Famunkás, 1949 (57/49. évfolyam, 1-10. szám)

1949-01-01 / 1. szám

Vitái ik proletárjai elve süljetek! „a monda nőlünk Dccsöld és dicsőség dolga"! K 1 V á T A L 9 S K­ÖZLÖNYE Merénylet a szakszervezeti egység ellen Az 1945 októberében életre hívott Szak­­szervezeti ■Világszövetség több mint há­roméves múltra tekinthet vissza. Hogy ez alatt a viszonylag rövid idő alatt jó mun­kát végzett a világ dolgozói érdekében, az kitűnik azokból a dühös támadásokból, amelyeket az imperialisták és csatlósaik szinte a megalakulása pillanatától kezdve megszakítás nélkül folytatnak ellene. Az imperialisták tisztában vannak az­zal a hatalmas erővel, amit a Szakszerve­zeti Világszövetséghez tartozó szakszer­vezetek 71 millió tagja jelent, ezért en­nek az erőnek megbontására törekednek. A Szakszervezeti Világszövetség ellen folytatott aknamunka egyik legfi­zhedtebb alakja Irving Brown, az Egyesült Államok AFL trösztvezérek szolgálatában lévő »sárga szakszervezeti központ« végrehaj­­tó bizottság­áinak tagja. Az amerikai tröszt­­vezéreknek ezen lakása már 1946 végén kenyérad­ó gazdái megbízásából európai szervező körútra indult. Ebben az idő­ben Blum lapja, a Populaire lelkesedve írta, hogy a milliomos amerikai »mun­kásvezér« egymillió dollárral a zsebében érkezett Európába. Irving Brown hol párisi, hol londoni, vagy brüsszeli fényes szállodákban ütötte fel főhadiszállását, ahol tárgyalásokat folytatott a hozzá ha­­sonló nyugateurópai munkásáruló szak­­szervezeti vezetőkkel. A francia OST »szocialista« szakadék titkára, Leon Jouhaux 300.000 frankot kapott Bar. Browntól, a francia szakszer­vezeti mozgalmat bomlasztó munkájának megindításához. Belgiumban Walter Schevenels, Hollandiában Rupers munkás­­áruló szakszervezeti vezetők igyekeztek országuk dolgozóit az amerikai imperia­listák szolgálatába állítani. De a leglel­kesebbnek az amerikai imperialisták ér­dekeinek kiszolgálásában az angol Szak­­szervezeti Főtanács vezetői, Deakin, Tew­­son és társai bizonyultak. Athénben a monarch­o-fasiszta kormányt támogató ál-munkásszervezet létrehozásán Clinton Golden fáradozott. Az olasz munkásság egységének megbontását Dubinski és An­tonín­, Saragat segítségével végezték. Ennek a díszes társaságnak az volt a feladata, hogy az amerikai imperialisták megbízásából a Marshall-terv támogatá­sára létrehozzanak egy »sárga« kontra­­világszövetséget. Ezen munkájuk meg­könnyítésére életrehívták az ú. n. 16-os bizottságot, amely a Starshall-tervben résztvevő államok szakszervezeteinek jobboldali vezetőiből tevődött össze. A fent elmondottak bizonyítják, hogy a Szakszervezeti Világszövetség januári Végrehajtó Bizottsági ülésén Deakin, az angol és Carey, az amerikai CIO szak­­szervezetek küldöttei előre megfontolt szándékkal intézték éles támadásaikat a világ szakszervezeti egysége ellen, ezt alátámasztja az is, hogy az Arbeiter Zei­tung, az osztrák jobboldali szociáldemo­kraták szócsöve már a Végrehajtó Bi­zottság ülését egy héttel megelőzően ar­ról írt, hogy »A Végrehajtó Bizottság ülésén valószínűleg véglegesen kettésza­kad a Szakszervezeti Világszövetség«. Deakin és Carey felszólalásaiból világo­san kitűnt, hogy ők semmi szín alatt sem hajlandók együttműködni a Világszövet­séggel és haladó országok szakszervezeti központjaival, ezért javasolják a Világ­szövetség feloszlását. Az angol és amerikai állásponthoz csatlakoztak a holland küldöttek is, akik kzözül az egyik a múltban a gyászos emlékű amszterdami Szakszervez­eti Internacionálé főtitkára volt. Benkint, Careyt és az imperialista zsoldban lévő társaik­at Kuznyecov, a Szovjet Szakszervezeti Központ képvise­lője hatalmas beszédben leplezte le, amelyben rámutatott ar­ra, hogy a mun­kásságnak az egységre való törekvései mindig a burzsoá trösztök, és monopóliu­mok elkeseredett ellen tiltásába ütköztek, ez esetben is erről van szó. Elmondotta, hogy a munkásmozgalom szétd­araboltsága a két világháború között is megbosszulta magát, mert megakad­­­lyozta, hogy a dol­gozó tömegek egyesül­t­­űzővel szánjanak szembe a fasizmus rtk­is törekvéseivel. A munkásosztálynak r­únyos árat köllött fizetnie ezért. A fasizmust csak­ hatalmas erőfeszítéssel, a csal­­imezőn tudtuk le­küzdeni, aminek be kíg­ vet lisztet a nemzet­közi fr­unkásegység fegyverével megaka­dályozhattuk volna. A Szovjetunió döntő szerepet játszott a ‘fasiszták elleni győ­zelem kivívásában. Ennek danára nem kívánt nagyobb képvise­lttet a Világszö­vetségben, mint amilyen az angolszász szakszervezeteké, bár azoknak taglétszá­ma fele akkora m Inos. Rámutatott arra, hogy a Szakszervezeti Világszövetségnek 1945 októberében történt megteremtése a munkásosztály eddig elért legnagyobb eredményei közé tartozik. A dolgozó töme­gek számára a Világszövetség az a szerv, amely a dolgozók jogait, demokratikus szabadságjogukat és társadalmi haladásu­kat erélyesen meg tudja védeni. A szovjet szakszervezetek, — mondotta Kuznyekov elvtárs — amiként a múltban, ma is az együttműködés hívei. A brit szakszerve­­zeti képviselőkről viszont a legnagyobb jóindulattal sem lehet ezt állítani. Carey állítása szerint a szovjet szakszervezetek a szovjet állam és a Tájékoztató Iroda alá vannak rendelve. Ez egyszerű hazug­ság. A szakszervezetek a szovjet társa­dalom befolyásos és fontos szervezetei, de a kormány sohasem parancsol nekik, annál inkább nem, mert a mi országunk­ban a kormány a dolgozó nép kezében van. Elhisszük, hogy Careynek nem tet­szik, hogy a Szovjetunióban nincsenek sztrájkok, ennek az a magyarázata, hogy nálunk nincs kizsákmányolás. Mi nem egyezünk bele a Világszövetség feloszla­tásába, mert ez a munkásmilliók egyetlen képviselete, mely érdekeik megvédésére képes. Deakin és Carey felé fordulva a következőket mondotta: Ha önök tagad­ják az együttműködés lehetőségét, önök a felelősek a szakadásért. A Világszövet­ségnek a jövőben még nagyobb elszánt­sággal és kitartással kell küzdenie a mun­kásság magasabb életszínvonaláért, a demokratikus szabadságjogokért, a tar­tós és szilárd békéért. Kuznyecov elvtárs javaslatát a kínai, az olasz, az ausztráliai küldöttek és Luís San­lant elvtárs, a Világszövetség főtit­kára is támogatta. A többség elhatározta, hogy Deakin, Carey és társai kivonulása esetén a Világszövetség nélkülük is to­vábbfolytatja eddigi munkáját. A Világszövetséghez érkező táviratok tömege azt igazolja, hogy a világ dolgo­zói nem azonosítják magukat Deakin, Carey és társai törekvéseivel. A magyar Szakszervezeti Tanács és a magyar szervezett dolgozók százezrei szi­­lárdan állanak a Szakszervezeti Világ­szövetség mögött, amit a Szakszervezeti Ten­­rs elnöksége a Szakszervezeti Vité­­-,­ü­le­iséghez intézett táviratában is ki­fejezésre juttatott. Emlékezzünk Leninre ! Huszonöt évvel ezelőtt, 1924 január 21-én 51 éves korában meghalt a világ legnagyobb lángelméje, a Szovjet állam megalapítója, az egész világ proletáriusának szeretett tanítója és vezére. Lenin­ Halála nemcsak a­ Szovjetunió korm­­nista (bolsevik) pártjának­ és a Szovjet népnek jelentett súlyos vesztesé­gét, hanem az egész világ elnyo­mott és kizsákmányolt szépmillióinak is, Európa és Amerika modern­ bér­rabszolgáinak épúgy, mint Ázsia és Afrika állati sorban sínylődő páriái­nak, Lenin halálának hírére, amely villámgyorsan­ járta be az egész vilá­got, néhány másodpercre megállt a munka, üresen szaladt a futószalag és üresen zakatoltak a gépek, mert kiszolgálóik gyászolták azt, akinek nagy­ságát még az ellenség is kénytelen volt elismerni, akinél többet senki sem tett az emberekért, aki új korszakot nyitott az emberiség történelmében- Lenin történelmi érdeme az, hogy Marx és Engels tanait megtisztította a Bernsteinek és Kauczkya­k által rárakott opportunista sálaktól. De Lenin nemcsak megtisztította, hanem tovább is fejlesztette a marxizmust és meg­teremtette a kapitalizmu­s imperialista korszakának marxizmusát, a leni­nizmust. Lenin felejthetetlen érdeme az is, hogy a leninizmus fegyverével felszerelt orosz proletariátust rohamra vezette a világ imperialistái által támogatott cárizmus ellen és a­ győzelmes októberi forradalom eredménye­­i­ként megalapította a világtörténelem első szocialista államát, a Szovjet­uniót. Lenin halálának hírére diadalordításban törtek ki a világ kapitalistái és kapitalista lakásai, de korainak bizonyult az öröm, mert Lenin öröksé­gül hagyta a marxizmus-leninizm­us elméletét a világ proletáriátusára, amelynek zászlaját hűséges fegyvertársa, művének nagy folytatója, Sztálin ragadta a kezébe. . . "Sztálin vezetésével és építő munkája­ eredményeként a Szovjetunióból a béke és haladás megdönthetetlen, sziklaszilárd bástyája lett. Lénin örökségül hagyta a Szovjetunió Ko­munista (bolsevik) Párt­jára, hogy: vagy vigyázzanak a Vörös Hadseregre, mint a szemük fényére,­­ mindenképpen segítsék, erősítsék ezt, a hadsereget­. A Szovjetunió népe a Lenin­ által kijelölt úton haladva, Sztálin vezetésével megteremtette a hatalmas és legyőzhetetlen szovjet haderőt, amely a fasiszta Németország és Japán felett aratott győzelmével az általuk elnyomott népek felszaba­dításával­ egy sor országban megteremtette a népi demokratikus berendez­kedésre, a szocializmus építésére való áttérés alapjait. Mi­ magyar dolgozott, noha el nem, múló hálával­ tartozunk a Lenin elv­társ által alapított hatta­lánas Szovjetuniónak, amely felszabadítva bennün­ket a külső és belső recikciós erők elnyomása alól, lehetővé tette számunkra, hogy országunkban megkezdhessük a szocializmus építését. Ennél az építő­­munkánál egy percre sem szabad szem elől téveszteni Lenin és Sztálin tanításait, hogy szocia­lizmust építeni csak ott lehet, ahol a hatalom szilár­dan a dolgozók .kétévien van és ahol ezt az építőmunkát a munkásság és dolgozó parasztság a megbonthatatlan szövetségére épített lenini-sztálini párt vezeti. A Magyar­ Dolgozók Pártja Lenin és Sztálin útmutatása alap­ján a Szovjetunió­­Kommunista (bolsevik) Pártja történetét tartva szem előtt, vezeti győzelemből győzelemre a magyar dolgozókat. Mi magyar famunkások szívünkbe zártuk Lenint és az ő, valamint méltó utóda, Sztálin elvtárs útmutatását követve a Magyar Dolgozók Pártja- s annak vezetője. Rákosi Mátyás elvtárs bölcs irányítása mellett menetelünk tovább egy megkezdett úton, a szocializmus felé. „Egyenlő munkáért“ egyenlő bért! Az elnyomás éveiben sokszor hallot­tuk mi nők is ezt a jelszót, nem sokat tettünk ennek megvalósítása érde­kében. A férfimunkások mellett kétszeresen elnyomottak voltunk. A nőt igyekeznek a­­templom-gyer­­mekne­velős-konyhai fasisztaszabta hár­mas ideállal távol tartani attól a lehető­ségtől, hogy széles látókörű legyen, hogy beleszóljon a sorsát eldöntő kérdé­sekbe. Főleg az ellen tiltakoztak a rend­szer urai, hogy a nő politizáljon- Az im­perialista gazdálkodás szükségszerűen háborúra vezetett. A haditermelésre való átállással mindig több és több nőt alka­­maztak az üzemekben. A nő olcsóbb munkaerő volt, ugyanazon munkáért 25—30%-kal kevesebbért is elfogadott, örült, hogy dolgozhatott. A férfimunkás nem a munkatársat, hanem vetélytársát látta benne, aki ki­szorítja őt a munkahelyről­ Hosszú idő tett el, amíg megértették, hogy a nő szintén elnyomott, kizsákmá­nyolt, sőt kizsákmányolta­bb, mint a férfiA Vörös Hadsereg felszabadítása kék lett ahhoz, hogy egyenlő félként dolgoz­hassunk a termelés minden ágában. Részt kérünk az ország építésének munkájából. Bebizonyosodott, hogy­jón megálljuk helyünket nemcsak a főző­kanál, de a bonyolult gépek mellett sőt a vezetésben is. Az új kollektív szerződés ezt alismeri, mikor nem tesz különbséget férfi, nő és ifjúmunkás között. Figyelembe csak azt veszi, hogy ki mennyit termel, mennyire hasznos a társadalom számára. Számtalan üzemben éppen a nők azok, akik kérik az elavult, rossz normák rendezését, mert tudják, hogy az ilyen normákkal dolgozók illetéktelenül jut­nak magasabb keresethez, mellyel a többi dolgozó társukat károsítják meg. A nők közül egyre többen és többen­­tartoznak ahhoz a táborhoz, amely előre viszi a dolgozók ügyét a többtermelés, brigádmozgalom, az újító mozgalom út­ján a sokat emlegetett és olyan nagyon vágyott szocializmus felé. , Polgár Ibolya

Next