Falvak Dolgozó Népe, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1972-09-27 / 39. (1320.) szám

Nem illik félrevezetni az olvasót. Éppen ezért a legelején megvallom, hogy a címben szereplő aranyhá­romszög nem valamilyen rejtélyes - kalandos történelmi eseményre utal, nem lapul mögötte hátborzongató detektívhistória, de még aranybá­nya-tulajdonos szerelmi viszonya sem. De azért ne tegye félre csaló­dottan az újságot, mert a falu ap­­raját-nagyját érintő és érdeklő, a nemzetiségi művelődési élet lényeg­bevágó kérdéséről, a könyvtárról van szó. Igaz ugyan, hogy a könyv­tár létét meghatározó, működését feltételező háromszög (könyv-könyv­­tár-könyvtáros) kialakulása, néholi „berozsdásodása“, helyenkénti tisz­ta, az aranyat elhalványító ragyogá­sa nem egy esetben kalandos, mi több, rejtélyes, hol kedvderítő, hol meg lehangoló képet tár elénk. Er­ről már sok szó esett, most inkább az aranyháromszögnek a „titká­val“, a csúcsait képező tényezők­kel, a közöttük fennálló kapcsolattal szeretnék foglalkozni. S teszem ezt azért, mert a könyvtárak házatáján szerzett tapasztalataim figyelmeztet­nek, nem mindenhol ismerték fel ennek a hármas egységnek a fon­tosságát. A múlt héten Biharban jártam és megtekintettem az útba ejtett köz­ség könyvtárát is. A községben fel­cseperedő, s oda visszakerülő tanár­­ismerősöm emlékeit idézve eltévül­­ten mesélte : — Jó húsz esztendeje, hogy megszületett a könyvtár... Az egyik kocsmában — mindössze egy szoba volt — rendezték be. Gyerek voltam, éltem-haltam az olvasni­valóért. Alig vártam, hogy én is be­juthassak és könyvet vigyek haza... — Most is jár könyvtárba ? — ve­tettem közbe a kérdést. Szinte meg­­botránkozva nézett rám : — Miért járnék ? Van saját könyvtáram. S ha járnék is, nem kapnám meg azt, ami érdekel. Tudja, én szeretek za­vartalanul olvasni. De itt olyan ri­deg minden. És a könyvtáros sem érti a dolgát... Nem szerzi be az új könyveket... Nem lepett meg érvelése. Nem el­ső ízben hallottam, ilyen és ehhez hasonló elmarasztaló véleményt a községi könyvtárakról. Ekkor szüle­tett meg bennem a gondolat, meg kell írni, beszélni kell róla : ha a könyvtár elmarad az igények mö­gött, olvasói törvényszerűleg elszok­nak tőle. Elnéptelenedik. Kultúrforradalmunk jelentős vív­mányai közé tartozik a közművelő­dési könyvtári hálózat kiépítése. Fa­lun az új, addig nem létező könyv­tár rendszerint egy-egy szobában kapott helyet s kezdte meg áldásos tevékenységét. Az évek teltek, a könyvek gyarapodtak, egy évtized után a szoba már kicsinek bizo­nyult. A raktárban mind sűrűbben sorakoztak a polcok, az állomány tágasabb terembe kívánkozott. Az új lakhely egyre késett s késik to­vábbra is. Mi tagadás, az évek el­teltek, de nem építettünk könyvtár­­épületeket. Ha épül is községi vagy falusi művelődési otthon, a könyv­tár számára rendszerint egy vagy két szűk szoba jut. A könyvtári há­lózat megteremtői hősies munkát végeztek, de a folytatásra nem gon­doltak, vagy nem fektettek rá kellő súlyt. Ami újdonság és ragyogó eredmény volt huszonkét évvel ez­előtt, az most már szűk, korszerűt­len és elmarad a követelmények­­szabványok mögött. Nincs mindenhol lehetőség új könyvtárhelyiséget építeni, de lehet bővíteni, korszerűsíteni, csinosítani a meglévőt. A község gazdáin, a termelőszövetkezet vezetőségén, nagyvonalúságán, a korparancs­ fel­ismerésén múlik, hogy ellássa kellő bútorzattal a község könyvtárát, hogy az vonzó legyen, s aki oda be­lép, jól érezze magát, szellemi ott­honra leljen. Különösen fontos ez a serdülőkorúak szempontjából, akik száz kérdésre keresnek vá­laszt, s ha a jól felszerelt könyvtár nem is oldja meg problémáikat, de feltétlenül hozzásegíti őket a helyes megoldás kereséséhez. Egyetlen könyvtárból sem hiányozhat a rá­dió, a tévé, a lemezjátszó, a mag­nó, a diafilm vetítő. Mert a tömeg­kommunikációs és audio­vizuális eszközök nem ellenségei az olvasás­nak — ezt felmérések, statisztikák bizonyítják —, de ugyancsak segítik a könyvtárost, hogy olvasóvá nevel­je a fiatalokat, és kielégítse a fel­nőtt olvasó tudásszomját. Eljutottunk a könyvtároshoz, az aranyháromszög másik alkotó csú­csához, közművelődésünk kulcsem­beréhez. Ki lehet könyvtáros ? Mindenki, aki erre rátermett, aki­nek általános műveltsége, irodalmi ismerete, szakmai képesítése van, szereti a könyvet, az embereket. Mégis, mivel magyarázható, hogy számos könyvtárunkban nincs élet, óraszám se nyitja ki senki a téka ajtaját, és a könyvtárosi teendőket végző személy kezében többet van kötötű, mint könyv ? Oka az is, hogy könyvtárosképzésünk megol­datlan. Működik Bukarestben egy kétéves könyvtárosképző iskola, ahová érettségizett fiatalokat vesz­nek fel. De az iskola egymagában nem képes ellátni szakképzett al­kalmazottal a községi könyvtárak ezreit, így kerülnek a könyvtárak­ba a szakképesítés nélküliek. A me­gyei szocialista művelődési és ne­velési tanácsok együttműködésben a városi könyvtárakkal gyorstalpaló tanfolyamokon készítik fel az új­donsült könyvtárosokat­, majd to­vábbképzőket szerveznek számukra. A könyvtárügyi tudnivalók ala­pos elsajátításához és a gyakorlatba való sikeres átültetéséhez általános műveltségre, irodalmi jártasságra, pszichológiai és szociológiai ismeret­­anyagra van szükség. A csak érett­ségivel (vagy még azzal sem) mun­kába álló községi könyvtárosok az esetek többségében nem rendelkez­nek ezzel a szellemi poggyásszal, és így a könyvtárban végzett munká­juk mechanikussá válik, leszűkül a kölcsönzésre, a könyvtáros nem vé­gez igényfeltárást, nem neveli olva­sóvá a gyerekeket, nem foglalkozik a művelődési hátránnyal induló fia­talokkal, nem kíséri figyelemmel és nem tudja kellő tapintattal olvasóit irányítani, csiszolni ízlésüket. Találkoztam­­ több tájékozatlan, irodalmilag elmaradt, a szakma tit­kait nem ismerő könyvtárossal, aki több éve dolgozik már, de csak be­osztása alapján könyvtáros, lélekben nem. Az ilyen kultúrmunkás még a kötelező feladatokat sem látja el. Ilyen kötelező feladat a katalógus­­építés, a könyvtár állományát felö­lelő, az új szerzeményeket tükröző katalógus készítése, naprakész álla­potban való tartása. Községi könyvtárosaink nagy ré­sze elhanyagolta a katalógus építé­sét, azzal mentegetőzik, hogy a könyvtár szabadpolc rendszerű és­­ nincs szükség katalógusra, „minden szem előtt van“, és különben is is­meri az állományt és fejből tudja, megvan-e a keresett könyv avagy nincs. Pár száz könyvet észben le­het tartani, de ha az állomány meg­haladta a tízezret? Könyvtárosnak, olvasónak egyaránt szüksége van a katalógusra. Próbálja csak a könyv­táros megkeresni olyan nagyváros­ban lakó rokonát, ahol nincsenek kirakva az utcanév-táblák ... Számos panasz hangzott el arról is, hogy a könyvtáros nem tartja tiszteletben a nyitvatartási óraren­det, nem szerez érdekes könyveket. S azt is tudják róla, csak az alka­lomra vár, hogy jobb fizetés remé­nyében odébb álljon. Van aki nem akar „lelépni“, kimondottan jól érzi magát a könyvtárban, mégse csinál semmit, s mit sem használ a bírá­lat, az elmarasztalás. Nem zavartat­ja magát, mert neki ugyebár, úgy­sem lehet semmi baja, hiszen ő X- nek a fia vagy éppenséggel Y-nak a lánya, és ki merne ujjat húzni — tegyük fel — a tűzoltó parancsnok­kal? Nem egy községben megtörtént már, hogy a megüresedő könyvtá­rosi állásra versenyvizsgát írtak ki, amit a megyei szakszervek képvise­lőinek a segítségével és jelenlétében folytattak le. Ám a helyi elöljárók végül is nem a minden szempontból legjobbnak bizonyuló, legtöbbet ol­vasó versenygyőztest nevezték ki a könyvtár élére, hanem a vizsgán alulmaradók egyikét, akinek egyet­len erénye ... jó rokoni kapcsolata volt. A közvéleménynek éberen kell őrködnie, hogy a szocialista erkölcs normái mindenütt érvényre jussa­nak. Számunkra nem mindegy, hogy ki tartja kézben, ki irányítja a falu vagy a község olvasókultúráját. A könyvtár kulcsa adassék a legjobb kezébe. S ha elsajátítja a szakma fogásait és szívvel-lélekkel látja el ezt a felelős munkakört, úgy a könyvtár nem lesz néptelen. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a háromszög harmadik csúcsát jelentő tényező, a könyv valóban aranytartalékot képviseljen és a szellemi kincs örömével derítse az olvasót, gyarapítsa tudását, csiszol­ja szellemét. Nem titok tehát: sem a tágas, vonzó könyvtárépület, sem a még vonzóbb, okos könyvtárosnő nem tudja olvasóvá tenni a falut, ha a polcokról hiányzik az óhajtott, ke­resett jó olvasnivaló, az a könyv, amely kicsinek-nagynak, a legkü­lönbözőbb korú és foglalkozású egyéneknek szellemi tápláléka lehet. Döntő kérdés tehát a könyvtár állo­mánya, az állomány gyarapítása a lakosság igényeinek és szükségletei­nek, a helyi sajátosságoknak megfe­lelően. Kiadói tervek, katalógusok, meg­jelenési címlisták, lapok könyvis­mertetései, bibliográfiák, a rádió és tévé könyvszemléi — megannyi le­hetőség a könyvtáros számára, hogy tájékozódjon, tudja, mi van a piacon, milyen könyv várható, mit kérhet (létezik könyvtárközi köl­csönzés is­). A falu olvasási igényeinek az is­merete hozzásegíti a könyvtárost a döntésben, mi az, amit elsősorban meg kell rendelnie. Mert van egy anyagi keret, amit nem lehet túl­lépni. (Szerencsés az a könyvtáros, akinek helyi alapból is juttatnak az állomány gyarapítására.) Persze, nem minden az anyagi keret. Mert ha a könyvtáros tájékozatlan, vagy csak mechanikusan adja fel a ren­deléseket, úgy az állomány arányta­lanul fejlődik, és az olvasók hiába várják a remélt könyvet. És nem­csak szépirodalomról van szó. A mai falu, a sokoldalúan fejlett tár­sadalom fejlődésútját járó közösség nem egy egységes, csupán szépiro­dalmat igénylő olvasótábor. A teg­napit jóval meghaladó műveltségi állapot, a szakmai tagoltság, és a minden munkakörben létszükséglet­té váló önművelődés és továbbkép­zés egy arányosan fejlesztett, a tár­sadalomtudományi, szépirodalmi, szakmai stb. irodalmat egyaránt magába foglaló korszerű állomány­ra tart igényt. A tömegkommunikációs eszközök ontják az ember életére kiható in­formációt, de ezek az eszközök nem képesek rá, és nem is fogják he­lyettesíteni az olvasást, a könyvet. A tévé, a rádió, a hírlap tájékoztat, de jellegénél, funkciójánál, műfaji sajátosságainál fogva magában hordja a csak velük élők félművelt­ségi állapotban való maradásának veszélyét. A többletet, a szellemi kiteljesedést, a tárgyi tudást, a szakmai ismereteket, a továbbkép­zést elősegítő módszereket, a köny­vek adják, tárolják és bármikor hoz­záférhetővé teszik az ember számá­ra. S a könyv csak akkor válik hoz­záférhetővé, ha a könyvtáros rend­ben tartja az állományt, a kataló­gust, s biztosítja az olvasószolgálat zavartalanságát. Ellenkező esetben a könvtár nem könyvtár, pusztán könyvlerakat, amely nem képes be­tölteni társadalmi funkcióját s a benne felhalmozott szükséges infor­mációt, a ráfordított anyagi és szel­lemi energiát megfosztja továbbható erejétől. Ha a községi könyvtáros­ nem végzi elszigetelten munkáját és a helyi és megyei szervektől is meg­kapja a kellő támogatást és szakmai irányítást, úgy az emberiség egyik legnagyobb vívmányát, a könyvet tároló és feltáró művelődési alapin­tézményünket nem lepi be soha a közöny veszedelmes rozsdája, és az aranynál sokkalta értékesebb szelle­mi kincsek eljutnak mindenkihez. BALOGH JÓZSEF AZ ARANY­HÁROMSZÖG Csutak Levente grafikája FALVAK DOLGOZÓ NÉPE Weiss István művészfotója 11

Next