Fejér Megyei Hírlap, 1963. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-23 / 69. szám
-6---- A reggelt! Kedves Olvasónk! 1963. március huszonharmadika, Ottó napja. A Napi óra negyvenhárom perckor kel, tizennyolc óra egy perckor nyugszik. A Hold négy óra ötvenkilenc perckor kel, tizenöt óra húsz perckor nyugszik. Székesfehérvár tizennyolc évvel ezelőtt szabadult fel a német fasiszta megszállók alól. Hetven éve, ezen a napon született Vecsey Ferenc hegedűművész, és zeneszerző. Ma: Össztáncot rendeznek az •*’ Rákóczi Művelődési tánctanfolyamának évei, este 7 órakor. A Megyei Művelődési Tz dísztermében délután 5 órai kezdettel bonyolítják le a Fejér megyei Zenei Napok záróhangversenyét, majd 20 órától táncesten szórakozhatnak a város fiataljai. Másfél napos túrán vesznek részt a Vörös Meteor Sport egyesület vezetőségi tagjai és túravezetői. A kirándulás végcélja:a stéraháza. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szombat estig, felhős idő, szórványosan futó esővel, futó havazással. Mérsékelt, a Dunántúlon élénkebb északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3-7 fok között. (MTI) SZOMBAT A rádió és televízió mai műsora Kossuth rádió: I.10: Lányok, asszonyok ... I. 30: Tánczene S.W: A felvéttől az alvégig 9.20: Zenekari muzsika 16.19: A zenélő doboz. Rádiójáték 19.50: Könnyűzene II. 50: Előfordul,, hogy... 12.15: Operahangverseny 13.02: Jevgenyij Vinokurov versei 13.17: Szív küldi . . . 14.00: Diószegi András könyvszemléje 14.15: Bartók: Mikrokozmosz 14.40: Matyóföldi útiképelő 15.10: Zengjen dalunk 15.40: Élőszóval , muzsikával 17.45: Gondolat 18.35: Zenekari muzsika 18.36: Mai emberek 18.48: Három napig szürettek. Operett, három felvonásban. A szünetben: Jó éjszakát, gyerekek! Esti Krónika SS.35: Tárcoljunk! Petőfi rádió: 14.20 : Végzősünk hallgatóinknak ■ 14.35: Bélyeggyűjtők öt perce 14.40: Katonadalok, csárdások 15.10: Orvosi tanácsosi 15.15: Könnyűzóna 15.25: A máglya HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört Szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen jó nagynénénk, nagyanyánk és rokonunk, özv. URNING JÁNOSNÉ szül. Szabadi Katalin f. hó 21-én életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 25-én hétfőn délután fél három órakor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család. Lakás: Melenczei u. 43. 1381 18.55: Zenekari muzsika 18.35: Ismeretterjesztő előadás 18.50: Muzsikáló könyvek *17.40: Legénybúcsú. Operett* részletek 18.08: Könnyűzene 19.00: Szentivánéji álosd. Háromfelvonásos opera 19.55: Békesséssóhajtás. Verses összeállítáa 22.53: Verbunkosok, népdalok?. 22A7: Nagy magyar elbeszélők Televízió Budapest. 17.15: Hírek. 17.20: I Ki mit tud? 19.00: Kisfilm. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: A tv mesekönyve. 20.00: A tv Irodalmi Klubjának világirodalmi sorozata. Olasz— spanyol irodalom. 21.10: Tv- presszó. 22.00: Jean Marie Darre Chopin-műveket zongorázik. 22.20: Hírek. Tv-híradó ismétlése. Bratislava. 14.55: Ennr+o-Hrvetítés. 16.45: Közvetítés a kassalfedett uszodából. 17.30: Kicsinyek műsora. 18.no: Pionírok műsora. 19.00: TV Híradó. 19.30: Külpolitikai kommentár. 19.30: Új dalok. 20.00: Münchaussen báró. cseh filmvígjáték. 21.20: Új dalok. 22.50: TV Híradó. 23.85: Filmmagazin. HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, dédanyánk, ükanyánk és rokonunk, özv. ÉNEKES GYÖRGYNői szül. Mihucz Erzsébet f. hó 28-án életének 71. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 25-én hétfőn délután fél négy órakor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család. Lakás: Ady Endre utca 24. 1357 — Úgy látszik, a nagyapó bent ragadt... — mondta valaki a várakozók közül. — Biztos nehéz ügye van, — szólalt meg Okajomov, szomszédnője. — A mi kész viselőnk meg olyan, hogy amíg nem leli meg az igazságot, nem ereszti el az embert. Nekem is micsoda nehéz ügyem volt, maga a városi ügyész követett el igazságtalanságot. A képviselő elment az ügyészhez, s alaposan megadta neki a magáét. Éppen ebből kifolyólag jöttem, hogy megköszönjem a közbenjárását. Igaz, sietnék, dehát, várok. — Én is másodszor jövök hozzá, csak éppen ellenkező dolog miatt... — kapcsolódott a beszélgetésbe egy vöröstrikós fiatalember. — Irt egy ajánlólevelet az ügyemben a minisztériumba, de ott rá se hederítenek. — Ó, az ilyesmi igencsak ki tudja hozni a sodrából! — mondta élénken az asszony. — Az én ügyemben is először telefonon beszélt az ügyésszel. Az, amint illik, megígért mindent, aztán a kisujját sem mozdította meg. Jöttem vissza Volszkij elvtárshoz, így, meg így van, mondom, a dolog nem mozdul a helyéről. Egészen elsötétült az arca. S olyan levelet írt az ügyésznek, hogy az egy pillanat alatt elintézett mindent. Az ajtó kitárult, s az ősz kis öregember mögött a folyosóra lépett Volszkij. — Tessék, a következő — fordult Volszkij a várakozókhoz. 61 Fejér megyei Hírlap A szövetkezeti ipar szocialista brigádvezetőinek első országos tanácskozása Pénteken az ÉDOSZ székházban rendezte meg az OKISZ a szövetkezeti ipar szocialista brigádvezetőinek első országos találkozóját. Venéczy Jánosné, az OKISZ szövetkezetpolitikai osztályának vezetője számolt be a szövetkezeti iparban kibontakozott szocialista brigádmozgalom első eredményeiről. — Másfél évvel ezelőtt — mondotta — miközben a szövetkezeti vezetőszervekben arról folyt a vita, hogy rendelkeznek-e a ktsz-ek olyan feltételekkel, amelyek között szocialista brigádok működhetnek, a felső szervek döntése nélkül sorra alakultak a szocialista cím eléréséért küzdő brigádok. Most kétszáz szövetkezetben 451 ilyen brigád dolgozik, a tagok száma eléri a háromezerhétszázat. A szövetkezetek brigádmozgalma jellegét tekintve megfelel az MSZMP Vik. kongresszusán megjelölt követelményeknek. Figyelemreméltó az a törekvés, hogy a brigádok a lakosság jobb ellátására törekednek. (MTI) Évi mérlegzáró közgyűlését vasárnap 14 órakor tartja a Váti Földművesszövetkezet. A szövetkezet tiszta nyeresége 224 ezer forint, amely mellett 16 500 forintot fizet tagjainak értékesítési és vásárlási viszszatérítésként . A Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága amatőr filmesek közreműködésével módszertani filmet készít a város és a Vasmű szocialista brigádjainak életéről. A film forgatása rövidesen megkezdődik. — A Bicskei Vegyes Ktsz. hozzákezdett az alcsúti iskola bővítéséhez. A községfejlesztési alapból épített két tantermet a következő évben veszik használatba. — Nagy sikerrel mutatkoztak be a dunaújvárosi írók Székesfehérváron a csütörtök esti irodalmi esten, amelyet a TIT klubhelyiségében rendeztek. Az aforizma azért jó I műfaj, mert tanulsága sosem az olvasójára, hanem másokra vonatkozik. Gyermeked, unokád csak emlékeztet a múlt- I ra, ifjúságodra, de visz- I sza nem hozza azt. — Jól sikerült teaestet rendezett a felcsúti általános iskola szülői munkaközössége, amelynek 300 forintot kitevő tiszta bevételét az iskola szépítésére fordítják. A PLESZTIK UZSONNAZSÁK 3 50 forintos árban kapható. MARADÉKBOLTban. Székesfehérvár, Liszt F. u. 1209 VASÁRNAP: FODRÁSZ KÖZGYŰLÉS Március 24-én délután 4 órakor tartja mérlegzáró közgyűlését a Székesfehérvári Fodrász Ktsz a Velence Szállóban. Az elmúlt évi munkáról szóló vezetőségi beszámolót Lippay László, a szövetkezet elnöke ismerteti. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A lottó 12. játékhetének nyerőszámait Hevesen sorsolták. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 34, 42, 53, 34, 80. — Sárszentmihály és Úridda nevelőtestülete közös konferencián tárgyalja meg a VIII. pártkongresszus anyagát március 20-án. Előadó: Palotás János, a soponyai gyermekváros igazgatója. — Tizennégy fúvós- és ütőhangszert kapott a móri tűzoltó zenekar az Országos Tűzrendészet Parancsnokságtól. A néhány hónapja életrehívott zenekar először feletteseinek, majd a nagyközönségnek ad hangversenyt . Utolsó lehetőség — Csak még most az egyszer adj tanácsot, hogy mit csináljak és esküszöm, hogy jövőre beválasztunk a vezetőségbe. S a következő percben már szemtől-szemben ült Volszkij és az az ember, aki el akarta őt pusztítani. No, nem, Okajomov még nem készült ezt megtenni — egészen más céllal jött ide. Bármi úton meg kellett közelítenie Volszkij Intézetét és magát a professzort. Miután megtudta, hogy Volszkij rendszeresen tart képviselői fogadóórákat, elhatározta, hogy mindenekelőtt felhasználja ezt az alkalmat. Arra számított, hogy Volszkijnál teendő látogatása alatt vagy ellopja a professzor képviselői jegyzettömbjét, vagy eléri, hogy Volszkij írjon valami szöveget a blokktömb egyik lapjára. Volszkij nevével felülbélyegzett képviselői jegyzettömb, a professzor tulajdon aláírása és kézírása igen hasznos szolgálatot tehettek volna Okajomovnak... Volszkij bocsánatot kért Okajomovtól, s a telefonhoz nyúlt. — A társadalombiztosító vezetője beszél? Itt Volszkij, a Legfelső Tanács képviselője... Jó napot kívánok. Egy személyi nyugdíjas, Szugrobov elvtárs indult el tőlem önhöz, néhánysoros feljegyzésemmel. Fogadja őt, kérem, soron kívül és hallgassa meg figyelmesen. Az ön emberei megsértették az öreget... I-lát akkor rendben is van. Viszontlátásra. — Volszkij letette a hallgatót, s Okajomovhoz fordult: — Parancsoljon. Okajomov, mielőtt Volszkij fogadóórájára elindult, a legapróbb részletekig végiggondolta hogyan és miről beszél majd. Elhatározta, hogy lehetőség szerint nem mond semmiféle nevet, de arra az esetre, ha mégis kell, a régi újságokból megtudta a kerületet, ahol jelölték Volszkijt, s az egyik ház lakónévsorából kiválasztott magának egy egyszerű nevet — Jegorov — 62 .. ...... Szombat, 1963. március 15 1 Talajmechanikai vizsgálatokat végeznek a Lenin u. 4. és 6. sz. házak előtt a Győri ÉM Tervező Vállalat dolgozói, így kezdődik egy emeletráépítési munka. Meg kell vizsgálni, hogy az épület alatt lévő talaj elbír-e nagyobb terhelést. Moziműsor Székesfehérvári Köztársaság Filmszínház március 31—24: A bérgyilkos (olasz). Székesfehérvári Petőfi Filmszínház március 21—24: Háromszor kel fel a Nap (csehszlovák). Székesfehérvári Gárdonyi Géza Filmszínház március 23—24: Caermen Jones (amerikai). Székesfehérvári Rákóczi Ferenc Filmszínház március 23—24: Iván gyermekkora (szovjet). Dunaújvárosi Dózsa Filmszínház március 31—24: Milady bosszúja (francia). Dunaújvárosi Szabadság Filmszínház március 22—24: Egy év kilenc napja (szovjet). Adonyi Béke Filmszínház március 22—24: Münchhausen báró (csehszlovák). Bakonycsernyei Táncsics Filmszínház március 22—24: Az ismeretlenség határán (szovjet). Bicskei Szabadság Filmszínház március 22—24: Egyiptomi történet (magyar—egyiptomi). Bodajki Petőfi Filmszínház március 22—24: Mindenért fizetek (szovjet). Cecei Filmszínház március 23—24: Szerelmi levelezés (román). Enyingi Szabadság Filmszínház március 22 —24: Candide, avagy a XX. század (francia). Ercsi Terv Filmszínház március 22—24: Míci néni két élete (magyar). Kálozi Szabadság Filmszínház március 23—24: Feltámadás I (szovjet). Kápolnásnyéki Vörösmarty Filmszínház március 23—24: Mici néni két élete (magyar). Kislángi Vörösmarty Filmszínház március 23—24: A vád tanúja (amerikai). Lajoskomáromi Filmszínház március 23—24: Halászlegény frakkban (amerikai). Lepsényi November 7. Filmszínház március 23—24. Kétéltű emb°r (szovjet). ..avasberényi Csaba Filmszínház március 23—24: Elment a nap után (szovjet). Mezőfalvi Szabadság Filmszínház március 22—24: Kísértetkastély Spessartban (nyugatnémet). Martonvásári Kultúr Filmszínház március 23—24: Apát keresünk (csehszlovák). Mezőszilasi Diadal Filmszínház március 23—24: Francia nő és a szerelem (francia). Perkátai November 7. Filmszínház március 23—24: Aki szelet vet (amerikai). Polgárdi Kultúr Filmszínház március 22—24: Fagyosszentek (magyar). Rácalmási Béke március 22—24. A 30. (szovjet). Sárbogárdi Árpád március 22—24: Halál geten (csehszlovák). Seregélyesi Filmszínház március 23—24. Csudapest (magyar). Filmszínház születésnap Films,Inhás cukorszi- A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Benkő Károly Kiadja a Fejér megyei Hírlap Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sógorka Béla Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Telefonszámaink: Szerkesztő bizottság: 15—84. 25—S1. Belpolitikai rovat : 15—83, 25—ni. Termelési rovat: 21—69. Bejelentések, panaszok felvétele : 25—22. Kiadóhivatal: Szivar, Március 15. Velinszky L. u. sarok. Telefon: 25—21 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25.056 Székesfehérvári Nyomda, Bástya u. s megjegyezte ennek a Jegorovnak a pontos címét. Ha Volszkij ellenőrizni találja, meggyőződhet, hogy ilyen nevű ember valóban létezlt. S az egészhez egy ravasz ürügyet eszelt ki a képviselő meglátogatására... Okaromov az asztalra tette összekulcsolt kezét, amelyet hosszan nézett, majd hangjában tartózkodó izgalommal, s megtévesztő őszinteséggel elkezdte: — Kisember vagyok. Könyvelő a kisipari szövet- kezetben. De a kisembernek is lehetnek nagy gyötrelmei... Az egész dolog körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor új művezető jött hozzánk a szövetkezetbe. Mindjárt látszott, ügyes ember, tudja, hogyan kell pénz csinálni az államnak és saját magának is. Eleinte minden jól ment és semmi becstelenség nem történt. De aztán jöttek a fekete ügyecskék. És, beismerem, lassanként én is belekeveredtem. Csak akkor eszméltem fel, amikor megkaptam tőle az első ajándékot: ötszáz rubelt. Nagy családom van. Nyolc személy. A legidősebb az idén jár a tizedik osztályba. Éppen miatta pattant ki az egész ügy... — Okajomov mély lélegzetet vett, úgy folytatta — Megkaptam az első ajándékot, aztán a másodikat, meg a harmadikat is. Szóval gyűlni kezdett a háznál az idegen pénz. S egyszer csak vallatóra fogott az asszony, honnan a sok pénz? Én meg fogtam magam és elmondtam neki mindent. De ez a Misa gyerek véletlenül meghallotta a beszélgetést. Kis idő múlva elém állt és a szemembe mondta: „Én komszomolista vagyok, s fáj, nekem, hogy tolvaj az apám. Vagy elmégy ahová kell és mindent elmondasz, vagy itthagylak benneteket...” Igen, könnyű volt ezt neki kimondania, de miképp tegyem meg én? Hiszen ez bíróságot és börtönt jelent, s a család kenyérkereső nélkül marad. Szó ami szó, a fiú múlt héten elment hazulról és most a barátainál lakik. 63