Famunkás, 1971 (71/66. évfolyam, 1-13. szám)
1971-01-04 / 1. szám
2 Lányok, asszonyok a Most délelőtt tíz óra körül jár az idő , délután két órakor kezdődik a szakszervezeti bizottságot újjáválasztó közgyűlés. A nagy eseményre várják a vállalat igazgatóját, valamint a vszb küldöttjét is, így úgy érezzük, nem a legalkalmasabb időpontot választottuk a látogatásra. Mert egészen más lenne a helyzet, ha mi is a szakszervezeti választásra érkeztünk volna a Gyufaipari Vállalat szegedi gyárába. Kicsit furdal is az újságírói lelkiismeret, hogy délutánra már nem tudunk Szegeden maradni, dehát a tervszerűség bennünket is kötelez, így hát látogatásunk eredeti céljára szorítkozunk, s elsősorban az iránt érdeklődünk, milyen lépéseket tettek a párthatározat értelmében a nők helyzetének javítására. 75 százalék A szegedi gyufagyárban még nagyobb a nők arányszáma, mint a budafokiban: a 350 főnyi létszám 75 százaléka nő. Hosszú évek óta — s a jelek szerint a délutáni választás után is — a szakszervezeti bizottság titkára is nő: Bráth Klára főművezető, s a héttagú szakszervezeti bizottságban csak két férfi képviseli az „erősebb” nemet. A pártvezetőségben már egészen más az arány, ott csak egy nővel találkozunk. — A párthatározat után — mondja Kovács József párttitkár — a budafoki és a szegedi gyár pártvezetősége együttes értekezletet tartott, amelyre a szakszervezeti nőfelelősöket is meghívtuk, a közeljövőben pedig vállalati tanácskozás lesz a nők helyzetéről. A szegedi gyár végeredményben nem áll rosszul a nők helyzetét, szociális ellátását illetően. Két évvel ezelőtt 80 személyes női öltöző és fürdő épült, ekkor megszűnt a kétszemélyes szekrényrendszer. A szegedi gyárnak saját bölcsődéje és napközi otthonos óvodája van, ahol minden dolgozó nő gyermeke számára van hely, az üzemi étteremben 4,50 forintért ebédelhetnek a dolgozók. Az éjszakai műszakban sikerült a nők létszámát ötre csökkenteni, sőt a többgyerekes anyákat lehetőleg csak délelőtti műszakra osztják be. — Ennek ellenére — veszi át a szót Bráth Klára szb-titkár — nagyon időszerű még egy mártógép beszerzése, mert akkor teljesen megszűnhetne az éjszakai műszak. Most ugyanis a mártógép-kapacitás kevés, éjszakai műszak nélkül évi 42 millió doboz gyufával kevesebb lenne a termelésünk. Valóban, igyekszünk a többgyermekes, egyedülálló családanyákat állandó délelőtti műszakra beosztani, dehát az egyelőre csak néhány esetben sikerült. Nem lehet megkívánni a többi nődolgozótól, hogy állandó délutáni műszakot vállaljanak, ez nem is lenne igazságos. S ha már kimondtam ezt a szót, hogy igazság, maradjunk egy kicsit ennél a fogalomnál. Mi, szakszervezeti vezetők, de bátran beszélhetek a pártvezetőség nevében is, mert megegyezik a véleményünk, úgy érezzük, nagyon sok még a tennivaló, nemcsak a többgyermekes családanyák, hanem valamennyi dolgozónk érdekében. El kell ismerni a jót is, az új öltözőt, a bölcsődét, a napközit, s azt is, hogy bérfejlesztésben többet értünk el, mint általában a szegedi üzemek. Három év alatt 11,3 százalékkal emelkedett a bérszínvonalunk, az átlagbér 1969-ben 1564 forint volt, 1970-ben már 1644, de még így sem éri el a szegedi viszonylatban átlagos 1700—1800 forintot. Ez a különbség annál szembetűnőbb, mert sehol nincs annyi törzsgárdatag, mint nálunk. A dolgozóknak csaknem a 70 százaléka a törzsgárdához tartozik, csupán a szakszervezeti bizottság tagjai közül négyen kapták meg a régi szakszervezeti munkáért járó kitüntetést, és jutalmat: Dévai Lajosné, Biczók Imréné, Lázár Jánosné és Ábrahám Béla, s rajtuk kívül még hat asszony részesült jubileumi jutalomban a 25 éves szakszervezeti munkáért. A törzsgárda-tagság hátrányos? — Kétségtelen — folytatja —, hogy a törzsgárda jutalmazására, anyagi megbecsülésére ma több lehetőségünk van, mint azelőtt volt, de hogyan tudjunk megfelelően élni a differenciálással, amikor mindössze 4—5 napos nyereségrészesedésre van kilátás, ugyanis az exporttervünk jelentősen csökkent, az alapanyag ára emelkedett, s mindez kedvezőtlenül befolyásolta a vállalat nyereségét. Itt ki kell térnem arra, hogy 1971- ben már egyáltalán nem lesz exporttermelés, mert elsőrendű a belföldi igények kielégítése, s ennek is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudunk eleget tenni. A termelési követelmények állandó növekedése megint csak a törzsgárdatagokat hozza nehezebb helyzetbe, mert gyakori az átcsoportosítás, s ez elsősorban a törzsgárdistákat érinti, hiszen ők nagy gyakorlatuknál fogva mindenütt megállják a helyüket. A gyakori átcsoportosítás gyakran teszi feszültté a helyzetet a dolgozók, elsősorban a szocialista brigádok és a középvezetők között. Pedig az exporttermelés teljes megszüntetésével nyilván további átcsoportosításokra lesz szükség, mert 50 százalékkal növekszik a családi gyufa termelése. Ezt a nagyarányú emelést az is lehetővé teszi, hogy a már működő beldobozadagoló gépeken kívül 1971 első felében a küldobozadagoló gépeket is üzembe helyezzük, s ezzel a dobozadagolásnál csaknem 50 százalékos létszám-megtakarítást érünk el, a felszabaduló létszámot a családi és a levélgyufatermelésnél tudjuk foglalkoztatni. A bel- és küldobozadagológépek — amelyek szegedi dolgozó, Borovics József tervei szerint itt, Szegeden készülnek — a munkakörülményeket is jelentősen javítják, mert a dolgozók mentesülnek a megfeszített figyelmet követelő munkától. További munkakönnyítést jelent a kérgezőgép tervezett beállítása, mert ezzel megszűnik a nehéz kézi kérgezés. Intézkedési terv A nődolgozók helyzetének javítására Nem szakszervezeti témával, kíváncsiskodással kezdem a beszélgetést Szilczer Lajos elvtárssal, a Gyufaipari Vállalat 1. sz. telepének szb-titkárával: miért nő Magyarországon a gyufavásárlás ? — Akármilyen különösen hangzik is, az életszínvonal emelkedésének egyik mutatója — válaszol Szilczer elvtárs. — A lakások fűtésének modernizálódása, a konyhai gáztűzhelyek számának egyre gyorsabb ütemben történő növekvése több gyufát igényel. Növekszik a cigaretta-, szivarfogyasztás, és ezért több gyufa fogy. Ebből adódik az egyik, bár nem legnagyobb gondunk. A belkereskedelem ugyanis 1971- re lekötötte egész kapacitásunkat, így nincs módunk exportálni, holott ez az államnak az elmúlt években 300—500 ezer dollárt hozott, a dolgozóknak pedig dupla nyerséget. A termelés növelésének volna egy roppant egyszerű módja, mert megvannak hozzá a gépek, a nyersanyagellátás is megfelelő: be kellene állítani egy harmadik műszakot. De ki álljon a gépek mellé? Sajnos, nálunk olyan nagy az emberhiány, hogy még a két műszak sem termel teljes kapacitással. A harmadik műszak beállítása már csak azért sem jöhet jelenleg számításba, mert a gyár nagy többségben nőket foglalkoztat, és számukra nem szervezhetnek éjjeli műszakot, amikor országszerte megszüntetik ott is a lányok, asszonyok éjszakai munkáját, ahol eddig végeztették velük. A gyufagyáriak számára sem marad más hátra, mint több gondot fordítani a meglevő dolgozókra. Hadd emlékeztessük olvasóinkat szeptemberi számunkban „Keresik a megoldást a nődolgozók helyzetének javítására” című riportra, amelyik ismertette a gyári állapotokat, a napi 470 perces megszakítás nélküli műszakot, az alacsony, 1600 forint körüli kereseteket, és a cikkben néhány sor volt arról is, hogy várják helyzetük javítását. Ilyen körülmények között fokozott jelentősége volt a szakszervezeti választásoknak, bár az nem oldhatta meg a szociális problémákat, de esetleg olyan embereket juttathatott funkcióba, akik többet tudnak és akarnak tenni. Az szb-titkár másként látja a helyzetet. Eddig sem az aktivitás vagy az akarás hiányzott, hanem az adott körülmények okozták és okozzák nehézségeinket Az öreg kis gyárnak van ugyanis előnye: a közvetlen kapcsolat az egész kollektíva között Nálunk nincs „lent és fent”, igazgatói fogadónap, mert az igazgató mindennap találkozik szinte minden dolgozóval. És én sem azért vagyok állandóan a műhelyekben, mert fűthetetlen az stb szobája, hanem ideköt gazdasági munkát. Az szb tagjai azelőtt is fele-fele arányban dolgoztak a két műszakban, hogy délelőtt is, délután is legyen illetékes, aki intézi a dolgozók felmerülő ügyeit. Most annyi a változás, hogy egy taggal, egy kolléganőnkkel bővült az szb létszáma. A szakszervezeti bizottságra nálunk különösen nagy feladat hárult, mert nincsenek műhelybizottságok, így a vezetőség tagjai tartják a kapcsolatot a bizalmiakkal is. A bizalmiak választása sem hozott különösebb változást, csupán egyet mentettek fel munkatársai, mert nyugdíjba készülődik. Ezt a szinte teljes újraválasztást már nem tartom egyértelműen pozitívnak, mert bizony, vannak gyengébbek is bizalmijaink között. Sok a fiatal, a tapasztalatlan, nem minden esetben egyenrangú partnerei a művezetőknek, sőt sokszor visszaélve a funkciójukból eredő értesülésekkel, kipletykálják, hogy ki várhat béremelést, jutalmat. Hogy a gyár illetékeseit mennyire foglalkoztatja a dolgozók helyzete, arra jellemző az a szociográfiai felmérés, amelyik az ősszel készült el, és ebben szó van a gyár összetétételéről, a dolgozók iskolai végzettségéről, szakmai képesítéséről, családi körülményeiről, a társadalmi szervek létszámáról, tevékenységéről stb. Mindez alapját szolgálta annak az intézkedési tervnek, amelyik az 1971—75 közötti évekre szól, és a nők helyzetén kíván javítani. ■ Mit tartalmaz az intézkedési terv — erről már Kulcsár Imréné elvtársnővel, a szakszervezeti tanács titkárával beszélgetünk. — Kezdem a legfontosabbakkal, a munkát könnyítőkkel. A legnehezebb, legterhesebb jelenleg a küldoboz-adagolás. Ez évben saját készítésű gépek kerülnek üzembe. Hosszú betanítási időt és nagy fizikai, valamint szellemi igénybevételt követel a kartondobozgépek kiszolgálása. Itt Budafokon idén már egy automata váltja fel az embert. Nagy fontosságúnak tartjuk a szociális körülmények javítását is. Ennek érdekében előnyben fogjuk részesíteni az egyedülálló sokgyermekes anyákat, ha segélyezésről lesz szó, ha üdültetésükről, sőt számukra a vállalat és a szakszervezet anyagi hozzájárulást biztosít majd. Anyák napja alkalmából megjutalmazzák majd azokat az egyedülálló anyákat, akik két vagy több kiskorú gyermeket nevelnek. Azoknak az anyáknak, akiknek három vagy több kiskorú gyermekük van, vagy akik egyedül nevelnek több gyereket, évi egy nap fizetett pótszabadságot biztosít a gyár. A nők második műszakjának megkönnyítésére lehetővé teszszük, hogy ebédet vigyenek haza az üzemi konyháról. Végül az intézkedési tervről hadd említsem meg, hogy a jövőben évente osztályvezetői és műszaki értekezleten beszélik meg a nők helyzetével kapcsolatos intézkedési terv teljesítését. Ezt teszi majd természetesen a szakszervezeti tanács is, V. E. Az ÚJ ÉV ALKALMÁBÓL köszönti minden kedves ügyfelét és a faipar valamennyi dolgozóját a Budapesti Bútoripari Vállalat IV., Bocskai u. 16. j m SlU fa 8 V I BUDAPESTI BOJORIPM?! V^NLAIaT"! FAMUNKAS Az új kollektív szerződésben...-jr — Saját erőnkből — öszszegezi észrevételeit Kovács József párttitkár — nem tudunk túl sokat tenni a nők, s általában a dolgozók helyzetének gyökeres javításáért. A párt- és kormányhatározatot vállalati szinten kell végrehajtani. Ezzel a vállalati szb és szt is egyetért, az új kollektív szerződés sokkal részletesebben foglalkozik a dolgozó nők, a többgyermekes anyák, az egyedülálló asszonyok jogaival, kedvezményeivel. Ugyancsak rögzíti az újonnan kidolgozásra kerülő törzsgárdaszabályzatot, amelyben nemcsak az évek száma jut szerephez, hanem sok egyéb körülmény is. Bi — 1971. JANUÁR 1. MOHÁCSI KÉPESLAP A Mohácsi Farostlemezgyár alapüzemének „Kossuth” szocialista brigádja, amelynek — a többi szocialista brigádhoz hasonlóan — nagy része volt abban, hogy az 1970. évi tavaszi lemaradást az év végéig sikerült pótolni. A gyár csaknem félmilliárd forintos fejlesztésének első állomása: nemsokára tető alá kerül az irodaház és az étterem I . épülete A Mohácsi Farostlemezgyár és a városi tanács együttesen építette fel ezt a 16 lakásos házat Repity István művezető és családja már az új lakásban fölttötte az ünnepeket