Falvak Dolgozó Népe, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1972-09-27 / 39. (1320.) szám
Nem illik félrevezetni az olvasót. Éppen ezért a legelején megvallom, hogy a címben szereplő aranyháromszög nem valamilyen rejtélyes - kalandos történelmi eseményre utal, nem lapul mögötte hátborzongató detektívhistória, de még aranybánya-tulajdonos szerelmi viszonya sem. De azért ne tegye félre csalódottan az újságot, mert a falu apraját-nagyját érintő és érdeklő, a nemzetiségi művelődési élet lényegbevágó kérdéséről, a könyvtárról van szó. Igaz ugyan, hogy a könyvtár létét meghatározó, működését feltételező háromszög (könyv-könyvtár-könyvtáros) kialakulása, néholi „berozsdásodása“, helyenkénti tiszta, az aranyat elhalványító ragyogása nem egy esetben kalandos, mi több, rejtélyes, hol kedvderítő, hol meg lehangoló képet tár elénk. Erről már sok szó esett, most inkább az aranyháromszögnek a „titkával“, a csúcsait képező tényezőkkel, a közöttük fennálló kapcsolattal szeretnék foglalkozni. S teszem ezt azért, mert a könyvtárak házatáján szerzett tapasztalataim figyelmeztetnek, nem mindenhol ismerték fel ennek a hármas egységnek a fontosságát. A múlt héten Biharban jártam és megtekintettem az útba ejtett község könyvtárát is. A községben felcseperedő, s oda visszakerülő tanárismerősöm emlékeit idézve eltévülten mesélte : — Jó húsz esztendeje, hogy megszületett a könyvtár... Az egyik kocsmában — mindössze egy szoba volt — rendezték be. Gyerek voltam, éltem-haltam az olvasnivalóért. Alig vártam, hogy én is bejuthassak és könyvet vigyek haza... — Most is jár könyvtárba ? — vetettem közbe a kérdést. Szinte megbotránkozva nézett rám : — Miért járnék ? Van saját könyvtáram. S ha járnék is, nem kapnám meg azt, ami érdekel. Tudja, én szeretek zavartalanul olvasni. De itt olyan rideg minden. És a könyvtáros sem érti a dolgát... Nem szerzi be az új könyveket... Nem lepett meg érvelése. Nem első ízben hallottam, ilyen és ehhez hasonló elmarasztaló véleményt a községi könyvtárakról. Ekkor született meg bennem a gondolat, meg kell írni, beszélni kell róla : ha a könyvtár elmarad az igények mögött, olvasói törvényszerűleg elszoknak tőle. Elnéptelenedik. Kultúrforradalmunk jelentős vívmányai közé tartozik a közművelődési könyvtári hálózat kiépítése. Falun az új, addig nem létező könyvtár rendszerint egy-egy szobában kapott helyet s kezdte meg áldásos tevékenységét. Az évek teltek, a könyvek gyarapodtak, egy évtized után a szoba már kicsinek bizonyult. A raktárban mind sűrűbben sorakoztak a polcok, az állomány tágasabb terembe kívánkozott. Az új lakhely egyre késett s késik továbbra is. Mi tagadás, az évek elteltek, de nem építettünk könyvtárépületeket. Ha épül is községi vagy falusi művelődési otthon, a könyvtár számára rendszerint egy vagy két szűk szoba jut. A könyvtári hálózat megteremtői hősies munkát végeztek, de a folytatásra nem gondoltak, vagy nem fektettek rá kellő súlyt. Ami újdonság és ragyogó eredmény volt huszonkét évvel ezelőtt, az most már szűk, korszerűtlen és elmarad a követelményekszabványok mögött. Nincs mindenhol lehetőség új könyvtárhelyiséget építeni, de lehet bővíteni, korszerűsíteni, csinosítani a meglévőt. A község gazdáin, a termelőszövetkezet vezetőségén, nagyvonalúságán, a korparancs felismerésén múlik, hogy ellássa kellő bútorzattal a község könyvtárát, hogy az vonzó legyen, s aki oda belép, jól érezze magát, szellemi otthonra leljen. Különösen fontos ez a serdülőkorúak szempontjából, akik száz kérdésre keresnek választ, s ha a jól felszerelt könyvtár nem is oldja meg problémáikat, de feltétlenül hozzásegíti őket a helyes megoldás kereséséhez. Egyetlen könyvtárból sem hiányozhat a rádió, a tévé, a lemezjátszó, a magnó, a diafilm vetítő. Mert a tömegkommunikációs és audiovizuális eszközök nem ellenségei az olvasásnak — ezt felmérések, statisztikák bizonyítják —, de ugyancsak segítik a könyvtárost, hogy olvasóvá nevelje a fiatalokat, és kielégítse a felnőtt olvasó tudásszomját. Eljutottunk a könyvtároshoz, az aranyháromszög másik alkotó csúcsához, közművelődésünk kulcsemberéhez. Ki lehet könyvtáros ? Mindenki, aki erre rátermett, akinek általános műveltsége, irodalmi ismerete, szakmai képesítése van, szereti a könyvet, az embereket. Mégis, mivel magyarázható, hogy számos könyvtárunkban nincs élet, óraszám se nyitja ki senki a téka ajtaját, és a könyvtárosi teendőket végző személy kezében többet van kötötű, mint könyv ? Oka az is, hogy könyvtárosképzésünk megoldatlan. Működik Bukarestben egy kétéves könyvtárosképző iskola, ahová érettségizett fiatalokat vesznek fel. De az iskola egymagában nem képes ellátni szakképzett alkalmazottal a községi könyvtárak ezreit, így kerülnek a könyvtárakba a szakképesítés nélküliek. A megyei szocialista művelődési és nevelési tanácsok együttműködésben a városi könyvtárakkal gyorstalpaló tanfolyamokon készítik fel az újdonsült könyvtárosokat, majd továbbképzőket szerveznek számukra. A könyvtárügyi tudnivalók alapos elsajátításához és a gyakorlatba való sikeres átültetéséhez általános műveltségre, irodalmi jártasságra, pszichológiai és szociológiai ismeretanyagra van szükség. A csak érettségivel (vagy még azzal sem) munkába álló községi könyvtárosok az esetek többségében nem rendelkeznek ezzel a szellemi poggyásszal, és így a könyvtárban végzett munkájuk mechanikussá válik, leszűkül a kölcsönzésre, a könyvtáros nem végez igényfeltárást, nem neveli olvasóvá a gyerekeket, nem foglalkozik a művelődési hátránnyal induló fiatalokkal, nem kíséri figyelemmel és nem tudja kellő tapintattal olvasóit irányítani, csiszolni ízlésüket. Találkoztam több tájékozatlan, irodalmilag elmaradt, a szakma titkait nem ismerő könyvtárossal, aki több éve dolgozik már, de csak beosztása alapján könyvtáros, lélekben nem. Az ilyen kultúrmunkás még a kötelező feladatokat sem látja el. Ilyen kötelező feladat a katalógusépítés, a könyvtár állományát felölelő, az új szerzeményeket tükröző katalógus készítése, naprakész állapotban való tartása. Községi könyvtárosaink nagy része elhanyagolta a katalógus építését, azzal mentegetőzik, hogy a könyvtár szabadpolc rendszerű és nincs szükség katalógusra, „minden szem előtt van“, és különben is ismeri az állományt és fejből tudja, megvan-e a keresett könyv avagy nincs. Pár száz könyvet észben lehet tartani, de ha az állomány meghaladta a tízezret? Könyvtárosnak, olvasónak egyaránt szüksége van a katalógusra. Próbálja csak a könyvtáros megkeresni olyan nagyvárosban lakó rokonát, ahol nincsenek kirakva az utcanév-táblák ... Számos panasz hangzott el arról is, hogy a könyvtáros nem tartja tiszteletben a nyitvatartási órarendet, nem szerez érdekes könyveket. S azt is tudják róla, csak az alkalomra vár, hogy jobb fizetés reményében odébb álljon. Van aki nem akar „lelépni“, kimondottan jól érzi magát a könyvtárban, mégse csinál semmit, s mit sem használ a bírálat, az elmarasztalás. Nem zavartatja magát, mert neki ugyebár, úgysem lehet semmi baja, hiszen ő X- nek a fia vagy éppenséggel Y-nak a lánya, és ki merne ujjat húzni — tegyük fel — a tűzoltó parancsnokkal? Nem egy községben megtörtént már, hogy a megüresedő könyvtárosi állásra versenyvizsgát írtak ki, amit a megyei szakszervek képviselőinek a segítségével és jelenlétében folytattak le. Ám a helyi elöljárók végül is nem a minden szempontból legjobbnak bizonyuló, legtöbbet olvasó versenygyőztest nevezték ki a könyvtár élére, hanem a vizsgán alulmaradók egyikét, akinek egyetlen erénye ... jó rokoni kapcsolata volt. A közvéleménynek éberen kell őrködnie, hogy a szocialista erkölcs normái mindenütt érvényre jussanak. Számunkra nem mindegy, hogy ki tartja kézben, ki irányítja a falu vagy a község olvasókultúráját. A könyvtár kulcsa adassék a legjobb kezébe. S ha elsajátítja a szakma fogásait és szívvel-lélekkel látja el ezt a felelős munkakört, úgy a könyvtár nem lesz néptelen. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a háromszög harmadik csúcsát jelentő tényező, a könyv valóban aranytartalékot képviseljen és a szellemi kincs örömével derítse az olvasót, gyarapítsa tudását, csiszolja szellemét. Nem titok tehát: sem a tágas, vonzó könyvtárépület, sem a még vonzóbb, okos könyvtárosnő nem tudja olvasóvá tenni a falut, ha a polcokról hiányzik az óhajtott, keresett jó olvasnivaló, az a könyv, amely kicsinek-nagynak, a legkülönbözőbb korú és foglalkozású egyéneknek szellemi tápláléka lehet. Döntő kérdés tehát a könyvtár állománya, az állomány gyarapítása a lakosság igényeinek és szükségleteinek, a helyi sajátosságoknak megfelelően. Kiadói tervek, katalógusok, megjelenési címlisták, lapok könyvismertetései, bibliográfiák, a rádió és tévé könyvszemléi — megannyi lehetőség a könyvtáros számára, hogy tájékozódjon, tudja, mi van a piacon, milyen könyv várható, mit kérhet (létezik könyvtárközi kölcsönzés is). A falu olvasási igényeinek az ismerete hozzásegíti a könyvtárost a döntésben, mi az, amit elsősorban meg kell rendelnie. Mert van egy anyagi keret, amit nem lehet túllépni. (Szerencsés az a könyvtáros, akinek helyi alapból is juttatnak az állomány gyarapítására.) Persze, nem minden az anyagi keret. Mert ha a könyvtáros tájékozatlan, vagy csak mechanikusan adja fel a rendeléseket, úgy az állomány aránytalanul fejlődik, és az olvasók hiába várják a remélt könyvet. És nemcsak szépirodalomról van szó. A mai falu, a sokoldalúan fejlett társadalom fejlődésútját járó közösség nem egy egységes, csupán szépirodalmat igénylő olvasótábor. A tegnapit jóval meghaladó műveltségi állapot, a szakmai tagoltság, és a minden munkakörben létszükségletté váló önművelődés és továbbképzés egy arányosan fejlesztett, a társadalomtudományi, szépirodalmi, szakmai stb. irodalmat egyaránt magába foglaló korszerű állományra tart igényt. A tömegkommunikációs eszközök ontják az ember életére kiható információt, de ezek az eszközök nem képesek rá, és nem is fogják helyettesíteni az olvasást, a könyvet. A tévé, a rádió, a hírlap tájékoztat, de jellegénél, funkciójánál, műfaji sajátosságainál fogva magában hordja a csak velük élők félműveltségi állapotban való maradásának veszélyét. A többletet, a szellemi kiteljesedést, a tárgyi tudást, a szakmai ismereteket, a továbbképzést elősegítő módszereket, a könyvek adják, tárolják és bármikor hozzáférhetővé teszik az ember számára. S a könyv csak akkor válik hozzáférhetővé, ha a könyvtáros rendben tartja az állományt, a katalógust, s biztosítja az olvasószolgálat zavartalanságát. Ellenkező esetben a könvtár nem könyvtár, pusztán könyvlerakat, amely nem képes betölteni társadalmi funkcióját s a benne felhalmozott szükséges információt, a ráfordított anyagi és szellemi energiát megfosztja továbbható erejétől. Ha a községi könyvtáros nem végzi elszigetelten munkáját és a helyi és megyei szervektől is megkapja a kellő támogatást és szakmai irányítást, úgy az emberiség egyik legnagyobb vívmányát, a könyvet tároló és feltáró művelődési alapintézményünket nem lepi be soha a közöny veszedelmes rozsdája, és az aranynál sokkalta értékesebb szellemi kincsek eljutnak mindenkihez. BALOGH JÓZSEF AZ ARANYHÁROMSZÖG Csutak Levente grafikája FALVAK DOLGOZÓ NÉPE Weiss István művészfotója 11