Fejér Megyei Hirlap, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
Szerda, 1957. május 11. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Új termelési sikerekkel készültek a dolgozók május 1-re (Az első oldal folytatása) Ferenc építésvezető jó szervező munkáját is dicséri. A Május 1-téren lakásátalakításokat végeztek és pontosan egy hónapnál előbb fejezték be a munkát. A határidő előtti teljesítést elősegítette Kalauz István nagyszerű újítása. A rendőrség volt épületét is lakásokká alakították át és a 17 lakást 41 nappal előbb adták át a tervezettnél az Építőipari Vállalat dolgozói, lé mun'ta — jó futatom A gánti bauxitbányászok is vrtóképpen ünnepük május elsejét. A munkaverseny itt is gyümölcsöző volt. A bauxit termelési tervét 104,4, a letakarítás tervét pedig 101,4 százalékra teljesítették. A három versenyben álló brigád közül Tolnai Lajos brigádja nyerte el az elsőséget 102,4 százalékos teljesítménnyel. E bánya dolgozóinak legjobbjai között ma, 1-én osztották ki a 15 ezer forint értékű jutalmat. Kétszázharminchatezer kilométer A 63. számú Autóközlekedési Vállalat dolgozói között is munkaverseny indult. Ennek során kimagasló eredmények születtek. A vetélkedők közül Tolnai Lajos Vitte el a pálmát, aki fődarab csere nélkül 236 ezer kilométert tett meg gépkocsijával. Ez vállalati csúcs, ehhez hasonlót még senki nem ért el a TEFU-nál. Ugyanígy szép eredménnyel büszkélkedhet Biczó Károly és ■Jézsó József is. Mindhármukat felterjesztették a »►Szakma kiváló dolgozója« kitüntetésre. . — o. L — ünnepi műszakon Kisgyónban kiküldött munkatársunk telefonjelentése A Bakony csücskében meghúzódó Kisgyón bányán nem sok dolga van a dekorációsnak, a természetfelelős ugyanis ünnepi díszbe költöztette a környéket. Az üdezöld lombok, virágzó vadcseresznye és körtefák között még Szebben mutatnak az irodán, a fürdőn, a kultúrházon lengedező piros és nemzeti szín zászlók. De nemcsak a természet díszítette táj,a , zászlók övezte épületek, hanem a közeli ünnepről beszél a fiteiházban lévő deszkadarab, a szekkolótábla is. Furcsa egy dolog. A fadarab is az ünnepről beszél. Pedig ez így van. Ezen a fadarabon ugyanis a termelést jelzik, és a fadarabot a hozzáértő vita tudja szólaltatni. Mi is beszélgettünk ma a szekkolótábláról. Reggel 6-kor még nem „szólt" semmit. Hét órakor már 30-at mutatott. Ebből már meg lehetett érteni, hogy itt valami szokatlan készül, ugyanis máskor csak 7 óra körül indult el a szállítás. Nyolc órakor a 100 felé közeledve már 75-öt mutat a tábla. Nincs még 9 óra, amikor a Békás-aknai szekkolójelző botja túlhalad a százon. Más napokon 11 körül szokott ennyit mutatni. Ennyit tudunk leolvasni a szekkoló tábláról. A holt számok mutatják, hogy a munka üteme ma gyorsabb, de a gyorsabb ütem titkát csak a bányában tudtuk meg. Május ,1. tiszteletére nagy termelési napot tartunk — közli Érchegyi Gyula aknász. Akkor ezért mondotta nekem leszállás közben Kovács Lajos, a X-es csapat vásárja: — „Ma elhordjuk” a hegyet, 100 „kordét” rakunk! " Nyolc óra körül értünk munkahelyükre. Az egy métert már „kisöpörték". Kovács Lajos, Majtán György és Barna István serénykedik. Megáll a kaparó. Gondolom, lesz egy kis idő a beszélgetésre. Tévedtem, mert a szentségektől nem jutottam szóhoz. Ugyanis a transzformátor nem bírja a négy kaparót. De azon nyomban itt terem Érchegyi elvtárs és mondja az embereknek, hogy kezdjenek ácsolni addig, amíg a másik két helyen szenelnek, így azonnal indulhat a ka- s paró is, a transzformátor ugyanis a kisebb terhelést már bírja. Tovább megyünk. A KISZ-brigád munkahelyén Dojcsányi István fejti a szenet. A csillések most szaladtak el a telivel. Dojcsányi újságolja, hogy most a tizedik csillét rakják, de ma 22-tő lesz, majd hozzáteszi: ez nyolccal több, mint a napi átlag. A csapatvezető, Spröder György beteg, de nélküle is megmutatjuk, hogy a KISZ-brigád méltóképpen ünnepli május elsejét. A KISZ-brigádtól nem messze dolgozik Akkermann Pista bácsi csapata. Azt mondják, ők sem akarnak elmaradni, nekik is kedves május elseje. Olyan idős bányász, mint a Pista bácsi tudja értékelni az idei május elsejét. Ő már dolgozott a 30-as években is, amikor a munkanélküliség idején előfordult, hogy 28,29 és 30-án szünet volt, de május elsejére csak azért is berendelték az embereket. Ily módon is ki akarták belőlük ölni "május elseje" és a proletár szolidaritás szellemét. Nem sikerült. Erről tanúskodik ez a lázas munkanap is. Ezidáig a kisgyóni üzem áprilisi tervét 108,6 százalékra teljesítette. A mai nap ezt túlszárnyalják. Délelőtt fél 11-kor Kisgyón mára teljesítette a műszak tervét. Úgy néz ki, hogy délelőtt meglesz a 40 vagon a napi termelés felett . S ha délután is így megy, már-pedig a délutánosok fokoznak, akkor este 10-ig meglesz a napi terv, a harmadik műszak terven felül fog termelni. A kisgyóni irodában csörög a telefon. Pera Ferenc üzemvezetőt keresi Balinka. Érdeklődnek a tér-melésről. Pera elvtárs nem titkolja az eddigi sikert. Balinkán is serényen dolgoznak, de az eddigi eredmény még nem olyan kiemelkedő, mint Kisgyónban. Dehát a napi jelentésig még majdnem 20 óra van hátra. Addig pedig a balinkai bányászok még el is hagyhatják a kisgyóniakat. Kisgyón,ban ugyan azt mondják, hogy eb '■ ből nem lesz semmi. — B - Zászlót ad át a párt május elsején a budapesti KISZ szervezeteiinek a Köztársaság téren Tízezer fiatal vonul a Hősök terére Május elsején már a kora reggeli órákban megkezdődik a budapesti fiatalok impozáns seregszemléje. A főváros 22 kerületéből zászlóerdők alatt gyülekeznek a Köztársaság téren a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai és az úttörők. A KISZ ifjak kék ingben, piros nyakkendővel és sötét nadrágban, a lányok kék ingben és sötét szoknyában, az úttörők pedig fehér ingben és vörös nyakkendővel vonulnak fel. A Köztársaság téri zászlóátadási ünnepség kilenc órakor kezdődik. A volt pártszékház előtt díszemelvényt állítanak fel amelyen a meghívott vendégek foglalnak helyet A budapesti fiatalok képviselői azután átveszik a párt ajándékát: egy vörös selyem zászlót, majd ünnepélyes fogadalomtétel következik. A Köztársaság térről előreláthatólag mintegy tízezer fiatal — ezer úttörő és kilencezer ifjú kommunista — indul a budapesti dolgozók ünnepi menetével a Hősök terére» __ S. oldal Lovasberényben is erősödik a párt Az elmúlt év októberi eseményei a Magyar Dolgozók Pártja lovasberényi szervezetét is felszámolták. A rendszerfelforgató események, na meg a jóilatú újborok mámorában úszó községi reakció után-útfélenhangoztatta, hogy „Elérkezett a mi időnk, miénk a hatalom”. Úgy mondják a község lakói, hogy Lovasberényben akkor sokan örömükben, de még többen a jövőtől való félelmükben néztek a pohár fenekére. A dolgozó nép ellenségei örültek és esködöztek, hogy leszámolnak a kommunistákkal a dolgozók pedig mindig jobban meghökkentek a markukat köpdöső osztályellenség szitok-átok hadjáratától. Az első napok „imponáló egysége” azonban lassanként felbomlott és a falu lakossága két részre szakadt. Egyik oldalon állottak a lovasberényi nép igazi ellenségei, a másik oldalon lassan ugyan, de egyre inkább kialakult a munkások és szegényparasztok szélesedő frontja, amelyhez középparasztok is csatlakoztak. Az események pontos följegyzői állítják, hogy a községben 1956. október 30.-án hívták össze a kultúrházban a kisgazdapárt alapító nagygyűlését. Ez a gyűlés a legjobban mutatta az öntudatosan, józanul mérlegelő dolgos emberek eltávolodását, különválását a szervezkedő, ellenforradalmi erőktől. Az alakuló gyűlésen megjelent négy-ötszáz főből ugyanis nem többen, mint tizenheten jelentkeztek az új pártba, amelynek Hartal János 100 holdas kulák volt a vezetője. „Hartal János pártja — a kulákok pártja”, — mondták egymás között az emberek és a felismerés egyre szélesebb körben terjedt a dolgozó parasztok között. A novemberi események megpecsételték a szocializmus ellen támadó reakció sorsát és megteremtették az összekuszált szálak, nézetek rendezésének feltételeit. 1957. január 19.-én megalakult a községben a Magyar Szocialista Munkáspárt alapszervezete, mindössze nyolc taggal. A szervezetbe tömörült kommunisták Spindler Kálmán elvtársat választották a pártszervezet titkárává, aki 1945. óta tagja a pártnak. A pártmunka megkezdése nem ment könnyen. Az MDP volt becsületes tagjai közül sokat felkerestek és hívtak a pártba. A szívós, fáradságos munka azonban lassan hozta gyümölcsét. A régi elvtársak tartózkodtak a pártbalépéstől. A pártvezetőség kezdetben nem értette a tartózkodás okát, de végül olyan hírt kapott, hogy a volt MDP-tagok többen új pártszervezeteket akartak létrehozni. Ez a téves irányzat kétfelé osztotta volna a kommunisták erejét A türelmes, baráti beszélgetések során győzött az MSZMP tagok igazsága. A becsületes, régi harcostársak megértették tévedésüket és azt, hogy a párt ellen vétenek, ha külön uton akarnak járni. Egymásután kérték átigazolásukat és ma már csaknem harmincan vannak a pártszervezetben. A pártvezetőség szorgalmasan törekszik arra, hogy a szervezeti élet helyes formája mielőbb kialakuljon. A pártvezetőségi üléseket kéthetenként megtartják és a taggyűlést is rendszeresen öszszehívják. A párttagok mindenkor megjelennek és részt vesznek a pártvezetőség és a taggyűlés munkájában. A belső szervezeti kérdések megoldásával párhuzamosan a pártszervezet megtette az első lépéseket a lakosság rendszeres tájékoztatására is. Több pártnapot szervezett, amelyen esetenként három-négyszáz hallgató vett részt. A megyei és a járási intézőbizottság minden esetben nagy segítséget adott a pártszervezetnek. E tények ezt mutatják, hogy vannak eredmények a politikai nevelő munkában is. Mégis azt kell mondanunk, hogy a pártvezetőség, a lakosság körében bátrabban mozgósíthatná a pártszervezet "tagjait. A pártnapi tömeges beszélgetések nagyon jók és szükségesek, de nem tudnak minden nyitvaálló, még tisztázatlan kérdésre kielégítő választ adni. A fokozatosan visszavonuló reakció elemei most azon mesterkednek, hogy a céljaiknak megfelelő nézeti, eszmei zavarokat minél tovább fenntarthassák az emberek gondolkodásában. Főleg azokat a rágalmakat igyekeznek konzerválni és erősíteni a becsületes emberek tudatában, amely az MDP elkövetett hibáival kapcsolatosak. Lovasberényben is ilyen a helyzet, hisz Spindler és Pálinkás elvtársak személyesen mondották el, hogy a községben egyes elemek folyton azt hajtogatják, hogy a párt így hibázott, meg úgy hibázott, hogy a november óta elért eredmények nem születhettek volna meg az októberi ellenforradalom nélkül. Ez persze szemenszedett hazugság. De az embereknek ezt meg is kell magyarázni. A kommunisták elevenítsék fel a dolgozók emlékezetében az elmúlt 12 év nagyszerű eredményeit, amelyeket az elmúlt esztendők során az osztályellenség aknamunkája igyekezett elhomályosítani. Az egyszerű emberek nem tagadták meg ezeket az eredményeket, de a tudatos romboló propaganda zagyvaságai között, átmenetileg elvesztették a helyes ítélőképességüket. A párttagok támadószellemű felvilágosítása szükséges ahhoz hogy a párt igazsága ismét eredeti, tiszta fényében ragyoghasson. A hibát, amelyet pártunk elkövetett, nem tagadjuk el, de ne tervesszük szem elől soha azt sem, hogy a hibákról szóló folytatólagos mesemondát azokterjesztik, azok szítják, akik a Horthy-rendszer hosszú évtizedeiben a munkások, parasztok verejtékéből dúsgazdagon éltek, de semmit sem tettek az elnyomott, kizsákmányolt emberek boldogsága érdekében. Az önzetlen szovjet hadsereg jóvoltából visszakapott hatalom az országvezetés nagy gondját ismét a párt legszentebb ügyévé, kötelességévé tette. Ezt a kötelességet, — bár súlyos felelősséggel jár, — pártunk vállalta, de csak úgy tudja a nép érdekeinek megfelelően teljesíteni, ha a kommunisták a meggyőző, igaz szó erejével bátran harcolnak a párt céljai mellett. Hegedűe Péter Új MSZMP-szervezet Kápolnásnyéken Április 26-án a kápolnásnyéki olajtelepen megalakult az MSZMP üzemi alapszervezete. Az alakuló taggyűlésen megválasztották a pártszervezet vezetőségét. ... Az októberi események" előtt az olajtelepen nem volt MDP alapszervezet. Most azonban a párton kívüli munkások kérték a kilétük dolgozó kommunistákat, hogy velük együtt alakítsanak a telepen önálló üzemi pártszervezetet. Így alakult meg a pártszervezet, amelybe az alakuló taggyűlésen hét pártonkívüli munkás lépett be. Mikor készül el az alsószentiváni tanácsháza ? Még 1956 januárjában leégett községünkben a tanácsház, illetve annak egy része. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, milliárd esőcsepp és hópelyhek áztatták a nyitott tetőt, a falakat legalább ötször fel lehetett volna építeni, de még mindig nem készült el. Talán Luca széke is előbb megszületett, mint a mi tanácsházánk. A felépítéshez az engedélyt a sárbogárdi 41. számú Építőipari Vállalat kapta meg. Ekkor még csak az előtér teteje hiányzott, amit a tűz elpusztított De jött a vizsgálat és az megállapította, hogy le kell bontani az egész tetőszerkezetet. Elkészült egy költségvetés, a tetőt teljesen lebontották. S a vállalat jóvoltából áztak, penészedtek a falak, egészen április 15-ig. Ekkor végre hozzákezdtek a tető befedéséhez, s mintegy 3—10 méter hiányával el is készítették azt. A kőművesek „maszek” alapon dolgoznának, de a tetőhiány miatt, nem tudnak mit kezdeni. Költségvetés van, amely rögzíti fő pontjaiban a munkadíjakat, de nincs vázrajz, vagy részletezés, ami az egyes munkák bérét előírná. Én nemrégiben kerültem a községbe tanácstitkárnak és kérdésemre, hogy miért van mindez így, azt a „megnyugtató” választ kaptam, hogy csak legyek türelemmel, karácsonyra talán elkészül. Ma már látom, hogy ilyen ütem mellett jövő húsvétkor is jó lesz, ha készen leszünk. Helyzetünket súlyosbítja, hogy mivel dolgoznunk valahol kell, a művelődési otthont vettük igénybe. Így a fiataloknak nincs hol szórakozniuk. Az ellenforradalmi eseményeit miatt bár, megakadtak a munkálatok, azóta csaknem egy félév telt el, s ennyi idő alatt bőven elvégezhette volna a tatarozást az Építőipari Vállalat Az épület falán, padlásán, padlóján lassan újjnyi vastag lesz a penész, elrothad a sok víztől, illetve attól a „gondosan” elvégzett „téliesítéstől”, amiért a vállalat külön tízezer forintot felszámolt a költségvetésben. Szeretnénk, ha végre, változtatna a sárbogárdi Építőipari Vállalat ezen az áldatlan helyzeten, s most már sürgősen befejezné a tanácsháza renoválását. Varga Gábor vb. titkár Alsószentiván Általános tatarozás : nagyobb pontosságot a sárbogárdi földművesszövetkezetnél Üzlethálózat tatarozást kezdtek meg a sárbogárdi földművesszövetkezetek. A cukrászda rendbehozására 14 ezer forintot költenek, míg a 3. számú italboltra 13 ezer forintot. Megnagyítják a vendéglő étterem helyiséget is. Erre a célra 24 ezer forintot szántak. Még annyit róluk, hogy április 17-én a játék- és hangszerbolt, valamint a mellette lévő sarki élelmiszerbolt az előírásnál negyedórával később nyitott ki. Az üzlet előtt álldogálók bizony nem dicsérettel fogadták a későn jövő bolti dolgozókat. Reméljük, többet ez nem fordul elő.