Fejér Megyei Hírlap, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-01 / 283. szám
------------------ Szavazod ! az ENSZ-közgyűlés Az ENSZ-közgyűlés hétfői esti plenáris ülésén 112 szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett (Franciaország), elfogadták az elsőszámú politikai bizottjságnak azt a határozatát, hogy legkésőbb 1967-ig tartsanak leszerelési értekezletet az összes államok részvételé- ■ vel, beleértve a Kínai Nép-köztársaságot is. Nem vett részt a szavazás-ban a csangkajsekista klikk megbízottja. A közgyűlés által jóváhagyott határozat újabb erőfeszítéseket szorgalmaz abból a célból, hogy a világbéke megszilárdítása érdekében írjanak alá hathatós nemzetközi ellenőrzéssel megvalósítandó egyezményt, az általános és teljes leszerelésről. A határozat jóváhagyta az el nem kötelezett országok 1964-ben Kairóban megtartott értekezletének azt a döntését, hogy hívjanak össze leszerelési világértekezletet minden állam részvételével. Sürgeti végül, hogy alakítsanak széles képviselettel rendelkező bizottságot a történelmi jelentőségű találkozó előkészítésére. (MTI) Fejér megyei Hírlap A Márvány-hegy tüzei Fáklyaként lángoltak az amerikai helikopterek a délvietnami Márvány-hegyen. A gondosan őrzött, tengerészgyalogosok háromszoros gyűrűjével körülvett, tengerparti támaszpontokat egymás után érik a váratlan támadások. Még nehezebb az amerikai katonák és a saigoni kormánycsapatok helyzete az ország belsejében. Az elmúlt hetekben a világ, addig ismeretlen dél-vietnami helységneveket tanult meg: An Khe, Pleiku, Plei Me, Duc Co látványos kudarcok színhelyévé vált. A dél-vietnami amerikai hadviselés hevessége nem csökken, hanem fokozódik. Újabb fegyverszállítmányok érkeztek, s katonák ezreit hajózzák be Saigon felé. A Guam-i támaszpontról szinte nap mint nap felszállnak a nehézbombázók, hogy válogatás nélkül hajtsanak végre .szőnyegbombázásokat. Az Egyesült Államok hadserege mind gyakrabban használ kegyeden, emberirtó eszközöket, mérgesgázokat, napalmot, különleges vegyianyagokat és bombákat. Ezekkel a módszerekkel azonban nem tudják megnyerni a dél-vietnami háborút, csak a felháborodás viharát szítják még erősebbre. A legújabb amerikai törekvésekbe illik, hogy Westmoreland tábornoknak, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának helyettesévé az ötvenkét esztendős John A. Heintgost nevezték ki. Az altábornagyot, akit származása és módszerei miatt „porosz”-nak neveznek, már foglalkoztatták a délkelet-ázsiai háborúkban, nemrég például Laoszban. A személycserék sem bizonyulhatnak azonban hatásosnak, ha egyszer baj van az alapokkal. A Márvány-hegy helikopter-fáklyáinak s a lángban álló falvaknak tüzénél ugyanis egyaránt kitűnik az amerikaiak különleges háborújának szemmel látható csődje. Miért nevezik azonban úgy az amerikai, mint a vietnami oldalon, különleges háborúnak a délvietnami hadviselést? Azért, mert a Felszabadítási Front harcosaival szembenálló főerőt, egyenlőre a saigoni rezsim csapatai jelentik. A kormányhadsereg létszáma, mintegy 550 ezer fő — a nyári nagy dezertálások következtében lecsappant —, míg az amerikai csapatok soraiban 130-140 ezer ember található. Jóllehet, az amerikai beavatkozás fokozódása már bevitte a dél-vietnami konfliktusba a helyi háború bizonyos elemeit, a „tiszta helyi háborúivá” akkor válna, ha az amerikai csapatokra hárulna a harc fő terhe. Washington ezt szeretné elkerülni, hiszen sokkal kényelmesebb számára, ha a saigoni segédcsapatok véreznek az első vonalban. Igen ám, de a harc és a beavatkozás logikája könyörtelen- MacNamara hadügyminiszter számításai szerint Dél-Vietnam pacifikálásához legalább tízszeres túlerőre lenne szükség. Mivel a Felszabadítási Front csapatainak erejét az amerikai becslések 240 ezer főre teszik, ez mintegy két és félmillió embert feltételezne. A saigoni rendszernek azonban nincs már igazán számbajöhető embertartaléka. Ha tehát az amerikaiak valamennyire is meg akarnák szilárdítani helyzetüket, nem tízezres nagyságrendben kell Dél-Vietnamba szállítani az erősítéseket, hanem csaknem kétmillió katonával kellene kezdeniük. Ennek a szintnek elérését azonban az amerikai hadügyminisztérium is irreálisnak tartja. Olyan tömegméretű behívásokra és militarizálásra lenne szükség, amely további bonyodalmakat idézne elő a nemzetközi közvéleményben, s jelentősen felerősítené a belső amerikai tiltakozást. A különleges háború csődje, az a tény, hogy ezt a háborút az amerikaiak nem tudják megnyerni, a józan észnek időben történő visszavonulását sugallna. Erre azonban nem hajlandók az amerikai imperialisták. A különleges háborút folytatják, sőt légitámadásaikkal kiterjesztették a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére is. A déli vereségekért mindinkább északi revansot szeretnének; ez az oka annak, hogy az utóbbi hetekben megnőtt a légi kalózok agresszivitása. Észak-Vietnam azonban páratlan teherbírással fogadta és fogadja ezeket a támadásokat, s a támadók mind érzékenyebb veszteségeket szenvednek. Nemrég egyetlen nap alatt tizenöt amerikai repülőgépet lőttek le, ami azt mutatja, hogy az Egyesült Államok légierejének számolnia kell a mind hatékonyabbá váló légelhárítással. A különleges háborút tehát az Észak elleni rohamokkal sem képesek megnyerni az amerikaiak. Washington egy kicsit ahhoz az emberhez hasonlít, aki végigpróbálja a ráolvasás és kuruzslás minden formáját, míg csak rá nem döbben a saját kárán, hogy orvoshoz kellene fordulnia. Egyetlen kiútja van a zsákutcából: vietnami politikájának teljes átértékelése. Az nyilvánvalóan — Walter Lippmannak, az ismert publicistának szavait idézve — ,,gyötrelmes és fájdalmas átértékelés” lesz. Annál gyötrelmesebb és fájdalmasabb, minél később kerül rá a sor. R. E. Angliában divatos egy régi szokás: a gyerekek örömmel gyakorolják. Végigmennek Londonon egy madárijesztővel, s egy-egy pennyt kérnek a járókelőktől. Az így összegyűjtött pénzből pompás tűzijátékot rendeznek. E szokás története régi időkre nyúlik vissza. A madárijesztő Guy Foxot ábrázolja, aki katolikus összeesküvő volt, s 1606-ban fel akarta robbantani a parlamentet. Guy Foxot felakasztották, s az anglikánok azóta minden évben elégetnek egy madárijesztőt a történtek emlékezetére... A hagyomány történelmi gyökereit nem sokan ismerik, s manapság már senki sem akarja felgyújtani a parlamentet. A mai Angliában különben sincsenek túl sokan azok, akik komolyan veszik a parlamentet. Az angol parlament ódon intézmény, a politikai viták színhelye, s sok esetben a legidőszerűbb kérdések megvitatásának küzdőtere volt, de az alsóházban ma folyó vitákban gyakran megkerülik korunk sürgető kérdéseit. Helyesebben szólva felvetik ugyan e kérdéseket, de az ezekről folytatott „vitáknak” nincs különösebb jelentőségük. Az alsóházban egymással szembenálló felek láthatólag már odáig jutottak, hogy nézeteik több tekintetben azonosak, mint amennyiben ellentétesek. S ha vannak is nézeteltérések, azok rendszerint a kérdés legjelentéktelenebb részletére vonatkoznak. Napjaink sürgetően követelik, hogy a parlamentben Anglia egész afrikai politikáját megvitassák. E kérdésben igen sok forog kockán. Minden jel arra mutat, hogy a parlament folyosóin új politikát dolgoznak ki az afrikai kérdésben, s ez az új politika nyilvánvalóan a két párt megegyezésén alapul. Az új politika jellemzője Wilson állásfoglalása Dél- Rhodézia kérdésében, illetve Enoch Powellnek, a konzervatív ,,árnyékkormány” hadügyminiszterének nemrégiben elhangzott beszéde. Kezdetben úgy látszott, hogy Harold Wilson miniszterelnök az erős kéz politikáját szándékozik folytatni Dél-Rhodéziával szemben. Kiderült azonban, hogy ,,szilárdsága” védekező jellegű, s a kezdeményezést teljes egészében átengedi a fehér kisebbség képviselőjének, Ian Smith dél-rhodéziai miniszterelnöknek. Londonban az utóbbi diktálta a feltételeket Wilsonnak, s aztán visszautazott Salisburyba. Wilsonnak a Nemzetközösség afrikai tagállamaitól kapott éles bírálatai miatt sietve Dél-Rhodéziába kellett utaznia, a királynő levelével. Salisburyban Wilson ismét arra kérte Ian Smith-t, változtassa meg azt az elhatározását, hogy egyoldalúan kikiáltja a ,,függetlenséget”. Az angol miniszterelnök lényegében egyetlenegyszer sem próbálta meg rászorítani a szélsőséges beállítottságú, dél-rodéziai fehér telepeseket, hogy mondjanak le a fehér kisebbség uralmát hirdető alkotmány örök időkre való fenntartásának igényéről. Mindez akkor történt, amikor még a canterbury érsek is az erőszak alkalmazását követelte a dél-rhodéziai fajgyűlölőkkel szemben! A közelmúltban felszólalt Enoch Powell azt hangoztatta, hogy a munkáspárt helytelen politikát folytat a brit érdekek védelmében „Szueztől keletre”. Mint a konzervatív párt képviselője kijelentette, katonai intézkedésekkel nem lehet Anglia oldalára állítani az ázsiai és afrikai országok népeit. Ráadásul Anglia többé-kevésbé visszavonhatatlanul elvesztette „Szueztől keletre” fekvő birtokait. Powell azt javasolta: erőfeszítéseiket arra összpontosítsák, hogy Afrikát az imperializmus támaszpontjává építsék ki „a kommunizmus növekvő befolyásával” szemben. Ezzel megvilágította az angol uralkodó osztály gondolkodásának új irányzatát. A munkáspárt vezetői közül sokan nekirontottak Powellnek, s beszéde hasonló hatást keltett konzervatív körökben is. Viszont sem a konzervatív párt új vezetője, Edward Heath, sem maga Wilson nem szólalt fel Powell ellen. Teljesen világos, hogy a két párt vezetői a brit gyarmati politika legfontosabb célpontjainak tekintik Afrika független országait. Már ma is nyilvánvaló, hogy Anglia megpróbál kacérkodni ezekkel az országokkal, ami komoly nyugtalanságot kelt Afrikában. A lord Salisburyhez hasonló, makacs régi reakciósok, akik mindenkor a nagy afrikai bányavállalatok érdekeit védelmezték, továbbra is a régi módszerekkel igyekeznek harcolni, s ezért egyetértenek Ian Smith követeléseivel. A lord Salisburynál józanabb politikusok, akiknek ráadásul nincsenek az övéhez hasonló jelentős magánérdekeik Afrikában, egészen komolyan számolnak az afrikai népek nemzeti öntudatának hihetetlenül gyors fejlődésével. Olyan politikát követelnek, amely nem csupán a fehérek „fölényét” védelmezi az afrikai kontinensen, hanem közömbösíti az afrikaiak rokonszenvét a szocialista országok és általában a szocializmus irányában. Más szóval, az új álláspont a következőképpen foglalható össze: „Csak hadd legyen Afrika látszólag önálló, kormányozni azért mégis mi fogjuk.” Ezek a tünetek nem egyszer megmutatkoztak már az elmúlt tizenöt évben, de csak most válnak határozott erőfeszítésekké. Most már nemcsak a bányakincsekről van szó, amelyek még mindig az angol részvénytársaságok birtokában vannak, hanem általában Anglia külpolitikájáról a fekete földrészen, illetve ennek a politikának élethalál harcáról. Ezért Londonnak változatlanul a következő kettős kérdéssel kellene megbirkóznia: meg kellene őriznie Anglia óriási afrikai vagyonát, s ugyanakkor meg kellene akadályozni a nem kapitalista utat választó afrikai államok egyre erősödő irányzatát. Wilson napjainkban két politikát folytat: egyet az afrikaiak, a másikat a fehérek számára. A kettő pillanatnyilag homlokegyenest ellenkezik egymással; ez a délihodéziai válság lényege. Az angol közmondás szerint a két szék között okvetlenül a földre kerül az ember... (London, november.) James Aldridge: „Új" álláspont Afrika kérdésében Washington: November 21-én többezer főnyi tömeg vonult a Fehér Ház elé, hogy tiltakozzon az amerikai kormány vietnami politikája ellen. A képen: A békemenet résztvevői az amerikai zászlóval és a vietnami partizánok lobogóival vonulnak fel. (Rádiótelefotó / MTI Külföldi Képszolgálat) Megjelent a Béke és Szocializmus novemberi száma A folyóirat bevezető cikkét A. Ferrari (Argentína) és M. Fortuny (Guatemala) írta Az amerikai imperializmus hadat üzen a latinamerikai népeknek címmel. A cikk azzal az önkényes határozatal foglalkozik, amelyet ez év szeptemberében fogadott el az Egyesült Államok törvényhozása, feljogosítva az amerikai imperializmust arra, hogy fegyveresen beavatkozzék a latin-amerikai országok belügyeibe, ha azok független s haladó politikát próbálnak folytatni. Viktor Grisin a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke A gazdálkodás iskolája a dolgozók számára című cikkében ismerteti azokat a rendkívül fontos és szerteágazó feladatokat, melyek a gazdasági tervezés és irányítás rendszerének tökéletesítése kapcsán a szovjet szakszervezetekre várnak. Közli a lap N. Popov bolgár közgazdásznak A gazdasági törvények objektív jellege a szocializmusban és e törvények kölcsönhatása című tanulmányát. A folyóirat Nyugat-Európa: a modern kapitalizmus tendenciái címszó alatt öt neves marxista szerző tollából közöl aktuális és fontos cikkeket. M. Cobb angol közgazdász vázolja az európai kapitalizmus néhány mai vonását. F. Nicolon francia közgazdász megvilágítja a nyugat-európai integráció dinamikáját és ellentmondásait. E. Peggio az Olasz EP Központi Bizottságának tagja ismerteti a gazdasági élet nemzetközivé válásának objektív tendenciáját és kifejti, hogy a szocialista és demokratikus erőknek az a feladatuk, hogy a jelenlegi monopolista integrációval szemben biztosítsák a nemzetközi gazdasági integráció antimonopolista jellegét. J. P. Delilez francia közgazdász összefoglalja az államkapitalizmus jellemző vonásait és ellentmondásait. L. Urban csehszlovák közgazdász áttekintést ad a kapitalizmus gazdasági szerkezetében a háború utáni időszakban bekövetkezet változásokról. Az Időszerű kérdések fóruma rovat közli O. Milas (Chile) cikkét: A kereszténydemokrácia reformizmusa — a chilei kísérlet címmel. A nemzeti felszabadító mozgalom mai problémái címszó alatt a folyóirat ismerteti a marokkói agrárkérdés megoldásának útjait. Ugyanitt kapott helyet J. Maravilla Az imperialistaellenes mozgalom fellendülése a Fülöp-szigeteken című írása. A lap sokoldalú tájékoztatást ad több testvérpárt életéről. Továbbá „Veletek vagyunk, vietnami testvéreink” címszó alatt számos közleményt idéz a nemzetközi sajtóból, amelyek arról a segítségről szólnak, melyet a szocialista országok nyújtanak a harcoló vietnami népnek. A lap gazdag tartalmából kiemeljük még A tőkés gazdaság helyzete a 60-as évek küszöbén című értékes öszszefoglalót, valamint A munkásosztály helyzete Nyugat-Németországban című tanulmányt. A rádió és a televízió mai műsorából KOSSUTH RÁDIO 8.55: Orvosi tanácsok 9.00: Gyermekrádió 9.20: Szimfonikus zene 10.10: Könnyűzenei híradó 10.53: Tudomány... 11.00: Iskolarádió 11.13: Kórusok 11.29: Szabó család 12.15: Népdalok 13.00: Törvénykönyv 13.15: Operaáriák 13.45: Elbeszélés 14.20: Táncdalok 14.30: Lányok, asszonyok 15.00: Kamarazene 15.40: V. regényfolytatás 16.15: Tánczenei koktél 16.50: Munkásszemmel 17.05: Zenei rejtvény 18.20: Népi muzsika 13.40: Téma és variáció 18.54: Ifjúsági Rádió diákcsíny-múzeuma 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.25: Dzsesszhangverseny 21.20: „Gondolat” 22.10: Idősz. nemzetk. kérd. 22.20: Sporthírek 22.25: Chimay Fesztivál 1965. 23.05: A tiszta ház Elb. rádióváltozata 23.29: Operettekből PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Vonószenekari muzsika 15.05: Könnyűzene 16.08: Rádióegyetem 17.05: Könnyűzenei híradó 17.48: Hirdetőoszlop 18.00: Hangy. a stúdióban 18.20: Kozmosz 19.05: Orvosi tanácsok 19.10: Gluck: Alkésztisz Opera Közl. 20.20: Petőfi Sándor verse 22.25: Magyar nóták URH 18.35: Operarészletek 19.10: Könnyűzene 20.00: Zenekari muzsika 21.23: Operettrészletek 21.55: Kamarazene TELEVÍZIÓ — BUDAPEST 18.00: Anyagbörze 18.15: Hírek 18.20: Magyar Hirdető 18.30: Bagolyvár 19.00: Nótaszó 19.20: Esti mese 19.30: Tv-híradó. Napi jegyzet 19.55: A férfi a legfelső emeletről. Angol film 21.15: Parabola 21.35: Arcképek, találkozások Bokros Birman Dezső 22.05: Tv-híradó 2. 22.25: Az orvos válaszol ,Szerda, 1965. december 1. Hirdessen a Fejér megyei Hírlapban! Hirdetéseket felveszünk: Kiadóhivatal: MÁRCIUS 15. 17. Magyar Hirdető: KOSSUTH U. 2.