Fejér Megyei Hirlap, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-10 / 159. szám
oldal Szivák MM Előre—Kincsesbánya 3:3 (1:0) Dózsa pálya, 600 néző. Vezette: Vankó (Várpalota). A MÁV kapott előbb lábra, de a kényelmesen szőtt támadásait a kincsesi védők könnyen rombolták. A vidékiek előbb csak gyors lefutásokkal veszélyeztettek, de 10 perc eltelte után már mind többször szerezték meg a labdát, így változatossá vált a játék. Feltűnt, hogy a kincsesiek ebben az időszakban a MÁV két összekötőjét, Csutit és Strochmayert milyen szorosan fedezték. Később lagymatag mezőnyjáték folyt hosszú időn keresztül a játéktéren, mindkét csapat játékosai emelgették a labdát, sokszor cél nélkül vágták, egyedül csak az „öreg” Galgóczi hajszálpontos leadásai jelentettek némi színt és változatosságot. A 25. percben Galgóczi indított el mintaszerű kincsesi támadást, Bognárt futtatta a jobbszélen, az könnyedén elhúzott Illő mellett, beívelt labdája Takácsot találta jó helyzetben, de az későn ment fel a labdára és így elcsúszott a feje felett. Két perc múlva a védők hibájából Szilasi ugrott ki középen és a jobbra dűlő kapus mellett négy lépésről a bal sarokba rúgta a labdát. 1:0 a MÁV javára. A gól után rövid időre a vidékiek megzavarodtak, többször is veszélyes tömörülés támadt a kapujuk előterében. A félidő vége felé az eddigi álmos játék kissé felélénkült. A kincsesi kapu előtt Szilasi, majd Puha hagyott ki nagy gólhelyzetet, míg a MÁV kaput Jártás, később pedig Takács veszélyeztette. A két félidő közti szünet Kincsesnek használt jobban. Galgóczi vezérletével többször is formás, gyors támadás futott a MÁV kapu felé. Előbb Takács lőtt 1 méteres lesről elindulva érvénytelen gólt, majd az 50. percben Galgóczi jól időzített labdával ugratta ki Bognárt, aki a kifutó Horváth mellett éles szögből leadott lövésével kiegyenlített. A tehetetlen MáV fedezetpár jóvoltából meg-megújuló kincsesi rohamok perceken belül több gólhelyzetet is eredményeztek. Az 52. percben az előrehúzódott Kastori lövésszerű beadása a a későn eszmélő Horváth kezei közt hullott a jobb felsősarokba, 1:2 Kincses javára. A gyorsan bekapott két gól szemmel láthatóan felrázta a MÁV-ot. Előbb Csuti előtt nyílott gólszerzési alkalom, majd biztató helyzetben Nagy küldte léc mellé a labdát. A MÁV fölényét több eredménytelen szöglet is jelezte, de a kincsesi védelem önfeláldozóan — néha félkeményen is — rombolt. A másik oldalon Pál helyére hátrahúzódott Puha oldalán bontakozott ki szép kincsesi támadás, melynek végén Galgóczi éles lövése a védőkről vágódott vissza. A 67. percben a MÁV védők felszabadító rúgás helyett egymásnak adogattak. Takács elcsípte a labdát, a leálló hátvédek közt kitört, azonban a 14 méterről elhamarkodottan leadott lövését Horváth jóérzéssel fogta. Ezután jó negyedórán át a MÁV került hatalmas fölénybe. Az ellenfél 16-osáig szépen futottak a hazaiak támadásai, de a kényelmesen és puhán játszó csatárok képtelenek voltak a védők vonalán áttörni. A 70. percben a kiugrani készülő Pált Németh és Kiss a kincsesi kapu előterében közös erővel buktatta. A 11-est Pál a jobb alsó sarok felé küldte, de a kincsesi Szilasi nagyszerű vetődéssel kiütötte. A 77. percben a baloldalon kapuratörő Nagyot Németh kíméletlenül leterítette. A megítélt büntetőrúgásból Csuti erős lövéssel küldte a bal felső sarokba a labdát, 2:2. Az egyenlítés után felélénkült a játék, helyenként egészen jó iram alakult ki. Kincses is feladta eddigi védekező taktikáját, és főleg balszárnya révén vezetett többször is korszerű, gyors támadást. A 87. percben Takács könnyedén húzott el Puha mellett, az alapvonal közeléből leadott lövése a kapu előtt suhant el, a berohanó Bognár egyből a hálóba pofozta a labdát. 3:2 Kincsesbánya javára. Az utolsó percben szabadrúgáshoz jutott a MÁV. Pál okosan a lyukra ugró Csuti elé tálalt, akiek lövésébe Szilasi jó érzékkel beleütött, de a labda kezéről a hálóba perdült. 3:3 és ezzel vége is volt a mérkőzésnek. Bírálat: A lélektelenül játszó MÁV tehetetlen fedezetpárja és puha támadósora miatt megérdemelte volna a vereséget. Kincsesbánya védelme fáradhatatlanul rombolt, fiatal erőkből álló csatársora pedig a hátravontan játszó Galgóczi vezényletével könnyedén tört át a MÁV védőfalán. A döntetlen eredmény a hazai csapatra hízelgő. Jók: Marosfi, Pál, Uló, illetve Galgóczi (a mezőny legjobbja), Kastori, Kiss és Járfás. A megyei sportrejtvény 12. számú szelvénye A megyei sportrejtvény beküldési határideje 1957. július 13. szombat déli 12 óra. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Megyénk filmszínházainak műsora Székesfehérvári Köztársaság Filmszínház, július 11—14; A két Lotti, július 15—17; Kék sirály. Székesfehérvári Petőfi Filmszínház, július 11 — 12; Állami Áruház, július 13— 14; Kétszer kettő néha öt, július 15—17; Ádám bordája. Sztálinvárosi Dózsa György Filmszínház: július 11; Gróf Mont© Cristo, július 12—14; A siker útján, július 15—17; A kapitány hőse. Sztálinvárosi Szabadság Filmszínház: július 12—14; Bakaruhában, július 15— 17; Traviata. Adonyi Béke Filmszínház: július 12— 14; Egy szép lány férjet keres, július 15—17; Hegyekből jöttek. Bakonycsernyei Táncsics Filmszínház: július 13—14; Ali baba, július 16—17; Elárult szerelem. Bcskei Szabadság Filmszínház: július 12—14; Játék az életért, július 15—17; Hippolit a lakáj. Bodajki Petőfi Filmszínház: július 12 — 14; Riadó a hegyekben, július 15—17; Dankó Pista. Enyingi Szabadság Filmszínház, július 12— 14; Két vallomás, július 15—17; Berlini románc. Ercsi Terv Filmszínház, július 12—14; Halló, itt Gabriella, július 15—17; Halálugrás. Kislángi Vörösmarty Filmszínház, július 13—14; Don Juan, július 16—17; A 9-es kórterem. Martonvásári Kultúr Filmszínház: július 13—14; Otmer bűne, július 16—17; Irén, menj haza. Mezőfalvi Szabadság Filmszínház: július 12—14; A 45-ös körzet nem válaszol, július 15—17; Bakaruhában. Mezőszilasi Diadal Filmszínház, július 13— 14; Eltűnnek a kísértetek, július 16— 17; Egy szép lány férjet keres. Móri Vörös Csillag Filmszínház, július 12—14; Dankó Pista, július 15—17; Riadó a hegyekben. Polgárdi Kultúr Filmszínház, július 12 14; Az én felelősségemre, július 16—17; Játék az életért. Rácalmási Béke Filmszínház: július 12 14; Utak és sorsok, július 15—17; Halló, itt Gabriella. Sárbogárdi Árpád Filmszínház: július 12—14; Véres út, július 15—17; A siker útján. Gánti Filmszínház: július 14; Szegény szerelmesek krónikája. Iszkaszentgyörgyi Filmszínház: július 14; Forró mezők. r Adám bordája Bolgár játékfilm Egy kis mohamedán faluban él a 16 éves Zjulker. Legelteti apja juhait, vezeti a háztartást, s közben szerelemmel gomdol Sztefanov tanítóra. A tanító szeretné elősegíteni, hogy a lány kedve szerint tanul-* hasson, de az apa nem egyezik bele. Erőnek erejével férjhez kényszeríti a lányt Ádámhoz, egy módos gazda fiához. Ott a legnehezebb, legpiszkosabb munkát végeztetik vele, a férje gyakran megveri és kisfiúk megszületése után is csak rövid időre változik meg a helyzet. Végül nyíltan megmondja a férjének, hogy elmegy tőle, elhagyja örökre. A fővárosban egy tanítóképzőben kezd tanulni. Itt találkozik szerelmével, Sztefanov tanítóval, aki követi Zsulkert, amikor az tanítónőként visszamegy a falujába. Az árucsereegyezmény alapján a Német Demokratikus Köztársaságból újabb jelentős mennyiségű áru érkezik. Többek között konyha és hálószobabútor, hangszer, bizsuáru, különféle sportfelszerelés, fényképezőgép, a fotózáshoz szükséges vegyszer és írószer. Ezenkívül kapunk még Wartburg márkájú személyautót és MOPED segédmotoros kerékpárt. Az árucikkek értéke mintegy 150 millió forint. A TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁT július 10-én, szerdán Abl József és Jankovics Ferenc megyei tanácstagok tartanak a megyei tanács székházában. A VÁRPALOTAI SZÉNBÁNYÁSZAIT TRÖSZT 15—17 éves fiúkat iskoláz be vájártanulónak a Munkaügyi Minisztérium Várpalotai 305. sz. Ipartanuló Intézetébe. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1940. január 1. és 1942. szeptember 1. napja között születtek. Tanulmányi idő: 3 év, 16—17 éveseket 2 évre is iskolázunk be. Jelentkezni lehet július 25-ig személyesen, vagy írásban a Várpalotai 305. sz. Iparitanuló Intézet igazgatójánál. A felvételt nyert tanulók az Intézet otthonában kapnak elhelyezést és teljes ellátást. x PANNÓNIA, piros, egyéves eladó. Székesfehérvár, Palota, utca 18. Hirdetések x 500-as HOREX oldalkocsis motorkerékpár eladó. Cím a kiadóban. x Jó állapotban levő négyütemű 250-es NSU motorkerékpár 12 000-ért eladó. Pusztaszabolcs, Vöröshadsereg u. 51. — VASTAG KEREKŰ 100-as Csepel eladó. Szívár, Piac tér Rockenbauer. x BOGNÁRMESTER és KOCSISOK felvételnek. Felsődobosi Gyapjútermelő Gazdaság, Bakonysárkány. — HÁLÓSZOBABÚTOR eladó. Szívár, Tompa Mihály u. 25. Czenczi. x Egy új KONYHABÚTOR szabadkézből eladó. Szívár, Zsolt uu 47. — HÍZÓNAK való SÜLDŐK eladók. Szfvár, Csóri út 21. x SZABADSZÁLLASI bor állandóan kapható. Szfvár, József u. 19. x ELADÓ: egy 800-as szalagfűrész, favázas, egy 4,5 H. P. 2800 ford. Ganz-villanymotor. Földesi asztalos, Lajoskomárom. x TANGÓHARMONIKA, Suberánó gyártmányú, 120 baszszusos, eladó. Szivár, Sár u. 26. x ELADÓ: 250-es Zündapp motorkerékpár 14,500-ért, eredeti Li hi 220 voltos, 2 lépcsős házi szivattyú komplett 4000. Cím: Merki Ferenc, Enying. x ELADÓ: bontásból tégla, gerendák, ajtó tokkal. Szfvár, Halász u. 5. Szerda, 1957. július 10. A Földművelésügyi Minisztérium Növénytermelési Igazgatósága megállapítja hogy a szőlőket számottevő károsodás nem érte, s a növénytermelési munkák is jobbak, mint a múlt években voltak. Az eddigi jégkár helyenk mint ugyan súlyos, de országosan nem számottevő. Országos átlagban holdankint 16 mázsára lehet számítani. * 26 FELVESZÜNK azonnali belépésre, állandó munkára KŐMŰVESEKET, SEGÉDMUNKÁSOKAT, ASZTALOSOKAT és FESTŐKET. Családosoknak különélési pótlékot, négyhetenkénti hazautazási költséget fizetünk. Szállás és étkeztetés biztosítva vám Jelentkezési hely: ÉM. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, Székesfehérvár, Ady Endre u. 11 Munkaügyi Osztály. Hftil. Tn i'ifif f'l rarmmnni'iwim.'u»«■»m Politikai napilap Kiadja az MSZMP Fejér megyei elnökség« Felelős kiadó: Cseterki Lajos Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szivár, Szabadság-tér 8. Kiadóhivatal: Március 15. és Velinszky László u. sarok. Telefonszámok: felelős szerkesztő 25—22, belpolitikai, kultúr- és sport 25—20, párt és mezőgazdasági 15—84, ipari 15—83. Kiadóhivatal 25—21. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés : postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint Sz.-fehérvári Nyomda — Fv. Kovács S. 7503 '"'TiRA,4"lSlTiS az ILL8HI ÍRUHIZ-ban 1500 drb. női vászon- és kartonruha minden méretben l00 Ft-tól