Fejér Megyei Hirlap, 1956. október (1. évfolyam, 232-253. szám)

1956-10-02 / 232. szám

Kedd, 1956. október 2. FEJÉR MEGYEI NÉPLAP Segített a szovjet szaft Irodalom Nem közömbös egy üzem szá­mára sem, hogy előállított termé­keinek mennyi az önköltsége. Az árak alakulását nagy mértékben befolyásolja a megmunkálási költség. Ezért, az üzemek műszaki dolgozóinak többek között az is feladata, hogy a megmunkálási költségek csökkentésében jelentős részt vállaljanak. Természetesen ez a törekvés nem mehet a minőség rovására, nem jelentheti azt, hogy például egyes, akár jelentéktelennek tar­tott műveletek elhagyását megkí­séreljék. Arra kell törekedni, hogy minden egyes munkafázis­ban termelékenyebbé, gyorsabbá tegyük a munkát. A siker annál jelentősebb, ha nagyobb beruházás nélkül, vagy teljesen beruházás nélkül, csak a meglévő berendezések jobb ki­használásával növelik a termelést és szüntetjük meg a szűk ke­resztmetszeteket. Üzemünkben az 1955-ös év vé­gén kezdtünk foglalkozni ilyen meggondolások alapján a gyors­­lágyítás alkalmazásával. Abból indultunk ki, hogy a meglévő lá­gyító kemencékkel, a megszokott lágyítási technológiával 1956-ban az 1955-öshöz képest körülbelül 30 százalékkal megemelt tervet teljesíteni nem tudjuk. Tehát csak a lágyítás termelékenységé­nek növelésével érhetjük el ter­vünk teljesítését és termékeink önköltségének csökkentését. Egy szovjet műszaki leírás, amelyben megtaláltuk a gyorslá­­gyítás technológiai végrehajtásá­nak minden egyes fázisát, pontos útmutatásul szolgált. Az alumíniumlemezek lágyításá­­nak művelete üzemünkben elek­tromos ellenállás-fűtésű kemen­cékben történik. A művelet célja, hogy a hidegben hengerelt alu­míniumlemez keményedését csök­kentsük és az anyag­ alakítható­­ságát növeljük, illetve visszaad­juk­ A főtényező, amelyek a lágyí­­tásban szerepet játszanak, a hő­fok, a hőtartás ideje és a betét­súly. Ezek a tényezők egymással szorosan összefüggnek és egymás­sal fordított arányban állnak. Nálunk a betétsúly állandó, kö­rülbelül másfél tonna. A régi technológia szerint minden beté­tet 400 Celsius fokon hét óra hosszán át tartó izzítással lágyí­tottunk ki. Az alacsony hőmér­sékleten az anyag kilágyítása hosszabb ideig, magas hőfokon rövidebb idő alatt megy végbe, önként adódónak látszott tehát a megoldás, hogy ha a hőmérsékle­tet 500 fokra emeljük fel, akkor a lágyítási idő lecsökken és azo­nos tervidőszakban több adagot tudunk ugyanazon kemencében kilágyítani. Most már a szovjet műszaki le­írás alapján csak az volt hátra, hogy üzemünkben hasznosítsuk a szovjet tapasztalatokat és a mi sa­játos üzemi viszonyainknak meg­felelően kikísérletezzük a gyors­­lágyítás módszerét. Azt tapasztalatból tudtuk, hogy egyedül a hőfok felemelése nem vezet eredményre. Az egymásra rakott lemezek nem egyformán és nem egyszerre veszik fel a ke­mence hőmérsékletét. A tétel fel­ső lemezei melegednek át legha­marabb és a középen, valamint az alul lévő lemezek csak sokkal később veszik fel azt a hőmérsék­letet, amely a kilágyuláshoz szük­séges. Itt segített igazán sokat a szov­jet dokumentáció, mert közölte hogy az egyes tételeket fel kell osztani több lemezrétegre,­­ de úgy, hogy a megszokott maradjon a betétsúly. Az osztott lemezréte­geket úgy kell egymásra rakni, hogy közöttük akadály nélkül áramolhasson a kemence meleg levegője-Üzemünk présművében olyan H-alakú profilokat sajtoltunk, amelyeknek melegen is magas a szilárdságuk. Ezeket kezdetben összeszegecseltük és így olyan lapokat kaptunk, amelyre a lem­e- s­zek simán felfeküdhettek. Ezeket­­ a lapokat tettük a lemezrétegek közé. A különleges ötvözetre azért volt tehát szükség, hogy ezek a tartólapok a lemezrétegek súlya alatt össze ne roskadjanak és a meleg levegő áramlása ezáltal akadálymentes legyen. Kísérletképpen egy másfél ton­na súlyú betétet három részre osztottunk , és az osztott lemezré­tegek közé a hőmérséklet méré­sére ellenőrző pirométer-szálakat tettünk. A kemence hőfokát nem szabályoztuk, hanem arra töre­kedtünk, hogy a lágyítás alatt a fűtés állandó és egyenletes le­gyen. Az első mérést három óra el­telte után végeztük, a további méréseket minden félórában. Az eredmény nemcsak hogy igazolta a várakozást, hanem egyenesen meglepő volt. Az alumíniumleme­zek hét óra helyett négy óra alatt lágyultak ki. Majdnem felére csökkent a művelet ideje! A később elvégzett anyagvizsgá­lat kimutatta, hogy az alumínium­lemezek fizikai tulajdonságai job­bak, mint a régi technológia sze­rint kilágyított lemezekéi. Megállapítottuk, hogy az új lá­gyítási módszerrel mindkét cé­lunkat elérjük- Nemcsak a mun­kafolyamat ideje gyorsul meg, hanem a művelet elvégzése lé­nyegesen olcsóbb lesz. A gyors l­á­­gyításnál lényegesen kisebb az energiaszükséglet. Jóformán egy kemencében el lehet végezni annyi lágyítást, amennyit két ke­mence végzett. Az energiaszük­séglet nem csökken a felére, mégis lényeges a megtakarítás. És ez lényeges már csak azért is, mert az alumíniumipar az elektro­mos áram egyik legnagyobb fo­gyasztója. Ha pedig ismerünk olyan módszert, amivel az áram­felhasználást csökkenthetjük, ezt kötelességünk megragadni. Az első kísérletet továbbiak kö­vették. A legtöbb gondot elsősor­ban az okozta, hogyan tudunk annyi H-profilú rudat biztosítani, amennyi a lemezrétegek elválasz­tásához szükséges. A rudakat nem szegecseltük össze, hanem egymástól 10—15 centiméternyire helyeztük , így kevesebb anyaggal értük el ugyanazt a célt. Sőt, így még jobban fokozódott a lemezek között a hőátadás és a lágyítás ide­je három és fél órára csökkent. Ez tehát újabb eredményes lépés volt a végleges megoldás felé-A későbbiek folyamán tökéle­tesítettük a gyorslágyítás szovjet módszerét. Megfigyeltük, hogy a hőátadás a két egymás fölé he­lyezett másféltonnás lemeztétel­nél nem teljesen egyforma, az al­só tételt jobban éri a meleg leve­gő, mint a felsőt, tehát előbb érte el a lágyulás hőmérsékletét is. Ennek a megfigyelésnek az alap­ján megkíséreltük az alsó tételt csak két rétegre osztani, míg a felsőt továbbra is háromfelé osz­tottuk, így mind a két tétel egy­formán melegedett és a lágyulás hőmérsékletét is mindkettő egy­szerre érte el. A kísérletek végleg bebizonyí­tották az új technológia előnyeit a régivel szemben és a próba­­gyártás után végleg bevezettük az új technológiát üzemünkben. Eredményeink bizonyságot tesz­nek arról, hogy milyen hasznos az üzemi életben a szovjet és minden más országbeli műszaki irodalom tanulmányozása. A ta­pasztalatok átvétele a munkater­melékenységet javítja, az önkölt­ség csökkentését elősegíti és munkánkat gyorsabbá, eredmé­nyesebbé teszi. Schultheisz Gyula okleveles kohómérnök, Könnyűfémmű Hogyan került az utcára egy család Agárdon ? A járdán, közvetlenül a kerí­tés­ mellett ruhás­­szekrény. Mel­lette asztal, magasra rakva ágy­­ruhák­kal, dum­ákkal, vánkosok­kal. Ennyit lát, aki Agárdon be­tekint a 9-es utcába. Persze, ha közelebb megy és a 12-es számú ház előtt megáll, ennél sokkal többet is. Felesleges részletezni. Egy csa­lád, Szabó Kálmánék bútorai he­vernek szanaszét a kis nyaraló udvarán. A fedett teraszon szal­mazsákok, amelyeken a család húzódik meg: Szabóné, két kis­lánya (az egyik 6, a másik 8 éves), meg az anyós. A ház ajta­ja lelakatolva. Mi történt itt? Hogyan kerül­tek ide? A megrémült fiatalasszony, ki tudja hányszor mesélte már el az érdeklődőknek történetüket. Ez pedig a következő: Szabó Kálmánék, mivel előző lakásuk lakhatatlanná vált — és amit éppen ezért el is adtak —, lakásért folyamodtak a tanács­hoz. Megkönnyítve a végrehajtó bizottság munkáját, ki is nyo­moztak egyet, amely a szomszé­dok szerint több, mint három hó­napja lezárva állt. A végrehajtó bizottság nyomban megállapítot­ta, hogy ez a ház — már mint az agárdi 9-es utca 12. szám alatti — Stern Györgyné tulajdona, amit Jezsoviczki Jánosné bérel, de valóban több, mint három hónapja nem használ. (Mindössze a bútorait tartotta benne bezár­va.) Kiss Ferenc, a végrehajtó bi­zottság elnöke négy igénylő kö­zül Szabóéknak, mint a legjob­ban rászorulóknak utalta ki vég­határozattal a lakást. Miután a háztulajdonosnak a véghatározat­ra beadott fellebbezését a járási tanács vég­csoportja elutasította és a véghatározatot megerősítet­te, Szabóék nyugodt lelkiisme­­rettel ez év július végén beköl­töztek a lakásba. Nyugalmuk azonban nem sokáig tartott, mert két hónap múlva újabb határo­zatot kaptak a járási tanács vkg. csoportjától, amely az előző ha­tározatot hatályon kívül helyez­te és megállapította, hogy a la­kás igénybevétele szabálytalanul történt. (Ezt azelőtt nem tudták?) Szabóné kétségbeesve ment a vb-elnökhöz, kérdezve, hogy mi­tévő legyen. Az elnök elmondot­ta, hogy amíg lakást biztosítani nem tudnak részére, maradjon, így is lett. A múlt hét péntekjén azután hívatta a vb-elnök, aki az ügyész­ségi leirat alapján felszólította: szombat délig költözködjenek ki a lakásból. Hiszen, ha lett volna hova, ele­get is tettek volna a felszólítás­nak, de a végrehajtó bizottság nem tudott még szükséglakást sem biztosítani, így vártak. Vár­tak mindaddig, amíg a vb-elnök meg nem jelent és az ügyészség­ utasítására ki nem lakoltatta őket. Lakás híján az udvarra, il­letve az utcára. Ott vannak még ma is, szombat óta. Eddig a szomorú történet. An­nak, hogy a vb-elnök szabályta­lanul, a rendeletek kellő ismere­te nélkül járt el és annak, hogy ezt a szabálytalan eljárást a já­rási tanács is megerősítette, a Szabó család látja kárát. Ügyész­ségünk felfedte a törvénysértést. Most azonban ne azon folyjék a vita, hogy ki a felelős. Ennek felderítésénél sokkal sürgősebb a szabad ég alatt meghúzódó csa­lád sorsa. Egy perc halogatni való idő sincs. Emberekről van szó, aki­ken minden aktatologatás nélkül segíteni kell! 3. oldal A pákozdi ifjúsági találkozó a néphadsereg napján is­­sárnap, szeptember 30-án a csillagos, tiszta éjszakát gyö­nyörű hajnal, szikrázó napsütés követte. Már a kora reg­geli órákban Székesfehérvárról az autókaravánok példás szerve­zettséggel és pontos közlekedéssel szállították az ifjúságot, lakossá­got a pákozdi ünnepélyre. Körülbelül 20—30 ezer vendége volt a találkozónak Tíz óra 30 perckor megjelent a díszemelvényen az ün­nepség elnöksége, melyben helyet foglaltak megyénk párt-, álla­mi és tömegszervezetei vezetői, s a meghívott dolgozókon kívül Bata István elvtárs vezérezredes, honvédelmi miniszter, Ács Lajos elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára, Janza Károly altábornagy, Tóth Lajos, Váradi Gyula és Mikes József vezérőrnagy elvtársak, Kutika Károly ezredes, a Magyar Ön­kéntes Honvédelmi Szövetség országos elnöke ünnepi beszédében a többi között a következőket mondotta: Fiatal néphadseregünket, szabadságharcos múltunk dicső hagyományainak őrzőjét. Hunyadi, Rákóczi, Kossu­th seregeinek, az első magyar proletárdiktatúra vörös hadseregének, a II. világháború magyar partizánjainak méltó utódját ünnepeljük ma. Megelevenedik előttünk az a táj, ahol 100 esztendővel ezelőtt, 1848 szeptember 29-én első győzelmes csatáját vívta honvédseregünk■ A magyar forra­dalom ellen törő császári zsoldos rablósereg ezen a helyen szenve­dett csúfos vereséget. A szinte puskalövés nélkül előrenyomuló el­lenség harmincezer főnyi serege itt, a pátkai erdő árnyékos lomb­jai alatt, a Velencei-tó mindkét partján szembetalálta magát a magyar nép honvédő akaratával. Nem volt ekkor még nagy a hon­védsereg. A négy felől megtámadott haza védelmére csak sebtében összeállított, fiatal katonák alkotta zászlóaljak, néhány hete kikép­zett tüzérek, a külországokból hazatért huszárok sorakoztak fel. Pákozdnál , Pátkánál alig 14 000 lelkes fiatal hazafi szállt szembe a többszörös túlerővel. 1848 szeptember 29-én még alig pitymallott, amikor a tolnai, nógrádi és fehérvári nemzetőrök a frissen ásott mellvédek mögül észrevették, hogy a lovasberényi út mentén megjelennek a császá­riak. Megkezdődött a harc. Az ágyúk torkából vörös lángnyelv csa­pott ki, szürke füst borult a kezelőkre, hatalmas dörejek rázták meg a levegőt. A becsapódó gránátok széles utcákat hasítottak a zsoldosok között■ Az ellenség rohama megrendült. A honvédek sor­­tüze újabb és újabb sorokat terített a földre. Itt, Pátka felől mint­ha a földből termettek volna elő, fehérgatyás, szűrös, pörgekalapos parasztok rohantak a viszavonulók oldalába. Kasza, fejsze, csépha­­daró csapása zuhogott a meglepett ellenségre, a pátkai, zámolyi, nyéki, meg a távoli sümegi és zalai felkelők részéről A császári ágyúkkal szemben jóval kevesebb honvédlöveg tor­ka ásított itt, de a fiatal honvédtüzérek az első ellenséges ágyú­szóra a Szózatot kezdték énekelni: „Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar!'' ... És a tűzben összeomlott a császári zsoldos ro­hamoszlopok háromszor megújult támadása! Ez a csata döntő fordulatot jelentett a magyar nép szabadság­­harcában. A győzelem megmentette a forradalom szívét, Pest-Bu­dát és lehetővé tette a forradalom további szervezését. Ezen a dombon, a Velencei-tó partján emelkedik a vörös gránitoszlop, amelyet Népköztársaságunk emelt a pákozdi győzelem évforduló­ján, a néphadsereg napja első ünnepére, emlékezésül hagyománya­inkra. A mai ünnepség itt, amelyet a hadsereggel közösen két nagy tömegszervezet a DISZ és a MOHOSZ rendez, immár hagyomá­nyossá vált. Az országban mindenütt a versenyek sorozatán har­coltak ki a katonai sportok legkiválóbbjai, az üzemek és földek fiataljai, hogy a mai nagyszabású ünnepségen, a Pákozdi Ifjúsági Verseny mai országos döntőjén részt vehessenek. A néphadsereg napja néhány ünnepi óra a szorgos hétköznapok nagy munkájában- Felidézzük a múltat, beszélünk a jelenről, új feladatainkról, tenni­­valóinkról. A munkások, parasztok, értelmiségiek és katonák kéz­fogása újabb kötelékkel fűz össze bennünket, erősíti hitünket, meg­sokszorozza akaraterőnket, hogy másnap a gépek mellett, a földeken, irodákban, vagy a gyakorlótereken pártunk és népünk célkitűzései valóra váltásáért többet és jobbat tegyünk, mint tegnap. A­lighogy elhangzott az ünnepi beszéd, három bombázógép jelent meg a pákozdi dombok felett. A gépekben a szé­kesfehérvári ejtőernyősök várták az alkalmas pillanatot a gép el­hagyására. S pár pillanattal később már gyönyörű, sokszínű és mintás ejtőernyőiken lebegve igyekeztek földet érni. Ezzel egyidőben megkezdődött a terepgyorsasági motorverseny. Nem sokkal később a Pákozdi Ifjúsági Verseny második országos döntőjének küzdelmeiben résztvevő járőrcsapatok álltak rajthoz, hogy a három kilométeres terepen összemérjék erejüket a DISZ Központi Veze­tőségének serlegéért. A domboldalon néphadseregünk lovasai az akadályok felett bravúrosan átugratva versengtek az első helyért. Délután a repülősök bátor és sok ügyességről tanúskodó műrepü­­léjeit láthattuk. A vitorlázó repülőgép látványos gyakorlatai után a pákozdi dombokon szállt le. Utána nem sokkal a motoros műre­pülőgép hívta magára a közönség figyelmét. Ez a repülőgép jelző ködcsíkot húzott maga után és így hosszú ideig látható volt a re­pülőgép megtett útja a levegőben. Nyolcasokat, majd merész bukó- és dugóhúzófordulókat rajzolt a levegőbe- S a földön is a repülősök uralták a teret. Legalábbis a modellezők bemutatói igen sok fiatal érdeklődését keltették fel. De csakhamar visszahódították a levegő igazi urai a közönséget, mert megkezdődött a ballonvadászat. A piros léggömböket bravúros ügyességgel egymásután „lőtték le” légcsavarjaikkal a fiatal repülők. Délután kiosztották a motoros- és járőrverseny díjait. (A mo­torosverseny eredményeit lapunk 4. oldalán közöljük.) A járőrver­seny ifjúsági csoportjának versenyét Fejér megye Tordas községé­nek csapata nyerte és így megőrzésre megkapták a DISZ Központi Vezetőségének hatalmas arany vándorserlegét. Második a Pest me­gyei Prés- és Kovácsoltárugyár csapata, harmadik a Baranya me­gyei Nagynyárád területi csapata. A felnőtt csoportban első a Sza­bolcs megyei Nyíregyházi MÁV csapata, amely ugyancsak arany­serleget kapott, második a Tolna megyei Simontornyai Bőrgyár csapata, harmadik a Budapest V. kerületi FÁÉRT csapata■ A női csoportban első lett a Vas megyei Körmend területi csapata, amely egy csaknem félméteres ólomkristály serleget kapott. Második a Bács megyei Kúnszentmiklós csapata, harmadik a Budapest VIIi. kerületi Varga Katalin Ápolónőképző csapata. A díjugratás egyéni győztese Szenes József, a lovasjárőr-versenyt Dósa József csapata nyerte. A sikeresen megrendezett és zökkenőmentesen lebonyolított ünnepség igen sok látnivalóval bővelkedett és sikeres ta­lálkozót eredményezett. A sportbemutatókon kívül a jókedvet és vidámságot a húsztagú cigányzenekar, a tánczenekar, majd a késő esti órák vidám műsora tetőfokra vitte. Az ünnepség este Pákozdon látványos, színes tűzijátékkal fejeződött be. A. Gy.

Next