Fejér Megyei Hírlap, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
. Péntek, 1989. november 1. Szalmacellulósgy figyelmébe ! Elgondolkoztató cikk jelent meg a Népszabadság október 17-i számában a Dunai Szalmacellulózgyár nyersanyag-gondjairól. A termelőszövetkezetek — az elsősorban érdekeltek — is töprengenek, mit lehetne tenni. Számos elgondolás is született már. Ezúttal mutatóban és a többi javaslatok serkentése érdekében Csilléri Miklós, a pusztaegresi Hunyadi Tsz főagronómusának ötletét közöljük: — Sajnos én bizonyos vagyok abban, hogy a mai felvásárlási módszer mellett a gyár szalmaigényeit nem leszünk képesek kielégíteni. Viszont ugyanilyen bizonyos vagyok abban is, hogy Fejérben és a környező megyékben sok olyan gazdaságot lehetne találni, amelyik szívesen adna „lábon” szalmát a gyárnak. — Mert miről van szó? Az alomgondok súlyosak. Ami szalmát betakarítottunk, azt már nem szívesen adjuk ki a kezünkből, mert kell, mint egy falat kenyér. Amit betakarítottunk. De ugyanakkor minden évben és nagyon sok gazdaságban vagonszámra megy tönkre a szalma, mert nincs erő lehúzni, bekazlazni stb. — Ha azonban a gyár ezt a gondot átvállalja, már könynyebben juthat szalmához. Arra gondolok, hogy az eddigi súlyos beruházást meg kellene toldani még 10—20 millió forinttal. Ebből az összegből a gyár vásárolhatna legalább ötven járva-bálázó gépet. Ezután megegyezne a szövetkezetekkel, hogy azokon a táblákon, amelyek termését eladásra szánták, a kombájnok szórják le rendre a szalmát. Néhány nap múlva ezt a gyár gépei összeszedhetnék és elszállíthatnák. Anyagi áldozatot és nyilván komoly szervezési feladatot jelentene ez a módszer. De az ötven gép számításom szerint 25 000 tonna szalmát összeszedhetne évenként és ez a szükségletnek már jelentős hányadát fedezné. Ezenkívül ugyanez a mennyiség, ha a gyár saját szervezésében nem takarítja be, esetleg pocsékba megy. Szerkesztőségünk véleménye szerint a javaslat feltétlenül komoly figyelmet érdemel. Közgazdasági kimunkálása azonban már nagy körültekintést igényel és nem a mezőgazdászok feladata. Jobb későn, mint soha A napokban levelet kézbesített a posta a lajoskomáromi termelőszövetkezet vezetőinek. A levélben a Komárom, Győr-Sopron, Fejér megyei lótenyésztési felügyelőség közli a gazdaság illetékeseivel, hogy: „...szakközegem az ez évben ellett csikók bélyegzésének elvégzésére szeptember elsején reggel nyolc órakor kiszáll. Kérem, hogy a Paula-majorban lévő két csikójukat a fenti időpontban az enyingi tsz kovácsműhelyéhez anyjukkal együtt vezessék elő" (kézzel írva, ki tudja mi célból, ez a figyelmeztetés olvasható: „mert gépkocsival érkezünk!). A továbbiakban arra kérik a szövetkezet vezetőit, hogy e fontos művelet lebonyolításához segítséget biztosítsanak. „Merényi Ferenc lótenyésztési felügyelő h. — olvashatatlan aláírás. Na már most, ha autóval indultak el, miért nem érkeztek meg máig sem? De ha egy szeptember elsején született csikót nyergettek volna meg, október végére azzal is elértek volna az enyingi kovácsműhelyhez. Érthető a lajoskomáromi szövetkezeti vezetők gondja. Szeptember elsejére nem állították elő a két csikót, s nem kaptak bélyegzőt a ficánkoló jószágok, most már nem is minősülnek törzskönyvezett egyedeknek? Ők állítják, hogy származásuk, kondíciójuk örökítő képességük nem változott a csikóknak. De hogyan tegyenek eleget a felszólításnak, amikor az erről szóló irományt október 28-án kapták kézhez? Takács László A baracskai „óriás” tövében Ha hozzá is szokott szemünk az építkezésekhez, sokszor mégis földbe gyökerezik lábunk, s meghökkent útközben valami nem „lokványos” látvány, így jártam Baracskán, amikor a régi transzformátor ház tőszomszédságában megálltam a pörgő aszfaltfőző gép mellett Háromméteres oszlopok kerítenek körül egy jelentékeny területet, s látható, hogy nemsokára betonlapokból álló kerítés zárja közre a bilincsbevert villámot Áprilisban kezdte meg itt a Fejér megyei Építőipari Vállalat a megye északi részét energiával ellátó új transzformátorállomás építését. Már áll a két, nyolc méter magas, közel háromszáz négyzetméter területű portál vasszerkezet, amelyet húsz tonna teherbírású betonalapra szereltek a munkások. Áll és vár. Nemsokára megérkeznek ide a szakszerelők, hogy folytassák és befejezzék azt, amit az építők elkezdtek. — Nem is látja így az ember, hogy az alapokban az úttal együtt 250 köbméter vasbeton rejtőzik — mutat körbe Sztoics Gergely művezető. Elégedett ő is és munkatársai is, mert három szabadszombat és öt vasárnapi műszak árán a tervezett határidő előtt másfél hónappal elkészül a transzformátor állomás ügyeleti épülete, a kerítés bekötő úttal együtt, és áll a két hatalmas acélváz, hogy karjai közé fogja a transzformátorokat. Hogy mit jelent az új energiaközpont Fejér megye negyven községének Dinnyéstől Bicskéig és Szártól Ercsiig, arra Aradi Demeter elvtárstól, a transzformátorállomás üzemvezetőjétől kapok választ. — Talán egy kis statisztikával kezdeném — mondja. — 1958-ban Európában 1250 kilowattóra áramfogyasztás esett egy lakosra, Magyarországon ennek fele. Annak ellenére, hogy 1938 óta addig, 439 százalékkal fejlődött az energiaellátás. Már ez is mutatja, hogy milyen mélyről indultunk! —» Ezzel az új transzformátor teleppel a negyven község felzárkózik az európai átlaghoz és gyakorlatilag minden észszerű energiaigényt ki tud elégíteni az alállomás. .„Köznyelvre” fordítva: a megye északi részének minden háztartásába bevonulhat az összes, eddig használatban levő villamos üzemű háztartási gép. A viszonylag nagyfogyasztású elektromos kandallóktól, sütőktől, tűzhelyektől a forgógépekig, a televíziókészüléktől a korszerű világításig. Elmúlnak a ■feszültségzavarok, amikor keskeny sávvá zsugorodik kellő feszültség híján a televízió ernyőjén a kép, elhalkul a rádió és sötétvörös mécsessé változik a százas izzó. Nem a képzelet játszik velünk, ha felidézzük az alállomás üzembehelyezése után a mezőgazdaság képét. 1965 után minden nagyüzem, az állami gazdaságoktól a termelőszövetkezetekig bármely munkagépet beállíthat műhelyébe. Ad az új hálózat elegendő energiát a baromfifarmok elektromos fűtőtesteinek, a műhelyekedzőkemencéinek, villamoshajtású gépeinek. A szálastakarmányok hasznosítására lucernaszárítók és darálómalmok létesülhetnek, és kifuthat az üzemi áram messze a táblák közé. Az öntözőberendezések olcsó és könynyen szállítható energiát kapnak és többet az eddiginél a bányaművelés. — Szükség is van rá — mondja Aradi elvtárs —, mert 1970- re számításaink szerint megháromszorozódik az energiafogyasztás. Ehhez pedig ez ad alapot. Ez a ma még csupasz vázú óriási beton-acélszerkezet, amelynek csúcsairól nemsokára a világ minden tája felé rohan a nagyfeszültségű elektromos áram, hogy 1964 őszén már szolgálja az embert. Bartha Tibor igennt lehetne gyorsabban ? Jó kezekben van a baromfinevelés a sárkeresztúri termelőszövetkezetben. Szántó Sándorné, Szabó Józsefné, Csuti Istvánná, László Józsefné és Major Józsefné gonddal és szakértelemmel nevelik a rájuk bízott állományt. Év elején 20 ezerrel számoltak a szövetkezetben. Ezt megtoldották. Ma a nevelőben található 15 ezer jószágot már terven felül nevelik és előreláthatólag decemberben viszik piacra. A gondos munkának megvan az értelme. Mégis nagy gonddal küszködnek a gondozók, és a tsz vezetőd. A korszerűbb baromfinevelést segítené a baromfiéi. Ezt a kivitelezők nem készítették el, pedig a határidő már rég lejárt Lucaszék módjára készül az épület. Jó volna a gyors építéssel ,a létesítmény átadásával is serkenteni a baromfinevelési kedvet. Tizenkilenc szál őszirózsa Idős asszonnyal akadtam össze a Piactéren. Virágot vásárolt, szép, mutatós virágokat. Amint lelépett a járdáról, elcsúszott a síkos keramit kockán. Önkéntelenül ugrottam felsegíteni, szálanként szedtük össze a fehér őszirózsát. Tizenkilenc szálat. Hálálkodva köszönte meg, szemében valami különös fény bujkált. Nézett sokáig, nem szólt, csak szemével beszélt. — A Miklós... mintha őt látnám... a fiam. Zavartan érdeklődtem, de ő csak legyintett. — Már nincs! Elvették tőlem! Szeme fátyolos lesz, elérzékenyül. Egy kövér könnycsepp utat talál a ráncos arcon le, egészen a fekete kendő széléig. — Te is autóbusszal jössz, fiam? — kérdi elérzékenyült hangon. Együtt indultunk tovább az autóbuszpályaudvar felé. Várakozni kell, leülünk. A néni megtörli könnyes arcát, erőltetett mosollyal fordul felem: — Hány éves vagy, fiam? Megmondom, zavartan teszem hozzá, most volt a születésnapom. Szeme kitágul, szinte issza minden szavam. Kisvártatva megszólal: — Nekem is volt egy fiam... szép, jóságos. Fekete haja, barna szeme volt. Félrefordul, látom, hogy újból megerednek a könnyei. Vigasztalni próbálom, de zokogása elnyomja suttogó szavaim. — Elvették tőlem! Az isten verje meg, valahány részeg embert! Tagolt szavaiból kibontakozik egy megtört szív minden panasza: — Nyár volt, a Velenceitóra igyekezett barátjával. Mindene volt a motor, akkor délután is azzal mentek. Ahogy mesélik, szembejött velük egy személyautó... Hangja elcsuklik, rázza a zokogás. — Mikor egymáshoz kürttel értek, valahogy eléjük vágott a gépkocsi. Mind a ketten... többet nem jött haza. Kezében görcsösen szorítja a tizenkilenc szál virágot, készül felszállni az autóbuszra. Pár perc múlva egy görnyedt hátú öregaszony helyezte el virágait arra a sírra, akinek gazdája már nem érhette meg huszadik életévét, egy részeg gépkocsivezető miatt. Találkozásunk megrázó emléket hagyott bennem, szeretném, ha minden gépkocsivezető átérezné ugyanezt. — dán — Fejér megyei Hírlap 00 Üzemlátogatáson az OTP dolgozói Az ez évi takarékossági napok egyik méltó befejező akkordjának számítható az OTP- nek a napokban megrendezett, sorsolási tanácsadással egybekötött fogadónapja, melyet a Nyomda és az Erdőgazdaság dolgozói részére tartottak. Ezeken a napokon az OTP két-két dolgozója mindenféle ügyekben adott felvilágosítást az érdeklődőknek. Volt aki építési kölcsönt szeretett volna felvenni és annak módját érdeklődte, volt aki személyautó hitel iránt érdeklődött, míg mások a takarékbetét egyes formája felől kértek bővebb felvilágosítást. De az OTP dolgozók nemcsak ezzel foglalkoztak, hanem magukkal vitték a békekölcsön összevont sorsolási jegyzékeit is, amelyeknek alapján felülvizsgálták a dolgozók békekölcsön kötvényeit, hogy egy régebbi sorsoláson esetleg nem nyertek-e már . Hasznos volt ez a vizsgálat, mert pl. a Nyomda dolgozói közül tizenegynek találtak régebben kisorsolt nyereményt, s az erdészeti dolgozók részére is találtak 70, régen kisorsolt, több mint 23 ezer forint értékű békekölcsönkötvényt. A takarékpénztár a takarékossági napok befejezése után is folytatja az ilyen látogatásait, ahol készséggel nyújtanak felvilágosítást az érdeklődőknek. hvg cA. Qiaísti Szervező Kész tervekkel jött a vállalathoz. Az igazság kedvéért még azt is meg kell mondani, hogy befejezetlenekkel jött el a régi éléről. S amikor meghallották, hogy átlépte a küszöböt, felsóhajtottak — Meg vagyunk mentve. Vezérünk lett a Nagy Szervező. Áldásos tevékenységét — noha volt megoldásra váró feladat a termelésben is —, a kultúrcsoportban kezdte. — Mi az, hogy vegyeskórus ? Minden próbára fordított óra értékes időt von el a termelésből. — Szabadidőben végezzük... — kísérelték meg néhányan az ellenvetést, de letorkolta a nagyhangúakat: — A szabadidő a pihenésé. Holt fáradtan jönni munkába semmivel sem kisebb vétek, mint részegen betámolyogni. De mit vesztegetjük itt az időt? Egy fő- és egy tartalék éppen elég a kultúrcsoportba. Végezzek munkájukat töretlen lendülettel — búcsúzott, s viharzott tovább. Meg sem állt a zenekarig. — Könyörgöm, minek húzzák négyen ugyanazt? — nézett kétségbeesetten a vonósnégyesre. — Kvartett... — hebegte az elsöhegedüs. — Időpazarlás. Le a munkapadhoz! Szólóban élvezetesebb. — majd pillanatnyi gondolkodás után — Kovács kartás, majd a raktárban lesz kéznél, ha esetleg... — nézett nagylelkűen a hegedűsökre, s ment tovább. A bérszámfejtőket is a munkapadhoz irányította. Helyükre alkalmi munkásokat szerződtetett, havi 30 órában. A tervezést társadalmasította. S amikor a raktárba lépett, már előre reszketett mindenki. Főképpen Julika, a feltűnően csinos anyagkönyvelő. — Hárman? — nézett szigorúan a raktárvezetőre. — I... i ... gén — hebegte az. — Ketten! — hagyta el száját a szó, s megveregette Julika csinos pofikáját. — Maga, kislány, itt felesleges —majd kisvártatva . Nálam fogja kartonozni az átszervezés tapasztalatairól iratt tanul Néhány éve már, hogy a népi szólásmondásban szereplő Zsuzsanna-napi pacsirtaszó helyett traktorok zúgnak a Fejér megyei földeken is. S ha olykor-olykor meg is szólal február 19-én ez a kedves kis madár, dalára már csak a fordulóközi szünetekben figyelhet az ember. Erősebb, diadalmasabb harsonák jelentik: a tetszhalott táj ébred. Lélegzik a föld. Várja a magot. Hívja az embert, megvívni az új tavasz új harcait a kenyérért, a boldogulásért, a jövőért. Ilyenkor ősszel, a betakarítás dandárjában, s a közeli számvetések hangulatában jó lenne egy kicsit körülnézni: honnan jönnek ezek a gépek? Mennyi is van belőlük? Ki és menynyit ad ahhoz, hogy tavasztól tavaszig járják a dülőutakat, szántsanak, vessenek, arassanak, vagy éppen feltépjék a télre való zöld takarmányt. A traktorgyárak, mezőgazdasági gépgyárak meszszire esnek megyénktől. De itt van a megyeszékhelyen az AGROKER, telephelyeivel, dolgozóival, vezetőivel. Itt vannak mindazok, akik napról napra számba veszik, hogy a 150 000 hold őszi mélyszántáshoz, a 133 800 hold őszi vetéshez, a 147 000 hold betakarításhoz jut-e elegendő gép? S a sokszor nehéz munkában elgörbült, törött, vagy elégett alkatrészele helyett kerül-e időben cserealkatrész minden gépjavító állomásra? A nagygép-telepen minden csendes. A nemrégiben még katonás sorrendben várakozó tratorok helyén is kicsalta a füvet az őszi napfény. A trágyamarkolók hordozókerekeinek nyomát is csak elsárgult sarjúfű jelzi. Csak néhány biztonsági tartaléknak számító eke, néhány tavaszra váró öntözőberendezés, három „senkinek sem kell” szekér álldogál türelmesen Gyors számvetést végzünk az irodában. Fejér megyében 3373 darab erőgép, 675 kombájn, 400 aratógép és 287 darab silózógép segíti a munkát. Óriási értéket képviselnek ezek a gépek. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy ennyire futotta erőnkből az elmúlt néhány évben — mert igazán csak az elmúlt 5—6 évről beszélhetünk ilyen értelemben! — De ez a valóság. Ennyi gépünk van. S mindezek nemcsak egyszeri tőkebefektetést jelentenek, de annál sokkal többet, a rendszeres karbantartást, felújítást is. S a százmilliókat érő géppark tízmilliókat emészt fel évente. Tízmilliókat? Majdnem százat! — mondják az alkalresz osztályon . — Elegendő lenne csak az éves alkatrészforgalmat idézni, amely 77 216 000 forintban lett meghatározva. De sajnos — mert minden terven felül kiadott forint sajnos nekünk! — ezt a ráproppant összeget is túlteljesítik 1963-ban is. Miért? A raktárcsoport közötti utakon vontatók, tehergépkocsik sorakoznak. A pusztaszabolcsi Mező Imre Tsz, a Csákvári ÁG, a bicskei Rákóczi Tsz, a sáregresi Április 4 Tsz, a Mezőfalvi ÁG... és a többiek, mind mind nagy tételekben szállítják a gépalkatrészt, tartozékot. Naponta 120—130 számlát állítanak itt ki, és csúcsidőben az egynapi forgalom eléri a hatszázezer forintot is! Hatszázezer forint, egyetlen napon! Ma azonban ennél még sokkal kevesebb volt. „Mindössze” 280 000 forint értékben vásároltak a mezőgazdasági szektorok alkatrészt! De ez a mindössze is sok, hiszen az éves forgalom egynapi átlagánál csupán 10 720 forinttal kevesebb. Mezőgazdasági gép, alkatrész, növényvédőszer... Ezt osztja el az AGROKER megyénkben. S mindezek együttes évi forgalma 409 millió 193 000 forint. Naponta másfél millió! De csúcsforgalmi időben ez ötszöröződik is! Hétköznap van. Már este. A telepeken bezárták az ajtókat. Az őrségen kívül mindenki hazafelé tart. S amikor a szitáló esőben erről a „drága pacsirtaszóról” beszélnék, nevetnék: — Minden új gép, minden új alkatrész, minden mázsa műtrágya több kenyeret, több kukoricát, répát, silótakarmányt jelent. És könnyebb munkát, jobb életet. Ezért nem drága nekünk ez a „muzsikaszó”. — De lehetne olcsóbb is!? — kockáztatom meg a kérdést Az egyikük arca elkomorul. Társaira néz, azaán beszélni kezd: — Tudja, ha úgy igazán megértenék az embereiv, hogy a gép szövetségese a parasztságnak___ Ha feleannyira gondosan vigyázna rá, mint egykor a lovára, vagy a tehenére, sokkal kevesebb lehetne az alkatrészosztály forgalma Mert mi látjuk, mi az, amiből a legtöbbet vesznek. A megerőltethető alkatrészek. Azok, amelyek a szívét képezik a gépnek. Ami „életfogytiglani”, ha okosan gazdálkodnak vele. De néhány óra alatt tönkretehető, ha nem értik a nyelvét. . Este van. Őszi köd szitál a korai éjszakában. Már csendes minden. Csak túl, a város derengő fényeinek burkán villognak az éjszakai szántásra induló traktorok lámpái Mintha fel akarnák darabolni a sötétséget. Mintha... Pacsirtaszó helyett traktorok zümmögnek az októberi éjszakában. Lámpáik fénysugara belefúródik a sötétbe. Utat vágnak a holnapnak. Az újabb, dolgos, békés hétköznapoknak. Pacsirtaszó helyett a köznapok