Fejér Megyei Hírlap, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-01 / 232. szám

2 Egy hét a világpolitikában Muttharaexorák évadja — Sorompó-ellenőrzés — A T­AASZ és Kuba — Két szavazás között Az ENSZ-palotában lezá­rult a közgyűlés általános vitájának második hete és a várakozásoknak megfelelően nem hozott drámaian új fej­leményeket. A küldöttségek vezetői, akik általában az illető országok külügymi­niszterei, kifejtették állás­pontjukat, s ez a tárgyalt témák sokféleségéből, vala­mint a határozott vélemény­­nyilvánításból következően nem igen adott lehetőséget beható tárgyalásokra. Ugyan­akkor megkezdődött a „mun­kavacsorák évadja”, s ezeken a személyes találkozókon már jobb alkalom kínálko­zik az esetleges érintkezési pontok kitapogatására. A különböző páros találko­zók közben így került sor a héten a legfontosabb össze­jövetelre: a négy nagy kül­ügyminisztere­s Thant va­csoravendége volt. Jellemző a tanácskozás sűrítettségére, hogy még tolmácsok sem voltak jelen, tehát tizen­nyolc szem között vitatták meg az ügyeket. A „tizen­nyolc szem” a külügymi­nisztereket, az állandó ENSZ-nagy­követeket, vala­mint a világszervezet főtit­kárát jelentette. Természe­tesen még az ilyen, önma­gukban jelentős találkozók­tól sem szabad valamifaj­ta szenzációs eredményeket várni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vietnami helyzet el­mozdítása a holtpontról nem az egyes külügymi­niszterek képességein múlik, hanem azon, hogy az Egye­sült Államok hajlandó-e végre lemondani a katonai megoldásról, s — első lépés­ként — valóban mindent feltétel nélkül beszüntetni a VDK bombázását. (Ennek azonban nincsen jele, s mi­közben Goldberg amerikai ENSZ-delegátus békeszán­dékát bizonygatta a világ­szervezetben, a héten csak tovább erősödött a légitá­madások hulláma, ismét B-52-es szuperbombázók dobták e halálos terhüket a demilitarizált övezetbe, s megszólaltak a szirénák Ha­noiban is.) Hasonlóképpen, a másik viszálygóc, a Közel- Kelet ügyében sem történt előrelépés. Sőt, mutatkoztak bizonyos új veszélyek is. Egyrészt kitűnt a fegyver­­szünet törékenysége; az el­múlt napokban súlyos Izra­el­i-egyintomi tüzérségi pár­harc volt a Szuezi-csatorná­­nál,­­ másrészt Izrael lát­ható erőfeszítéseket tesz, hogy hosszabb távra rendez­­kedjék be a megszállt terü­leteken. Akár az, a cél, hogy véglegesen bekebelezzék eze­ket a vidékeket, akár csu­pán nyomást akarnak gya­korolni a másik félre — az események aggodalomra ad­nak okot. A külügyminiszteri talál­kozó ily módon lényegében csak két vonatkozásban hoz­hatott pozitív fejlődést. Ál­talános érdeklődéssel fogad­ták Tr Thant indítványát, hogy a ,, Bizton­sági­­Tanács tartson rendszeres zárt ülé­seket, s a tagállamokat a k­ü­l­ü­gymin­i­szt­er­ek képvisel­jék. Ez a forma tulajdonkép­pen egy időről-időre összeülő külügyminiszteri értekezlet rendszeresítését jelenthetné. A másik terület, ahol két­ségtelenül mozgásba jött a nemzetközi politika, az atomsorompó-tárgyalások ügye. Az ENSZ előtt fek­szik a párhuzamos, azonos szövegű szovjet és amerikai javaslat az atomfegyverek továbbterjedésének megaka­dályozásáról. Lényegében már csak az ellenőrzés kér­désének tisztázása van hát­ra. A Szovjetunió, a szoci­alista országok és számos más állam az ENSZ bécsi Nemzetközi Atomerő Ügy­nökségére kívánja bízni a kontrollt, míg egyes nyuga­ti hatalmak, főként a Né­met Szövetségi Köztársaság, az Euratomot kívánja ellen­őrző hatósággá tenni. Mivel az Euratomnak csak a Közös Piac hat országa tagja, egy ilyen ellenőrzés megbízha­tósága és pártatlansága leg­alább is­­erősen kétséges... Új elemként említhetjük te­hát, hogy az előzetes tár­gyalások után, az atomügy­nökség bécsi közgyűlésén úgy a szovjet, mint az ame­rikai küldött helyeselte az ENSZ-ell­enőrzést. Bécsben a magyar diplo­mácia is fontos kezdeménye­­zést tett. Hazánk küldötte bejelentette: Magyarország az ENSZ-szerv ellenőrzése alá helyezi atomreaktorait, ha ugyanezt teszi Nyugat- Németország is. Hasonló be­jelentés történt már koráb­ban Cseh­szlovákia, Len­gyel­­­ország, és az NDK részéről is. Bonn válaszán múlik te­hát, hogy sikerül-e kialakí­tani a közép-európai ,,ENS?11-ellenőrzéses atomzó­­nát”, amely egy atommentes övezet előfutára lehetne. Kevéssé rokonszenves diplomáciai akcióról érkezett hír Washingtonból.­Az Ame­rikai Államok Szervezete ta­nácsülésén újabb Kuba-elle­­nes bojkotthatározatokat fo­gadott el. Újra kiderült, hogy a latin-amerikai álla­mok ahelyett, hogy saját társadalmi ellentmondásai­kon próbálnának változtatni, „Kuba­ kezét” keresik a la­kosságuk körében megmutat­kozó elégedetlenség mögött Az értekezlet még így sem ért­­el teljes sikert..Mexikót nem sikerült rábírni a Ku­bával fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakításá­ra, Brazília és Chile pedig viszonylag mérsékeltebb nyilatkozatokat tett. Az AÁSZ-döntés némi nehézsé­geket támaszt amerikai-an­gol viszonylatban is, Lon­don ugyanis a washingtoni nyomás ellenére sem kíván­ja feladni kereskedelmi kap­csolatait Kubával. Nem lenne teljes a heti krónika a francia járási vá­lasztások említése nélkül. Vasárnap tartották meg az első fordulót, és október 2 án kerül sor a másodikra. A két szavazás között máris adódhatott néhány tanulság. A demokratikus­ baloldali el­lenzék a szavazatok 56 szá­zalékát szerezte meg, egyedül a kommunisták szavazatará­nya 26 százalék fölé került. Mivel a lakosság csaknem fele járult urnákhoz, ezt szinte a tömegelégedetlen­ség kifejezésének foghatjuk fel a kormány rendkívüli felhatalmazása és szociális megszorításai ellen. Ugyan­csak figyelemre méltó, hogy a jobboldali ellenzék, amely de Gaulle külpolitikáját tá­madta,­­ erősen vissza­esett. A két szavazás között fontos egységtárgyalások zaj­lottak le a baloldal párt­jai között, s minden bizony­nyal a második fordulóban is megmutatkozik majd nö­vekvő befolyásuk, vonzere­jük. Réti Ervin U Thant ENSZ-főtitkár New Yorkban vacsorával egybekötött megbeszélésen látta vendégül a négy nagyhatalom külügyminiszterét. A képen: Couve de Murville francia, Gromiko szov­jet külügyminiszter, U Thant, Bush, az Egyesült Államok és Brown, Anglia külügyminisztere. Fejér megyei Hírlap EZT OLVASTUK A régiségek kelendők a hagyományokat tisztelő Nyugat-Európában, a leg­újabb divat az ócskaság, és ez az új módi a vitrinpol­­cokba emeli a­ kiérdemesült szén­vasatokat, a nyugdíjba vonult petróleumlámpákat, tisztességben megcsorbult rézmozsarakat, sőt még a konflislámpákat is. Az Újvilágból érkező tu­risták már­ igényesebbek. Műkincseket keresnek. Igaz, nekik pénzük is több van. A minap keltett szenzációt annak az amerikai turistá­nak az esete, aki egy pári­zsi régiségkereskedőtől meg­vásárolta az egyik Bourbon Lajos intim használati tár­gyát. Sajnos, a királyi por­­celánedényről kiderült, hogy hamisítvány. Van olyan turista is vi­szont, aki jó üzletet csinál. Fuentebuena spanyol falu középkori templomát potom pénzért vette meg egy ame­rikai üzletember és azóta már jó áron tovább is adta a New­ York-i múzeumnak. A csodálatos középkori műre­mek oszlopcsarnoka azóta a tengeren túl gyönyörködteti látogatóit.. De hajóra kelt és az USA-ba utazott a San Bernardo de Sacramenta kolostor kápolnája is, ame­lyet William Randorf jenki műgyűjtő vásárolt meg. Az. arisztokrácia gietrezselymet árul Ausztria bezzeg szívesen túladna egy régiségen. Ez a régiség viszont sajnálatos mód nem kell senkinek­. Pe­dig nem kisebb személyiség­ről van szó, mint XII. Esz­­terházy hercegről (von und zu Galantha). „Az utolsó magyar mágnás” — így ne­vezi a Volksstimme a na­pokban megjelent egész ol­dalas riportjában. A herceg, mint tudvalevő, hazánkban próbálta átvészelni a társa­dalmi változások számára kellemetlen fordulatát, majd, 1949-ben valutabűncselek­mény elkövetése miatt bör­tönbe került és onnan 1956- ban szabadították ki az el­lenforradalmárok­ Miután sikerült Ausztriába szöknie, egyszeriben nagyfiú lett. Visszakövetelte, s csodálatos­képpen vissza is kapta a köztársaságtól burgenlandi latifundiumát, amelyet még a Habsburgoknál szolgált meg a család. A honi tíz­ezer holdak azonban fáj­dalmasan hiányoznak, így aztán kénytelen összehúzni magát mindössze háromeme­letes zürichi házikóban, nála fél emberöltővel fiatalabb feleségével, Melindával, az egykori primabalerinával. Eszterházy herceg mind­azonáltal nem jól érzi magát a „szabad világban”. Fukar, minden garast a fogához ver, és állandóan gyanakszik, mondván: „Ellenségekkel vagyok körülvéve, mindenki megcsal”. Sománkodásából nem derül ki világosan, hogy a személyzetre gondol-e, vagy netán az osztrák kor­mányra. Pedig az utóbbi tel­jesen ártatlan. Mindent visz­­szaadott, sőt még többet is valamivel. Az eisenstadti kastély híres Haydn-termé­­nek renoválása több mint félmillió schillingbe került, — államköltségen. Aztán Eszterházy beköltözött — és megtagadta a belépést az osztrák polgároktól. Mert ha egy herceg el is fogadhatja azt holmi köztársaságtól, hogy tatarozza kastélyát, már meg sem engedheti meg magának, hogy e­z levegőt szívjon annak adófizető pol­gárai­val Fatális tévedések sorozatáról ad hírt a világ­sajtó már jó néhány napja. Egy írországi jótékony egylet például a következő meghí­vókkal invitálta vendégeit: „Kérjük, amennyiben pyer­­mektelem, legalább az uno­káit hozza magával”. Cher­bourg francia városka vil­­­lanytelepén viszont ez a szi­­gorú felirat figyelmezteti az érkezőt: „A nagyfeszültségű vezetékek érintése halálos és tilos. A tilalom ellen vétő­ket egy évi börtönnel sújtja a törvény.” Ez azonban csak­ az apraja. Számottevőbb tévedésnek számít az argentin légierő radarjainak „tréfája”. Az Associated Press jelentése szerint idegen berepülést je­leztek a radarernyők, s csak­ akkor múlt el az izgalom, mire a felszálló vadászgépek kiderítették: csupán madár­vonulást jelzett a radar. Keserű tévedésben volt ré­sze Lynda Johnson vőlegé­nyének is. Az elnöki vőség várományosa eme megtiszte­lő kapcsolatnak köszönhette, hogy az USA hadügyminisz­tériuma, a Pentagon mind­eddig nem hívta be vietnami katonai szolgálatra. A hűtlen Lynda azonban váratlanul eljegyzést tartott — egy másik vőlegénnyel, így az­tán meglehet, hogy az ex­­vőlegény számára rövidesen behívóparancsot közvetít a posta. S az még külön bos­szanthatja, hogy az új vőle­gény katonatiszt. Az elnök segédtisztje, Johnson mindenesetre elé­gedettebb lehet lánya házas­sági terveivel, mint külügy­minisztere, Rush, akinek a fajvédő amerikai közvéle­mény nem kis felháborodá­sára, egy néger vővel kellett beérnie. Fatális tévedés áldozata lett dr. Hidebumi Hazama japán tudós is, aki hazatér­ni szándékozott, miután há­rom évig dolgozott az USA űrkutatási ügynöksége szá­mára. Bizonyára szórakozott­ságból három láda papírt vitt magával. A vámhatósá­gok azonban elkobozták a rakományt, a ládák ugyanis államtitkokat őrző okmányo­kat tartalmaztak. Végül fatális tévedés tör­tént a bonni parlamentben is. Az NSZK törvényhozó hatósága egyhangú szavazás­sal úgy döntött, hogy leve­szik a napirendről a diákok állami támogatásának kér­dését. Csak a parlamenti ülések jegyzőkönyvéből de­rült ki, hogy a képviselők tulajdonképpen fordítva akartak állást foglalni, de az elnök rosszul tette fel a kérdést, és a honatyák közül akkor már senki sem figyelt oda... S. E. Harc az oroszlánszikláért Óriási sikere van Madridban a londoni Fesztivál-balettnek. A Zarzuela színházban a tüzes Vérű spanyolok nap mint nap ünneplik az angol művészeket. Ez az epizód azonban nem jel­lemző a spanyol—angol kapcso­latok alakulására. A két ország közötti viszony a gibraltári probléma miatt már hosszú évek óta hűvös, most pedig — a napokban megtartott népszavazás után — jegessé vált. A nemzetközi megfigyelők eleve megjósolták, hogy amikor az oroszlánszikla, Gibraltár la­kói az urnákhoz járulnak, hogy a terület jövőjéről döntsenek, a döntő többség annak a kíván­ságnak ad majd kifejezést, hogy a félsziget maradjon to­vábbra is angol fennhatóság miatt. Azz eredmény ezeket a jóslatokat is felülmúlta, mert mindössze néhány szavazatot adtak le Sanyolország mellett. Ha az okokat elemezzük, első helyen az, hogy Gibraltár pol­gárainak egy főre eső átlagos jövedelemszintje több, mint háromszor magasabb a spanyol színvonalnál. Azt se felejtsük el, hogy a Franco rezsim Spa­nyolországa politikailag aztán valóban nem jelent vonzóerőt. Az előzményekhez tartozik, hogy az FNSZ gyarmati bizott­sága már 1­964 októberében fel­szólította Spanyolországot és Nagy-Britanniát, hogy talála­nak tárgyalásos megoldást Gib­raltár vitatott helyzetének ren­­dezésére. A megbeszéléseken azonban nem jött létre meg­egyezés és erre hivatkozva dön­tött London a népszavazás meg­tartása mellett, míg Spanyol­­ország eleve ellenezte azt. Meg­figyelőit sem küldötte el a nép­szavazás ellenőrzésére, és Mad­ridban m­ár is közölték, hogy azt törvénytelennek tekintik, mivel Gibraltár lakossága nem tekinthető a város őslakossá­gának. A leglényegesebb kérdés azon­ban, mit hozhat a jövő? Lon­dont elsősorban az a lehetőség aggasztja, hogy Madrid meg­tiltja a határátlépést a 15 ezer spanyol állampolgárságú ven­dégmunkásnak, akik naponta spanyol területről mennek gib­­raltári területre dolgozni. Ez a lehetőség kétségkívül fennáll, hiszen Spanyolország már a népszavazás előtt különböző ak­­kiókkal szinte blokád alá vette Gibraltárt. Problematikus az is, hogyan tud 13 Anglia a szavazási győzelmet érvényesíteni. Hiszen ha vérképp megszakad minden kapcsolat Spanyolország és Gib­raltár között, ez nagyrészt meg­bénítaná a félsziget gazdasági életét. A jelek tehát arra mu­tatnak hogy London a nép­szavazással csak csatát nyert, de a gibraltári háború még r* ''fz-i irrf c.i­­rri^frfd F.rxtf'C EZERJÓ MÓRIAK 4 Táborhegyen elhallgattak a c­adárkergető viharágyúk. Szüretelők tarka serege szállta meg a szőlőhegyet, melynek hátát a természet ta­lán épp azért egyengette laposra, hogy ezerjó nek­tárt teremjen a móriaknak. Szüretel a hegy. Egyik dülőúton lajtos kocsi áll, a gazda és az aprótermetű csősz a mustot kóstol­gatja. Aztán odakiáltanak a riportert fuvarozó kocsisnak: — János, ugorj ide egy kortyra ... Ruff János tétovázik. Vajon illendő-e itthagyni a vendéget, de mosolyán látom, kedvére való ez a szüreti „jónapot”. Irigylésre méltó ember Ruff János, kisgyerek korától kocsis szeretett volna lenni, s már 44 éve lovat hajt. Elérte nagy álmát: „parádéskocsis” az állami gazdaságban. — Sokan kérdezték: nem unod már? Nem! Szeretem az állatot — említette korábban, midőn a hegyre felfelé kapaszkodott gyönyörű két pej­­lova. A jó csősznek tudnia kell, ki jár a hegyen. Polovitzer Ferenc bácsi ezúttal sem mulasztja el ezt, bár most amolyan szüreti diskurzus a kíván­­csiskodás. — Az ember elsétálgat egyik táblából a má­sikba. Elbeszélget a szüretelőkkel — fürkész, mosolyog apró kék szemével. — Soha nem unat­kozom magamban sem. Pedig a csősznek tilos énekelni; csendesen és bujkálva járjon a szőlő­sorok közt, mert ha nem, a tolvaj hamarabb ész­revesz engem, mint én őt — fejti ki az öreg a csendes csősz és a csőszködő csend „filozófiáját”. Apró kék szemében hamiskás fény bujkál. Piros arca derűs és mindig nevetésre kész. — Naphosszat el tudok gyönyörködni a vidék­ben — mutat a völgyben elnyúló községre, a túl­oldali Vén-hegyre, Csóka-hegyre, s a feléjük magasodó Vértes erdőre. — Meg aztán elgondol­kodom az életemen, a régi történeteken ... Mert ugye, aki unatkozik, az ne menjen csőszne« — mondja ki a végső szentenciát újdonsült mester­ségéről Ferenc bácsi. A szüreti hegy nem hangos, — inkább lát­­ványos. Festői: A Táborhegy, Örömhegy, Ke­ményhegy 150 hold szőlője szemet gyönyörköd­tető. A szüretelők tarka serege parányi színfolt benne. Lent a völgybe hajló földek őszi tarkasága, melyet erdő koronáz a távolban. Közelről már vidám, tréfás-nevetés a szüret. Mintegy 170 fürtszedő ad munkát a 40 putto­nyosnak az állami gazdaságban. — Naponta megszedjük a 800 mázsát. Jó a termés, sajnos a nyári szárazság és az őszi eső rontott a minőségen, — mondta Friedmann Mi­hály területfelelős. Ez a magas fekete férfi 14 éve brigádvertő. A gazdaságban nőtt szőlész­szakemberré. A 6 éves nagyüzemi telepítésű Ezerjóra büszke, hiszen maga és sok társa fára­dozott e szőlő születésén. A dülőúton Zetor pöfög, puttonyosok hordják kádjaiba a csemegét A tábla szélén seregély­­csapat köröz. — A „segítőtársak” — nevet a brigádvezető. Nem értik, hova tűnt a finom falat. Közben idekever­edett valahonnan a jóbeszédű csősz és emberére akadt a mókás­ kedvű Raduka Jánosban. No, jól vigyázott-e a kukoricámra? — tuda­kolta a puttor­yos. — Ha egy demizson bort tennél a végére, gyak­rabban megállnék ott — tromfolt a kis öreg. Raduka János puttonyos, s mint mondja: in­kább szóval tartja asszonyait, csak hogy ne tel­jen olyan szaporán az edény. — Tudja, nyomja a hátam — fordult hozzám komolykodva. — Éppen szóltam a brigádvezető­nek, hogy nem mennek-e szabadságra az írnokok, mert akkor úgy öltöznék ... A szüretelők nevetnek a furfangos Radukán, s egyik is, másik is tódítja az efféle időtöltő szó­beszédet. 1­­eret­em a móri szüret romantikáját, sajátos hangulatát varázsát. Egyszóval: ízeit... Néhányan szomorkásan, többen örömmel mond­ták: más ez a szüret. A Páskorni-dülőben, k­is tábla szőlőben hét asz­­szony serénykedik. Magas, vállas, szőke férfi gyűjti puttonyába a termést. Gondosan ápol­ háztáji szőlő. — Sajnos, az időjárás miatt rohad. — nyom szét kedvetlenül egy fürtöt az ifjú gazda. — Ó, a mostani szüretek!... — legyint egy Vasárnap, 1961. október 1

Next