Fejér Megyei Hírlap, 1964. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK (fejér megyei Kedd, 1964. szeptember 1, XX. évfolyam, 204. sz. Ára: 50 fillér.Hírlap AZ MVMPMIGYFI BIZOTTSÁGA És A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vidám, színes karnevál Agárdon Látszott az embereken, hogy nem szívesen búcsúznak a nyártól. Ezres tömegeket ontott­­a­k a mindkét irányból érkező vonatok és mindenki azt remélte, hogy a hagyományossá váló velencei karnevál programszerű lebonyo­lítását segítik egy kicsit a meteorológusok is. Az időjelzők jóslata sajnos ezúttal bevált, most nem „tévedtek”. A már reggel kezdő­dött észak-keleti szél estig viharossá vált. Hinnek ellenére szép számmal tartottak ki az emberek a karnevált befejező tűzijátékig. Három legényke sétál a kabineot előtt: Fischer László a VT­­RGY ipari tanulója, Csorba József híradás­technikai műszerész és Csata Ferenc, az Agárdi Állami Gazdaság esztergályosa. — Mi tagadás, izgulunk egy kicsit — mond­ják —, de ez ilyenkor természetes... Huszon­két tagú az együttesünk és átlagos életkorunk 18 év. A parancsnok magasra emeli a szélsebes­ség-mérőt. Csóválja a fejét. — E­bben a viharos erejű szélben biztonsági okokból bizony nemigen kerülhet sor ejtőer­nyős ugrásra! Hiszen már Pákozd felett ki kellene ugraniuk... El is marad. Csak egy fürge műrepülő du­góhúzózik, rajzolta az óriás kört, repül háton és lupingozik. Pál Zoltán, aranykoszorús piló­tát nem zavarja a szél. A víziszínpad. robbannak a lábak, borjúszájú-ingű, gyolcs­gatyás legények pörögnek párjukkal, s a hát­térben fehér vitorlák szántják a fehértarajú hullámokat. Fürdőző még délután is akad. Inkább a vizet választják, ezek a nyarat visz­­sza­csalogató fiatalok, mint a kétes értékű napozást. Itt vannak a megyéből és Budapestről so­kan. A parkolóhelyeken egy svájci rend­szá­­mú kocsi, csehszlovák és német járművek sorakoznak egymás mellett. Utasaik kezében csattog a fényképezőgép és zurrog a filmfel­vevő. Kis csoportokban kedvtelve nézik a szí­nes forgatagot. Egy lengyel asszonyka kitar­tóan kapacitálja férjét a vízbe, de a ho­sszúra­­nőtt ember nem áll kötélnek. S­z­ima mondja és már a fürdés gondolatától is meg­­rázikódik. Elnéptelenedik a víz. Bukfencet is vet né­hány vitorlás, s csendesebb révbe igyekeznek a csónakok. Csak a színpadokon áll forrpon­­ton a hangulat. A szereplők fittyet hányva az időnek, citerázz­a­k, táncolnak, szavalnak és énekelnek. Fél tíz. Felharsan a karneváli induló, s a többezer néző előtt megkezdődik a színes, jelmezes felvonulás, a karnevál szignálját fúvó fanfárok kíséretében. A verses köszöntő után a vízi és a szárazföldi színpadon a mű­kedvelő együtteseik veszik át a szót. Harsogó taps fog­alja a Fejér megyei Népi Együttes nyitótáncát, a híres Alapi ugrást. A száraz­földi színpadon a dunaújvárosi úttörők a né­pek dalaiból adnak ízelítőt. Utána a kápol­­násnyéki művelődési otthon irodalmi színpa­dának gyermekműsora teremt hangulatot a legifjabb nézők körében. Délben népi zene­karok pattogós és lassú ritmusait szórják szét a mikrofonok: jó ebédhez szól a nóta a laci­konyhák pecsenyéi és a kellemes italok mellé. Két órakor ismét megelevenednek a szín­padok. A dunaújvárosi Művelődési Ház szati­rikus műsora és az Állami Bábszínház mese­játéka a Fajankó kalandjai vetélkednek egy­mással. Aztán a MESZÖV műsoros bemutató­jáé lesz a szó. Az őszi és téli divat sereg­szemléjén sok újat láthattak a divat hódolói Az Országos Rendezőiroda Görbe tükör című műsorával szerzett hangulatos perceket a nézők népes táborának. Nagy sikert aratott Bildesz Tivadar tréfáival és kedves dalaival. A művész így nyilatkozott a „viharos” fogad­tatásról: — Meglepett. Kisebb sikerre számítottam. Ami pedig a fogadtatás valóban viharos ré­szét illeti, nagyon sajnálom, hogy ezt a szép programot elt­omítja és akadályozza az idő­járás. Este hétkor megérkeztek a fővárosi művészek, köztük Lakatos Gabriella, Havas Ferenc, hogy a balett gyöngyszemeiből adjanak ízelítőt a karneváli közönségnek. De a sok élményt ígérő műsorra az időjárás miatt nem kerül­hetett sor. S így ismét az ének, jól ismert me­lódiák csendülnek fel a fényektől csillogó víziszínpadon. S a háttérben a tűzijáték sza­badtéri műhelyében, a mólón a Péti Nitro­gén Művek dolgozói arany és ezüst esőt után­zó tüzet küldtek a magasba. Az ég felé szálló s a lassan aláhulló ezüstszínű csillagok fénye messzire elvitte a karnevál hangulatát. S ami elmaradt az időjárás miatt, pótolta a szerep­lők lelkesedése, a rendezők áldozatos, pilla­natra sem szűnő tevékenysége, s a közönség hálás tapsai, s késő estig tartó érdeklődése. Dobog a színpad a táncos lábak alatt. Soponyai citerások kísérik az énekkart. A legifjabb szereplők és karmesterük. Vadevezős közönség. Dunaújváros Ostor együttese a közönség előtt. Orosz táncot ad elő a megyei népi táncegyütes. (Péteri László felvételei) Bevonulásunk az iskolába Szeptember elseje. Fi»f­ü­zeteket, tankönyve­­ket visznek kisebb és na­gyobb iskolások. Az első pillanatban olyan egyformának tűnnek a szep­temberek. Most is, mint gyermekkorunkban, sárgul­nak már a fák levelei, ham­­vasodik a szilva és nedvtől dús a szőlő. És a kicsiny ne­bulók hozzánk hasonlóan, vegyes érzésekkel várják, vajon mit is hoz nekik az iskola, az új tanév. Aztán vizsgálódni kezd az ember és észreveszi, hogy a táskák milyen elegánsak, nézi a felszerelést vásárló szülőket, gyermeket és egy különbséget máris jól tud: a mai iskolások többségének gazdagabb a bátyúja, mint annyi más, őket megelőző korosztályoké. E­­z még mindig nem a legfontosabb megkülönbözte­tő jel, hiszen van olyan, ami­hez képest ez igazán apróság. Ez pedig nem más, mint az általános tankötelezettség. És az is más a mai szep­­­­temberekben, hogy a szülő nemcsak úgy készül a tanévre, hogy gyermekének vásárol felszereléseket, de nagyon sok esetben maga is tankönyv után néz, hiszen a középiskolák levelező tago­zatán többen tanulnak mint a nappali tagozaton, pedig 1960 óta az itt tanulók szá­ma is kétszeresére nőtt, s az idén már meghaladja a hét­ezret. Jól tudom, hogy az élet ennél többet követel, s mindig van még mit tennünk a felnőtt­oktatásban résztve­vők számának növeléséért, többek között a dolgozó asz­­szonyokat, a termelőszövet­kezeti tagokat kell meggyő­ző szóval és a lehetőségek biztosításával a továbbkép­zés útjára segíteni. Mégis a feladatok tudatá­ban a ránk váró munka nagy felelősségét, súlyát érezve is az egyformának tűnő szep­temberekben felfedezett kü­lönbség szerez nekem örö­met és sarkall még nagyobb tettekre. S ebbéli töprengéseim köz­ben felvillan előttem egy vi­szonylag nem is távoli múlt. Akkor is szeptember volt, bár már vége felé közele­dett. Több volt a fákon a sárga levél, mint most, s az utcák, falvak, városok nem voltak ilyen rendezettek. 1­946-ot mutatott akkor­­ a naptár. Egy éve volt vége a háborúnak. Min­denütt és mindenki azt be­(Folytatás a 3 oldalon.)

Next