Famunkás, 1947 (47. évfolyam, 1-10. szám)
1947-01-01 / 1. szám
2 Visszapillantás Idő: 1936. Reggel a szokott időben igyekszünk be a gyárba- A gyárkapu előtt csoportosulás van, odaérve látom, hogy egy szaktárs röpcédulákat osztogat. Nekem is ad egyet, vonakodva fogadom el. A műhelybe érve felveszem a kötényemet, a munkakezdetéig még 10 perc van, addig elolvasom a röpcédulát, amiben az áll,ha változtatni akarsz a helyzeteden, ha emberségesebb bért akarsz, ha 48 órás munkahetet akarsz, jöjj el ma este 6 órakor az Újpesti Munkásotthonban tartandó famunkás értekezletre. Szétnéztem, hogy a körülöttem dolgozó szaktársák olvasák-e a röpcédulákat és látják-e, hogy én olvasom. Ahogy körülnézek csupa komor arcot látok, legfeljebb az ajkuk szorul össze még egy kissé jobban. Nem szól senki, én ee szólok. Este elmegyek az értekezletre, szorongva lépek be a terembe, m ahonnan erős hangzavar szűrődik ki. Kis idő múlva beszámolnak arról, hogy a munkaadókkal való tárgyalás eredménytelenül végződött. Minden oldalról elkeseredett közbekiáltások hallatszanak. »Építkezésekre van pénz, a munkások részére nincs?« »Nem dolgozunk, leállunk!« »Elég volt a nyomorból!« Az előadó felteszi a kérdést, hogy most mit csináljunk. Az értekezlet egy emberként harsogja: »Ennyiért nem dolgozunk!« »Sztrájkba lépünk!« Az értekezletnek vége, de az emberek együtt maradnak, csoportokba verődve magyaráznak egymásnak elkeseredetten. Ifjú és idős munkások panaszolják sérelmeiket, bajaikat. Csak egy kis csoport van, az egyik asztal körül, ahol nincs kiabálás, halk, de feszült hangon tárgyalnak, ez a vezetőség. Megzavarodva, felzaklatva megyek haza. Mi ez? Sztrájk- Mi lesz most? Mit tegyek? Nekem dolgoznom kell, mert nincs kitartásom még napokra sem. Reggel a szokott időben érek a® üzembe, ott vagyunk valamennyien. 7 óra előtt pár perccel odajön hozzám egy szaktárs és tudtomra adja, hogy ők délben leállnak, hozzáteszi: »remélem maga is?« Elmondja, hogy délben csengetés után valamenynyien az udvaron gyülekezünk, a bizalmiak bemennek az üzem tulajdonosához, Szánttó úrhoz, utána pedig bemegyünk a Munkás Otthonba. Nem szólok semmit Eljön a dél, csengetnek. A szaktársak szedelőzködnek, húzzák az időt. Dühös leszek, ledobom a kötényemet a gyalupadra és kilépek az udvarra. Még senki sincs ott, de alig hogy kiérek, nyílnak az ajtók és az udvart elözönlik a munkások. Rövid vita következik, hogy kik menjenek be az irodába. Nevek hangzanak, a kikészítőműhely említésekor csend van- Mikor látom, hogy senki sem jelentkezik, halkan szólok, majd én bemegyek. Bemondom a nevem és már indul is a kis csoport. ám ebben a percben nemcsak az irodába lépek be, hanem anélkül, hogy tudatában lennék, belépek életemnek egy új szakaszába, az öntudatos szervezett munkások táborába. A sztrájkot bejelentjük a főnökök, aki ezt, tekintve, hogy nem tehet mást, tudomásul veszi. Annyit azonban megjegyez, hogy most mi sztrájkolunk, majd ha abbahagyjuk, ő folytatja-A Munkás Otthonban nagy az izgalom. Amikor bejelentjük, hogy mi,a Szántó-bútorgyár munkásai is csatlakozunk a sztrájkhoz, megtapsolnak bennünket. Felírják a neveinket és közük, hogy holnap beszámoló gyűlés lesz. Másnap már sztrájkőr vagyok. Üzemeket látogatunk, ez néha néhány ablakba kerül, de a sztrájkolók tábora állandóan nő. 4—5 napi harc után győztünk. Nagy az öröm. Újra dolgozhatunk, de most már valamivel emberségesebb körülmények között. »Felvenni a munkát!« Szól az utasítás. Reggel a szokott, időben érek az üzemhez, a kapu előtt újból csoportosulás van. A kapuban ott áll Csányi úr, az üzemvezető, munkakönyveket tart a kezében. Látom- hogy -egyik-másik munkást, megállítja, ezek nem mehetnek be az üzembe, ■el vannak bocsátva. Mi lesz az én sorsom? Eléje érek, megszólít. Földes maga továbbra is sztrájkoljon, nem ezt vártuk magától, sztrájkvezetőre nincs szükségünk. Nem szólok semmit. Pénzem, munkám nincsen- Mi lesz most velem? Órákig ácsorgok az utcákon, nincs erőm munkát keresni. Estefelé bemegyek a Munkás Otthonba, ahol az egyik szaktárs megszólít, beszélgetünk, elmondom neki, hogy mi történt. Halkan beszélni kezd a munkás szolidaritásról, a szakszervezetekről, a harcról, amely annyi áldozattal folyik, a tőkésről és munkásról, végül megkérdezi, hogy akarok-e én is közéjük tartozni. Határozottan mondom, hogy igen. Kiállítom a belépési nyilatkozatot, azóta érzem majm igazán embernek. Utána még sok, sztrájk és harc következett. A szakszervezet nagy utat tett meg, számomra ezek az évek sokat jelentenek és ezt mind Csányi úrnak köszönhetem. Földes László PAMUNKAS Évvégi mérleg Tekintsük meg először a vidéki csoportokat. Kizárólag csak a szervezés terén elért eredmények szempontjából. Ez a mérleg, amit ma villetti csoportunknál kapcsolatban a szaktársaknak bemutatunk, úgylesz világos, ha a csoportokat három kategóriába osszuk. Első kategóriába tartoznak a jól megszervezett csoportok, amelyek név szerint a következők: Miskolc, Szombathely, Gyöngyös, Nagykanizsa, Győr, Pécs, Vásárosnamény, Nagykőrös. A második kategóriába tartoznak azok a csoportok, amelyeknél szervezeti téren egy kis hiányosság mutatkozik: Debrecen,Szeged, Nyíregyháza, Szolnok, Veszprém, Székesfehérvár, Sátoraljaújhely, Békéscsaba, Orosháza. A harmadik kategóriába tartoznak azok a csoportok, amelyeknél a szervezés terén kifogásolni való van, ezért nevüket nem is soroljuk fel. A vidéki csoportoknál mindenesetre figyelembe kell venni azt, hogy a munkanélküliség még most is igen nagy, ami természetesen a szervezésre nagy kihatással van. Reméljük, hogy ez rövidesen megváltozik és azok a csoportok, amelyek most lemaradtak, igyekeznek majd az elsőkközé kerülni. Ezek után nem érdektelen párhuzamot vonni Budapest és a vidék között szervezeti téren. Budapesten az egyesített helyi csoportnak 10 szakosztálya van. Ezek a szakosztályok szervezetileg a következő sorendet foglalják el: színvetkező sorrendet foglalják el: színházi munkások, szobrászok, asztalosok és gépmunkások, kefekötők, kárpitosok, parkettások, kádárok, kocsigyártók, esztergályosok, kosárfonók. Ennél a szakmai csoportosításnál, úgy mint a vidékieknél, nem a számarány szerint, hanem a tényleges szervezettség szerint csoportosítottuk. Az üzemeket, ha szervezés szempontjából tekintjük, akkor ugyanúgy kell csoportosítanunk, mint a vidékieknél tettük. Első csoportba tartoznak a jól szervezett üzemek: Barcsi faárugyár, Lingel bútorgyár, Zalán fornérgyár, Mahunka bútorgyár, Márton asztalosárugyár, Preiss Testvérek kárpitosüzem, Havas kefegyár, Sipos ikeregyár, Volmann mű bútorüzem, Heisler székgyár, Beer üzem, Hermann hordógyár, Szék és Faárugyár. A második csoportba tartoznak azok az üzemek, amelyeknél szervezetilen kevés a kifogásolni való: Strohmayer bútorüzem, Garcon bútorgyár, Gárdos üzem, Meister Testvérek, Fűrészanyag és Fakereskedelmi R.T., Asztalosok anyagraktára, Parkett és Fakereskedelmi R.T., Nemes ládagyár, Kozmaport, Sorg R.T., Mechanikai kefegyár. A harmadik csoportba azok az üzemek és műhelyek tartoznak, amelyeknél szervezeti téren sok a kifogásolni való, ezeknek neveit éppen ezért nem is soroljuk fel. .Ha mozgalmunk szervezési részét vizsgáljuk az elmúlt év eredményei alapján, tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy az elért eredmények meghaladják az előző évit, de korántsem olyanok, hogy elégedetté tegyenek bennünket. A legközelebbi feladatunk nem lehet más, mint új, nagy szervező munka megindítása. Minden területre behatolni, minden erőt összegyűjteni, minden famunkást megnyerni, tovább fejleszteni az áldozatkészség szellemét, a szolidaritás érzetét. Egészséges, jól szervezett harcos tábort kell szembeállítani a reakcióval, a kizsákmányoló kapitalizmussal: ez a jövendő, a kívánt sikerek és az eredmények kulcsa. Az új esztendő munkáját nem kezdhetjük méltóbban, mint ennek a gondolatnak a felismerésével és tettreváltásával. Szeretettel, lelkesedéssel, a cél világos felismerésével, a siker biztos reményével induljunk- jöjjenek közénk, akik hozzánk tartoznak, ne legyen közöttünk tétovázó, sem közömbös, mert magunkért, családunkért, jövőnkért, kultúránkért és a haladásért indulunk harcba. Brilló János Mielőtt az új év új küzdelmei felé elindulunk, mielőtt új munkába, új kötelességek teljesítésébe belefognánk, szükséges, hogy öszszefoglaljuk és felmérjük az elmúlt év munkájának eredményeit. Kereskedők, kisebb és nagyobb munkáltatók az év végével számszerű adatokat készítenek, szembeállítják az üzleti év eredményének tételeit, megállapítják, elkönyvelik a hasznot és a még nagyobb haszon gondolatával és terveivel indulnak az új üzleti évnek. Nekünk famunkásoknak a mi mozgalmunk szervezési részét, mint a mozgalom egyik legfontosabb tényezőjét, kell a mérleg serpenyőjébe tenni. Egy kemény és küzdelmes év munkáját kell lemérnünk, hogy megállapítsuk: az elért eredmények arányosak-e azzal az áldozatkész munkával, amit a szaktársaink a mozgalom érdekében tettek, vagy sem. Faipar az újjáépítésben (Róka Pál december 6-iki rádióelőadása) A magyar faipar, elsősorban a magyar bútoripar már az első 1911-18 as világháborút megelőzően, majd a két világháború között tiszteletreméltó helyet szerzett magának a világpiacon. A Thék, a Lingel, a Magyar-Amerikai, a győri Cardó, a bajai Fóliák bútorgyárak és az asztalos kisipar minőségi bútorai komoly keresletnek örvendteka külföldi piacokon. Nagy érdeklődés volt ezeken kívül a debreceni Hajlított Ülőbútorgyár, a Neuschlos Lichtig és a Hajlított Szék és Faárugyár ülőbútorai iránt is. Az asztalos kisipar 1938-ban 1.200.000 pengő értékű minőségi bútort exportált a különböző külföldi piacokra.■ Tömegbútor exportunk is jelentős volt, ezen a vonalon Újpest asztalos ipara vezetett, ahonnan eleinte elég gyenge minőségű bútorok kerültek ki, ezt azonban az üzemek technikai tökéletesítésével kiküszöbölték, illetve nagy mértékben megjavították. A magyar asztalosipar termékein kívül előszeretettel fogadták külföldön a jól képzett magyar faipari szakmunkásokat is, akiket a nyugati és szomszédos államokon kívül megtaláltunk Európa minden országában, sőt a tengeren túl is. A magyar fafeldolgozó ipar, a furnér és enyvezett lemeziparunk termékei is keresett cikkek voltak a világpiacon. Az egymást követő két világháborúban a magyar nagybirtokos és nagytőkés uralkodó osztály népellenes, a németeket kiszolgáló politikája következtében, a világhírű magyar faipar elveszítette belföldi nyersanyag-területeinek (erdőinek) túlnyomó többségét Az 1911—18-as világháború előtti 35—36'%-oserdőterület, az első világháború eredményeként 11—15%-ra csökkent, ez is majdnem kizárólag úgynevezett lombos fa, tűlevelű erdőségünk úgyszólván semmi sem maradt. A második világháború még ezt a viszonylag kis erdőterületünket is alaposan megritkította. A megmaradt erdőterület a legvérmesebb számítások alapján sem tesz ki többet 11—12%-nál. Ilyen tehertétellel indult neki faiparunk az újjáépítés nehéz munkájának. A magyar famunkásság a régi szakszervezeti gárdával az élént, maga-évá tette a két munkáspárt és a Szakszervezeti Tanács felhívását, mert tudju, hogy most nem egyszerű hétköznapi munkáról, hanem egy új Magyarország építéséről van szó. Lerongyolódva és éhezve, majdnem ingyen végezték munkájukat, mert ha sokan közülük csak ösztönszerűleg is, de érezték, hogy minden szög, amit beütnek, minden kijavított ajtó, ablak, vagy vasúti kocsi a demokráciát erősíti. A famunkásság legjobbjai már a felszabadulást követő első órákban együtt dolgoztak a felszabadító Vörös Hadsereg hídépítő alakulataival az ideiglenes hidak építésén. Elismerést érdemelnek azok a faipari munkáltatók is elsősorban kisiparosok, akiket nem szédített meg a harácsolési lehetőség és állampolgári kötelességüknek tartották elsősorban az állami és közületi munkák elvégzését. A súlyosabb háborító károkat nem szenvedett fűrészüzemek nehéz feladat előtt állottak, de megbirkóztak vele A vásárosnaményi, a szolnoki-tisza-vidéki és még néhány fűrészüzem már 1911 végén megkezdte a munkát. Ezek közül csak a vásárosnaményi egyedül 1635 m3 gömbfát fűrészelt fel, ebből mintegy 1500 m3-t szállítottak hídépítkezésekhez és egyéb közmunkákhoz. Az Általános Fatermelő és Fakereskedelmi Kft. szilvásvárási, süttői és szokolyai üzemeiben 52.000 erdei árméter tűzifát és 11.000 m3 gömbfát termeltek, amelyből a Magyar Állami Kőszénbányák 5200 m3-t kaptak. A budapesti fűrészüzemek közül már 1915 január végén, amikor még a főváros területén folytak a harcok, megindult a munka az Asztalosok Fatermelő Szövetkezete és a Barcsi Faárugyár fűrészüzemeiben. Az Asztalosok Fatermelő Szövetkezete 1100 m3 fát dolgozott fel, ebből bányafa, hídépítési anyag és MÁV vasúti talpfa 860 m3 volt. A Barcsai Faárugyár budapesti üzeme 1766 m3 fát dolgozott fel, ebből 3670 m3-t hídépíkezésekhez, MÁV vagonok újjáépítéséhez és egyéb közületi munkákhoz szállítottak. Ez az üzem tulajdonos és pénz nélkül indult meg, ezt az ott dolgozó munkástársaink minden elismerést megérdemlő áldozatkészsége és munkafegyelme tette lehetővé. A Parkettázó és Fakereskedelmi Rt. 8176 m3 fát fűrészelt fel, ebből 2000 m3 ment a különböző közületek építkezéseihez. Tenk László és Társa fűrészüzem kb. 3800 m3 faanyagot dolgozott fel. A legszebb teljesítményt a MALEBD Lenti fűrészüzemének dolgozói végezték. Feldolgoztak a felszabadulás óta 19.912 m3 különböző faanyagot, ebből bányafa 7829 m3 Ezenfelül feldolgoztak 5353 drb vatúi talpfát, 229 akó hordó-dongát és 303 vágón tűzifát. Ezeknek és a többi fel nem sorolt, a fatermelés névtelen hőseinek munkája nélkül nemcsak az aszalásipar kiváló újjáépítési teljesítménye, hanem a többi faipari szakmák ilyen irányi munkája is lehetetlenné vált volna. Nem is beszélve arról a tüzelőhiányról, amely bekövetkezett volna nemcsak tűzifa vonalon, hanem bányafa hiányában a szénvonalon is. Hogy ez milyen kiesést jelentett volna a gyáripari termelés, a vasúti közlekedés és a villany energia termelés területén, arra jobb nem is gondolni. Az üzlethelyiségek rendbehozatalát, a kirakattok és portálok újjáépítését csak az tudja kellőképpen értékelni, akinek módjában volt összehasonlítást végezni ilyen vonatkozásban Budapest és más súlyos háborús károkat szenvedett világvárosok között. A felszabadulás utáni első idők kemény küzdelmet jelentettek részünkre oly irányba, hogy a meglévő kevés munkaerőt lehetőleg a gyárak, üzemek, közületek helyreállításához irányítsuk. A több kereset lehetősége azonban, amely az üzletek helyreállításánál adódott, nem ritka esetben keresztezte ilyen irányú törekvésünket. Meg kell állapítani, hogy ezen a területen dolgozó szaktársaink is igen értékes munkát végeztek. Ennek jelentőségét csak úgy tudjuk felmérni, ha párhuzamot vonunk az ostrom utáni és a mai Budapest üzletekkel teli útvonalai között, nagy összehasonlítást végzünk Budapest és Bécs között ilyen vonatkozásban. úgy érezzük, hogy az újjáépítés frontján végzett önfeláldozó munkájukkal a famunkások is nagymértékben erősítették a magyar demokráciát. 1947 január