Fejér Megyei Hírlap, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-01 / 152. szám
i oldal. Újítók és újítások Évről évre több millió forint értékű megtakarítást könyvelhet el a Villamossági-, Televízió- és Rádiókészülékek Gyára, amelynek eredője újítás, újítások. Hajós László művezetőt nem könnyű megtalálni. Hol itt, hol ott tűnik fel, s mire odaérünk, már az üzem egy másik pontján magyaráz, vagy kérdez, mutogat, vagy rajzol. — Szeretem a szakmámat, szeretem az üzemet. És ha úgy érzem, hogy valamit jobban tudok, mint munkatársaim, beosztottjaim, hát megtanítom őket is... — 1962-ben két elfogadott újítás műszaki leírása mellett olvashatjuk a nevét. Elmondaná röviden, hogy mi ezeknek a lényege? — Legutóbbi két újításom a televíziós készülékek üzembiztosságát fokozza, vagy úgy is mondhatnám, hogy a hibalehetőségeket csökkenti. Lényege a következő: eddig egy ellenállást, méghozzá drága ellenállást alkalmaztunk olyan ponton, ahol a hálózati energiát két csőre kell szétosztani. S bár ez az egy ellenállás is kettéosztott jellegű volt, de ha az egyik része felmondta a szolgálatot, akkor az egészet le kellett cserélni. Én most két darab ellenállást iktattam be. S ha nem is vesszük figyelembe azt, hogy meghibásodás esetén csak az egyiket kell lecserélni, akkor is jelentős öszszeget takarítunk meg. Ugyanis a két ellenállás együttes ára hat forinttal olcsóbb az előbbi egynél! — Mennyit jelent ez éves színtan a vállalatnak? — Előkalkulált megtakarítási értéke félmillió forint. Milyen utat tett meg az újító, amíg eljutott idáig, a művezetői beosztásig? Gimnáziumi érettségi után bányához ment. Csillésnek. De néhány hónap után olvasta az újságban, hogy a VTRGY tanfolyamot indít érettségizett fiatalok részére. Érdekelte a műszerész szakma. 1957-ben már mint szakmunkás dolgozott az üzemben, 1958-tól a tv-laborban. Közben beiratkozott a híradásipari technikum esti tagozatára, s munkája, eredményei alapján a párt- és az üzemvezetőség 1962 márciusában művezetői beosztással a tvüzem végszereldéje élére állította. Rimán Imre lakatos, a szerszámüzem kétszeres szocialista brigádjának vezetője. Tizenegy éve szakmunkás. Többszörös újító. Csoportvezető. 1962-ben három újítását fogadták el. Egy tükörfényesre csiszolt szerszámkészülék fölé hajolva dolgozik, amikor ráköszönünk. — Megkérnénk, ismertesse három újítását? — A forgókondenzátor merevítő lemezén javasoltam módosítást. Elfogadták. Az éves megtakarítás ... valami tizenkétezer forinrt. — És az újítási díj? — Mindhárom esetben nyolcszáz forint. Azaz csak ötszázhatvan. — Miért? — Húsz százalék a brigádpénztáré. Így egyeztünk meg. És egy kis gondolkodás után sorolja a másik kettőt is. A forgókondenzátorhoz készítettek Nagy Józseffel egy menetfáró készüléket. S hogy mennyit kaptak? Nem ez az érdekes — mondja —, hanem az, hogy a munkatársak jól tudják alkalmazni. Tizenegy éve szakmunkás. S ez a tizenegy év gazdag eseményekben. 1951-től szakmunkás. 1955-től brigádvezető. Közben ő is elvégezte a technikumot. Az elmúlt napokban kapta kézhez a bizonyítványát. Jórendű. Tavaszszal ott volt a szocialista brigádvezetők országos értekezletén .. . — További tervei? — A közeljövőben nősülök. Szeretnék továbbra is jól dolgozni, s még egynéhány hasznos újítással segíteni munkatársaim, az üzem és a Jt*""" munkáját. Szabadi Gyulát a kísérleti részlegben találtuk meg. Mint jóképességű műszerész, a kísérleti részleget vezeti. Módja és lehetősége van arra, hogy megismerkedjen a gyártástechnológia, alkatrészellátási nehézségekkel Hogy úgy mondjuk afféle „élő újítási feladattervben” dolgozik. De amikor az újításokról kérdezzük, keserűen legyint: — Két újabb elképzelést vetettem pamírra mostanában. De itt őrzöm őket az íróasztal fiókjában ... — Így nem sok haszna lesz belőle a vállalatnak! — Abból sem, amit benyújtottam. Amiket benyújtottam... — Miért? — Erre keresek én is választ. Régi dolgozója, régi újítója az üzemnek. 1954-ben került ide. Az első négy elektroműszerész egyiket, az első újítását is 1954-ben nyújtotta be. Igaz, hogy megtorpant jó sokáig, de két éve újrakezdi®. Újítást újítás követett. És 1961 decemberétől közel tíz újítását adták vissza, vagy halasztgatták azok elbírálását. Itt van például a „Kompenzáló tekercsek módosítása” elnevezésű, 1961 december 7-én benyújtott újítása. Elfogadták. Szerződést is kötöttek. De neast vezették be. — Pedig már az Orion gyár is alkalmaz ilyen jellegű újítást a legutóbbi készülékein. De ez még annál is jobb ... Az 1961-ben benyújtott „Szabályozó potenciométerek módosítása” című újítását elfogadták. De időközben kifutottak a gyártásból. Megnyugodva teszi félre, jó lesz, ha újra hasonló gyártmányra állnak rá. De itt az újabb, „Loroszcillátor átfogásainak növelése” elnevezésű javaslata. Nem kapott rá választ 1961. december 7 óta. Vagy itt van a folytótekercs módosítására vonatkozó leírása. Saját számítása szerint évente 336 000 forintot takarítanának meg. Anyagban egy tonna zomámhuzalt. Mérlegelik... És itt a legújabb, 1962. január 1. keltezéssel: „Képkimenő csillapításának módosítása”. Saját kalkulációja szerint 860 000 forint megtakarítást eredményezne. Elutasították. Fellebbezett. Most már azt mondják, hogy jó, csak... Csak még idő kell. Idő, ami halad. Idő, amit minél hosszabbra nyújtanak, annál jobban elkedvetlenítik az újítót. — Lehet, hogy elszámítottam magam. Lehet, hogy van rajta módosítanivaló . . . Sok minden lehetséges. De meggyőződésem, hogy jó, használható. Nagy összegek megtakarítását teszi lehetővé, s amellett növeli készülékeink üzembiztosságát. Éppen ezért nem hagyom magam! Ha a VTRGY-ben nem kell ... Kell ! Minden újításra, amely megtakarítást eredményez, ami könnyebbé teszi a munkát, gazdaságosabbá a termelést, s emeli a gyártmány minőségét, szükség van! A VTRGY-nek is, a népgazdaságnak is ... Mindenkinek. S ha egy-egy újítót néha ki is kell ábrándítani vélt „csodamasinájából”, azt is gyorsan, rugalmasan és emberi szóval kell megtenni! Mert az elvesztett forintok mellé esetleg még az emberek bizalmát is elveszíthetjük! Ez pedig fontosabb még a forintoknál is! Kátay Antal * NÉPEK FÓRUMA Még néhány nap és megkezdi tanácskozásait Moszkvában a Kreml Kongresszusi Palotájában a leszerelési és béke-világkongresszus. Ahogyan közeledik július 9., úgy fordul a világ közvéleménye egyre nagyobb érdeklődéssel a kongresszus felé. Jelkép, hogy ott fognak ülésezni, ahol nem régen a Béke, a Munka, a Szabadság, az Egyenlőség társadalmáról, a kommunizmusról tárgyalt a XXII. Kongreszus? Jelkép, de nemcsak az. Törvényszerű, természetes, hogy annak az országnak fővárosában vitatják meg a háború elhárításának feladatait, amelynek kormánya kidolgozta az általános és teljes leszerelés tervét, amelynek népe és vezetői mindenki másnál többet tettek és tesznek a háború elhárításáért. Az Egyesült Nemzetek Szervezete elvi határozatában elfogadta az általános és teljes leszerelést Gemfbem éppen a napokban tartotta 50. ülését az ezzel foglalkozó értekezlet. A tárgyaló felek között jött már létre megegyezés néhány részletkérdésben, de a teljes véleményazonosság még meszsze van. „Az általános és teljes leszerelésre vonatkozó tervvel kapcsolatban — mondotta Zorin — nem azért merültek fel nehézségek, mert a Szovjetunió követeli a külföldi katonai támaszponok felszámolását és az atomfegyverek célbajuttatására szolgáló eszközök megsemmisítését, hanem azért, mert az Egyesült Államok politikai meggondolásokból az utolsó pillanatig meg akarja tartani az atomfegyvereket, mint a népek megfélemlítésének eszközét”. Treális-e az általános és teljes leszerelés — sok ország, köztük a Magyar Népköztársaság által is támogatott — szovjet tervezete, remélheti-e józanul az emberiség e tömbökre osztott világban a leszerelést? Az emberek nem egyformán válaszolnak e kérdésre. Sokan úgy vélik, kár erről annyit beszélni, mindkét tábor tudja, hogy a másiknak is vannak tömegpusztító fegyverei, ezért egyik sem mer támadni, s ha senki sem kezdi, akkor nyilván nem lesz háború. Mások éppen fordítva okoskodnak; olyan éles az ellentét a két világrendszer között, olyan ütemben erősödik a szocializmus, hogy még ha mi békés egymás mellett élést akarunk is, az imperialista hatalmak, féltve rendszerüket, „mindent egy lapra tesznek fel” és elkerülhetetlenül kirobbantják a háborút. Ilyen körülmények között csak propaganda a leszerelésről való beszéd, helyette, ha nem akarunk alul maradni, minden erővel fegyverkeznünk kell. Mindkét nézet képviselői közül a többség becsületes, jóindulatú ember, aki őszintén békét akar, de nem lát békés kivezető utat a mai világhelyzetből. Bármennyire tiszteljük is az említett nézetek hirdetőinek jószándékát, álláspontjukkal semmiképpen sem érthetünk egyet, mert végső fokon mindkettő kárt okoz, belenyugvásra, tehetetlenségre, illetve passzivitásra késztet. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elérhető, a leszerelés megvalósítható. Még hoszú és szívós küzdelemre van szükség, minden háborúellenes erő egyesítésére és aktivizálására, de a világháború és a helyi háborúk is elkerülhetők. Elkerülhetők, mert napjainkban megváltoztak az erőviszonyok. Milyen erőkre támaszkodhatnak a háború megszállottai? Elsősorban az agresszív tömbök országainak katonai és gazdasági erejére. Az első már nem a legerősebb a világon, a másodikat pedig ellentétek marcangolják, nem egyenletesen fejlődik. Társadalmilag egy viszonylag szűk rétegre, azokra akik érdekeiket csak háború útján látják megvédhetőnek. Még az uralkodó osztály számos tagja is békét akar, mert nem érdekelt a fegyvergyártásban. Növeli az agresszív csoport erejét, veszélyességét, hogy kezében van az államapparátus, az óriási propagandagépezet, mely tevékenységével sok embert megszédít. E mellett őket segítik a szocialista és független útra tért országokban élő ügynökeik. A háborúra spekulálók körénél szélesebb a leszerelést ellenzők tábora.melyek a béke erői? Mindenek előtt a szocialista világrendszer országainak gazdasági politikai, katonai ereje, és eszméinek hatása. E tábor katonai erőfölénye, gazdasági, tudományos és kulturális sikerei, eszméinek világszerte rohamos fejlődése közismert. A józanabb nyugati politikusok is elismerik, hogy egy esetleges háború nem a szocialista világrendszer győzne. Jelentős erőt képvisel az úgynevezett tömbön kívüliek tömbje, a semleges, független országok csapata. Ezekben több, mint egymilliárd ember él. Számottevő erő a kapitalista országok kommunista és munkásmozgalma. A kommunista pártok minden országban a békeharc legaktívabb résztvevői, s e tevékenységüket támogatja sok más munkáspárt is. Valamennyi országban a lakosság széles rétegeit tömörítik a békemozgalom különböző szervezetei. Legjelentősebb a — hazánkban is jól ismert — a Béke Világtanács vezetése alatt álló mozgalom, de rajta kívül számos más is létezik. (Nálunk nem ismeri a közvélemény ezeket, pedig erejük számottevő, jelentőségük nagy.) Mindez együtt olyan hatalmas, valóban az egész világra kiterjedő erő, amelyhez foghatót még nem ismert a történelem, amelynek helyesen szervezett és egyesített tevékenysége el tudja hárítani a nukleáris háború borzalmait, egybehangzó kórusával kényszeríteni tudja a ma még ellenkező nagyhatalmakat, a leszerelés tervének elfogadására. Ezt fejezte ki Hewlett Johnson, a canterbury főegyházmegye esperese egyik nyilatkozatában: „A békeharcosok, akiknek száma állandóan növekszik, kétségtelenül óriási szerepet játszanak már ma is, és fognak játszani a jövőben, különösen a fegyverkezési hajsza elleni harcban. Azt hiszem, e hajsza 1981-ig meg fog szűnni. Ha már nem fenyeget egy új háború veszélye és megszűnik a fegyverkezési hajsza, akkor új korszak következik be. Amíg csak erőmből telik, azon fogok fáradozni, host eljöjjön ez a korszak.” A szervezett fellépést, egybehangolt tevékenységet szolgálja és erősíti a moszkvai leszecedéri béke-világkongresszus.ik lesznek ott a népek jórumán? A kongresszusi palota 29 nyelvű tolmács berendezése és kiegészítő apparátusa segítségével 43 nyelven szól majd a küldöttekhez minden felszólaló. Kezdetben 2000 résztvevőre számítottak, ma már 2500—3000 államférfi, tudós, művész, író, magán- és közéleti személyiség közölte, ott FEJÉR megyei hírlap Vasárnap, 1962. július 1. Vasárnapi levél Az én pártom Nem voltam jelen a vitánál. Érkezésemkor már csak kéthárom embert találtam a tszirodán, köztük pártunk egyik 45-ös tagját, harcosát. Kijelentéseiből érződött, nagyon megsértették. Azt gondoltam, valami nagy probléma vetődhetett fel, pedig ismerősömet egészen más paprikázta fel. Ahogy szavadból kivettem, néhány tsz-tag — pártonkívüliek és párttagok — a szövetkezeti gazdálkodásról, gondokról beszélgetett. Eközben mondotta az egyik tsz-tag, hogy a mulasztásért felelős a pártszervezet is, mert későn jöttek rá, hogy néhány kommunista megengedhetetlenül viselkedik és rossz hatással van a szövetkezeti tagokra. A jelenlévő párttagok közül többen felhördültek erre a kijelentésre, legindulatosabban azonban a már említett régi harcos reagált. Többek között azt mondta: mindenki vegye tudomásul, hogy a mi pártunkat ne bírálja. Ez azonban csak az indulatok kiváltója volt, a java még csak ezután következett. Az olaj a tűzre az volt, hogy a pártonkívüli tsz-tag, aki néhány párttag tevékenységét bírálta, a kifakadásra azt válaszolta: Azért mondom el az észrevételemet, mert úgy érzem, hogy a kommunista párt az én pártom is. És még hozzátette: úgy Tatom Józsi bátyám ezt nem értette meg, pedig már a párt VII. kongresszusa is világosan vázolja ezt és Kádár elvtárs közelmúltban mondott beszédei és a párt egész politikája ezt bizonyítja. Mondanom sem kell talán, hogy Józsi bácsi ezt érezte legsértőbbnek. Jóval a vita után nekem is azt hajtogatta, hogy ilyent kell megérni. Negyvenöt óta párttag, részt vett a földosztásban, később szövetkezetet szervezett és az ellenforradalom idején is szembeszállt azokkal, akik szerették volna a közös gazdaságot feloszlatni. De ez már jó pár éve volt Józsi bácsi — jegyeztem meg — és tudom, hogy az illető nagyon jó szövetkezeti tag és másokat is mindig munkára ösztönöz. Ez rendben van — volt a válasz —, de hát ez feljogosítja őt arra, hogy bírálja a kommunistákat? Próbáltam meggyőzni idős ismerősömet, elmondtam neki, hogy hiszen éppen az a jó, hogy ez az ember, aki valamikor mindent tudomásul vett és őfelőle igazán csinálhattak volna a kommunisták akármit, most szóváteszi, ha valamit helytelennek lát. Éppen ez bizonyítja, hogy egyetért a párt politikájával és a véleménye elmondásával is segíteni akar abban, hogy ez a tszben is minél következetesebben megvalósuljon. Minden magyar dolgozó joggal érezheti a Magyar Szocialista Munkáspártot, a kommunisták közösségét pártjának, hiszen a párt mindig is a dolgozó nép érdekeit képviselte és a szocializmus, melyet a párt vezetésével építünk, minden becsületes ember számára és részvételével épül. Egyik vállalat párttitkára gyakran beszél a szövetségi politikáról, hogy az embereket be kell vonni a közös feladatok végrehajtásába, de ugyanez az elvtárs tiltakozott az ellen, hogy a párttaggyűlésre, melyen kommunisták a vállalat gazdasági munkájáról tárgyaltak, elhívják a pártonkívüli főmérnököt. És ezt azzal indokolta, hogy most a kommunisták tevékenységéről lesz szó. Éppen azt felejtette el, hogy a párt a dolgozó nép érdekeit, képviseli és a szocializmust a dolgozók széles tömegeivel építi, viszi sikerre. Tudjuk, hogy a személyi kultusz következtében éppen e területen követtük el a legtöbb hibát. Aztán az is tudvalévő, hogy pártunk következetesen szembeszállt ezekkel a nézetekkel. Hogy ez volt a helyes, marxista-leninista párthoz méltó politika, az ellenforradalom után elért és valamennyiünk számára ismeretes eredményeken kívül a dolgozó tömegek növekvő oktivítása bizonyítja legjobban. És őszintén látnunk kell, hogy nagyon sok pártonkívüli ezt jobban látja, hamarább megértette, mint néhány elvtársunk, köztük olyanok is, akik a párt eddigi harcaiban mindig élenjártak és a párt, a nép iránti szeretetekhöz nem fér kétség. Két példát említettem, s talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a teljesség igénye nélkül. Lehet, hogy többen szóváteszik: száz és száz példát lehetett volna felsorakoztatni, melyek azt bizonyítják, hogy a párttagok többsége helyesen értelmezi a párt politikáját és következetesen megvalósítja azt. Ez így is van, csak hát ennél a kérdésnél nem szabad elfelejteni hogy mindaddig kell róla beszélni, amíg akár egy elvtársunk is nem látja azt világosan. Bányász Béla