Fejér Megyei Hírlap, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-01 / 283. szám

­kjér megyei Ara: 50 fillér. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK fel Hiri­no Szerda, 1965. december 1. XXI. évfolyam, 283. sz. * A mezőgazdasági üzemek versenyében elsők a bicskeiek Nagybetűkkel kezdjük írni­­ a munkaverseny szót a me­zőgazdaságban is. Azon a te­rületen,­­amelyre a kishitűség eddig legyintett, mondván: nincs tető a nagy „műhelyen". Ez a kényelmes álláspont egyre inkább lomtárba kerül, bár senki sem tagadja, hogy a nagy zöld műhely kincseit sok fenyegeti felülről is, alulról is. Itt van azonban az ember, aki a maga tudását, szorgalmát, szervezőképessé­gét és leleményességét szegezi szembe a természet szeszélyei­vel, és győz. Győzelmet ünnepelhet tagságának köszönve a bicskei Rákóczi Termelőszövetkezet abból az alkalomból, hogy az őszi mezőgazdasági termelési versenyben kiérdemelte az első helyezést. Ha kapásból megkérdezné az ember: mi volt hát az a csodálatos kulcs amelyet sikerült megforgat­niuk a zárban? Csak általá­nosságokat hallana. Hogy pél­dául dolgoztunk. Azt a zsinórt húztuk meg, amelyiket kellett. Vagy: ki­használtuk a lehetőségeket. Ez mind igaz. Az eredmények azonban csupa apró részig gaz­­ságokból álltak össze. S ezt kibogozni nem olyan egyszerű feladat. Nem is vállalkozha­tunk rá, csak egy két jellem­zőjét jegyeztük fel. Ugrásra készen késés év van, amelyik annyira „önállósodott” mint az idei- Ha napot vártak a mezőn, esett. Ha elkészült a műveleti terv, — félszemmel a bécsi naptáron, a másikkal a helyi tapasztalatokon, — összekuszálta az időjárás. A szó szoros értelmében ugrásra készen állt a vezetőség és a tagság, szinte második ter­mészetükké vált A déli el­igazítások programját úgy fogadták a brigád vezetők: jó lesz, ha közbe nem jön vala­mi! S legtöbbször közbejött. Nos, már beidegződött az egész tagságba, hogy az öklök emelgetése helyett körülfog­ták a vezetőket: mihez fog­junk? Báder József elnök a sok közül felemlít néhány esetet Megázott a gabona, éjszaka eső kerekedett. Már nyakunkon volt a tagság ide­jében, mert tudta, hogy akad tennivaló éppen elég. A gya­logerőt azonnal átcsoporto­sították a rendre vágott ga­bona forgatására, szárítására, a gépvezetők pedig átnyergel­tek tarlóhántásra, trágyaszál­lításra, szántásra. Nem is volt csírás gabonájuk. De ama is ügyeltek, hogy ne legyen sok a renden. Kudász Géza főagronómus az idén igazán csillogtathatta szervezőkészségét­. A tagság szorgalma és helytállása nélkül hiába ter­veztünk volna. Annál többet főtt a fejünk, hogy oda cso­portosítsuk az erőket, ahol legnagyobb a szükség. Nincs is adósságunk ma már, csak a kukorica. Még 250 hold van töretlen a határban, de sem­mi a hóban és a sárban. Kellős műszakban A gépeket egy táblába irá­nyították, mert így a nappali és az éjjeli ellenőrzés ered­ményesebb. Az elnöktől az el­lenőrző bizottság tagjaiig fi­gyelő szemek mérték az éjjeli teljesítményt Perbai József növénytermesztési agronómus embersége is aranykönyvbe való. Ha látta, hogy kimerült, fáradt a traktoros, leszállítot­ta a gépről, maga ült a nye­regbe és hajnalig rótta a kö­röket. Műtrágya nélkül nem került földbe a mag; két Ra­­pidtaxuk tavasz óta állandó­an üzemiben 350 hold talajfer­­tőtlenítést végzett el az egyéb, tennivalók mellett A föld pedig hálás, be sem várta a versenybizottság hi­vatalos döntését. 17 mázsa, tisztított búza, 15 mázsa ta­­kamánygabona, közel 12 ton­na burgonya, 20 tonna cukor­répa termett holdanként a szö­vetkezet földjein, és mér tud­ják, hogy az idei kukorica ter­mése egy holdra vetítve eléri a 25 mázsás súlyt májusi mor­­zsol­ban. És biztosítva van a szép állatállomány egész évi szálas- és abraktakarmánya, silója. Nincs dolgozójuk, akinek erőfeszítései benne ne lenné­nek az eredményekben a gyalogmunkásoktól a gépsze­relőkig, az állattenyésztés dol­gozóitól a vezetőkéig. Úgy néz­het fel idős munkatársaira 11 mezőgazdasági tanulójuk, mint a föld mestereire, akik két­­vállra fektették még a „bécsi naptárt” is. B. T. JCaizatiML Bmd­tsarításán h­o­l hív itt az idő. Hideg eső csapkodta az autóbusz ablakát. Min­denki örült, hogy megülhe­tett és egy cseppnyi me­leget tarthatott maga körül az ülésen. Csak a kalauz mozgott, fáradhatatlanul. A kezek a belső zsebekben, tás­kákban kotorásztak, egymás­után kerültek elő a heti­jegyek, nyújtották oda keze­lésre. — Szíveskedjenek a jegye­ket... köszönöm... köszö­nöm. „ — mondogatta a ka­lauz. — Köszönöm... köszönöm — zsongott a fülemben. Odaért a kocsi hátulsó ré­szébe is. Kezelte a Vasmű­ből, az Épületelemgyárból, éjjeli műszakokból hazaté­rők jegyeit. Előkészítettem a pénzemet, nyújtottam oda. — A végállomásig kérek jegyet. Átvette a tízforintost. Kö­szönöm — mondta. Elkészí­tette a jegyet, számolta a visszajáró pénzt. — Tessék, köszönöm. Barátságtalan volt kívül az idő. És mégis: kellemes meleget éreztem, belül. Ez az ember — nem morcos­­kodik. Pedig látszik a sze­mén, korán kelt, korán in­dult. De nem tesz úgy, mint­ha mindennek, a rossz idő­nek, a koránkelésnek — az utasok lennének az okai. Nem, egyszerűen csak vé­gezte a munkáját, adta, ke­zelte a jegyeket. Különleges ember volt ez a kalauz? Nem. Csak ember volt, egy a sok közül. A ba­­racsiak jól ismerik: kissé so­vány, kissé barna arcú férfi, olyan mint sokan mások. Ismertetőjele? Egyetlen rö­vid szó: Köszönöm. Az Országos­­ Széchenyi Könyvtár több millió kötetet, irodalmi dokumentumot tartalmazó állományában filmmásolato­kon is megörökítik a legér­tékesebb muzeális értékű emlékeket. A mikrofilmtár laboratóriumában évente mintegy 800 000 filmkocka­­ készül, amelyek külön kata­logizálva állnak az olvasók rendelkezésére. A könyvtár­ban igen jelentős az a gyűj­temény is, amelyet csere út­ján, külföldi könyvtáraktól szereztek be. A Magyarok Világszövetségének Elnöksége Bognár József elnöklete alatt teljes ülést tartott. Kodály Zoltán beszámolt amerikai, Szántó Miklós pedig kanadai tapasztala­tairól. A vitában többek között részt vett: Káldy Zoltán püspök, Köres Osz­kár főorvos, Gyetvai Já­nos, Kisfaludi Strobl Zsig­­mond, Szabó Pál. Megvi­tatta az elnökség az emig­ráns magyarok kulturális életének problémáit f(MTI) TsZ-*31)(m a Szovjetunióban Az igazi Lenin és a me­­zőszilasi Mezőföld Tsz tag­jai négynapos kirándulás­ra, pontosabban szólva ta­pasztalatcsere látogatásra utaztak a Szovjetunióba. Útjük során látogatást tesznek Ungvár, Munkács, Beregszáz környékén lévő mezőgazdasági üzemekben és kirándulást tesznek a vidék történelmi neveze­tességű helyein. A két termelőszövetkezet vezetői még a nyár folya­­mtján úgy határoztak, hogy jó munkában élenjáró szö­vetkezeti tagokat néhány ■ napos külföldi kirándulás­sal jutalmazzák. A 20—20 tagú szövetkezeti csoport­ba elsősorban jól dolgozó asszonyok és lányok, fia­talok és élenjáró traktoro­sok kerültek. V. B.-ülés Beloianniszban A dunaújvárosi járási tanács végrehajtó bizott­ságának tagjai Beloian­­niszba látogattak és ott tartották meg ülésüket. Napirenden a görög lakos­ság helyzete, egészségügyi, szociális és kulturális el­látottsága szerepelt. OC dekás tudomány J c4 edz­elei I csomag d­rága Választmányi ülés a KISZÖV-nél 158 családi ház 1965-ben — Sikerül-e behozni a lemaradást ? Kedden tartotta évi szoká­sos választmányi értekezletét a KISZÖV. A beszámoló fog­lalkozott az év kilenc hónap­jának eredményeivel, hibái­val. Antal Ferenc elnök a többi között a következőket mondotta el: — A kisipari termelőszövet­kezetek 1965. I—III. negyed­évi teljes termelési értéke 134 millió forint volt. Ez kétmil­lió forinttal és 1,5 százalékkal kevesebb a tervezettnél. Igaz, az első félévi nagy lemara­dással szemben a szövetkeze­tek a termelési terv teljesíté­sében javulást értek el. Ez azonban még mindig nem elég ahhoz, hogy éves szin­ten a tervet teljesíteni tud­juk. A hátralévő időben a ter­vek szerint 52,4 millió fo­rint értéket kellene ter­melni, ez azonban a jelenlegi lehe­tőségeket figyelembe véve ne­hezen teljesíthető. A III. ne­gyedévi kiemelkedően jó tel­jesítmény csak 50,7 millió fo­rint volt, így látható, hogy a IV. negyedévi feladat csak nagyobb szervezéssel és fe­gyelmezettebb munkával való­sítható meg. Érdekes képet mutat a szö­vetkezetek külön-külön vizs­gált munkája. A meglévő 27 szövetkezet közül a jelzett idő alatt 15 termelt keveseb­bet a tervezettnél, s ezek kö­zül 11-nek a termelése még a múlt év azonos időszakában elért termelésnél is kevesebb. Például a ruhaipari termékek értéke 4,9 százalékkal, a búto­rok értéke 5,2 százalékkal ke­vesebb, mint a múlt év ha­sonló időszakában volt. A megye készáru termelé­sében több mint 50 száza­lékos súllyal­ szereplő ru­haipari termékek terme­lésének visszaesését szer­ződéskötés, s részben anyaghiány okozta. A választmány foglalkozott a lakossági megrendelésekkel, elsősorban a ktsz-ek ilyen irá­nyú szerepével. A lakosság elsősorban azért fordul a szö­vetkezetekhez, hogy olyan cikkekhez jusson, amit a ke­reskedelemnél nem tud besze­rezni. Sajnos ezek az igények nem minden esetben találtak meghallgatásra. Egyes helye­ken túlzottan tartózkodtak az úitól, s ezért fordult elő, hogy olyan megrendelések marad­tak kielégítetlenül, amelyek elsősorban a ktsz-eknek je­lenthettek volna hasznos el­foglaltságot. Örvendetes viszont, hogy a külkereskedelmi értéke­sítés 46,2 százalékkal több volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Jelenleg megyénkben a Bics­kei Vegyesipari Ktsz és a­­ Székesfehérvári Háziipari Szö­vetkezet végez export tevé­kenységet. Különösen jó ered­ményt értek el Bicskén, ahol a tervezett havonkénti 65 ezer fényezett vállfa helyett 110 ezer darabot küldtek főleg nyugati megrendelésre. A szövetkezetek javító-szol­gáltató tevékenysége egy év alatt 7,1 százalékkal növeke­dett. Az emelkedés elsősorban a háziipari szövetkezetnél végrehajtott átszervezés ered­ménye. Az építőipari tevékenység emelkedett ugyan, de így sem sikerült biztosítani a százszá­zalékos termelést. Elsősorban a munkaerőhiány jelentett nagy gondot, de közrejátszott ebben a sokhelyüst fellelhető gyenge műszaki irányítás és a­ meg nem felelő szervezett­ség is. A lakosság részére vég­­­zett építőipari tevékeny­ség elsősorban vidékeit emelkedett. Ebben az évben a szövette emet­­tek 158 családi ház építésén­ kötöttek szerződést, amiből a. a III. negyedév végéig MW darabot el is készítettek. A megye kisipari szövette»«e­zeteinél is érezteti hatását­» munkaerőhiány, mert egyes szakmákban még mindig nem tudják biztosítani a kívánta létszámot A dolgozók életko­ra magas, s nehezen biztosít­­ható az utánpótlás. Főleg szab bd, lakatos és asztalos szátok mákban van hiány az után­pótlásban. Az ülésen több javaslat hangzott el a még hátralévő munkákat illetően. A negye­dik negyedévre tervezett 52£ millió forintos termelési terv végrehajtása nagy feladatot ró a kisipari termelőszövetke­zetek dolgozóira. Természete­sen, a múltbeli és jelenlegi nehézségek nem indokolják azt, hogy eleve reménytelenül kezeljék a tervteljesítést. Még van idő, lehet javítani. Tejszállító kocsik készülnek a MÁV Járműjavító Vállalat kocsiost­ályán. A képen a sorozatban gyártott kocsik egyikén Kalapács László az alváz festését végii. T"\ «1 w « 1 rr m r r Duhongo időjárás Európában Európában 48 órája tombol az ítéletidő. Százötven kilo­méteres sebességű szelek süvöltenek, északon és a he­gyekben hóvihar dühöng, a tengereken napok óta több­méteres hullámok ostromolják a hajókat, másutt özönvízsze­rű esőzések okoznak zavart. Angliában az ország észak-keleti részét és Skó­ciát megbénította a hó­esés, délen napok óta zu­hog az eső. A sziget partjainál körös-kö­rül vihar dühöng. Az ítéletidő súlyos baleseteket is okozott: egy autóbusz és egy teherautó összeütközése során ötvenöt személy sérült meg. Belgium és Hollandia part­jainál orkán tombol. A ha­lászhajók a kikötőkben vesz­tegelnek és a rotterdami re­pülőteret hétfőn a rossz látási viszonyok miatt lezárták. Svédországban északon megállás nélkül hull a hó, délen szünet nélkül esik. A Balti tengeren vihar dúl. A svéd meteorológusok 1861- ig lapoztak vissza a naptár­ban, amíg az ideihez hasonló hideg novemberről találtak feljegyzéseket Csehszlovákiában, az Érc­hegység vidékén hóvihar bé­nítja meg az életet. Franciaországban 150 kilo­méteres sebességű szél­rohamokat mértek, a dühöngő elemek lesodorják a cserepeket a városi házte­tőkről , hétfőn ezért hatan is megsérültek a francia fő­városban. Eső, havaseső Várható időjárás szerda es­tig, túlnyomóan felhős idő esőkkel, havas esőkkel, a ma­gasabb helyeken hózáporok­kal. Élénk, időnként megerő­södő szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 3 plusz 7 fok között (MTI) lij szilaita-jitó A Szőlészeti Kutató Intézet számos új szőlőfajta jelölttel rendelkezik. Főleg a csapadékos vidé­kek részére, nemesítették a st ..Egri csillagok” gyűjtőnév­hez tartozó új fajtákat. Bár az idén a peronoszpóra or­szágszerte sok kárt tett a sző­lőben, ezek permetezés nélkül is jó termést adtak, s minő­ségük elérte a „Leányká”-ét és a többi ismert Eger-környé­­ki fajtáét. Az Alföldön né­hány új vörösbor-szőlő fajtá­ról jó festőanyagot tartalmazó termést szüreteltek, noha a kevés napsütés mellett a sző­lők színezőképessége, azaz a vörösborok színe mindig rosszabb az átlagosnál. A nap­fény hiánya megérződik a mustok cukorfokán is, de a „Kerekegyháza­k” elnevezésű fajtajelölt mustjában mégis 30 cukorfokot mértek, tízzel töb­bet mint a mellette szüretelt régi fajtákéban. Itt az Alföl­dön „készült” egy másik faj­ta is, amely olyan jól aszúso­­dik, hogy jövőre Tokajhegyes­alján is kipróbálját­.

Next