyesületünk tagjai közül Szarka Zoltán, olimpiai bajnok labdarúgó és Németh Pál, atléta mesteredző emlékezett az elmúlt évtizedre, Pi bácsi ajándékkal is meglepte a jelenlévőket A jóleső szavak után a publikum megtekintette az „Egy évtized az ötkarika jegyében” című filmünket, mely képi formában, 46 percbe mutatja be az elmúlt 10 év rövid történetét, vetítés előtt Gál László, a film szerkesztője szett néhány gondolatot az alkotáshoz. Kihangsúlyozta, hogy a Filmklubunk történelméne csak töredékét jeleníti meg, sajnos több kiemekedő rendezvényről nem készült videófelvéte Büszkén elmondhatjuk, hogy olimpikon, sí olimpiai bajnok vendégeink az 1924-es párti olimpia óta vettek részt a világ sportjának legnagyobb fesztiválján. A film alkotói Balogh Josef narrátor, Cseh Géza rendező és Cseh Gáli hangmérnök. A film sikerére jellemző, hogy dcember 18-án a Szombathelyi Televízió is a sorára tűzte. A vetítés után következett a „Halma induló" ősbemutatója. Balogh József költő-ár írt szöveget egy amerikai induló dallamár A siker itt sem maradt el. Ezentúl rendezvényink a Halmay-indulóval fognak kezdődni. Az est végén egyesületünk elnöksége a játékkal kedveskedett minden ünneplő sportbrátnak, majd jubileumi rendezvényünk állóigadással zárult, ahol még hosszú órákig beszégettünk és idéztünk fel számos momentumot elmúlt évtized bőséges eseményei közül. Hagyományos farsangi bálunknak ismét a szombathelyi Pannónia Étterem adott otthont. Február 10-én, szombaton mintegy 120 szórakozni vágyó ,,halmays" hallgatta Horváth Vilmos egyesületi elnök megnyitó beszédét. Az első műsorszámot Devecsery László és tanítványai adták elő, akik egy kis vadnyugati hangulatot teremtettek a teremben. A hastánc tavaly is nagy sikert aratott, az idei bemutató mégis felülmúlt minden előzetes várakozást. A Jade Raks Hastánc Klub három csinos tagja hamar belopta - főleg a férfi - bálozók szívébe magát. Az igényes produkció többszöri visszatapsolás után ért véget. A Tímár-duó ezúttal is kiváló hangulatot vázsolt a terembe. Mindenki kedvére, hajnaligs szólták a régi és új slágereket, köztük a Halme indulót, melyet a közönség is gyorsan megtan. A rengeteg tombolatárgy miatt most is kétszer v sorsolás, szinte minden vendég nyereménnyel tehetett haza. A fődíjat, a horvátországi üdülő Rozmán Tímea nyerte. Nagy siker volt az elsőben megrendezett táncverseny, a „mikrotánc”, szakértő zsűri a Kerényi-házaspárt látta legjobbak, így ők nyerték az értékes ajándékkosár Raffay Gyula és partnere a közönség köré aratott nagy tetszést.