Fejér Megyei Hírlap, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-01 / 152. szám

i oldal. Újítók és újítások Évről évre több millió fo­­rint értékű megtakarítást köny­velhet el a Villamossági-, Tele­vízió- és Rádiókészülékek Gyára, amelynek eredője újítás, újítások. Hajós László művezetőt nem könnyű megtalálni. Hol itt, hol ott tűnik fel, s mire odaérünk, már az üzem egy másik pontján magyaráz, vagy kérdez, mutogat, vagy rajzol. — Szeretem a szakmámat, sze­retem az üzemet. És ha úgy ér­zem, hogy valamit jobban tu­dok, mint munkatársaim, beosz­tottjaim, hát megtanítom őket is... — 1962-ben két elfogadott újí­tás műszaki leírása mellett ol­vashatjuk a nevét. Elmondaná röviden, hogy mi ezeknek a lé­nyege? — Legutóbbi két újításom a televíziós készülékek üzembiztos­ságát fokozza, vagy úgy is mondhatnám, hogy a hibalehető­ségeket csökkenti. Lényege a kö­vetkező: eddig egy ellenállást, méghozzá drága ellenállást al­kalmaztunk olyan ponton, ahol a hálózati energiát két csőre kell szétosztani. S bár ez az egy el­lenállás is kettéosztott jellegű volt, de ha az egyik része fel­mondta a szolgálatot, akkor az egészet le kellett cserélni. Én most két darab ellenállást iktat­tam be. S ha nem is vesszük figyelembe azt, hogy meghibáso­dás esetén csak az egyiket kell lecserélni, akkor is jelentős ösz­­szeget takarítunk meg. Ugyanis a két ellenállás együttes ára hat forinttal olcsóbb az előbbi egynél! — Mennyit jelent ez éves szín­tan­ a vállalatnak? — Előkalkulált megtakarítási értéke félmillió forint. Milyen utat tett meg az újító, amíg eljutott idáig, a művezetői beosztásig? Gimnáziumi érettségi után bá­nyához ment. Csillésnek. De né­hány hónap után olvasta az új­ságban, hogy a VTRGY tanfo­­lyamot indít érettségizett fiatalok részére. Érdekelte a műszerész szakma. 1957-ben már mint szak­munkás dolgozott az üzemben, 1958-tól a tv-laborban. Közben beiratkozott a híradásipari techni­kum esti tagozatára, s munkája, eredményei alapján a párt- és az üzemvezetőség 1962 márciusá­ban művezetői beosztással a tv­­üzem végszereldéje élére állította. Rimán Imre lakatos, a szer­­számüzem kétszeres szocialista brigádjának vezetője. Tizenegy éve szakmunkás. Többszörös újító. Csoportvezető. 1962-ben három újítását fogadták el. Egy tükörfényesre csiszolt szerszám­készülék fölé hajolva dolgozik, amikor ráköszönünk. — Megkérnénk, ismertesse há­rom újítását? — A forgókonden­zátor mere­vítő lemezén javasoltam módo­sítást. Elfogadták. Az éves meg­takarítás ... valami tizenkétezer forinrt. — És az újítási díj? — Mindhárom esetben nyolc­­száz forint. Azaz csak ötszáz­­hatvan. — Miért? — Húsz százalék a brigádpénz­táré. Így egyeztünk meg. És egy kis gondolkodás után sorolja a másik kettőt is. A forgókondenzátorhoz készítettek Nagy Józseffel egy menetfáró készüléket. S hogy mennyit kap­tak? Nem ez az érdekes — mondja —, hanem az, hogy a munkatársak jól tudják alkal­mazni. Tizenegy éve szakmunkás. S ez a tizenegy év gazdag esemé­nyekben. 1951-től szakmunkás. 1955-től brigádvezető. Közben ő is elvégezte a technikumot. Az elmúlt napokban kapta kézhez a bizonyítványát. Jórendű. Tavasz­­szal ott volt a szocialista bri­gádvezetők országos értekezle­tén .. . — További tervei? — A közeljövőben nősülök. Szeretnék továbbra is jól dol­gozni, s még egynéhány hasznos újítással segíteni munkatársaim, az üzem és a Jt*"""­ munkáját. Szabadi Gyulát a kísérleti részlegben találtuk meg. Mint jóképességű műszerész, a kísér­leti részleget vezeti. Módja és le­­hetősége van arra, hogy megis­merkedjen a gyártástechnológia, alkatrészellátási nehézségekkel Hogy úgy mondjuk afféle „élő újítási feladattervben” dolgozik. De amikor az újításokról kér­dezzük, keserűen legyint: — Két újabb elképzelést vetet­tem pamírra mostanában. De itt őrzöm őket az íróasztal fiókjá­ban ... — Így nem sok haszna lesz belőle a vállalatnak! — Abból sem, amit benyúj­tottam. Amiket benyújtottam... — Miért? — Erre keresek én is választ. Régi dolgozója, régi újítója az üzemnek. 1954-ben került ide. Az első négy elektroműszerész egyiket,­­ az első újítását is 1954-ben nyújtotta be. Igaz, hogy megtorpant jó sokáig, de k­ét éve újrakezdi®. Újítást újítás köve­tett. És 1961 decemberétől közel tíz újítását adták vissza, vagy halaszt­gat­ták azok elbírálását. Itt van például a „Kompenzáló tekercsek módosítása” elnevezé­sű, 1961 december 7-én benyúj­tott újítása. Elfogadták. Szerző­dést is kötöttek. De neast vezet­ték be. — Pedig már az Orion gyár is alkalmaz ilyen jellegű újítást a legutóbbi készülékein. De ez még annál is jobb ... Az 1961-ben benyújtott „Szabá­lyozó potenciométerek módosítá­sa” című újítását elfogadták. De időközben kifutottak a gyártás­ból. Megnyugodva teszi félre, jó lesz, ha újra hasonló gyártmány­ra állnak rá. De itt az újabb, „Loroszcillátor átfogásainak nö­velése” elnevezésű javaslata. Nem kapott rá választ 1961. december 7 óta. Vagy itt van a folytóte­­kercs módosítására vonatkozó le­írása. Saját számítása szerint évente 336 000 forintot takaríta­nának meg. Anyagban egy tonna zomámh­uzalt. Mérlegelik... És itt a legújabb, 1962. január 1. keltezéssel: „Képkimenő csillapí­tásának módosítása”. Saját kal­kulációja szerint 860 000 forint megtakarítást eredményezne. El­utasították. Fellebbezett. Most már azt mondják, hogy jó, csak... Csak még idő kell. Idő, ami ha­lad. Idő, amit minél hosszabbra nyújtanak, annál jobban elked­vetlenítik az újítót. — Lehet, hogy elszámítottam magam. Lehet, hogy van rajta módosítanivaló . . . Sok minden lehetséges. De meggyőződésem, hogy jó, használható. Nagy össze­gek megtakarítását teszi lehetővé, s amellett növeli készülékeink üzembiztosságát. Éppen ezért nem hagyom magam! Ha a VTRGY-ben nem kell ...­ Kell ! Minden újításra, amely megtakarítást eredményez, ami könnyebbé teszi a munkát, gaz­daságosabbá a termelést, s emeli a gyártmány minőségét, szükség van! A VTRGY-nek is, a népgaz­daságnak is ... Mindenkinek. S ha egy-egy újítót néha ki is kell ábrándítani vélt „csodamasinájá­ból”, azt is gyorsan, rugalmasan és emberi szóval kell megtenni! Mert az elvesztett forintok mellé esetleg még az emberek bizal­mát is elveszíthetjük! Ez pedig fontosabb még a forintoknál is! Kátay Antal * NÉPEK FÓRUMA Még néhány nap és megkezdi tanácskozásait Moszkvában a Kreml Kongresszusi Palotájában a leszerelési és béke-világkong­resszus. Ahogyan közeledik július 9., úgy fordul a világ közvélemé­nye egyre nagyobb érdeklődéssel a kongresszus felé. Jelkép, hogy ott fognak ülésez­ni, ahol nem régen a Béke, a Munka, a Szabadság, az Egyenlő­ség társadalmáról, a kommuniz­musról tárgyalt a XXII. Kong­­reszus? Jelkép, de nemcsak az. Törvényszerű, természetes, hogy annak az országnak fővárosában vitatják meg a háború elhárításá­nak feladatait, amelynek kormá­nya kidolgozta az általános és tel­jes leszerelés tervét, amelynek né­pe és vezetői mindenki másnál többet tettek és tesznek a háború elhárításáért. Az Egyesült Nemzetek Szerveze­te elvi határozatában elfogadta az általános és teljes leszerelést Gemfbem éppen a napokban tar­totta 50. ülését az ezzel foglalko­zó értekezlet. A tárgyaló felek kö­zött jött már létre megegyezés néhány részletkérdésben, de a tel­jes véleményazonosság még mesz­­sze van. „Az általános és teljes le­szerelésre vonatkozó tervvel kap­csolatban — mondotta Zorin — nem azért merültek fel nehézsé­gek, mert a Szovjetunió követeli a külföldi katonai támaszponok felszámolását és az atomfegyverek célbajuttatására szolgáló eszközök megsemmisítését, hanem azért, mert az Egyesült Államok politi­kai meggondolásokból az utolsó pillanatig meg akarja tartani az atomfegyvereket, mint a népek megfélemlítésének eszközét”. Tr­eális-e az általános és tel­­jes leszerelés — sok ország, köztük a Magyar Népköztársaság által is támogatott — szovjet ter­vezete, remélheti-e józanul az em­beriség e tömbökre osztott világ­ban a leszerelést? Az emberek nem egyformán válaszolnak e kér­désre. Sokan úgy vélik, kár erről annyit beszélni, mindkét tábor tudja, hogy a másiknak is van­nak tömegpusztító fegyverei, ezért egyik sem mer támadni, s ha senki sem kezdi, akkor nyilván nem lesz háború. Mások éppen fordítva okoskodnak; olyan éles az ellentét a két világrendszer kö­zött, olyan ütemben erősödik a szocializmus, hogy még ha mi bé­kés egymás mellett élést akarunk is, az imperialista hatalmak, félt­ve rendszerüket, „mindent egy lap­ra tesznek fel” és elkerülhetetle­nül kirobbantják a háborút. Ilyen körülmények között csak propa­ganda a leszerelésről való beszéd, helyette, ha nem akarunk alul maradni, minden erővel fegyver­keznünk kell. Mindkét nézet kép­viselői közül a többség becsületes, jóindulatú ember, aki őszintén bé­két akar, de nem lát békés kive­zető utat a mai világhelyzetből. Bármennyire tiszteljük is az említett nézetek hirdetőinek jó­szándékát, álláspontjukkal sem­mi­képpen sem érthetünk egyet, mert végső fokon mindkettő kárt okoz, belenyugvásra, tehetetlen­ségre, illetve passzivitásra késztet. A különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mel­lett élése elérhető, a leszerelés megvalósítható. Még hoszú és szí­vós küzdelemre van szükség, minden háborúellenes erő egye­sítésére és aktivizálására, de a világháború és a helyi háborúk is elkerülhetők. Elkerülhetők, mert napjainkban megváltoztak az erő­viszonyok. Milyen erőkre támaszkodhatnak a háború megszállottai? Elsősorban az agresszív töm­­bök országainak katonai és gazdasági erejére. Az első már nem a legerősebb a világon, a má­sodikat pedig ellentétek marcan­golják, nem egyenletesen fejlődik. Társadalmilag egy viszonylag szűk rétegre, azokra akik érdekeiket csak háború útján látják megvéd­­hetőnek. Még az uralkodó osztály számos tagja is békét akar, mert nem érdekelt a fegyvergyártás­ban. Növeli az agresszív csoport erejét, veszélyességét, hogy kezé­ben van az államapparátus, az óriási propagandagépezet, mely tevékenységével sok embert meg­szédít. E mellett őket segítik a szocialista és független útra tért országokban élő ügynökeik. A há­borúra spekulálók körénél széle­sebb a leszerelést ellenzők tábora.­­m­elyek a béke erői? Mindenek előtt a szocialista világrend­­szer országainak gazdasági politi­kai, katonai ereje, és eszméinek hatása. E tábor katonai erőfölénye, gazdasági, tudományos­ és kultu­rális­ sikerei, eszméinek világszer­te rohamos fejlődése közismert. A józanabb nyugati politikusok is elismerik, hogy egy esetleges há­ború nem a szocialista világrend­­szer győzne. Jelentős erőt képvi­sel az úgynevezett tömbön kívü­liek tömbje, a semleges, független országok csapata. Ezekben több, mint egymilliárd ember él. Szá­mottevő erő a kapitalista orszá­gok kommunista és munkásmoz­galma. A kommunista pártok minden országban a békeharc legaktívabb résztvevői, s e tevé­kenységüket támogatja sok más munkáspárt is. Valamennyi or­szágban a lakosság széles rétegeit tömörítik a békemozgalom külön­böző szervezetei. Legjelentősebb a — hazánkban is jól ismert — a Béke Világtanács vezetése alatt álló mozgalom, de rajta kívül szá­mos más is létezik. (Nálunk nem ismeri a közvélemény ezeket, pe­dig erejük számottevő, jelentősé­gük nagy.) Mindez együtt olyan hatalmas, valóban az egész világ­ra kiterjedő erő, amelyhez fogha­tót még nem ismert a történelem, amelynek helyesen szervezett és egyesített tevékenysége el tudja hárítani a nukleáris háború bor­zalmait, egybehangzó kórusával kényszeríteni tudja a ma még el­lenkező nagyhatalmakat, a lesze­relés tervének elfogadására. Ez­t fejezte ki Hewlett Johnson, a can­terbury főegyházmegye esperese egyik nyilatkozatában: „A béke­harcosok, akiknek száma állandó­an növekszik, kétségtelenül óriási szerepet játszanak már ma is, és fognak játszani a jövőben, különö­sen a fegyverkezési hajsza elleni harcban. Azt hiszem, e hajsza 1981-ig meg fog szűnni. Ha már nem fenyeget egy új háború ve­szélye és megszűnik a fegyverke­zési hajsza, akkor új korszak kö­vetkezik be. Amíg csak erőmből telik, azon fogok fáradozni, ho­st eljöjjön ez a korszak.” A szervezett fellépést, egybe­hangolt tevékenységet szolgálja és erősíti a moszkvai leszecedéri béke-világkongresszus.­ik lesznek ott a népek jóru­­mán? A kongresszusi palo­ta 29 nyelvű tolmács berendezése és kiegészítő apparátusa segítségé­vel 43 nyelven szól majd a kül­döttekhez minden felszólaló. Kez­detben 2000 résztvevőre számítot­tak, ma már 2500—3000 államfér­fi, tudós, művész, író, magán- és közéleti személyiség közölte, ott FEJÉR megyei hírlap Vasárnap, 1962. július 1. Vasárnapi levél Az én pártom Nem voltam­ jelen a vitánál. Érkezésemkor már csak két­­három embert találtam a tsz­­irodán, köztük pártunk egyik 45-ös tagját, harcosát. Kijelenté­seiből érződött, nagyon megsér­tették. Azt gondoltam, valami nagy probléma vetődhetett fel, pedig ismerősömet egészen más papri­kázta fel. Ahogy szavadból ki­vettem, néhány tsz-tag — pár­­tonkívüliek és párttagok — a szövetkezeti gazdálkodásról, gon­dokról beszélgetett. Eközben mon­dotta az egyik tsz-tag, hogy a mulasztásért felelős a pártszer­vezet is, mert későn jöttek rá, hogy néhány kommunista meg­engedhetetlenül viselkedik és rossz hatással van a szövetkezeti tagokra. A jelenlévő párttagok közül többen felhördültek erre a kije­lentésre, legindulatosabban azon­ban a már említett régi harcos reagált. Többek között azt mond­ta: mindenki vegye tudomásul, hogy a mi pártunkat ne bírálja. Ez azonban csak az indulatok kiváltója volt, a java még csak ezután következett. Az olaj a tűzre az volt, hogy a pártonkí­­vüli tsz-tag, a­ki néhány párttag tevékenységét bírálta, a kifaka­­dásra azt válaszolta: Azért mon­dom el az észrevételemet, mert úgy érzem, hogy a kommunista párt az én pártom is. És még hozzátette: úgy Tatom Józsi bá­­tyám ezt nem értette meg, pe­dig már a párt VII. kongresszusa is világosan vázolja ezt és Ká­dár elvtárs közelmúltban mon­dott beszédei és a párt egész politikája ezt bizonyítja. Mondanom sem kell talán, hogy Józsi bácsi ezt érezte leg­sértőbbnek. Jóval a vita után nekem is azt hajtogatta, hogy ilyent kell megérni. Negyvenöt óta párttag, részt vett a föld­osztásban, később szövetkezetet szervezett és az ellenforradalom idején is szembeszállt azokkal, akik szerették volna a közös gaz­daságot feloszlatni. De ez már jó pár éve volt Józsi bácsi — jegyeztem meg — és tudom, hogy az illető nagyon jó szövetkezeti tag és másokat is mindig munkára ösztönöz. Ez rendben van — volt a vá­lasz —, de hát ez feljogosítja őt arra, hogy bírálja a kommu­nistákat? Próbáltam meggyőzni idős is­merősömet, elmondtam neki, hogy hiszen éppen az a jó, hogy ez az ember, aki valamikor mindent tudomásul vett és őfe­lőle igazán csinálhattak volna a kommunisták akármit, most szó­­váteszi, ha valamit helytelennek lát. Éppen ez bizonyítja, hogy egyetért a párt politikájával és a véleménye elmondásával is se­gíteni akar abban, hogy ez a tsz­­ben is minél következetesebben megvalósuljon. Minden magyar dolgozó joggal érezheti a Magyar Szocialista Munkáspártot, a kom­munisták közösségét pártjának, hiszen a párt mindig is a dol­gozó nép érdekeit képviselte és a szocializmus, melyet a párt ve­zetésével építünk, minden becsü­letes ember számára és részvéte­lével épül. Egyik vállalat párttitkára gyak­ran beszél a szövetségi politiká­ról, hogy az embereket be kell vonni a közös feladatok végre­hajtásába, de ugyanez az elvtárs tiltakozott az ellen, hogy a párt­taggyűlésre, melyen kommunis­ták a vállalat gazdasági munká­járól tárgyaltak, elhívják a pár­­tonkívüli főmérnököt. És ezt az­zal indokolta, hogy most a kommunisták tevékenységéről lesz szó. Éppen azt felejtette el, hogy a párt a dolgozó nép ér­dekeit, képviseli és a szocializ­must a dolgozók széles tömegei­­vel építi, viszi sikerre. Tudjuk, hogy a személyi kul­tusz következtében éppen e terü­leten követtük el a legtöbb hi­bát. Aztán az is tudvalévő, hogy pártunk következetesen szembe­szállt ezekkel a nézetekkel. Hogy ez volt a helyes, marxista-leni­nista párthoz méltó politika, az ellenforradalom után elért és valamennyiünk számára ismere­tes eredményeken kívül a dol­gozó tömegek növekvő oktivítása bizonyítja legjobban. És őszin­tén látnunk kell, hogy nagyon sok pártonkívüli ezt jobban lát­ja, hamarább megértette, mint néhány elvtársunk, köztük olya­nok is, akik a párt eddigi har­caiban mindig élenjártak és a párt, a nép iránti szeretetekhöz nem fér kétség. Két példát említettem, s talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a teljesség igénye nélkül. Lehet, hogy többen szóváteszik: száz és száz példát lehetett volna felso­rakoztatni, melyek azt bizonyít­ják, hogy a párttagok többsége helyesen értelmezi a párt poli­tikáját és következetesen megva­lósítja azt. Ez így is van, csak hát ennél a kérdésnél nem sza­­bad elfelejteni hogy mindaddig kell róla beszélni, amíg akár egy elvtársunk is nem látja azt világosan. Bányász Béla

Next