Fejér Megyei Hírlap, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Sso Híbet, 1965. május X. Répismerősök nyomában A négy gyáralapító Négyen ülnek velem szemben. Az egyik ötvenen túl lévő, őszülő hajú, a másik szintén ötven körüli lehet, arca kerek, szemei jóságosan fénylenek. A két fiatalabb magas, nyúlánk, fekete hajú. Még csak a nevüket ismerem, s annyit tudok róluk, hogy gyáralapítók. Beszélgetés közben megüti fülemet, hogy egyikük bátyja iskolaigazgató, a másiké pedig minisztériumi osztályvezető. Amint olvasmányaimból tudom, az egykori gyáralapító legtöbbjének befolyásos ismerősei voltak. Most azonban egy 15 éve létrehozott üzem alapítói ülnek előttem. Testükön overall feszül, kezük olajos, a szemük kedvesen fénylik. Jani Józsefnek adják meg elsőnek a szót. Ő a legidősebb közülük és már évek óta a nagy motortekercselő üzemvezetője. Jani József maga elé néz, majd társaira pillant és úgy mondja: — Valószínű kevesen emlékeznek már a székesfehérvári községi villamossági vállalat nevére. Ezt az üzemet alapítottuk mi 1959- ben többedmagunkkal... — Te régen volt — jegyzi meg valaki. Jáni József egy pillanatra szünetet tart, a megjegyzés azonban nem zökkenti ki, folytatta mondanivalóját. — A Kossuth utcában az MTRÁSZ jelenlegi üzlethelyiségében kezdtünk Néhányan lóttunk, rádiót javítottunk, villanyt szereltünk. Hamar szűk lett a kis helyiség, átköltöztünk az egykori Sva cukrászdába, majd a volt Debreceni nyomdába. A magas nyúlánk. Látányi József szólal meg. — Innen költöztünk a Major utcába, a volt Szilasiféle szeszfőzdébe. Egy ideig még a szeszfőzde is üzemelt és nemcsak a javítással volt bajunk, de a patkányokkal is. — Bizony, volt elég patkány. És ez nem is csoda, hiszen az üzem területén disznóólak is voltak — mondja ezt már Bátor István. — Én azonban nemcsak erre emlékszem, hanem arra is, hogy akkor a fizetést nem egészen menetrend szerint kaptuk Ha elvégeztünk valami munkát és pénz jött érte, akkor mi is megkaptuk bérünket. A társaság legfiatalabb tagja a 33 éves Mikola Ferenc folytatja a visszaemlékezést. — Szerszámunk sem volt. Hazulról hoztuk ami volt. Ma is ott őrzöm fiókomban a vaskalapácsot néhányan csodálkoznak is, minek ez most, amikor minden szerszámot megkapunk. Elbeszélésükből kirajzolódikelőttük a Finommechanikai, és Autójavító Vállalat története. Nem volt könnyű az üzem létrehozása és megtartása sem. Mint Jáni József elmondotta, az alakulás után Budapestről jött le valaki és az volt a véleménye, hogy a szakmunkások egy részét fel kellene vinni Pestre és az üzemet megszüntetni. A városi pártbizottság és a megyei szervek azonban úgy vélekedtek, mint a gyár alapítói, dolgozói: szükség vám az üzemre. Az üzem létrejött. Szép, rendezett a belterület, új csarnokok épültek, s több mint hatszáz dolgozónak ad kenyeret, munkát. De nemcsak erről van szó, az is igaz, hogy ez a vállalat most nyerte el tizedszer az élüzem címet. — Ha más vállalathoz kellene mennem dolgozni, valószínű eltévednék. Annyira megszom már, hogy mindennap a Rákóczi utcán jövök a vállalathoz. Tátrányi József mondja ezt, de mind a négyen hasonlóan éreznek. Közülük a 15 év alatt még senki sem késett el és nem mulasztott igazolatlanul. — Megbecsülik önöket és a munkabérre sincs valószínű panaszuk — jegyzem meg. — Megbecsülnek bennünket. Bátor István már ötször volt kiváló dolgozó és ezt a címet mindenki elnyerte már közülünk — mondja egyikük. — Ami a munkabért illeti, azon már lehetne problémázni, hiszen aki később jött, máshonnan, előfordul, hogy a mi kilenc forintunknál többet kap. A későbbiekben még tisztázzák, hogy nem a nagy motortekercselőben, hanem a vállalat más részlegénél, őszintén mondják ezt azok után, hogy oly szeretettel beszélnek az üzemről, melyet nemcsak alapítottak, de sok-sok társukkal együtt ők is formáltak. Jóleső érzés hallgatni, amikor arról beszélnek, hogy valamikor az udvaron ebédeltek, aztán közös erővel, társadalmi munkával éttermet létesítettek. Hasonló módon létesítették a klubszobát és most a Gamászán épülő vállalati üdülő munkálataiban is részt vesznek. Örömmel újságolják azt is, hogy 200 személyes öltözőjük, fürdőjük van. Igaz, szóváteszik azt is, hogy rengeteg a munka és a motorokat csak az udvaron tudják tárolni. Kedvesen, szeretettel beszélnek egymásról is. Mikola Ferenc, aki most csoportvezető mondja: — Jön a Pista bácsi és kiált nelkem, Ferike! Az üzemben dolgozó ipari tanulók és a fiatalabbak is bizony nem egyszer csodálkozva nézik, hogy lehet ez. Nem mindenki tudja közülük, hogy én már ebben az üzemben szabadultam, lettem szakmunkás és amíg élünk, Pista bácsinak mindig Ferike maradok. Mikola szavait helyesléssel fogadják, Pista bácsi még meg is jegyzi: — Egymáshoz nőttünk mi. S ezzel az üzemmel is úgy vegyünk, mint a hársaal építője: minden egyes téglának története van és mindenihez fűződik valami érdekes, kedves. Bátori Istvánnak két Kacz-áriva van már, Lártrányi Józsefnek meg öt gyermeke. Egyedül dolgozik a Jóska — mondja ezt megint Mikola, — de gyermekeire, családjára gondot visel. A kiVaelimiásban az egyik idősebb szaki fényképet mutatott és dicsekedett is hogy milyen szépem öltözött amerikikai unokája. Elővette a fényképet, és mi is megmutattuk, hogy a mi gyerekeink öltözéke semmivel sem rostlad el az övékétől. Érdekesen cseng a hangja, s valahogy társai is büszke érzéssel fogadják szavait. Úgy érzem, hogy a négy gyáralapító mikor üzemére büszke, akkor az újait teremtő ország gyarapodásának, fejlődésének hirdetője. Az elég hosszúra nyúló beszélgetés, majd az üzemlátogatás során volt alkalmam meggyőződni, hogy miyen szeretettel vallanak a munkáról — szóban és tettben egyaránt — és nemcsak azzal büszkélkedtek, hogy valamikor két-három ezer forintos havi érték helyett most több mint hétszázezer forintot termel a nagymotortekercselő. De azt is elmondják, hogy a Finommechanikai és Autójavító Vállalatnak 75 felvevőhelye van a megyében, hiszen egyik legfontosabb feladatuk a lakossági szolgáltatás. A négy gyáralapító története abban is közös, hogy 15 éve együtt, egymás mellett munkálkodnak és nemcsak egymás múltját ismerik, de terveit, elképzeléseit, jövőjét is. Mikola Feriről tudják azt, hogy várja a Piactér környékén lévő lakása lebontását hogy nagyobb, tágasabb, korszerűbb otthonihoz jusson. Mindennél érdekesebb azonban, hogy reggelenként úgy nyitják be a gyár kapuját, mint aki hazajön, s tizenöt év alatt a mindennap megismétlődő eseményekben is felfedezik ez újat. Bizonyosan azért, mert sok-sok társukkal ők mindennek az alkotói. Említettem az elején, hogy szóba kerültek testvéreik, rokonaik is, akik máshol, többen közülük nagyon is felelős beosztásban dolgoznak, s ők büszkék erre éppen úgy, mint munkájukra, melyet tizenöt éve egy üzemben folytatnaik. Bányász Béla alisták fojtó gyűrűjében, elszigetelve orosz és bajor szövetségeseinktől, mégis a felszabadulás és a harci elszántság ünnepe volt ez a nap. A zászlódíszbe öltözött fővárosban soha nem látott tömeg, mintegy hatszázezer ember vonult fel. A város legkisebb mellékutcája is ünnepi díszt öltött Az ünnepi szónokok boldogan üdvözölték a beláthatatlan embertömeget. „Ez a mostani nagy vörös május meghozza a proletárfeltámadást. A gyenge szem nem látja tisztán a történelem útját, de mindegy. Hiába, tiltják be Párizsban a vörös májust, huszonnyolc vörös májusnak perzselő tüze felgyújtja végre a kapitalizmus börtönét, és meg fogja teremteni a szocializmus várát” — mondotta Landler Jenő az Iparcsarnok előtti nagygyűlésen. Székesfehérvár utcáin is órákon át hullámzott a város lakosságának lelkes, ünneplő tömege 1919. május elsején. Az ősi városban a vörös zászlók ezreinek lobogásából a régi, erőszakosan elfojtott május elsejék lángjai lobbantak fel. A mai Marx-tér hatalmas területét zsúfolásig megtöltötte a város ünneplő közönsége. (A téren 1919-ben nem voltak épületek.) Az ünnepi felvonulást vörös lepellel borított lovas nyitotta meg, majd a Vörös Hadsereg díszszázada haladt. A díszszázad harctereket járt munkás és földműves dolgozókból állt. A kopottas katonaruhák sebhelyeket takartak. Az első szóra fegyvert ragadtak a proletárhaza védelmére. Utánuk a direktórium tagjai, a pártvezetőség, a katona-, munkás és földművestanács tagjai: ácsok, kőművesek, földművesek, vasúti munkások, tanítók, ügyvédek, orvosok, háztartási alkalmazottak, tanítónőik stb. haladtak. Rendezett, zárt sorokban vonultak utánuk a szakszervezetek, az ifjúság, a torasdandériumok, a Sóstói katonai gyakorlótérre. Kőszegi Ferenc, Telegdi Sándor és Horváth János méltatták a proletárünnep nagy nemzetközi jelentőségét.. A többtízezres tömegből elemei erővel tört ki a proletárhimnusz: „Nem lesz a tőke úr ma rajtunk. Elvesz az aki a múltnak él!... Nem is felejtette el senki, se barát, se ellenség ezt a világraszóló megmozdulást soha, hiába borult utána az országra negyedszázados fasiszta éjszaka. Lehúzott redőnyök, üres kávéházak, kettős járőrök, gyalázkodó újságcikkek — ezzel emlékezett huszonöt éven át 1919. májusára a burzsoázia. Munkabeszüktetéssel, tüntetéssel, illegális röpcédulával ha-llatta hangját ez idő alatt a nép. Kiáll a hetvenötből Fejér megyei Hírl Csütörtökön éjszaka csak szemernyit pihentek a Közúti Üzemi Vállalat hetes építésvezetőségének dolgozói. Az utolsó nagy rohamot indították a székefehérvári Népköztársaság útja befejezéséért, s a hajnalban kelő fehérváriak mégis alig találtak valakit az úton. Az újságíró is meglepetten hordóvta körül tekintetét az út Gagarin téri szakaszán, amikor egy ismerős hang állította meg: — Tiare befejezatikl A Végh Gyula vezette aszfaltozóbrigád pihent néhány percet a kora reggeli napsütésben. Egy kicsit áloműzőnek, egy kicsit előzetes ünneplésre, hiszen a tíz órától mindössze három választotta el őket, s alig félszáz négyzetméter aszfaltozás volt hátba. Varga György aszfaltozó brigádja már pihenőn volt, hiszen az út felét, vagy talán többet is menetközben, váltott műszakban ők aszfaltozták. * Délelőtt tíz órakor már kint volt az építkezésen Hegyi József építésvezető, Tóth László és Király András munkavezető és sokan mások, hogy minden látványosság nélkül, a munkásemberek szerénységével legyenek tanúi a befejezésnek. A szegélyezők, Érti István, Vazsintka János és a többiek az utolsó szegélytéglákat helyezték el kilenc óra után, s most ők is pihennek. Csak a kubtikus brigádok: Módi Sándor csapata, Varga Elemér kollektívája és a Böhm-brigád költözött el az útról már néhány nappal előbb, s valahol a megye másik részén építenek új utat s emlékeznek még sokáig erre a szokatlanul nagy és kimagasló teljesítményre. Mert ez az útépítés mindeniképpen bekerül a vállalat történetébe. Hiszen alig több, mint harminc nap alatt, javarészt esős időben végezték el a munkát. S ha a hetes építésvezetőség egészét dicséret illeti ezért a teljesítményért, nem maradhat ki a felsorolásból a Fejér megyei Építőipari Vállalat sem, ezen belül is a vállalat betonkeverő telepe, amelynek kollektívája az első szóra vállalta, hogy félezer köbméter betont kever és szállít erre az útépítésre. Ígéretüket betartották, s több, mint hatszög köbméter keverésével és helyszínre szállításával járultak hozzá ehhez a munkához. Elkészült az úttest, s mint a építők mondják, az ünnepek után járdaépítéssel folytatják a munkát. 3 Elkészült a Népköztársaság út g, 1.orf A 4eft, 1945. Székesfehérvf c. m 3. if O Sim-'SeA áthatolt a magyar börtönök Halán is, és étegetette a parazsat, amely azután 1945-ben lángragyújtotta az úri Magyarországot. A felntonbadulás után Az 1945-ös május elseje ugyancsak emlékezetes marad mindenki előtt, aki csak részt vett az akkori ünnepségeken. Az ország nyugati fele csupán néhány héttel korábban szabadult fel, az a tavasz a parasztság százezres tömegének hozta meg az ezer éve hiába várt jogot a saját földre. Soha addig ilyen akarás és nekibuzdulás nem volt Magyarországon, mint ezen a szabad ünnepen. Székesfehérvár 1945. május elsején a háború megpróbáltatásaiból még alig-alig tért magához. A proletárság nemzetközi nagy ünnepén tiszteletével és szeretetével a felszabadító szovjet harcosok felé fordult. Felszaggatott háztetők alól romos, füstös házakból jöttek köszönteni a fasizmus felett diadalmas győzelmet aratott Vörös Hadsereget A város dolgomént Pfanakeriko igárdaezredes, a város katonai parancsnoka köszöntötte. S — először az ország történetében — nemcsak a városok, de a falunak is ünnepelte!» ezen a napon — az új élet ígérete is volt irántienkinek ez a nap. Most a hetvenötödik szabad május elsején a proletár nemzetköziség első vonalában menetel a magyar nép. Húsz év alatt nemcsak beváltottuk, de messze túl is haladtak, amire 1890. ás 1945. májusában fogadalmat tettek a régi harcosok. Engels, a proletariátus nagy tanítója az első, 1890-es ünnepről így írt: „Bér mellettem állva még Marx, hogy ezt saját szemével láthatná”. Holott akkor csak tízezrek vonultak fel a májusi ünnepen. Ma a világ kiemelkedően legnagyobb szervezett ereje a forradalmi munkásság, s ereje évről-évre, májusrólmájusra gyarapodik. S ez emeli a felvonulás ünnepélyességét — a győztesek, s a biztos győzök felvonulása ez az egészföldkerekségen.