Falvak Dolgozó Népe, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-09-15 / 37. (1266.) szám

★ „SOKAT TETTÜNK, MÉGSEM ELEGET" IDŐSZERŰ BESZÉLGETÉS BODOKI TANÁROKKAL Kezdődik hát az új tanév. A nyitány megszokott. Ünnepi hangula­tok, ünnepélyes szónoklatok, meghatódott szülők, meghatódott gyere­keikkel, itt-ott könnycseppek is, így szokás mindig ilyenkor. És sok helyt vezetik új, nagy iskolatermekbe az osztályokat, miáltal duplán ünnep­nap, megható esemény a szeptember 15-i, iskolaavatással egybekap­csolt iskolanyitány. Szocialista társadalmunkban, mely minden, de min­den frontszakaszon épít, alkot, megújít, megnemesít környezetet és embert, az ilyen is valahogyan már szokásos iskolakezdéssé lett. Mégis elkezdődik az idei iskolakezdéssel valami lényegesen új is, nem annyira formai, inkább tartalmi vonatkozásában. Az életre való ránevelés, a munkaszeretetre való következetes ránevelés kap az eddig szokásosnál sokkal nagyobb hangsúlyt. Igen, a munkára, a munkaszere­tetre ezentúl jobban ránevelni, s nem csupán elméletileg, de a gya­korlati fogások megtanításával is — a tulajdonképpeni munkával — minden iskolában! Gyakorlattá téve ilyenformán a pártunk főtitkára által hangsúlyozott feladatokat, melyeket az ideológiai, a politikai és kulturális-nevelő tevékenység terén dolgozó pártaktíva munkatanácsko­zásán mondott el, s melyeket az egész párt és az egész nép magáévá tett. Az alábbiakban egy beszélgetés szövege következik arról, hogy mi is lesz hát lényegesen új az oktató-nevelő munkában szeptember 15-től kezdődően. A szót át is adjuk KÁDÁR ISTVÁNNAK, a bodoki általános iskola igazgatójának és DANCSU ROZÁLIA tanárnőnek, aki az említett Kovászna megyei községközpont iskolájában a mezőgazdasági tantár­gyakat oktatja. K. I. Jobban, mint eddig, tartal­milag jobban, mélyebbre lehatolva, hogy ne lehessen aziránt semmi kétség, az a bizonyos gyökér meg­fogan! Én magamban így szinteti­záltam a Nicolae Ceauşescu elvtárs expozéjában hozzánk, oktatókhoz, nevelőkhöz szóló intelmeket. Hogy most már mi itt Bodokon milyen feltételeket tudtunk teremteni a hosszú nyári vakációban ezek gya­korlásához? Láthatta, épül a na­gyon szép, nagy, nyolctantermes is­kola,*) belül ki is van már festve, az emeleti termekben kezdik már parkettezni a termeket, rakják a csempekályhákat, holnap, holnap­után szerelik a világító testeket, a lépcsőkorlátokat is. Mint mondani szokás, ezek már az utolsó simítá­sok ahhoz, hogy szeptember 15-én a valóban rég áhított új iskolában kezdhessük el a tanítást, ez pedig a legeslegfőbb feltétel ahhoz a jobbanhoz, amire az imént utaltam. Azazhogy nagyon akarjuk, nagyon szeretnénk már itt tartani a nyi­tányt, hangsúlyozom ezt, de nem állíthatom egyúttal olyan bizton­sággal is, hogy tényleg itt kezdhet­jük. Mert ezek a befejező munkák nagyon-nagyon döcögősen haladnak. Csak tanteremből van nyolc kipar­­kettezni, plusz a nagy laboratórium, plusz a tanári s egyéb helyiségek, parkettező munkásból pedig nincs több, csupán négy. Szóval, tettünk •) A beszélgetés szeptember első napjaiban történt, azóta már valószínű, hogy az itt fel­sorolt munkálatok befejeződ­tek. ★ ★ mi sokat a jobb oktatási feltételek megteremtéséhez, de, úgy látszik, mégsem eleget. Most is éppen agyagért készültem rohanni, hogy dolgozhassak a kályhás, mert az vál­lalta, néhány napon belül elvégzi a kályharakásokat, ha lesz kéznél agyagja. Az új iskolával felszabadul a két régi épület, az egyiknek ter­meiben tanműhelyeket rendezünk be, egyelőre két teremben, fa- és fémfeldolgozásra. Ehhez bizonyos felszereléseket, szerszámokat besze­reztünk már, persze sok minden hi­ányzik még ahhoz, hogy kielégítő­nek lehessen mondani, de van mi­vel hozzákezdeni, ez egyelőre a lényeges. Magam készítettem egy kerítésdrótot fonó gépet, amivel a gyerekek máris felfonták az új is­kola bekerítéséhez szükséges anya­got, majd ugyanígy kiöntjük a ke­rítésoszlopokat is cementből. Csinál­tam aztán a nyári vakációban egy olyan nyúlketrecet, ami indulásnak modell lehet az asztalosműhelyben, ahová gyalapadot is szereztünk. Sajnos, csak egyet, pedig több is kellene, dehát egyelőre nincsen hon­nan szerezzünk. — A gyakorlati oktatás elkezdésé­hez ennyi nem sok, nyilván, de mégis, valami már. Viszont Bodo­kon mégis csak a mezőgazdálkodás képezi a legfőbb munkát. Arról sze­retnék hát Önöktől elsősorban hal­lani valamit, ez a tény miként tükröződik majd az iskolai gyakor­lati oktatásban is? HAJAS ISTVÁN (Folytatása a 2. oldalon) » I 37. (1266.) szám • MEGJELENIK HETENKÉNT • ARA 25 iránt • 1971. szeptember 15., szerda VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nicolae Ceauşescu elvtárs megnyitja az V. közfogyasztási áruminta­kiállítást NICOLAE CEAUŞESCU ELVTÁRS LEVELÉNEK SZELLEMÉBEN BIHARIAK FOGADALMA A Bihar megyei me­zőgazdasági alapaktívá­nak szeptember 8-i ple­nárisán az első taps ak­kor hangzott el, amikor az elnökség egyik tagja a NICOLAE CEAUŞESCU elvtársnak küldött távi­ratnak azt a részét ol­vasta, amelyben az egy­begyűltek jelentik a párt főtitkárának, hogy a megye búzatermesztői az idén hektáronként 430 kilóval haladták meg az eddig elért leg­jobb termést és kere­ken 1000 kilóval a ta­valyi átlagot. A mezőgazdasági dol­gozókhoz intézett fő­titkári levél éppúgy lel­­kiismeret vizsgálatra késztette a bihari mező­­gazdasági aktívát, mint az ország többi megyéi­ben élő mezőgazdasági dolgozókat. Míg a fő­titkári levélben foglalt útmutatások hasznosítá­sával a Bákó megyei állami mezőgazdasági vállalatok 3000 kilós, a termelőszövetkezetek 2000 kilós hektárhozam elérésére vállalkoztak, a­­ Galac megyeiek 11 000 tonnával remélik túl­szárnyalni 1972 évi elő­irányzatukat, addig a bihariak abból a fel­ismerésből kiindulva fo­galmazták meg válaszu­kat, hogy figyelemre­méltó eredményeket ér­tek el ugyan ebben az évben, de a bihari le­hetőségek jóval többre köteleznek. És az a több mint 500 kiküldött, aki a megyei pártbizott­ság és a megyei nép­tanács együttes alap­aktíva ülésén a termelő­­szövetkezeteket, állami mezőgazdasági vállala­tokat, községi pártbi­zottságokat, néptaná­csokat, mezőgazdasági gépállomásokat, mező­­gazdasági vállalatokat képviselték, mélyreható önvizsgálatot tartott, elvszerűen elemezte a búzatermesztési tapasz­talatokat, és olyan in­tézkedési tervet foga­dott el, amely a leg­apróbb részletekig meg­szabja az elkövetke­zendő időszakra a te­endőket, hogy ez az őszi kampány az idei­nél is jobb búzatermé­sek alapját vesse meg. Sőt, a feladatok kisza­básával nem elégszik meg, hanem személy szerint is kijelöli azo­kat, akik a megyei pa­rancsnokságban részt vesznek s a továbbiak­ban az intézkedési terv maradéktalan végrehaj­tását személyesen el­lenőrzik, a felmerülő nehézségeket helyben, öntevékenyen megold­ják. Az itt alakult 10 tagú parancsnokságban minden szervezet, in­tézmény képviselve van, amelynek valamilyen kapcsolata van a mező­gazdasági termeléssel, a termékek értékesíté­sével, forgalmazásával, megőrzésével, megóvá­sával. De hasonló plenári- BALOGH MIKLÓS (Folytatása a 7. oldalon) KEDVES OLVASÓ! ÚJÍTSA MEG IDEJÉBEN ELŐFIZETÉSÉT A FALVAK DOLGOZÓ NÉPÉRE Sok sikert az új tanévben !

Next