Fejér Megyei Hirlap, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
bej&i Tgmmfifei AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA III. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR. VASÁRNAP, 1958. JÚNIUS 1. Ülést tartott a megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága május 31-én Székesfehérvárott kibővített Ülést tartott. Az ülésen — amelyen részt vett Somogyi Miklós elvtárs, a Politikai Bizottság tagja is — a pártbizottsági tagokon kívül jelen voltak a megyei párt állami és tömegszervezeti vezetői. Az ülést Hankó János elvtárs, a Megyei Pártvégrehajtó Bizottság tagja nyitotta meg, majd Gyenge Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkárhelyettese ismertette a Központi Bizottságnak „A falusi helyzetről, s a falusi politikai munka megjavításáról” hozott határozatát, valamint az ebből adódó megyei feladatokat. Ezután került sor a határozati javaslat előterjesztésére, amelyet vita követett. Felújítások, új berendezések 25 000 kiló hulladékanyagból A sztálinvárosi Martin Acélmű hulladékterére naponta több vagon ócskavas és vashulladék érkezik beolvasztásra. A martin gépészet lakatosai és szerelői ezt a helyzetüket jól kihasználják. Tonnaszámra szedik ki a „hulladékból” a még felhasználható vaslemezeket, gömb-, szög- és U-vasakat, csöveket és azokat a gépek karbantartásánál és a felújításoknál felhasználják. Szokássá vált már náluk, hogy előbb a „hulladék”, s azután az új anyag. A „Vörös Csillag” brigád tagjai külön füzetben jegyzik is a felhasznált hulladékokat. Szállítószalagokat javítanak vele, dolomit-őrlőgépet készítenek belőle, csapágyvédőket és új markolókat gyártanak hulladékok felhasználásával. A „Vörös Csillag” brigád az év eleje óta már 13—14.000 kiló hulladékot használt fel különböző munkáihoz. A „November 7” brigád darúlakatosai négy darujavítást végeztek az év eleje óta még használható hulladékokkal, amelyek mennyisége eléri a 10—11.000 kilót. A „Petőfi” brigád viszont a még használható villamossági berendezéseket építi be. A „Vörös Csillag” és a „November 7” brigád az év eleje óta kb. 25.000 kiló használt lemezt és egyéb vasat dolgozott be az év eleje óta végzett felújításai során. A „Vörös Csillag” ifjúsági brigád takarékos munkájával a Dunai Vasmű KISZ-brigádjai között az első helyre került. Kócos,zöghajú kislányként, láttam utoljára, vagy 15 évvel ezelőtt. A rongybabája még megvolt otthon a sublói fiókban, de már csak akkor vette elő, hogyha holt fáradtan, arcán az intézőnő pofonjának tüzével tért haza a dohos, sötét cselédlakásba, s a szívét nagyon összeszorította a keserűség. Ilyenkor lopva kivitte a babát a patak partjára, ahol nem is olyan régen még pajtásaival sok szép játéknak volt részese , és az ölébe fogva ringatta, becézgette, és panaszkodott iski, sírt végtelen szomorúsággal, ahogy csak egy 15 éves gyereklány tud sírni, ha álmaiban, s a világban csalódott. Nagyon szeretett volna tanítónő lenni, de a szegénység törvénye őt — négy gyermek közül a legnagyobbat — tanulás helyett munkába parancsolta, s most úgy érezte, hogy meg kell halnia az úri házban szobalányként... És így hagytam ott őt 15 évvel ezelőtt szöghajával, szomorúságával, könnyes szemével és rongybabájával a patakparti fűzfák alatt. Emlékezetemben már-már elfedte alakját végleg a múló évek opálos messzesége. De Vannak az életben csodálatos, véletleneknek tűnő meglepetések! Úgy történt, hogy néhány hónappal ezelőtt a Szeged felé robogó gyorsvonaton utaztam. A nyitott ablakon beáradó illatos, üde levegő jóízű álomba ringatott, s mire felébredtem, csinos, szőke fiatalasszonyt pillantottam meg a szemközti padon. Mellette aranyhajú, rózsaszín arcú kislánya aludt, kényelmesen végignyújtózkodva a bőrülésen. Egymásba kapcsolódott a tekintetünk, s éreztük, hogy mindkettőnkön zavartság uralkodik el. Az első pillanatban bizonyos voltam már, hogy valahonnan ismerem ezt a kedves fiatalasszonyt, s láttam, ő is így lehet velem. Egy ideig néztem kifelé az ablakon és gondolkodtam. S egyszercsak tiszta, kristályos csillogással megjelentek az emlékek. A szöghajú és szomorúszemű kislány, amint éppen a hisztériázó intézőnő pofozza sápadt arcát és szidja őt becsmérlő, tiszteletlen szavakkal. — Julika! — szólítottam meg visszafojtott, izgatott kiáltással. Először tágra nyitott szemmel nézett rám, s a következő pillanatban ő is a nevemet kiáltotta. Nem győztünk felelni egymás kérdéseire. Beszélgettünk. A felszabadulás után mégiscsak megvalósult féltve őrzött álma: tanítónő lehetett. S most abban a faluban tanít, ahol ő legtöbbször kenyéren és vöröshagymán, sóba-vízbe levesen, százszor és százszor megéhezve hallgatta az iskola padjai között a tudomány igéit. S ma már természetesnek veszi mindezt. Sokat, nagyon sokat beszélgettünk az utolsó találkozás óta eletett évekről. Sokat nevetgéltünk, majd pedig elszomorodtunk egy-egy fájó emléktől. Közben a kislány is felébredt, s értelmével, okosságával és bátorságával, életrevaló aranyos teremtésként ismerhettem meg... Farkas Lajos MULT ESJELEN Kínai és koreai vendégek Sztálinvárosban A művelődésügyi minisztérium egyházügyi hivatala vendégeiként hazánkban tartózkodó kínai egyházügyi hivatal háromtagú küldöttsége Ho Csen-Hszian elnök vezetésével pénteken Sztálinvárosba látogatott. A sztálinvárosi tanácsházán Sófalvi István elnökhelyettes üdvözölte a kínai vendégeket és ismertette előttük a nyolcadik éves város fejlődését. Később rövid gyárlátogatás után számos művelődési és egészségügyi intézményt is megtekintettek. Búcsúzáskor Ho Csen-Hszian elnök megállapította, hogy a magyar és kínai nép közös célokért, az emberek millióinak boldogabb jövőjéért egyenes úton halad előre. Sztálinvárosban is örömmel látták az emberről való gondoskodást, a bölcsődétől kezdve a művelődési házig és a filmszínházig. — A jövő azoké a fiatal emberpalántáké, akiket oly szép környezetben a bölcsődékben, óvodákban és az úttörő foglalkozáson láttunk. A mi boldog jelenünkért és az ő még boldogabb jövőjükért kell még szorosabban összefogni a békeszerető millióknak—mondotta Ho Csen-Hszian, a kínai egyházügyi hivatal elnöke. A lánytanácsok megalakulásáról tartottak előzetes megbeszélést a KISZ megyebizottságán a nőtanács, a Vöröskereszt, a társadalmi szervek, a fiatalok képviselői, a KISZ megyebizottság leányfelelősével és a KISZ központ leánytanácsának egyik tagjával, akikkel megvitatták az alapszervezetekben dolgozó lánykoszorúk működésének fő pontjait a járási és a megyei leánytanácsok megalakulásának előfeltételeit. A tartalomból: A béke kevetei közön Velittasky Látzzló a tanító Családi körben Rádióműsor A gyermekváros már épülő Fejér megyei óvodáspavilonjának építkezési költségeire a héten két helyhelyről érkezett pénz. 500 forintot küldött a szabadhídvégi nőtanács és 1000 forintot a baracs-apátszállási nőtanács. Mindkét szervezet asszonyainak a megyei nőtanács nevében szívből jövő köszönetet mondunk adományukért. ABC StásziMink a gyerekek virágjától ékes az iskola, s az asztalon ott díszeleg, az ajándék. A nőtanács, a KISZ, a szakszervezet, a szülői munkaközösség nyújtotta át, s a délutáni ünnepségen kitüntetést, jutalmat osztottak: népköztársaságunk kitüntetését, jutalmát Az állam, a társadalom ünnepli a nevelőket. Nemes, magasztos munka a pedagógusoké: értelemmel tölteni meg a gyermek fejét, érzést plántálni szívébe. Ez a vágy ég a pedagógus társadalomban időtlen idők óta. Széchenyi Istvánig és utána is sok-sok pedagógus álmodozott a „kiművelt emberfők sokaságáról”. A kiművelt emberfők sokaságáért harcoltak, küzdöttek a magyar társadalom legjobbjai, köztük a pedagógusok is, de megteremteni csak azután lehetett, mikor a szovjet katonák felszabadító harca porba döntötte a népre béklyóként nehezedő úri rendet, s a munkásosztály vette át a hatalmat. S hiába titulálták néptanítónak az elemi iskolák pedagógusait, a szó igaz értelmében a nép tanítójává csak 1945 után vált a tanító, a tanár, a pedagógus. Azelőtt csak a nép egyes rétegeihez juthatott el szám, hiszen az iskola csak a felszabadulás után nyílt és nyílhatott meg mindenki számára. Tizenhárom év óta teszi lehetővé a törvény, a munkásoszály hatalma, hogy a kiművelt emberfők sokaságába a dolgozó nép is beletartozzon.Nem kell már félteni a nevelőnek a növendéket az élettől, attól, hogy diplomával a kezében havat kell söpörnie, az inségkonyhára járnia.. Tizenhárom éve biztos a nevelő abban, hogy minden becsületes tanítványa képességeinek, képzettségének megfelelő munkát talál. Ez is megbecsültté teszi a pedagógus munkáját, nyugodtabb életkörülményt teremt számára. A pedagógus megbecsülését mutatja, hogy a legfontosabbat, a jövő nemzedék nevelését bízza rá államunk. A jövő nemzedékét, melynek feladata, hivatása tovább vinni, fejleszteni szüleik örökségét, a szocializmust építő Magyarországot. A mi pedagógusainknak nemcsak betűvetésre kell megtanítani a gyermekeket, hanem emberségre, harcos helytállásra, munkás életre. Ezt bízta rájuk és ezt várja tőlük a Magyar Népköztársaság. Kaphat-e ennél nagyobb megbecsülést pedagógus? Vajon az nem a megbecsüléshez tartozik, hogy a pedagógus nyugodtan nevelhet az életre, mert meggyőződött arról, hogy a mi országunkban minden becsületes ember boldogulhat. Sok-sok gondolat ébred a nevelők napján. Azok napján, akiket a hivatásérzet vitt és tart a pedagógus pályán. Sok-sok küzdelemmel, gonddal is jár ez a hivatás, de talán nincs is még egy pálya, ami ennyi örömet nyújt. Nincs szebb annál, amikor a nevelő látja, hogy a kicsi nebulók fejében szavára, hatására értelem nyílik, mikor szívükben fellobog az emberség szikrája. Köszönjük a pedagógusoknak a nemes hivatásérzetet, a jövő nemzedékért dobogó szívet, köszönjük mindazt az értelmet, emberséget, amit ők bontakoztatnak ki, gyújtanak lángra. A mi társadalmunkban nincs korlát, ami szűk térre szorítja a pedagógusokat. Az egész élet nyitva van előttük. Ők nemcsak az iskolában taníthatnak. A falusi Ezüstkalászos tanfolyamok, a kultúrotthonok, s még annyi más lehetőség tág teret nyújt ami, hogy ne csak addig kísérjék a gyermekeket, amíg az iskolába jár, hanem utána is, egész életében. Ez is egy olyan új, ami elől régen el volt zárva a pedagógus. A mi társadalmunk átmenőben a kapitalista társadalomból a szocialista társadalomba az ABC-n, az egyszeregyen túl új humanizmust is plántál: a dolgozók, a szocialista társadalom humanizmusát. Ezt pedig nemcsak a gyermek szívébe kell ültetni, hanem azokéba is, akik akkor jártak iskolába, mikor erre még nem volt mód, lehetőség. Ez a szocializmust építő Magyarország, a szocialista társadalom feladata és ez a munka, amely vonz minden pedagógust, akiben hivatásérzet él, pedagógus szív dobog. Hiszen a szocialista Magyarország módot ad rá, hogy ne csak általános iskolás és középiskolás fokon tanítsanak, neveljenek, pedagógus nap van. Az asztalon ott virít a virág, az ajándékok, kitüntetések, melyek arról tanúskodnak, hogy gyermek, felnőtt, az egész társadalom megbecsüli, szereti nevelőit és várja, hogy közös munkánk újabb gyümölcsöt érjek