Famunkás, 1957 (55. évfolyam, 1-7. szám)
1957-06-01 / 1. szám
2 Amit tisztán kell látni! A hazánkban lezajlott ellenforradalom — amely a munkáshatalom megdöntésére, a földbirtokosok, gyárosok és bankárok uralmának visszaállítására, kiváltságaik és javaik visszaszerzésére irányult — felbecsülhetetlen károkat okozott szocializmust építő népünknek. A sok emberéletet követelő fegyveres harcok és az azt követő sztrájkok okozta anyagi természetű veszteségeknél nem kevésbé súlyos tehertételt jelentett, illetve jelent még ma is a belső és külső ellenforradalmi erők által előidézett eszmei, gondolkozásbeli zűrzavar, amellyel még a legkövetkezetesebb forradalmi osztály, az ipari munkásság jelentős részének tisztánlátását is sikerült megzavarniuk. Igaz, hogy ehhez alapot szolgáltattak a régi párt- és államvezetés által elkövetett politikai és gazdasági hibák is. A termelésben elért jelentős eredmények mellett a dolgozók szemlélete is tisztult már, egyre többen látják világosan a múlt év október 23-án kirobbantott fegyveres felkelés jellegét, egyre nagyobb azoknak a száma, akikben tudatossá válik, hogy az nem nemzeti vagy egyéb forradalom volt, hanem a munkáshatalom megdöntésére, az urak országának visszaállítására indított ellenforradalmi akció. S ahogy tisztábban látják az októberi eseményeket, úgy javul a munkafegyelem, növekszik a termelés, kedvezőbben alakul a termelékenység és az átlagbérek egymáshoz való aránya. De még koránt sincs minden rendben sem a termelés, sem a dolgozók tisztánlátása tekintetében. Szakszervezeti szerveinknek, nem utolsósorban az üzemi bizottságok és a bizalmi hálózat tagjainak a fentebb elmondottakból következően rendkívül fontos feladatuk megmagyarázni a dolgozóknak hogyan készítették elő az ellenforradalmat. Le kell leplezni, hogy Nagy Imrének és áruló csoportjának burkolt ellenforradalmi jelszavai mögé, milyen célkitűzések voltak elbújtatva. Az ország semlegességének és függetlenségének hangoztatásával például nem kevesebbet akartak elérni, mint azt, hogy népünket kiszakítsák a szocialista országok testvéri közösségéből és átcsempésszék az imperialista, háborús erők táborába. Világosan kell látniuk a faipar dolgozóinak azt is, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása és a Szovjet Hadsereg immár másodszori sikeres felszabadító harca nélkül ma az ellenforradalmár terroristák által megritkítva, a szocialista vívmányoktól megfosztva osztoznánk az elnyomott és kizsákmányolt népek sorsában. Az üzemi bizottsági tagok és bizalmiak mellett az idősebb szervezett munkások, a felszabadulás előtti földbirtokos-kapitalista rendszer szenvedő részesei saját életük, tapasztalataik alapján mondják el fiatalabb munkatársaiknak, hogy milyen is az az állítólagos demokrácia, amelyet a „Szabad Európától’’ a Nagy Imre csoportig terjedő ellenforradalmi nációk a magyar népnek szántak. Beszéljenek a népnyúzó élősdiek, a főrendek, a főispánok és szolgabírák csendőrszuronyos világáról, az éhbérekért dolgozó munkások életéről, a filléres béremelésekért folytatott sztrájkokról; a hoszszú hónapokig tartó munkanélküliség gyötrelmeiről, az emberi önérzetet megalázó kilincselésekről és az ínségkonyhákra járásról; az alkalmi hólapátolást vállaló állásnélküli diplomásokról és a kapitalizmus egyéb „áldásairól”. Vonjanak párhuzamot a dolgozók — különösen az ifjúság — jelenlegi és múltbani élet-, valamint munkakörülményei között. Az ellenforradalmi erők az MDP szétverése után nagy buzgalommal fogtak hozzá a szakszervezetek, a munkásság legszélesebb tömegszervezeteinek szétbomlasztásához. Eszközeiket illetően nem voltak válogatósak, miután a cél szentesítette az eszközt. Első nekibuzdulásként az ellenforradalmi irányítás alatt álló munkástanácsok kinyilatkoztatták, hogy az üzemekben nincs szükség üzemi bizottságokra és szakszervezeti bizalmiakra, mivel a munkástanácsok a dolgozók egyetlen hivatott képviselői. A forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása és a szovjet fegyveres erők győzelme az ellenforradalmi bandák felett, új helyzetet teremtett. A budapesti és a területi munkástanácsokat felszámolták, így a „felső irányítás” nélkül maradt üzemi munkástanácsok ellenforradalmi elemei óvatosabb, de nem kevésbé veszélyes húrokat kezdtek pengetni. A szakszervezeti szervek ne foglalkozzanak — mondták — a termelés kérdéseivel, csupán a szigorúan vett érdekvédelmi feladatokat (bér, társadalombiztosítás, egészségvédelem, kulturális- és sportügyek stb.) lássák el. A dolgozók érdekvédelme azonban elválaszthatatlan a termeléstől. Már a Szakszervezetek Országos Tanácsának ez év január 25—26-án tartott teljes ülése állást foglalt olyan értelemben, hogy a dolgozók életviszonyának javítását célzó további intézkedéseket a termeléssel kell megalapozni, s e kérdések megoldását a szakszervezeteknek a maguk sajátos eszközeikkel támogatniuk kell. Összefoglalva: Szakszervezeti szerveink legfontosabb feladata a dolgozók felvilágosítása, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány politikája mellé való felsorakoztatása; az érdekvédelem szerves részeként — nem általánosságban — mindig a konkrét helyzetnek megfelelően foglalkozni a gazdaságos termelés kérdéseivel. A szakszervezeteknek nagyon jelentős szerepet kell vállalniuk a javak termelésében, ha igényt tartanak arra, hogy minden szinten hallathassák szavukat az anyagi javak elosztásában — mondotta Gáspár elvtárs, a SZOT főtitkára, a szakszervezeti vezetők április 15—16-án tartott tanácskozásán. A dolgozók életkörülményeinek rendszeres javítása ezt a feladatot alapvető követelményként állítja az alsó és felső szakszervezeti vezetők elé. Róka Pál FAMUNKÁS Szakszervezetünk központi vezetősége megtárgyalta az építő-, fa- és építőanyagipar jelenlegi helyzetét és az 1957. évi szakszervezeti feladatokat Június 14-én tanácskozásra gyűlt össze szakszervezetünk központi vezetősége, hogy megtárgyalja az építő-, fa- és építőanyagipar jelenlegi helyzetét, és az ebből fakadó szakszervezeti feladatokat. Különösképpen az építőanyaggyártási és lakásépítési tervek túlteljesítésére, a bér- és munkafegyelem megszilárdítására, valamint a szakszervezethez tartozó iparágak dolgozóinak munka és életkörülményeinek javítására vonatkozó tennivalókat. Szakszervezetünk központi vezetőségének tanácskozását megelőzte az országgyűlés, mely megtárgyalta és elfogadta az 1957. évi tervet. Ennek végrehajtása komoly feladatokat ró nemcsak az iparágak munkásaira és vezetőire, szakszervezetünk valamennyi funkcionáriusára, aktívájára is. A párt vezetésével jelentős sikereket értünk el a proletárdiktatúra megvédésében és megszilárdításában és ennek eredményeként gyorsabb ütemben normalizálódik gazdasági életünk. A szakszervezeti vezetők feladata most az, hogy a szervezett dolgozók táborát nagyobb aktivitásra, kezdeményezőkészségük és alkotó energiájuk fokozott kifejtésére serkentsék. Bízunk szervezett dolgozóink munkájának eredményességében, mellyel nagymértékben hozzájárulnak majd az életszínvonal emelkedéséhez. Miért nem lehet méretre gyártani ? A régebbi tervezésektől eltérően jelenleg a lakóházak lakás bejárati ajtajai tölgyfumírozott kivitelben lakkozva, vagy fényezetten készülnek. A kivitelező vállalatoknak azonban nem áll mindenkor rendelkezésre megfelelő minőségű és mennyiségű tölgyfurnír, illetve enyvezett lemez’. Sokszor felmerült pedig a kérdés, miért nem tudja a lemezipar a faipar más üzemeit is ellátni színfurnírozott 5 milliméter vastagságú enyvezett lemezzel? Miért ne lehetne például az olyan sokat emlegetett anyagtakarékosság figyelembevételével — az épület-asztalosipar részére (a 60, 70, 75 és 85 cm. szélességű lemezeit ajtólapokhoz is) méretre gyártani a lemezt. Mi a helyzet jelenleg? A felhasznált lemez 125x200 cm méretben készül, a jelenlegi lakások ajtajaihoz pedig elég volna 90x200, és 80x200 cm méretű lemez is. Ha csupán évi 10 000 egy szoba összkomfortos lakást, veszünk alapul számításunkhoz, akkor is — a szükséges ajtók számát tekintve — is feldolgozó üzemekben évente 46 000 darab 30x200 cm es és 20 000 darab 45x200 cm-es lemezhulladék keletkezik, amit legtöbb esetben csak áron alul lehet értékesíteni, vagy pedig a raktárban fekszik kihasználatlanul . Javasoljuk, hogy a lemezgyártó vállalatok próbálják összhangba hozni gyártmányaik méretét a feldolgozó vállalatok szükségleteivel. Ennek a kérdésnek a megoldása nemcsak azt jelentené, hogy több lemez jutna a kivitelező vállalatoknak, azt is, hogy a jelenleg leszabást és enyvezést végző dolgozóikat más, hasznosabb munkára állíthatnák be , s ezzel növelnék üzemük termelékenységét. A méretre történő gyártás nem megoldhatatlan probléma, hiszen az iparág üzemei részére már régebben is készült méretre gyártott és szinfurnírozott lemez. S miért ne termeljünk gazdaságosabban, mint eddig, ha lehet. Zoltán János Kőbányai Épületasztalosipari V. Üzemi bizottságok, figyelem! Szakszervezetünk kulturális osztálya az építők Rózsa Ferenc Művelődési Otthon igazgatóságával egyetértésben Budapesten egy központi raktárt létesített a kulturális felszerelések tárolására. A vállalatoknál nem használt és elfekvő kulturális felszereléseket ebbe a központi raktárba gyűjti össze és innen, ha szükség van rá, bármelyik budapesti faipari vállalat kulturális, illetve táncegyüttese ingyen kölcsönveheti. A központi raktár az átvett táncruhákat és felszerelési tárgyakat érték szerint osztályozza és a vállalatnak megfelelő térítést fizet érte. A központi raktár létrehozása után többféle ruha áll majd a művészeti együttesek rendelkezésére és a műsorszámuknak megfelelő ruhát választhatják ki maguknak. Azok a vállalatok, amelyek csatlakozni akarnak ehhez a kezdeményezéshez és olyan kulturális felszerelésekkel rendelkeznek, amelyeket nem, vagy csak keveset használnak, keressék fel az építők szakszervezetének székházában a művelődési otthon igazgatóságát az átvételre vonatkozó megbeszélés végett. El kell mélyíteni kapcsolatainkat... A szakszervezet és a Faipari Tudományos Egyesület együttműködésének lehetőségei A Faipari Tudományos Egyesület elnöksége, a Faipar szerkesztősége és egyesületünk valamennyi aktivistája nevében szeretettel köszöntjük a szakszervezet most induló faipari lapját. Ebből az alkalomból el kell mondani, hogy sokáig azzal a kétes értékű dicsőséggel hivalkodtunk — ami inkább panasz volt —, hogy az egyesület tudományos folyóirata, a FAIPAR az egyetlen faipari lap az országban. Hiányoltuk a faipari dolgozók széles tömegeinek sajtóját, mert egy tudományos szintű műszaki folyóirat nem alkalmas fórum napi termelési problémák és a dolgozók szociális kérdéseinek tárgyalására. Örömmel üdvözöljük tehát a-, lap megjelenését és mindjárt meg kell mondani, hogy sokat várunk tőle. Azt várjuk elsősorban, hogy zászlója lesz a faipari dolgozók hagyományos összetartásának, amely erő a kapitalista világban is elsők közé emelte a fások szakszervezetét, majd a közelmúlt eseményeiben is megállapítható volt, hogy a múlt év októbernovemberi ellenforradalom kevesebb pusztítást okozott a faiparban, ahol régi, kipróbált harcosaik tartották kezükben a termelés frontját, mint sok más területen. A Faipari Tudományos Egyesületben tömörült műszakiak és vezető szakemberek túlnyomórészt a munkásmozgalom régi harcosai, akik az ipar széttagoltsága ellenére tovább ápolták az összetartás szellemét. Ennek kell tulajdonítani, hogy a tudományos egyesület és a szakszervezet között a legjobb baráti kapcsolat állt fenn. Kölcsönösen részt vettünk egymás rendezvényein, szakmai konferenciákon, ankétokon, üzemi előadásokon, ahol az ipar kérdéseit akartuk egy lépéssel előbbre vinni. Együttes ankétokat kezdeményeztünk a faipar érdekében több esetben és szórakozásunkban is együtt találtunk magunkat, mégis azt kell mondani, hogy ez a kapcsolat és együttműködés szakszervezet és a tudományos egyesület között nem volt kielégítő. Nem használtuk ki eléggé azt a sok lehetőséget, amit az ipar fejlesztése és a sok dolgozó érdekeinek védelme tekintetében a szakszervezet ereje, tekintélye és a tudományos egyesületben tömörült műszakiak szaktudása, kezdeményező képessége jelent. Különösen a faipari mérnökképzés, de általában az utánpótlás megoldása érdekében. Az elmúlt évek során számos kezdeményezés indult ki az egyesületből a tanorneoktatás, technikusképzés megjavítására, ami igen kevés eredménnyel járt. A mérnökképzés terén már lényegesen nagyobb lépéssel haladtunk előre, bár az eredmények nincsenek arányban a megtett erőfeszítésekkel. Egyesületünk kezdeményezésére valósult meg a Műszaki Egyetemen a faipari tagozat, melyet azonban két évfolyam után megszüntettek. Ha ebben a kérdésben a szakszervezet is hallatta volna szavát, ma nem kellene ott tartani, hogy a falvari mérnökképzés érdekében ismét elölről kezdjük döngetni a kapukat. Tisztában voltunk azzal, hogy a mérnökképzés függvénye volt az október előtti időszakban tapasztalt értelmiség iránti bizalmatlanságnak. Az MDP Központi Vezetőségének múlt évi értelmiségi határozata későn jött próbálkozás volt. Természetesen az akkori szakszervezeti vezetők sem mehettek tovább ennél. Mi a magunk részéről egyoldalúan a minisztériumok és iparvezető szervek közreműködésére építettük munkánkat és kevésbé kerestük a szakszervezet támogatását. Ezen a hiányosságon segíteni akarunk, mert tudjuk, hogy a szocialista társadalom építése komoly erőfeszítéseket igényel, s ez megköveteli az erők lehető legnagyobb mértékű összefogását. Meg vagyunk győződve róla, hogy szakszervezetünk minden tagját ugyanazok a célok lelkesítik, mint a tudományos egyesület tagjait. Hisszük, hogy a párt- és államvezetés változott módszerei a szakszervezeti mozgalom megújhodását is jelentik. Ez év elején már szervezettebb formában indult el a szakszervezet és tudományos egyesület közötti együttműködés. Közös programot dolgoztunk ki üzemi előadások tartására, amelynek tematikáját megvitattuk, s amíg a szakszervezet az üzemekben megfelelő propagandával és szervező munkával gondoskodik az előadások megtartásáról, addig az egyesület biztosítja a legjobb szakmai előadókat. Ez csak kezdeti lépés, amelyet még ki kell terjeszteni a szakmai oktatás és nevelés minden területére. Úgy gondoljuk azonban, hogy az ipar fejlesztése számos más területén is elengedhetetlenül szükséges a szakszervezet és a tudományos egyesület együttműködése. A műszaki fejlesztés, a termelékenység emelése és az önköltség csökkentése általános nehézségei mellett megnehezíti a mi dolgunkat az is, hogy a faipar számos minisztérium között oszlik meg, sőt szakszervezetünk se foglalja magában az egész faipart. Ez, súlyos akadálya az egységes vezetés és ipari szemlélet kialakításának. Éppen ezért kívánatos volna, hogy a gazdaságos termelés előbbrevelét szolgáló egyesületi munkabizottságokban a szakszervezet tervényesen vegyen részt. Úgy gondoljuk, hogy az együttesen kidolgozott javaslataik megvalósításáért együttes erővel kell harcolni. Ha nem utolsósorban azért is kívánatos lenne, hogy ne fárasszuk ki szakszervezeti és egyesületi aktíváinkat — akik részint azonos személyek ■— felesleges értekezletekkel, mint a múltban. Gyakran ugyanazon tárgyban egyszer a szakszervezetben, egyszer az egyesületben töltöttek órákat. A párt- és az államvezetésben elkövetett múltban a hibák és mulasztások helyrehozása komoly erőfeszítéseket követel. Ezek között elsősorban az adott szó becsületét kell helyreállítani, amelyet az elmúlt években a vezetők egy része lejáratott. A magyar szervezett munkásság hagyományos felelősségérzetével, áldozatkészségével és becsületes, jó munkájával ez sikerülni« for. A tudományos emberi é let aktívái, akik többségükben maguk is szervezett dolgozók, minden erejüket és szaktudásukat latba vetve segítik a szakszervezetet céljainak megvalósításában. E gondolatoknevében üdvözöltük a szervezett faipari dolgozók új lapját és sok sikert kívánunk munkájukhoz. Jászai Károly, a Faipari Tudományos Egyesület titkára. Vinyesádormajor BAKONY SZENTLÁSZLÓ mellett, festői környezetben fekszik Vinyesándormajor, ez a kis fűrésztelep. Szorgos munka folyik a tols üzemben, tervüket rendszeresen túlteljesítik. Ezt útközben Varga Ferenc Szaktárstól tudtam meg. Ő fuvarozott ki ugyanis szekéren a majorba. Azt is elmondotta még, hogy általában mind régi munkás van a telepen. ő maga is több éves szakszervezeti aktíva. Csakhamar előkerült Kutas Imre VB-elnök. Kissé meglepődött a látogatáson, mint elmondotta azért, mert a szakszervezeti központból évek óta nem járt senki a telepen és a megyei bizottságtól is 1 évvel ezelőtt jártak ott utoljára. Pedig — fejtegette Kutas Imre — a legkisebb, legeldugottabb helyre is el kellene, hogy jussanak a vezetők, mert a — messziről kicsinek tűnő — ügyes-bajos dolgok nekik bizony komoly problémákat okoznak. HAMAROSAN a szakszervezeti munkára terelődik a szó. A bizalmiak, szakszervezeti tagok elpanaszolják, hogy a mintegy 160-as létszámú üzemben csupán 50—60 tagja van a szakszervezetnek. Mi az oka ennek? Sokan azzal magyarázzák, hogy közömbösek az emberek, akadt olyan is, aki azt mondta, hogy itt nem olyan öntudatosak a munkások, mint másutt. A tapasztalatok azonban mást mutattak. A háromtagú üzemi bizottság ritkán és rendszertelenül ül össze megbeszélni a szakszervezeti teendőket, a bizalmiakkal sem foglalkoznak megfelelően, így aztán mindjárt érthetővé vált, miért jelennek meg egy-egy taggyűlésen csak néhányan, miért nem érdekli őket a szakszervezeti élet, az üzemi bizottság tevékenysége. Mindezeket a hibákat az ÜB-elnök is észrevette már. És ez jó jel, mert ha valaki felismeri hibáit, az ki is tudja javítani. Éppen ezért remélem, hogy mire legközelebb ellátogatok hozzájuk, már arról számolhatnak be az üzemi bizottság tagjai, hogy a szervezett munkások érdeklődnek közös dolgaik iránt. Ha ez így lesz, bizonyára nem hagyják majd szó nélkül azt sem, hogy a közfűrészeken helytelenül használják a védőberendezést, sőt a stuccolón nincs is védőfelszerelés. CSUPASZON FUT a villogó fűrészlap Rotaridesz Sándor ujjai mellett, s talán eszébe sem jut, hogy nővérének párévvel ezelőtt ugyanez a fűrész vágta le fél karját. Rendetlen a fűrészcsarnok is, holott a rendetlenség okozza a legtöbb balesetet. Kálki Imre munkásvédelmi felügyelő ugyan megígérte, hogy sürgősen kijavítják a hibákat, de azért nem ártana, ha a telep vezetősége több figyelmet szentelne a jövőben a biztonsági intézkedések betartására. Szó esett még sok mindenről, többek között arról is, hogy a telep dolgozói évek óta kérik már, vezessék be lakásaikba a villanyt, rossz a vadló és a konyhák köre is nagyobb javításra szorulna. Ahányszor azonban felvetik ezeket, az Erdészet — akié a 10 lakás — azt válaszolja, javíttassa meg a tanács. A tanács pedig arra hivatkozik, hogy intézkedjen a 10 lakás tulajdonosa, az Erdészet. Éveik óta folyik ez a meddő vita, holott nem is annyira keret, csak szív kérdése. Miért tudták napok alatt elintézni, hogy a nemrég odahelyezett mérnöknek rendbehozzák a lakását és bevezessék neki a villanyt. A munkások talán nem érdemlik ezt meg? SOk MEGOLDÁSRA váró problémával találkoztam Venyesándormajorban. Az üzemi bizottság évek óta harcol megoldásukért, de talán azért is késik megvalósításuk, mert a szervezett dolgozók nem támogatják az ÜB-t megfelelően. A szakszervezet, nem az üzemi bizottság a szervezett munkások tömege. S ha összefognak — hiszen a közösségi szellem jó Vinyesándormajorban — és felsorakoznak az üzemi bizottság mögé. Sok, évek óta vajúdó kérdést meg tudnának oldani. Gavallér Károly 1957. június