Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)

1883-04-08 / 14. szám

Székesfehérvár, 1883. április 8. IV. évfolyam. 14. szám. A lap áru­­­házhoz hordással vagy­­ postán küldve . Egy évre ... 4 írt. Fél évre.... 2 írt. 1 Negyed évre . 1 írt. 1 . Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a­­ szerkesztőséghez (me-­­ gyeház-utcza 8. szám) ; intézendők. Késiratok vissza nem adatnak. ■' VEGYEST­A­RTALMU HETILAP. lv£eg'jelen minden vasárnap.­­ A lap anyagi részét­­ i illető közlemények elő­­­­fizetési, hirdetési pénz­t E­zek a kiadóhivatalhoz j ' (megyeház-utcza 8. sz.)­­ intézendők. Hirdetések jutányosan számittatnak.­­ Nyilttér sora 20 kr.­­ Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik­e -nél, Y. Hrdlicka, Mossa Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál , Párisban Mosse Rudolfnál, Mailáth György. Ha egy nagy ember, bár hajlott korában is, a természet rendje szerint kidől az élők so­rából: általános megdöbbenést okoz a nemzet kebelében, hát mikor a legnagyobbak egyikének drága életét orgyilkos kezek oltják ki, van-e toll, mely azt az érzelmet rajzolni tudná, mely ilyenkor lelkünket áthatja; van-e szó, mely ki­fejezést tudna adni azon undornak, melyet az emberiség ilyen salakja iránt érezünk? Nincs, azért nem is kisértjük meg leírni. Székhelyi Mailáth György szüle­tett Pozsonyban 1818 ban, hol atyja Mailáth György akkor alispán volt. Bevégezvén iskoláit 1838 ban baranyamegyei aljegyző, majd tisz­teletbeli főjegyző lett. 1839-ben másod-alis­pánná s mint ilyen követté választatott. Az 1839/40 diki országgyűlésen még nem tűnt fel, de megyéje az országgyűlés után első alispánná választotta. 1843-ban ismét követté választatott s már ekkor valódi államférfiunak bizonyította be magát. Az országgyűlés után Baranyamegye adminisztrátorává neveztetett, de hivatalát kevés ideig viselte, beutazta a mivelt külföldet s gazdag tapasztalatokkal tért vissza hazájába. 1847-ben Baranyamegye főispánjává ne­veztetett ki. A forradalom alatt visszavonult életet élt s csak 1860 ban fejtett ki nagyobb tevékenységet, midőn az alkotmány visszaálli­­tásáról volt szó s ekkor vezérszerepet játszott. 1861-ben tárnokmesterré neveztetett. 1865-ben kanczelárrá neveztetett s ő tanácsolta a fejede­lemnek, hogy hivassa magához Deák Ferenczet. Az alkotmányosság visszaállításával or­szágbíróvá s a főrendiház elnökévé neveztetett, mely két fontos hivatalt a legnagyobb pontos­sággal viselte. 1869-ben a semmitőszék elnö­kévé neveztetett s mint ilyen nagy részben ő állította vissza a magar igazságszolgáltatás te­kintélyét. Ez lévén Mailáth életpályája, jogosan mondhatjuk, hogy benne az orgyilkos kezek a haza legnagyobb oszlopát döntötték le. Temetése nemcsak a fővárosra, de az egész nemzetre nézve gyásznap volt, csak Deák Fe­­rencz temetésekor látott a főváros akkora gyá­szoló sereget. Mintha azt lehetett volna olvasni a könyező szemekből, hogy nagyjaink egymás­után dőlnek ki, nem emelkednek utánuk újak. A nemzet koronájából évenkint egy-egy drága kő hull ki és az üreg kitöltetlen marad. A Mai­láth halála fölötti gyászt feketébbé tette azon megrendítő eset, mely életét kiolta, az iszonyú tett fölötti megbotránkozás nevelte a rokonszen­­vet és a nemzet gyászát. A történeti arisztokráczia fénye elhomá­lyosodott s Mailáthban örökre kialudt annak legfényesebb napja, ezért siratja őt a nemzet minden fia pártkülönbség nélkül. Nyugodjanak békén a nagy ember hamvait a „Fehérvári Híradó“ Tárcsája, költői lex­-él. (Édes anyámnak ) ------Kezembe van a leveled, Olvasgatom, szólok veled... Vigasztalgatsz, vigasztalgatsz, Pedig oh! tudom, hogy siratsz ... — Ölelve tart a két karod, Homlokomat csókolgatod ... S lelkem, mint a szomorú fűz, Melylyel hab, csókjátékot űz, Úgy hajlik a kebledre: Arra a meleg tengerre,... Tengerére a jóságnak ! (Rajta futván fellegárnyak..../ ------Szalad a hab, a fűz remeg. Foly’ a könyed, a lelkemet, E fozgalyat úgy himbálja: Csókolgatván meleg árja.... ------Jön egy gyerek: a Szeretet, S a füzgalyból leszel egyet, S sípocskát kelt belőle, és Fúja___Bezzeg van nevetés: Hallgatod azt a fűz-sípot... Hallgatod, mily furcsán sikolt Tilinkója kis „pásztor“k. (Boldog sor a gyermek­kornak!) E kis „pásztor“, a Szeretet. a Szeretet: kis gyereked. — Csak hallgatod a nótácskát... (­Angyal irta a kótáját !) — ő fúja, ő, a kis kereszt! — Közeledik: szived repes.... — Onnan jön a „füzes“ alól.... Kis tilinkós sipol... dalol.... — Itt van már a kapud előtt___ — Ah! hisz már az öledbe dőlt!... — Tudod anyám, édes anyám, Tudod, tudod, mikor aztán Átöleltél, úgy csókoltál. — Boldog voltam? Boldog voltál! Boldog voltál... Boldog voltam... Oh!­hogy, akkor meg nem haltam, Tilinkóval kis kezemben, Boldogsággal ép szivemben, S édes anyám karjai közt!) — Most szánalmad könye füröszt___ — Ne sirj... ne sirass jó anyám! ------Halld a jajt, angyalok ajkán. ... Hallod? hallod? Engem Innak! Engem hinak! Értem sírnak___ — Oh! de még nem mehetek el. Hogy’ hagyjalak? —S „nyájam“ legel, „Nyájam“, az Úr népe. — Ez is Úgy marasztgat, — aztán te is ... S ha mennék is, de nem szabad. — Hallom Uram, hallom szavad: Én is leszek — jön az óra — Egy ily kis „nyáj“ főpásztora! (Most még csak a „kis számadó,“ A főpásztor után való.) — Akkor aztán édes anyám, Éldegélünk a kis tanyán, Lévén neve: „parókhia!“ S gazdagságom: a biblia, No meg egy-két szuette-ágy, Egy pap mit a másikra hagy, — És ki tudja, még mi lim-lom?... — Ha tudnám, is le sem irom.­ — Oh! még csak el se mosolodsz ... Én Istenem! csak szomorkodsz,. .. Pedig nekem van rá okom. Bajt én már nem veszem zokon. — Oh! tudom egyetlenegyem, Te érezed az én sebem ... Nyugodj’ meg a sors végzetén. — Hidd el, hogy — megnyugodtam én...? — Ej, de hagynánk a szomorút? „Derű válltja fel a borút!“ — Majd mikor eljöttök hozzám: A „jó öreg“, édes­apám. (S te jó anyám, hét testvérem ... — Istenem oh!­tán megérem?) Örömünnep lesz a házban Akárcsak a menyországban! — Tudod anyám, mikor lesz ez? Elmondja honn­a — házeresz, S fészkecske az eresz alatt, S benne az a — páros galamb.... — Örömapa s örömanya! Csak úgy zeng majd a kis tanya! — Fölöttünk az Isten, az Ég kiterjeszti áldó kezét.... No, no, nem én házasodom! (Megijednél ily soromon.) — Unokád megy, az ám férhe’! (Kettő oh! elment az — égbe...?) — Én lennék az — örömapa.... Te meg lesz örömnagyanya! S örül az Úr népe: „nyájam“... — Ugy­e vigadunk — mindnyájan ... ? ------Ne sirj hát, ne sirass anyám... így lesz ám az... igy ám ... az ám ... ------Kezembe’ van a leveled, Olvasgatom: szólok veled ... — Kérleld magad... oh! ne sirass... Éjeken át jaj! ne viraszsz! Ne epesszed magad nagyon... (Ezt erősen meg is hagyom ...) — Lásd, nevetek ... nem ám sírok! Irt, nem soká megint irok. Csókolom a leveledet, Leveleden a nevedet!... ------Szól a harang a „gyüllére:“ Mennem kell az Úr elébe, Kevesedvén a „nyáj“ egy gyet. Beszámolok véle renddel. Gyászkoporsó.... íme hozzák.... Én’s anyám, most Isten hozzád! Szabó J­dndor: A gazdakör feladata. Korunk a társulás kora. Egyesüljünk. Ez a jelszó ma. A hatvanas évek elején még nagyon köny­­nyen összegezhettük a társulatok és egyletek számát nagy Magyarországban, nem úgy mint ma. Ezrekre megy ma már a száma az egylet­nek és társulatoknak, melyek mindannyian külön czélból, külön törekvések keresztülvite­léből alakultak. És ez igy van jól.­ Az emberiség anyagi és szellemi boldogulására ezer és ezer alkalmas út és mód, czél és eszköz áll fenn, melyek mind­annyian odairányulvak, hogy a kívánt jó akarat s nemes törekvéssel párosult erő és cselekvés által saját énünk javára kizsákmányolhatok. Manap már alig áll fenn község, melynek kebelében valamely társulat vagy egylet ne lé­teznék. Különösen a jótékony cr­élű egyletek azok, melyeknek száma óriásivá nőtte magát az elmúlt két évtized alatt. Ezek mellett szintén nagy száma van az újabban keletkezett nemes és közhasznú társulatok, egyletek és pénzinté­zeteknek. Noha ezeknek egynémelyike oly meg­szorításokkal kezdenek terheltetni, melyek, ha­bár magát a társulatot nem is annyira, de az annak jótékonyságát igénybevevőket szokatlan módon érintik. Ezek közül a gazdakör az, melynek hiva­tását kereskedési viszonyaink­, a kereskedésre, mint olyanra, mely a polgárosodásnak, hatalom­nak és jólétnek legnagyobb előmozdítója szintén kiterjesztetni véljük. A kereskedés, kereskedelem, a földművelés és ipar előállításainak a termesztő, termelő és fogyasztó közötti közvetítésére alakult kereseti ág, tehát: a polgárisodásnak, hatalomnak és jólétnek legnagyobb előmozditója és terjesztője. Innen van, hogy az egyes államok által mindenütt és minden időben a legnagyobb ápolás alá vétetett, a törvényhozásnak mindenkor ki­váló gondoskodási tárgyát képezte és képezi. Az 1875. évi 37. törvény intézkedik ná­lunk Magyarországon a kereskedelemről. Ez mondja meg azt, hogy ki mondható kereskedő­nek. Ezenkívül az 1872. évi ipartörvény ren­delkezik még a kereskedés bejelentése s a se­gédszemélyzet viszonyairól. Nem czélunk ezúttal a kereskedésről bő­vebben szól­ni, mivel egyes ágainak szervezete annyi kívánni valót hagy fenn maga után, hogy mindennek felvétele felette hosszúra nyújtaná jelen értekezésünket. Egyedül azon körülményről kívánunk szó­lani, mely kereskedésünkben időről-időre fenn­áll s mint ilyen, míg egyrészről bénítólag hat magára a kereskedelem fontos ágára, addig mind magát a termelőt, mind pedig a fogyasztót nagy mérvben sújtja. Bárki is észlelheti, hogy sokakat minden ismert, minden valódi kereskedési szellem nél­kül, egyedül csak az üzérkedés, termesztők hiszékenységének kizsákmányolhatása vezet különösen az élelmezési czikkek közé, minek folytán a termesztő sohasem számíthat biztos vevőre s ennek azután felette nagy kárát vallja. Sokszor fordulnak elő egyes esetek, melyek a kisebb termelőket nem kis arányban megkáro­sítják az által, hogy 5—10 krral lefoglalózott gabona­áruikat nincs senki, a­kinek átadhatnák s vagy vissza kell azt vinniök, vagy a vásár el­múltával veszteséggel kell másnak átadniok. Van törvény, mondhatná valaki. Igen, de a szabad ipar érve és czége alatt sokan ural­kodnak a helyzeten, támogatva az eladók hiszé­kenysége által. Innen van, hogy a törvény alig érheti utól azokat, a­kik azon csalfa mesterség­ben járnak, hogy az együgyűbbek jóhiszeműsé­gével visszaéljenek. Meg kell teremteni a szolid kereskedést, meg kell szilárdítani az egészséges üzletet, hogy a bajnak eleje vézessék. Erre nézve is hivatottnak véljük az újonan alakult gazdakört. ..........a. A felvidék magyarosodása érdekében. Századok merültek el az idők feneketlen tengerében, de oly nyomtalanul egy sem tűnt el, hogy a magyar nemzeti lelkesedés egy-egy dicső fellobbanásának emlékét hátra ne hagyta volna az utókor nemzedékének számára, a­mely azután újra gyújtson, újra lelkesítsen. Dicső volt a magyar nemzet csodás támadatának napja, fényes dicső­séggel aranyozta be a letűnt századokat, legyen nagy és dicső a nemzetek életében számot tevő, hatalmas korszak zárópillanata: az ezredik esz­tendő! És az lesz, érezzük, hogy az lesz. A magyar nemzeti lelkesedés, a magyar nem­ A s 11 m­á­r. Teljes életemben mindig szerettem hazám egyes vidékeivel megismerkedni s hála Istennek dicsekedés nélkül el is mondhatom, hogy az egy Szepességen kívül alig van olyan tája, a­melyen egyszer vagy másszor meg ne fordultam volna. Ugyanazért egész örömmel ragadtam meg az alkalmat, midőn a múlt őszön sógorom azon ajánlatot tette, látogatnám meg új otthonában a regényes Arad megyében, mert azonnal eszembe ötlött, hogy ezúttal betölthetem régi vágyam, meg­láthatom azt a helyet, hol hazám dicsőségének napja másodszor áldozott le: Aradot, a tizenhárom vártan­ sírjával és Világost, melyről a költő így énekel: „Hej Világos, átkozott Világos, Általad lett hírnevünk homályos !“ Ha már álltam Mohács vérlepte mezőin, hadd álljak most azon helyen, hol a szabadsághősök kezéből a dicsőséggel hordozott fegyvert kicsavart az ármány. Tehát, mihelyt a karácsonyi szünidő bekö­szöntött, házi tűzhelyemnek búcsút mondva, gőzösre ültem s vitettem magam vágyaim czélja felé. Meg­lehet, szekéren utazva, vagy Petőfi szemeivel nézve regényes lehet az a nagy alföldi róna, mely Czeg­­lédtől kezdve le egész Arad-Hegyaljáig oly sík egyenességben terül el, mint az asztal, de a gőzös ablakából nézve, bizony egyhangú, unalmas az. Sehol egy emelkedettebb hely melyen meg­pihenhet a szem. Még csak kunhalom sincs, a melyet pedig Nagy-Kőrös határában s a debreczeni Hortobágyon akárhányat észreveszünk. A vidék összes változatossága abból áll, hogy most egy folyón, mint a Zagyva, Tisza, Körös rohan át vo­natunk, majd egy-egy sártengerben úszó város alatt, majd meg végtelennek látszó belvíz-pocsolyák ki-

Next