Fejér Megyei Hírlap, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-01 / 152. szám

4. oldal. „Jaj, úgy élvezem én a strandot...” A jó példa hatása Sárszen­tm­i­klóson jártukban a nagylóki tanács vezetői több alkalommal tapasztalták: dol­goznak a sárszentmiklósiak, szépítik, parkosítják az utcákat. Elgondolkoztató élmények. Ná­lunk is ezt kellene csinálni — vetették fel otthon a gondolatot és a tanács valamennyi dolgo­zója helyesnek találta ezt. A szót tett követte. Kerkovits Imre tanácstag, akinek a kör­zete a Hunyadi János utcában van, vállalta a társadalmi mun­ka megszervezését. Akadtak, akik feleslegesnek tartották az utca szépítését. — Nem érdemes... — Hiába dolgozunk vele, a jószág tönkreteszi. —»­őrizhetjük állandóan... — mondogatták, de az általános vélemény másként alakult. A gondolat megfészkelt az embe­rekben, nőtt, erősödött. A tanács vezetői segíteni akartak a munka megindulásá­hoz, ajánlották, a gyalogjáró és az árok közötti területet fel­szántanák. De a lakók jobb­nak látták, ha szántás helyett maguk ássák fel a virágágyak helyét. A virágosítási tervből általá­nos utcarendezés lett. Rendbe hozták a bejáró hidakat, kitisz­tították az árkokat, fásítottak. Ma már japán akác és jegenye díszeleg az utca két, oldalán, örömmel szemlélte a község minden lakója ezt a szép tár­sadalmi összefogást. És a mun­ka lendülete csak fokozódott az eredmények, láttán. A 68 éves Sinka Jánosné nem sajnálta a fáradságot, a szomszéd község­ből hozott palántákat, azóta is szorgalmasan gondozza a közös területen létesített virágoskertet. Reggel korán kel az utca, ne­hogy a kertekben kárt csinál­janak az állatok. Mire felmeleg­szik az idő, az öntözéssel is vé­geznek. Az elvégzett társadalmi mun­ka értéke 7906 forint. Szép eredmény ez, de talán többet je­lent, hogy a többi utca lakóiban is hasonló gondolatokat ébresz­tett a Hunyadi utcaiak példa­mutatása. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Vasárnap, 1962. július 1. 75 600 gyermek a szakrendeléseken 1961. október elsején vezették be Székesfehérváron — az or­szágban elsőként — a körzeti gyermekszakorvosi ellátást. Az átszervezés óta eltelt hónapok tapasztalatai igazolják: eredmé­nyes a megelőzés, gondozás és gyógyítás a hat gyermekszakor­­vosi körzetben. A gyermek egészségének meg­előző védelme már a születés előtt, a terhesek gondozásával kezdő­dik. Ugyanezekben a körzetek­ben hat szülész és nőgyógyász szakorvos szakgondozás során ellenőrzi a terhesek egészségi állapotát, s a leendő anyáknak tanácsokat ad. A szakorvosok mellett két-két védőnő látja el a gondozás feladatait, szülés után az újszülött, csecsemő majd kis­ded gondozását. A körzeti gyermekszakorvos és a két körzeti védőnő együttes munkája biztosítja, hogy a gyer­mekkörzeti rendelőben a csecse­mő, majd gyermek törzslapján és gyűjtőjében rendelkezésre áll­jon minden adat, amelynek is­merete szükséges a gyermek egészségügyi állapotának értéke­léséhez. A körzeti gyermekorvos munkáját szervesen egészíti ki a gyermekpolyklinika szakorvosai­nak vizsgálata és az általuk vég­zett gyógyító munka, valamint a kórház csecsemő-gyermekosztá­lyával való szerves együttműkö­dés. A körzeti orvos gyógyító munkáját — ha ez szükséges —, újból a körzeti gyermekszakor­­vos folytatja. Hasonlóan kapcso­lódik a körzeti gyermekszakorvos munkájához a gyermek tüdőgon­dozást végző, valamint a gyer­mek szív és ideggondozását vég­ző szakorvosok munkája. Az újszülött a születését követő hat napon belül megkapja a gümőkór elle­ni védelmet szolgáló BCG-oltást, melynek hatékonyságát a körzeti gyermekorvos ellenőrzi, s ha szükséges újraoltást ad. Az új­szülöttet otthonába érkezése után — három napon belül — meg­látogatja a körzeti gyermek­szakorvos. Szívesen hallgatják az édesanyák a jótanácsokat. Az or­vosi látogatást követi a védőnő kopogtatása, ő egy éves korig tizenhat esetben ad tanácsot a szülőnek. Közben az anya is fel­keresi az orvost, mert védőoltá­sokat kap a gyermek, vagy ép­pen megbetegszik az apróság. A városi tanács egészségügyi osztálya nemrégiben mérte fel a hat körzeti rendelő látogatottsá­gát. Eszerint a működés első félévében 12 560 gyermek gondo­­zását látták el a gyermekszak­orvosok. Tanácsadásokon bemu­tattak közel hétezer hat éven aluli gyermeket. 1247 esetben végeztek olyan látogatást, ami­kor saját elhatározásukból keres­­ték fel a beteget. Közel 10 ezer védőoltást adtak. 8800 gyermeket részesí­tettek általános szűrővizsgálat­­ban. Az iskolafogorvosok közel háromezer tanuló fogát húzták­ ki vagy tömték, gyógyították. A szakrendeléseken megjelen­tek száma, magasabb mint a ta­­nácsadásokon megjelenteké. Ezek során több mint huszonnyolc ezer gyermeket gyógyítottak. A polyklinikán elláttak 15 ezer gyermeket és például mozgás­­therápián gyógykezelésben része­sítettek 3038-at, orthopaediai fen­­yatékosságban szenvedőket, csí­pőficamosokat, lúdtalpasokat és így tovább. Nagy forgalom volt a für-orr-gége szakrendeléseken is. A statisztikai adatok azt bizo­nyítják, hogy a körzeti gyermek­szakrendelések forgalma fél év alatt 23,5 százalékkal nagyobb volt, mint 1960-ban a központi csecsemő-gyermek szakrendelé­seknek az egész megye terüle­téből adódó forgalma. Az új gyermekegészségügyi rendszer keretében végzett összes szakor­vosi ellátások együttes számada­tai 75 602, a régi rendszerű in­tézményekben a hasonló félév alatt 20 335 városi gyermeket mutattak be és láttak­­. Hiányossága az új rendszer­nek, hogy a három éven felüli fekvő betegeket országos sza­bályzat alapján a „felnőtt” kör­zeti orvosok látják el. 8888 járó­beteg gyermekkel is felkeresték őket. Ennek teljes felszámolása csak a felnőtt betegellátás átszer­vezése után jöhet számításba, amikor a gyermekszakrendelése­­ket e célt szolgáló rendelőkben végzik. A hat gyermekszakorvosi létszámot nyolcra kell felemelni — ezzel a tanács végrehajtó bi­zottsága is egyetért — és így a fekvőbeteg gyermekek szakorvosi látogatási korhatárá­nak felemelésére is lehetőség nyílik. Ezt pedig örömmel fogad­ják a szülők és úgy véljük, a2 amúgy is nagyon sokat fáradozó „felnőtt” körzeti orvosok. Az újabb lehetőség tovább javítja a gyermekek szakorvosi ellátását. Németh Erzsébe VISSZHANG „Fiatal prózaírók antológiá­ja’’ — olvasom a könyv belső címlapján, aztán rögtön a vé­gére fordítok, s itt a tartalom­jegyzékből megtudom, hogy a kötet huszonhat szerző egy­­egy novelláját tartalmazza. A könyv végén a kötet íróiról néhány életrajzi adatot is ta­lálunk. Ennyi tulajdonképpen elég is lenne a tájékozódáshoz, de a kiadó nem érte be ezzel, hanem egy előszót is illesztett a kötet elé. Itt a huszonhat szerző neve újra elhangzik különféle csoportosításban: életkori és nemzedéki szem­pontokat vet föl a tanulmány szerzője, tematikai vizsgáló­dást végez, elméleti megálla­pításokat tesz, magyaráz és menteget, indokol és osztályoz. Pedig az olvasót egyetlen do­log érdekli: jó novellák­at akar olvasni. S csak ha az írások jók, akkor és azután lehet be­szélni arról, hogy a szerző hány éves, hol jelent meg ed­dig, kikkel barátkozik, kit tart eszmény ki­pének, szeml­élete és hangja kivel rokonítható, s hogy írói fejlődésében egy fik­tív mércéhez viszonyítva most hol tart. Szerencsére a kötet sokkalta jobb, érdekesebb és értékesebb írásokat tartalmaz, mint amit az előszó ígér. Azon kívül, hogy általában igényesek, színvonalasak, szé­pek a kötet novellái, mi tartja esze ezt a huszonhat szerzőjű könyvet? Az életkori határok szélesek. Vannak itt negyven felé hajló „öregek" és a hu­szonötöt sem betöltött „fia­talok", olyanok, akiknek már több könyvük megjelent, s olyanok, akik most állítják össze első kötetüket. Úgy ér­zem, a szemlélet, a hang, a világlátás korszerűsége, „fia­talossága” az, ami legáltalá­nosabban jellemző a kötet írá­saira. S ez leginkább akkor tűnik ki, ha a korábbi évek hasonló kiadói vállalkozásaira gondolunk; a fiatal novellistá­kat korábban bemutató „Ti­zenhatan”, „Emberavatás”, „Ébredés”, „Előjáték” című könyvekre. A „Visszhang” no­velláinak szerzői differenciál­tan, a maga bonyolultságában látják és ábrázolják a világot; a szocialista társadalom épí­tése nem gond, hanem adott valóság, természetes környe­zet számukra, amit mondanak, még a bíráló észrevételek is, ezen belül hangzanak el. Ezek az írások akkor is maiak, ha a tegnapról szólnak, elkerülik a sémákat, igazak és természete­sek. Nekünk külön öröm, hogy a kötetben a fehérvári Sobert Antal is szerepel, akinek első novelláját a pécsi Jelenkor kö­zölte, s azóta más irodalmi la­pok is szívesen helyet adnak írásainak. Sobor a kötet leg­jobb színvonalát mutató írás­sal szerepel a „Visszhang”­­ban, társai — Tímár Máté, Kamondy László, Fejes Endre, Tabák András, Sükösd Mihály, Szakonyi Károly és mások — mellett. Sobor Antal „Az éjjel hazamentek a katonák” című írásában egy háborús emléket beszél el szuggesztíven, egyéni eszközökkel. Tüskés Tibor — Amikor beszélek vele, egyenesen a sze­membe néz, kérdéseimre nyugodt, magabiztos hangon válaszol, el­mond részletesen min­dent, amit arról az ügy­ről tud. Érzem, Ho­mann igazat mond. — Érdekes, — szólalt meg Likov elnyújtott hangon, gondolkodva, miközben a hamutartó­ba verte cigarettájáról a hamut, mond el olyan dolgokat, amelyek csak árthatnak neki. S a szeméről, han­gulatának és hanghordozásának változásáról látom, hogy amikor ilyen, számára kedvezőtlen témákat hoz elő, jól tudja: baja lehet belőle... Pedig senki sem kényszeríti, hogy elmondja ezeket is, önszántából cselekszik így, mert sok mindenről hallgathatna is. Mindaz, amit lehetőségem volt ellenőrizni a vallomásából: igazság. Az első betűtől az utol­sóig, a legfontosabbtól a leglényegtelenebbig igaz... Azt le­hetne erre mondani: ez csak fogás, amellyel megnyerheti a nyomozó bizalmát, hogy az feltétlenül elhigyje a további vallomását. Dehát az ilyen fogás csak egy esetben szükséges. Mégpedig, amikor a bűnöző tudja, hogy a nyomozók ellen­őrizhetik a vallomását. Nem így van? — Megengedem. — Homann viszont nem is sejti, hogy a kezünkben van 94 . Tábornok elvtárs, ő egy cseppet sem igyekszik mosni magát Ellenkezőleg: gyakran Schulz hadnagy, Lange Obergefreiter és még több más egy­kori katonatársa. — Mit javasol tehát, őrnagy? Hogyan kell fogadnunk mindazt, amit Csisztov ezredes közölt? Aszker hallgatott. — No jól van. — Likov felállt, Aszker tudtára adva ezzel, hogy a beszélgetés befejeződött. — Magával hozta Ho­mann vallomásait? — Igen, ebben a dossziéban vannak. — Hagyja itt. Még ma ide rendelem hozzám Homannt. Szeretnék ismerkedni vele. Magát pedig holnap délelőtt tíz­re várom. 2. Másnap a megbeszélt időből Aszker ismét megjelent Likov szobájában. A tábornok fáradtnak látszott. Nem aludt az éjjel. — Homannt kihallgattam, — mondta. — Pontosan ugyanaz a benyomásom, mint a magáé. Likov egy ceruzát vett fel az asztalról, szórakozottan, elgondolkozva forgatta az ujjai között, aztán visszatette. — Ezek szerint, — szólalt meg kis idő múlva a tábornok — megegyeztünk, hogy hiszünk Hómannak... De hogyan le­gyünk azzal, amit Csisztov ezredes jelentett? Magának van valamilyen oka rá, hogy ne higyjünk neki és az embereinek? — Nincs, tábornok elvtárs. — Én sem tudok semmi ilyen okot. Csend lett. Egyikük sem szólt. Likov is, Aszker is gon­dolataiba merülten ült. — Lehetséges, hogy Ostburgban is, és Karlslusteban is van rejtekhely? — folytatta a tábornok. — Az adott körül­mények között nem lehet alaptalannak tekintetni ezt a fel­­tételezést sem. De egyelőre nem tudom elfogadni. Két ok miatt. Az egyik: a két város túlságosan közel fekszik egy­máshoz. Éppen ezért semmi értelme nem lett volna kétszer elvégeztetni egy és ugyanazt a nagy munkát... A rejtekhely építésére gondolok. A másik ok pedig: Csisztov ezredesnek a 95

Next