Fejér Megyei Hírlap, 1960. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-01 / 232. szám

BIBI.AP XVI. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR SZOMBAT, 1960. OKTÓBER 1. A mezőgazdász hivatása* A mezőgazdasági szakember igazi otthona a nagyüzem. Ott tud alkotni, képességeit kifej­teni. Évekkel ezelőtt a mező­­gazdasági szakemberek egy ré­még aggódott, hogy hol találja meg a helyét, az igazi nagy­üzemet. Ma már ilyen problé­mával nem kell számolni. Az or­szág szánóterületének nagyob­bik részén nagyüzemileg gaz­dálkodunk, a megyében pedig a szántóterületnek több, mint 94 százaléka tartozik a szocialista szektorhoz. A magyar föld kin­csét kibányászhatja a mezőgaz­dasági szakember, a szövetke­zeti mozgalom győzelme meg­teremtette számára az igazi ott­hont. Az ifjú szakembernek ugyan­úgy megvan a helye a nagy­üzemben, mint a több évtizedes tapasztalattal rendelkező mező­gazdászoknak. Anyagilag is meg­becsülik őket és olyan munka­­területen dolgozhatnak, amely nemcsak az ő ügyük, az egész társadalom ügye, a mezőgaz­daság fellendítésén. Feladatuk sokrétű. Nemcsak azért, mert többet kell termelni, hanem azért is, mert a pedagógus sze­repe is részben mezőgazdasági szakemberre hárul. A szövetke­zetek megszilárdítása nemcsak szakmai munkát jelent, sokkal többet ennél. Ha az ifjú szak­ember csupán a vetőgép be­állításához, a szántás mélységé­nek és a vetőmag mennyiségé­nek megállapításához ért, nem megy semmire. Vagyis ha csak a legközvetlenebb termelési te­endőkkel foglalkozik, még olyan helyes elképzeléseit sem tudja megvalósítani, amelyek külön­ben gyümölcsözők lennének. Természetesen a* * szakmai teen­dőkre, tanácsadásra nagy szük­ség van, de ez egymagában ke­vés ahhoz, hogy egy-egy nagy kollektíva életét, munkáját irá­nyítani tudja. Mert, aki nem tudja megértetni magát az em­berekkel, elképzelései nem re­alizálódnak, következésképpen hivatását sem láthatja el. A fel­adatok különlegesek, de megva­lósíthatók.­Az első és legfontosabb té­nyező, ho£y a szakember szeres­se hivatását és a szövetkezetet. Amit tesz, szívből tegye és ne csak a nagy termelési feladatok­ba avatkozzon bele alkotóan, hanem az emberek nevelésébe is, adjon tanácsot a szövetkezeti élet apró, jelentős kérdéseiben. Az emberekkel való foglalkozás, azoknak a meggyőzése, akik fél­nek az újtól, szinte mindennapi feladat, mert ez teszi lehetővé, hogy a megszokott, kisüzemi módszereket felcserélhesse a szö­vetkezet egész tagsága az újjal. Vagyis nemcsak azt kell meg­magyarázni, hogy miért van szükség egyes új módszerek be­vezetésére, hanem azt is, mi en­nek a jelentősége, mit jelent ez a szövetkezet számára. Ha az új fogalmakat és ennek lénye­gét nem tudja megértetni a me­zőgazdasági szakember a kol­lektívával, úgy munkája nem gyümölcsözik. A példák egész sora bizonyítja ezt. Hiába tudja például a mező­­gazdasági szakember, hogy a hibridkukorica termesztésének egyik alapvető feltétele a hol­­dankénti 18—22 ezres tészám, a gyakorlatban nem így csinál­ták ezt azokon a helyeken, ahol a szakember ezt nem érttette meg a szövetkezet tagságával. Ez az új módszereknek és a mezőgazdasági tudományok sze­rinti termelésnek csak egy cseppje. A jövőben még sokkal bonyolultabb feladatokat kell megoldani. Gondoljunk csak ar­ra, hogy az eddiginél sokkal jobban és gyorsabban fejlődik a mezőgazdaság gépesítése, meg kell oldani a termelés speciali­­zálását, kiterjeszteni a kemizá­­lást és ezzel együtt emelni a munka színvonalát, termelékeny­ségét. Ugyanakkor a második ötéves tervben sokkal nagyobb helyet kell adni az öntözésnek, a szak­szerű talajerőpótlásnak és egyéb más olyan dolgoknak, amelyek hozzájárulnak a termelés ug­rásszerű fejlődéséhez. A siker csak akkor remélhető, ha a me­zőgazdasági szakember hallgat lelkiismeretére, tudására és e szerint úgy cselekszik, hogy amit ő elsajátított az egyete­men, a gyakorlatban, azt elsa­játíttassa másokkal is és együtt az egész szövetkezet kollektív tagságával hajtsa végre a nagy­szerű feladatot. Küzdeni, vitáz­ni, érvelni kell az új mellett és meggyőzni azokat, akik nem látják a jövő perspektíváját. A mezőgazdász — úgy mond­ják — a mezőgazdasági mű­veltség hordozója. Míg a tanító munkáját a vizsgaeredménye­ken lehet lemérni, a mezőgaz­dász munkáját a búzatermésen, kukoricatermésen és az össz­­j­övedelmen keresztül mérik. A mezőgazdasági tudomány ugyan­úgy, mint más tudományok, szinte hetenként, hónaponként ad újat, amit a tagság között a mezőgazdasági szakembernek kell elplántálni. Ez az óriási fejlődés, forradalmi változás követeli meg az ifjú és idősebb szakembertől, hogy tanuljanak, képezzék magukat, mert csak így tudnak lépést tartani a kor­ral, s tanítani másokat, így mer csak hozzányúlni az új és bá­tor kísérletezésekhez, saját ta­pasztalatainak gyümölcsözteté­­séhez. Sok a­ tennivaló, s ebből min­denekelőtt nagy feladat hárul a­ szakemberre. Kötelezettségét azonban teljesítheti, ha igaz lelkiismerettel és meggyőződés­sel dolgozik. Az az élet, ami ma a faluban alakul ki, a szak­embernek is alakul. Ha jobban dolgozik, neki is jobb lesz, ha segít a kételyek eloszlatásában, az emberek biztosabban látják holnapjukat, jobban bíznak, jobban megy a munka. S ha a munka jobban megy, az agronómusnak már nyert ügye van, többet termel­het, többet adhat a társadalom­nak. A falusi világot nem könnyű megváltoztatni, de a legszebb feladat. És ebben ő sokat te­het. De csak akkor, ha mun­káját nem állásnak, hanem hi­vatásnak tekinti. És a hivatás­hoz szív, akarat kell, bízni az emberekben, szerénynek lenni. S ha a szakemberek egy szik­­rányival jobban hisznek abban, hogy az a sok fáradtság, amely­nek talán esetenként nem min­dig érzik az értelmét, megvál­toztatja a mai falusi világot, akkor ez azt is jelenti, bíznak az emberekben. N. J. AZ IFJÚSÁGBÓL: Az irányelvek szellemében Csak így tovább Huligán? Jampi? Fiatal horgászok KISZ-postahivatal Nem kellett felkérni Alakul a Béke­ liget ! ­ Hruscsov-Macmillan találkozó • A szovjet miniszterelnök beszélgetése ú­jságírókkal Csütörtökön este Macmillan angol miniszterelnök látogatást tett Hruscsov szovjet miniszter­­elnöknél a Szovjetunió ENSZ- missziójának székhelyén. A meg­beszélés több mint két óra hosz­­szat tartott. Az­ angol külügymi­niszter elkísérte a megbeszélésre a miniszterelnököt. A megbeszé­lés után körülbelül félórával az angol küldöttség szóvivője sajtó­­értekezletet tartott, amelyen el­mondotta, hogy a két kormány­fő kicserélte véleményét több kérdésről, így a leszerelésről, a berlini kérdésről s az ENSZ helyzetéről. A tanácskozás célja csak vé­leménycsere volt s elhatá­rozták, hogy ezt a vélemény­­cserét folytatni fogják. Szovjet részről semmiféle hiva­talos közleményt a megbeszélé­sekről nem adtak ki. Az angol delegáció köréből származó érte­sülés szerint úgy tudják, hogy a szovjet miniszterelnök valószínű­leg a jövő hét elején viszontlá­­togatást tesz Macmillan­nál s ak­kor folytatják a megbeszélést. Mielőtt Macmillan megérkezett volna a szovjet ENSZ-misszió Park Avenue 680. szám alatti házába, Hruscsov miniszterelnök a székház kapujában beszélge­tést folytatott az ott várakozó mintegy 25 újságíróval. A be­szélgetés során kijelentette, hogy nem akar beavatkozni az Egye­sült Államok belügyeibe, de az a véleménye, hogy a jelenlegi el­nök már nem hozhat komoly döntéseket. Hozzátette, hogy az új elnök nyilván sokkal jobb helyzetben lesz. Erősen remélem, hogy az új elnök hivatalba lépése után orszá­gaink viszonya határozottan javulni fog — mondotta Hruscsov, majd han­goztatta: biztos benne, hogy az új elnök jobban meg fogja érte­ni azokat a problémákat, ame­lyeket az U-2 repülőgép ügye ve­tett fel, s jobban meg fogja ér­teni a párizsi csúcsértekezlet el­maradásának okait, az abból származó következményeket. Ezután azt mondotta, hogy Eisenhower s Macmillan kijelen­téseiben, amelyeket a leszerelés­ről tettek, nem lát túlságosan sok biztatót. Mind a kettő az ellenőr­zést helyezi előtérbe. Mi azonban nem akarjuk ezt, amit mi aka­runk, az a leszerelés. Mit érünk az ellenőrzéssel, hogyha még mindig vannak rakéták és az egyik a másik országába küldheti ezeket a rakétákat. Ezután megkérdezték Hruscso­­vot, hogyha borúlátó, akkor mi­ért folytatja mégis tárgyalásait a különböző államférfiakkal. Nem él benne e­lső soron a remény? Erre Hruscsov azt válaszolta: reménykedni akarok. Egy régi orosz közmondás sze­rint egy csepp víz is követ mozdíthat. Macmillan csütörtök délelőtti beszédéről azt mondta, hogy ezt a beszédet nem találta nagyon konstruktívnak. Macmillan be­­széde­s magatartása általában emlékeztet engem Chamberlein­­re. Ezután arról b­eszélt Hruscsov, hogy az idősebb generációhoz tar­tozik s nagyon jól emlékszik rá, hogyan tárgyalt a régi Népszö­vetség a leszerelésről, miközben Hitler fegyverkezett s előkészí­tette a második világháborút­. Hruscsov visszatért a beszélge­tés során a párizsi csúcsértekez­letre s az U—2 kémrepülőgép ügyére. Azt mondotta, hogy ez megalázó volt a Szovjetunióra nézve. Mikor megkérdezték, hogy előkészült-e az Eisenhowerral való találkozásra, azt válaszolta, „ha azt mondanám, hogy igen, akkor ez úgy hangzana, mintha könyörögnék ilyen találkozóért. De hiszen New Yorkban va­gyunk s nem Moszkvában — tette hozzá. A szovjet kormányfő ez­után kijelentette, hogy amikor az Egyesült Államok az U—2 repülőgépet a Szov­jetunió fölé küldte, a repülő­gépet lelőtték. Ugyanez történt az RB—47. re­pülőgéppel, s ha egy harmadik gépet küldenének, azt is ugyan­így lelőnék. Székesfehérváron építik fel az első hazai szélerőművet A jövő év közepén újfajta, a szél energiája által hajtott erő­mű kezdi meg működését a szé­kesfehérvári Könnyűfémmű Szerszámgépgyár udvarán. Az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület szélenergia munkabizottsága éveken át dol­gozott, hogy elismertesse a szél­energia népgazdasági jelentősé­gét. Sikerült elérnie, hogy Pest­­lőrincen szakszerű módszerekkel megkezdték a szél energiájának mérését, s az eredmények bebi­zonyították, hogy még ezen a vi­szonylag mélyfekvésű területen is jól értékesíthető energiájú széljárás van. Kiszámították, hogy a hazánk területe felett elszálló szélből körülbelül hat­száz millió megawatt energiát, tehát az ország egész szükség­letének mintegy négyszeresét le­hetne „kivenni”. így jutottak el oda, hogy el­készítették a kétszáz kilowattos székesfehérvári szélerőmű terv­feladatát s rövidesen megkezdő­dik a kivitelezés 2 150 000 forin­tos költséggel. Az erőmű, amely az előzetes számítások szerint évente leg­alább 400 000 kilowatt áramot termel majd, ezúttal kísérleti berendezésnek is számít. Ha be­váltja a hozzáfűzött reményeket — s ezt ma már minden szak­ember biztosra veszi — meg­kezdődhetik az ország betelepíté­se ezekkel a kevés beruházások­kal létesíthető, kis helyen elfé­rő, teljesen automatizált, állan­dó kezelő személyzetet nem igénylő erőművekkel, amelyek rendkívül olcsón értékesítik a szél ingyenes energiáját. A munkásosztály küldte "L­ppen csak pirkad, de ő már talpon van. Körül­néz kis otthonában, a tanács­háza egyik köves helyiségében. Aztán, mint akinek sok a tenni­valója, elindul a termelőszövet­kezet istállójához. Az állatte­nyésztők jó ismerősként, barát­ként üdvözlik. Megkezdődik a reggeli beszélgetés. Szó esik er­ről is, arról is. S amikor így, vagy úgy véleményt nyilváníta­nak a tsz-tagok, akkor a leg­boldogabb Viniczai János. Ilyen­kor érzi igazán: „eddigi mun­kám nem volt hiábavaló. Harmincöt esztendei kemény munkában edződött a ma ötve­­nen túl lévő ember elszánt har­cossá, kommunistává. Tavasszal, amikor az orgonák virágba borul­­tak, akkor kapta azt a megtisz­telő pártmegbízatást: menjen Vajtára, ebbe a megyeszéli kis faluba és segítse a termelőszö­vetkezeti pártszervezetet, az itt dolgozó tsz-tagokat. Amikor bú­csút intett a műhelybelieknek, a székesfehérvári Járműjavító Vál­lalat munkáskollektívájának a meleg kézszorításokból, a mun­kásgárda tekintetéből azt olvas­ta: „bízunk benned, te a mi küldöttünk vagy. Képviseld va­­lamennyiönk véleményét.”­Jó nehéz volt-e a kezdet? A * ’ kérdésen csak huncutká­­san mosolyog. Ebben a mosoly­ban sűríti a küldetésével járó nehézségeket, de ebben bújik meg a munka szépsége is, amely új lendületet, új tartalmat adott a korosodó embernek. Most ta­lán éppen arra a májusi napra gondol, amikor ismerkedett az itteniekkel, amikor az első ka­pálásért kiabáltak a zsenge kis kukoricatövek. Hol voltak mun­­kásaik? A háztájiban, mert ott is akadt kapálnivaló s csak az­után jöhetett a nagy gazdaság, mindannyiuk közös vagyonának ápolása. Az aratás és cséplés már zökkenőmentes volt, de most ismét szívesen dolgozgat­nak a háztájin, pedig hát nem az az egy hold, hanem a több­száz adja a megélhetést a tsz­­tagoknak és családtagjaiknak. A vasárnapi búcsúra való készülő­dés is elvett pár munkanapot a kukoricatöréstől, a burgonyasze­déstől. É­jféltájt, amikor számba­­veszi Viniczai bácsi napi munkáját és felkészül a holnap­ra, látja: öreget munkája gyü­mölcse, ha lassacskán is. Sok feladat vár még megoldásra, kü­lönösen a gondolkodásmód for­málásában. De ő bízik az embe­rekben úgy ahogy benne is meg­bíznak. Már az magában nagy eredmény, hogy a kommunis­ták rendszeresen tanácskoznak( lényegesebb kérdésekben a tsz vezetőségi ülés, vagy közgyűlés előtt már állást foglalnak, hatá­roznak. A tsz-tagok egyre in­kább véleményt mondanak, egy­re jobban bátorodnak. Ha egy nap nem látják maguk között Viniczai elvtársat, már hiányol­ják. Sokat gyalogol a bokáig jár kis utcákban. Amikor betér egy­­egy kis hajlékba, családi körbe, eszébe jutnak övéi. Látja az ol­vasókönyv fölé hajoló kislányát, hallja felesége lágy szavát, ahogy segíti a tanuló/ gyermeket, a fehérvári Színház utcai kis lakásban. Kényelmesebb volna talán itthon, szerettei körében. Mindennap busszal járni a meg­szokott kis műhelybe, de úgy érzi, munkája annál hasznosabb minél nagyobb problémákkal kell szembe nézni. „Ezt vállal­tam s becsülettel, munkásszív­vel, kommunista akaraterővel teljesítem” — kimondatlanul is ezt sugározza elszántsága, kül­dőihez tartozó hűsége. Németh Erzsébet

Next