Fejér Megyei Hírlap, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-02 / 152. szám
Kedd, 1963. július 2. Fejér megyei Hírlap Az üzemszervezés a gazdasági vezetés fontos eszköze 3 Millió forintok nyomában . A munkások általában megértették az utóbbi két-három évben folyó normarendezések szükségességét. Belátják, hogy a munkafeltételek javulásával — akár gépesítés útján, vagy egyéb okokból következett be — a munkateljesítményeket is emelni kell, vagyis, egy bizonyos időegység alatt ma többet kell termelni, mint roszszabb munkafeltételek mellett tegnap. De az erőfeszítések mellett sokszor azt is tapasztalják, hogy hiába állítanak elő egy-egy darabot ma rövidebb idő alatt, mint tegnap, ezzel még a műhely, vagy az üzemegység egy műszak alatt nem termel többet. Saját bőrükön tapasztalják, hogy a műszak egy része alatt az eddigieknél gyorsabban, szervelmasabban, fejlettebb munkamódszerekkel dolgoznak, míg a műszak másik részében az eddigieknél is több a semmittevés. Joggal teszik fel ilyenkor a kérdést: miért kellett a munkanormákat szigorítani ? A normák szigorítása előtt az egyenletesebb munkatempó mellett kevésbé fáradtak el, kevesebb volt a kapkodás, az idegeskedés. Miért nem lehet folyamatossá tenni a termelést? Ha közelebbről megvizsgáljuk az ütemtelen termelés okait, könnyen megtaláljuk, hogy hol az anyagellátás, hol a gépek gyakori meghibásodása, üzemzavarok, hol a műszaki előkészítés, és így tovább, akadozik, zavarja a folyamatos termelést. Így jutottunk el a vezetők „normarendezésének” a szükségességéhez. A termelés folyamatossága, illetve annak biztosítása elsősorban már nem a fizikai dolgozók, hanem a termelés irányítóinak vezetőinek az ügye, feladata. Csak a vezetők láthatják a termelés szűk keresztmetszetét, csak ők tudnak ebben a kérdésben hatékonyan intézkedni, csak azt jobb munkájuk eredményeként háríthatták el a folyamatos termelést gátló akadályok Ezért halljuk az utóbbi időben mind gyakrabban, elsősorban a munkások részéről, hogy végre valahára a vezetők „normáját” is rendezni kellene. Ez más szavakkal kifejezve nem jelent egyebet, mint a vezetési színvonal megjavítását. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén is — melyen gazdasági életünk főbb kérdéseit, a második ötéves tervvel kapcsolatos feladatokat vitatták meg — a gazdasági vezetés színvonalának emelése volt az egyik központi kérdés. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben sok szó esik a gazdasági vezetők körében a munka- és az üzemszervezés kérdéseiről, mint a vezetés fontos eszközéről. A kérdés napirenden tartása természetesen végső soron szoros kapcsolatban áll a munkatermelékenység emelésében előttünk álló, mindinkább növekvő feladatokkal. A munkanormák fejlesztése iránti követelmények valóraváltása mindinkább nyilvánvalóvá teszi, hogy a munkanormákat nem lehet a termelési feltételek állandó javításától függetlenül, elszigetelve fejleszteni, csupán az egyes munkás, vagy jobbik esetben a munkahely jobb megszervezésével a lehetőségeket kiaknázni. Ahhoz, hogy az egyes munkás munkaidejében a felesleges várakozási, kieső idők csökkenjenek, egy-egy műszak alatt leterhelésük, a munka tempója egyenletesebb legyen, a termelés irányítóinak a legtöbb esetben már ki kell lépni az egyes munkahelyekről az egyes műhelyekből, sőt az egyes üzemrészekből is. A veszteségidők, amelyek a termelés üres járataiból adódnak, az eddigi felmérések, tapasztalatok alapján nem korlátozódnak csupán az egyes munkahelyekre, az egyes műhelyekre, függetlenek az egyes munkástól, alapvetően a termelésszervezés hiányosságaival függnek össze. Márpedig a leggondosabban elkészített munkanorma is csak a tényhelyzetet rögzítheti, csak annak következménye lehet. Más szóval, egy-egy munkadarab elkészítése, vagy egy munkafolyamat végzésének időszükséglete az adott termelési folyamatot befolyásoló technológiai, szervezési feltételek figyelembevétele alapján számítható ki, illetve fejezhető ki normaidőben. Ezért mondjuk és valljuk, hogy a munkanormák „karbantartását” nem szabad — de nem is lehet — a termelési feltételektől elszigetelve vizsgálni és fejleszteni. Ellenkezőleg, a termelékenység, az egyes munkateljesítmények emelésében csak akkor tudunk előrelépni, ha a munkanormákat komplex módon fejlesztjük. Mivel a munkanorma egyrészt része, eleme, másrészt következménye a termelékenység növelését elősegítő termelés-szervezési és műszaki feltételeknek, a munkanormák fejlesztése csak akkor segíti elő a termelékenység növelését, ha aktívan visszahat, elősegíti a termelékenységet befolyásoló termelési feltételek javítását. Ismeretes, hogy 1960. óta a munkanormák fejlesztésében értünk el bizonyos eredményeket, megtettük az előbb említett igény kielégítéséhez szükséges első lépéseket. Az eddigi felmérések, munkanapfényképezések sok, a termelés szervezésében meglévő fogyatékosságra hívták fel a figyelmet. Ezek a felmérések azt mutatják, hogy a termelés folyamataiban számottevőek az úgynevezett veszteségidők, jelentősek a szervezésben és a technológiában levő tartalékok, melyek hasznosításával a termelést, a termelékenységet beruházás nélkül, esetleg kisebb beruházásokkal jelentősen növelni lehetne. Most az a feladat, hogy a munkanormák fejlesztése során az így feltárt veszteségidőket megfelelő intézkedési tervek alapján a lehetőségekhez képest minimálisra csökkentsük. Csak így léphetnek ki a munkanormák a jelenlegi másodlagos — csupán a tényhelyzetet rögzítő — szerepkörből és válhatnak aktív szervező eszközzé. Ezek röviden azok az indító okok, amelyek ma a normák fejlesztése során az eddigieknél jóval nagyobb erővel a termelés-szervezésre irányítják a gazdasági vezetők és a munkások figyelmét. Ez az a terület a termelés frontján, ahol a vezetők — elsősorban a műszakiak — „normáját”, teljesítményét emelni kell. Ezt nemcsak egy-egy gyár munkásai, hanem az egész népgazdaság igényli! Kakulits István, az MSZMP KB államigazgatási osztályának munkatársa A riport szándéka: a székesfehérvári Könnyűfémmű három nevezetes újítóját és három nevezetes újítását bemutatni. Újítókkal és újításokkal egyaránt akkor találkoztunk, amikor Horváth Ferenc, az üzem újítási előadója bevezetett bennünket a gyár újítási irodájába, feltárta előttünk a jegyzőkönyveket, s így szólt: — Engedjék meg, hogy bemutassam legjobb újítóinkat! Azóta találkoztunk velük, ha nem is mindegyikükkel, a dolgos hétköznapok sodrában. Bemutatták, ők maguk, a fényképezőgép lencséje előtt újításukat — a gyakorlatban. De a beszélgetés itt kezdett érdekessé válni. Nyírólemezes törőcsésze „Szüleinek” neve: Hirtling Ferenc főmechanikus és Jakab András szerkesztési ellenőr. Most született, az év első felében, pár hónapos még csupán. Nyírólemezes törőcsésze. Mi is a rendeltetése? — A hengerműben alkalmazzuk — hangzik a válasz. — Tulajdonképpen olyan berendezés, amellyel a fém megmunkálása közben, a hengerelésnél a szükséges túlnyomást biztosítjuk. Eddigi eljárásaink igen költségesek voltak, s főként nem is ennyire célravezetők. Ezért konstruálta meg üzemünk két műszaki szakembere, mindketten többszörös újítók, a nyírólemezes törőcsészét. Csak pár szóval a jó tulajdonságairól: tartós, biztonságos. És olcsó. Mert az sem mellékes körülmény, hogy az újítás nyomán két évre 254 000 forint az előkalkulált népgazgazdasági haszon... A profilsajtoló A cél, amely az újítás kísérletei közben Bertalan Imre csoportvezető és Rajt Sándor művezető szeme előtt lebegett a minőségi importanyag megtakarítása volt. A Présmű, s az egész könnyűfémmű gondja volt ez egészen 1963. tavaszáig, mert egyes munkadarabok préseléséhez a présformát igen drága anyagból kell készíteni. Hogyan gondolkodott a TMK két szerszámkészítője? Nem kell az egész formát importanyagból készíteni, csupán egy 8 miliméteres felületet, így egy 5 kilós formához mindössze 20 dekányi importanyag szükséges, amelyet előre elkészítve belehegesztenek, beleesztergálnak a formába. S a munkadarab így is ugyanolyan jó, ugyanolyan tartós. A gyakorlatban persze nem volt ilyen rövid, egyszerű a probléma megoldása. De a hegesztéssel rögzített profilsajtoló szerszámbetét csupán ebben az évben több mint 200 ezer forint tiszta nyereséget hoz majd a Könnyűfémműnek. Megérte a fáradságot! A „termosz“ Horváth György, a Hengermű üzemrészvezetője, amikor elkészítette újítását, tulajdonképpen egy hatalmas termeszt kostruált. Az újítás neve: „Alufégyártmányok hőkezelésének módosítása” alapjában véve nem sokat árul el a hozzá nem értő számára. Érthetibbé válik azonban az újítás lényege, ha meghallgatjuk a magyarázatot. — Két órányi időnyereségről van szó. Egyes gyártmányainkat hőkezelésnek kell alávetnünk, hogy elérje a szükséges szilárdsági és nyúlási állapotot. A hőkezelő re bocsátott anyagot eddig nyolc óra hosszáig kellett a kemencében tartanunk. — S az újítás? — Egy különleges búrát készítettünk, amelyben az anyag lényegében a hőkezelésnek ugyanolyan módon megy végig az utolsó fázisán, mint a kemencében, így a kemence csak hat órára foglalt, meggyorsítjuk a gyártási folyamatot. Horváth György újítása szintén, még ebben az évben több százezres megtakarítást hoz az üzemnek. S itt tulajdonképpen véget is érhetne a bemutatás. De nem tudnánk mindent róluk, ha nem szólnánk arról is, hogy a három újítás csak egy része azoknak, amelyek idén befutottak a Könnyűfémmű újítási irodájába. Millió forintokról beszélnek a kimutatások. 1961- ben 147 beadott újítási javaslatból 83-at vezettek be, 2 229 000 forintos haszonnal. 1962- ben 228 beadott, 143 bevezetett újításról beszél a statisztika, s 3 473 000 forintos haszonról. 1963- ban csupán az első negyedévben 108 újítást adtak be a Könnyűfémmű dolgozói; ezekből 32 újítást már elfogadtak, amelyek gazdasági haszna máris megközelíti a másfélmillió forintot. Évről évre több ház az újító és az újítás a Könnyűfémmű dolgozói között. Talán az is említésre méltó, hogy újítások terén nemcsak a műszakiak „intézkednek”, az újítók 60 százaléka fizikai dolgozó. És hogy mennyire szívükön viselik a közös ügyet, arra talán elég jellemző bizonyíték az alábbi példa: a szakszervezeti újítási tanács által az idén kiadott feladatterv 58 pontjából 30 feladatra jött „válasz” egyegy újítás formájában az idén. IVTpkid Tánis Jakab András újítását, a nyírólemezes tőrvcsészét magyarázza Smitt István Üzemlakatosnak Horváth György Szálkai Sándor darus segítségével ráhelyezi a hőtároló búrát a kemencéből kivett anyagra Bertalan Imre és Raft Sándor a hegesztéssel rögzített irüítsajtoló szerszámbetét újítói Elmélkedv Presszó Körülbelül két évvel ezelőtt tárcát írtam az egyik fővárosi napilapban egy falusi cukrászdáról. Néhány nappal utóbb azzal állított meg egy ismerősöm az utcán, hogy kicsit túlzásnak találja a tárcanovella beállítását, amely szerint falusi népünk egészen otthonosan mozog ezekben a cukrászdákban, zavartalanul rendeli a duplákat és elüldögél a csöpp asztalok mellett. Kicsit bosszantott a városi embernek ez a tanéskodása, de miután olvasóimmal sohase szoktam vitatkozni, annyit mondtam csak, ne sajnálja a fáradságot, menjen ki egy faluba, nézzen körül, s könnyen meggyőződhet arról, hogy a kérdéses írás minden tekintetben hiteles, mert élménye a helyszínen fakadt. Mindez azért jutott eszembe, mert a napokban beugrottam a sárbogárdi cukrászdába, s amíg a feketére vártam, a következőket láttam: a külső teremben két fejkendős falusi asszonyka üldögélt, előttük az üres feketés poharak. A belső teremben két asztalnál ültek hasonló falusiak, férfi csak az egyiknél, a másiknál három nő. A két asztalkán összesen öt feketés poharat és két pohár málnát láttam. Egy egészen fiatal leányka fagylaltot nyalogatott, a felnőttek mellett álldogálva. Nyolc—tíz évvel ezelőtt, városon járva egyetlen parasztasszonynak se jutott eszébe, hogy beüljön valahová egy feketére. Feljött a városba, ha dolga akadt, s ha vele volt az ember is, legfeljebb egy pohár sört ivott meg valamelyik kocsmai asztalnál pironkodva. Biztos, hogy a falusi presszót is idegenkedve fogadta, talán eleinte meg is szólta azokat, akik beléptek egy feketére, s ma egészen természetesnek veszi, hogy lehajtson egyegy duplát, ha megkívánja. Társadalomfejlődési tünet ez, és egészen természetes. Falusi népünk forradalmi életmódváltozásának, illetve e változás jelenlegi fázisának velejárója. Amint természetes a falusi háztartások gépesedése, a falusi öltözködés korszerűsödése, a mozi, a színház, a könyvtár a falun. S amint természetes, hogy a hagyományos faluképet is — nem túl gyors lendülettel — de megváltoztatja az idő. A falusi nép korábban a gyerekeknek való nyalánkságnak tartotta az édességet és az urak passziójának a feketézést. Ma például a cecei cukrászda havonként tíz—tizenkét kiló szemeskávét dolgoz fel és ad el, krémesből a napi fogyasztása százhatvan darab. Kétségtelen, hogy ebből az átmenő forgalom is fogyaszt valamit, de az is, hogy túlnyomó többségét a ceceiek fogyasztják. Amint az is kétségtelen, hogy meleg nyári napokon ennek a cukrászdának mozgó fagylaltárusai reggeltől estig hatvan-nyolcvan kiló fagylaltot adnak el a cecei utcákon. A társadalomfejlődés nagy együttmozgásában lehetnek időnként és helyenként szinkronkiesések, de megállás sehol. Megnyugtató, s korábbi bosszankodásomat teljesen feloldotta, hogy még a falusi presszók, cukrászdák térhódításában sem. O. G.