Fejér Megyei Hírlap, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

­ Balogh helyett Pintér játszik Bizonytalan Tímár : újság a Videoton háza táján ? és Karsai szereplése — Tizen­négy játékos­sal vonulunk edzőtáborba és készülünk a­­vasárnapi mér­kőzésre, amely a Honvéd elle­ni találkozó­hoz hasonlóan rendkívül ne­héznek ígér­kezik — mon­dotta pénteken délben Kárpá­ti Béla, a Vi­deoton edzője, arra a kérdé­sünkre vála­szolva: mi új­ság a Videoton háza táján? A szerdai MNK mérkő­zésein tartalé­kosan állt fel az NB I-es csapat, hiszen Fejes és Szabó K. az utánpótlás válogatottban szerepelt, Tí­már, Balogh, Kű és Karsai sérüléssel bajlódott. Ennek ellenére a tartalékos csapat aránylag biztosan jutott a legjobb 32 együttes közé. Csütörtökön este a Népsta­dionban Fejes és Szabó K. (a 72. perctől) a győztes ma­gyar utánpótlás válogatott­ban játszott az angolok el­len. Kárpáti Béla, aki látta a talál­kozót, elmondotta azt is, hogy Fejes kitűnően helytállt, a válogatott egyik legjobbja volt, de Szabó sem okozott csalódást. " Tele vagyunk sérültek­kel, és ez nem valami jó jel a Csepel elleni találkozó előtt Győzni szeretnénk, vagy legalábbis döntetlent elérni. A derékfájdalmakra panaszkodó Timár és Karsai pénteken már edzettek ugyan, de még mindig ér­zik sérülésüket. Annyi már bizonyos, hogy jobbszélsőt a III. kerületből átigazolt Pintér játszik, aki az érett­ségire kés­zülő és egyébként is sérült Baloghot helyette­síti. A tartalékkapus az Esz­tergomi Vasasból hozzánk került Horváth lesz. Remé­lem a sérültek vasárnapra rendbejönnek és akkor egy ütőképes csapatot küldhetek pályára. Nagyon-nagyon lel­kes játékra lesz szükség, ha siker reményében akarjuk felvenni a harcot a 4. helye­zett Csepel ellenében.. . folytatta beszélgetésünket az edző. A 14-es készülő keret te­hát: Titmár, Horváth I, Ko­vács L., Bognár, Fejes, Bo­­bory, Szabó K., Kerecsényi, Posch, Pintér, Kű, Burka, Karsai és Csukovics. Közü­lük kerül ki tehát az a 11 játékos, akik a sóstói stadi­on zöld gyepén megbirkó­zik majd az igen jó játék­erőt képviselő Csepellel szemben. Hogy mit tudunk még mondani ezeken kívül? Ége­tően szüksége lenne a Vide­otonnak a két pontra és csakis akkor szerzik meg a győzelmet, ha az első perc­től az utolsóig töretlen lel­kesedéssel harcolnak a pá­lyán. A mérkőzésre egyébként elővételben is árusítanak je­gyeket szombaton egész nap, az Ifjúsági presszóban (Ady E. u. 19.) vasárnap­­pedig 10—12-ig a Vidám Parkban vásárolhatnak jegyeket a szurkolók. — h. f. — Pintér László Fejér megyei Hírlap A hétvége műsorából A hét végén mind­két NB I-es labdarúgó-csapatunk otthonában játszik.. A Vi­deoton-Csepel mérkőzéssel külön cikkben foglalko­zunk, a Kohász­­vasárnapi ellenfele a Salgótarjáni BTC lesz, amely legutóbb értékes döntetlent harcolt ki Szegeden, így hát a du­naújvárosiaknak sem lesz könnyű ellenfél az SBTC. A hazaiak néhány kulcs­embere sérült, s így az összeállítást csak közvet­lenül a mérkőzés előtt je­löli ki Palicskó edző. A MÁV Előre ismét ide­genben, az Ormosbánya ellen kísérli meg a pont­szerzést. A vasutasoknál a hírek szrint nem tervez változtatást az edző. Az NB III-ban valamennyi együttesünk idegenbe uta­zik. A D. Építők és az Er­csi Budapestre (Vasas Turbó, MÁVAUT Volán), az Alba Regia Tatára, a Sárbogárd pedig Kaposvár­ra. Teljes fodulót bonyo­lítanak le a megyei baj­nokságban is. Elérkeztünk a kosárlab­da-bajnokság tavaszi for­dulójának utolsó mérkőzé­seihez. A Videoton—Buda­pesti Előre női rangadót kíséri a legnagyobb érdek­lődés, amelyre ma este ke­rül sor az útépítési tech­nikumiban. Két NB II-es férfi mérkőzést is láthat­nak a sportág kedvelői: Videoton—Pét, Építők—Ba­ja. Az Építők lányok Kecs­keméten, a Dózsánál feje­zik be a tavaszi idényt. Rendkívüli izgalmasak ígérkezik a kézilabda NB I B soron következő fordu­lójában a Szondi SE — Debreceni Dózsa találkozó, amelyre holnap délelőtt kerül sor az ifjúsági sporttelepen. Az NB I B-s Videoton a Debreceni MGM-hez, a­z NB II-es MÁV Előre pedig a Szom­bathelyi Spartacushoz lá­togat el. Nagyszerűen szerepel a röplabda NB II-ben az AKÖV női együttese. A közlekedési lányok jelen­leg csoportjukban 2 tisz­ta ponttal állnak az élen és vasárnap újra idegen­ben kísérlik meg a pont­szerzést. (Egri Dózsa). Itt­hon két mérkőzést bonyo­lítanak le, mindkettőt az FTC, pályálján. A szövet­kezetiek férfi csapata rangadót vív a Salgótarjá­ni ZIM csapatával, míg az FTC lányok a Vasas Dina­móval találkoznak A fehérvári események közül nagy érdeklődésre tart s­zámot a sporttalálko­zó, amelynek keretében az ifjúsági sporttelepen holnap 4­4 csapat részvé­telével kézilabda- és kispá­lyás labdarúgó-torna kerül sorra. Az országos kötöttfogá­sú birkózó-bajnokságon megyénket a Dunaújvárosi Kohász és a Szondi SE képviseli. Részletes műsor Szombaton Kosárlabda Rákóczi úti pálya, 16.30: Videoton—Pét NB II-es férfi mérkőzés. Útépítési technikum: VI óra: Videoton—Bp. Előre NB I-es női mérkőzés. Vasárnap: ... Kézilabda Ifjúsági Sporttelep 10.30: Szondi SE—Debreceni Dó­zsa NB I B-s mérkőzés. Röplabda FTC pálya, 0 óra: FTC— Salgótarjáni ZIM NB II­es férfi, 10.30: FTC—Vasas Dinamó NB II-es nő mér­kőzések. Labdarúgás Sóstói stadion, 45.43­: Vi­deoton II.—Csepel n. NB I-es tartalék, 17.30: Video­ton—Csepel NB I-es baj­noki mérkőzések. (Játék­vezető: Fehérvári). Dunaújváros, 16.30: D. Kohász—Salgótarján NB I-es bajnoki mérkőzés. (Já­tékvezető: Müncz).. Előtte a tartalékok találkoznak. Ormosbánya, 17.30: Or­mosbányai B.—MÁV Előre NB II-es mérkőzés. (Já­tékvezető: Erdősi). Megyei bajnokság Kövér csoport: Bicske—MÁV Előre H., Enying—Pusztavári M. Bá­nyász, Baracska—Fehér­várcsurgó, Martonvásár— Bodajk, SZKG—Kisgyón, Spartacus—Polgárdi, Etyek —Kincsesbánya. Kotrobai csoport: D. Papírgyár—Lajosko­márom, Toldi SE—Mező­falva Szandi SE—Iváncsa Adony—Alap, Sárosd—Szé­kesfehérvári AKÖV, Pusz­­tasza­bölcs—Szikra Sár­szentimiklós—D.­AKÖV. Ifjúsági sporttalálkozó Ifjúsági sporttelep, 13 óra: kézilabda- és kispályás lab­darúgó-torna a csepeli és a fehérvári fiatalok részvé­telével. A diadalok és bukások csapata a Csepel Képek a múltból, tények a jelenből Vasárnap az NB I legmeg­lepőbb eredményeit produ­káló csapatát látjuk vendé­gül, a Csepel SC-t. Ez a megállapítás nemcsak az ide bajnokságban nyújtott tel­jesítményére vonatkozik, ha­nem az együttes egész múlt­jára is. A CSTK a mai Csepel őse, 1912-ben alakult. Eleinte a harmadosztályban, majd az első világháború után a kö­zép magyar alszövetség má­sodosztályában, végül ismét a budapesti II. és III. osz­tályban küzdött az együttes. 1932-ben létrejött a klub profi gárdája is. 1935—1936- ban harmadik, 1986—37-ben és 1937—38-ban a második he­lyen végzett. Ebben az idény­ben játszott ragyogó mér­kőzést az akkor már WMFC néven szereplő együttes az Alba Regiával. Nézőcsúcs (2090) szüle­tett a sóstói pályán és 2:0-ra, majd 3:1-re is ve­zetett, de a hajrában nem bírta és az utolsó nyolc percben három gólt kapva 4:3-ra kika­pott az Alba Regia. Ez volt egyébként a sok szomorú emlékű 90 perc közül az utolsó találko­zónk a csepeliekkel, 1945 előtt. A WMFC csapata ekkor már országos hírű klub volt. A nagy gyári csapat 1939—40-ben megszerzett baj­noki címével végre elérte a rég­óta várt első osztályúságot, s a legjobbak között sem val­lottak szégyent a piros-ké­kek. Szabó Antal, Igaz, Du­dás és Kiss-Kalkusz mellett még számos jóképességű labdarúgó került a csapat­ba, mégis meglepetésként hatott, hogy a máról­ holnap­ra „összehozott” gárda a ma­gyar bajnokság egyik leg­váratlanabb fordulatát hoz­ta: 1942-ben bajnok lett. Egybeforrt, küzdőképes­, s az új rendszerű labdarúgást ját­szó csapat 1942—43-ban rá­duplázott előző évi telje­sítményére, bizonyítván, hogy sikere nem véletlen. E két bajnoki, diadalok­ban gazdag év után a kö­vetkező esztendő 9. helye­zést hozott- A törés azon­ban csak átmenetinek bi­zonyult, hiszen a következő évek csupa jó helyezést je­lentenek. Két bronzérem után egy 6. hely jelentette a mélypontot, ugyanis a következő bajnokság nagy meglepetésre ismét csepeli győzelmet hozott. Hét játé­kosra fogyatkozott, de óriási lelkesedéssel harcoló együt­­tes a bajnoki döntőn 4:3-ra győzött — 0:2 — után, s így Marosvári, Keszthelyi (a mostani edző) és a többiek ebben a kiegyenlített me­zőnyben hét év alatt há­romszor bizonyultak a leg­jobbnak. A következő évek értékes helyezéseket jelentettek. Kétszer negyedik, há­romszor ötödik lett a csapat, majd ismét kö­vetkezett a mélypont, 9., 11. sőt 12-ként a Csepeli Vasas alig-alig tudott megkapaszkodni az I. osztályban. 1956—58 a csapat átszerve­zésének időpontja. Az öre­gedő gárda már erősen rá­szorult a fiatal játékosok csatasorba állítására. Az ,,aranycsapat"-ban is helyet kapott Tóth N­., Keszthelyi és Takács Gy. mellett egy­re inkább helyet követelt Bakó, Kisutzky, Povazsa­, Pál és a többiek. Ez az „át­állás", igaz nem ment máról­­holnapra, de eredménye sem késett soká. 1957—58 10. helye után a végig esély­telen, de egyenletes formá­ban játszó csapat berobbant az élvonalba és ismét óriási meglepetést okozva elnyerte a bajnoki címet. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában már az I. fordu­lóban kiesett a Csepel, ezzel szinte párhuzamosan csú­szott le a hazai „ranglétrán" is. Az újdonsült bajnok két évig sikeresen küzdött a ki­esés ellen, de 1962 tavaszán a piros-kékeknek búcsúzni kellett az NB I-től. Ez volt történetük legnagyobb bu­kása. Az 1962—63-as bajnokság csak rövid ideig volt izgal­mas a csepeli szurkolóknak. Igaz, legnagyobb riválisuk, az akkor még VT Vasas né­ven szereplő fehérvári csa­pat volt, amely nem tudott az őszi 1:0-ás pesti vereség után beleszólni a feljutás kérdésé­be.­­A fehérváriak remé­nyeit a tavaszi fordulóban lejátszott 1:1 arányban dön­tetlenül végződött mérkőzés foszlatta széjjel. É­rdekes, hogy az akkor szerepelt játékosok közül csak Bog­nár, illetőleg Kalmár maradt meg a mai napig a csapa­tokban. 1963 őszétől természete­sen az I. osztályban ját­szanak a csepeliek. Preiner Klárán, majd Keszt­helyi Mihály vezetésével a csapat nem játszik csillo­góan, hanem az egyszerű és legcélravezetőbb eszközöket használja fel az eredményes szereplés érdekében. S a jövő? Ki mer jósolni ilyen múlt után? K. Gy. Szombat, 1968. június . Teke­híradó A linzi tekevilágbajnok­ságra készülő magyar női válogatott előkészületi mér­kőzést játszott Bodajkon. Az ellenfél a helyi Bá­­­nyász, a megyei bajnok­ságban szereplő férfi csa­pat volt. A zsúfolt nézőtér előtt lezajlott találkozón mindkét részről kiváló eredmény született BOS­­AJ­KI BÁNYÁSZ­­MAGYAR NŐI VÁLOGA­­ TOTT 5:3 (2587—2543). Legjobb do­bók: Varga 490, Tábori 450, illetve Kiesné 431, Szilasi­­né 427. A mérkőzésen je­len volt a magyar teke­szövetség elnöke és főtitká­ra is. Az NB I-es tartalékbajnok­ság állása : Új­pesti Dózsa 11 10 0 1 30:12 20 2. MTK 11 9 0 2 35:14 18 3. SBTC 11 6 2 3 31:23 14 4. Tatabánya 11 6 1 4 25:17 13 Videoton 11 6 1 4 25:17 13 6. Szombathely 10 5 1 4 22:15 11 7. FTC 10 5 1 4 17:17 11 8. Szeged 11 5 1 5 19:20 11 9. Vasas 11 5 15 16:18 11 10. Bp. Honvéd 11 5 0 6 22:21 10 11. Csepel 11 4 2 5 20:26 10 12. Győr 11 3 3 5 19:21 9 13. Dunaújváros 11 3 2 6 18:22 8 14. Pécs 11 2 2 7 17:30 6 15. DVTK 11 1 3 7 13:36 3 16. Egyetértés M 1 2 8 6:27 4 Aranylábú Anastasi­a V Ha valaki, úgy mi, magyarok aztán igazán megértjük, hogy kerülhet az ország érdeklődésének középpontjába egy jeles középcsatár, így nem is csodálkozunk azon, hogy Itál Ua-szerte az elmúlt hetekben — a választási esélyek latolgatásán kívül — Anastasiról beszéltek. E húszéves fiatalember ko­rábban egy másodosztályú egyesületben rúgta a labdát. És nogy nem eredménytelenül, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy NB I-es csapat 50 millió órát adott érte. Most ismét gazdát cserélt az ifjú középcsatár: a tornai Ju­ventus vásárolta meg potom 660 millió­ért. Honfitársai, eljátszadozva a számokkal, megállapították. Hogy, ebből az összegből csaknem 20 líra jutna valamennyi olasz­ választóra, s hogy egy tanító egész életében ennek az összegnek még a felét sem szedheti össze. Különben Anastasi valóban tehetséges fiú. Tizenkét gólt lőtt a bajnokságban. Egy-egy gólja tehát nem kevesebb, mint 55 milliót hozott a konyhára. Anastasi lába — aranyláb a javából. Fiatalon az élvonalban Fél év telt el azóta, hogy az egyik fehérvári egyesület vezetője „szemügyre vette” Tiber Lászlót, a Spartacus egykori játékosát. Tiber ma már a MÁV Előre NB II-es csapatának állandó tagja Új egyesületében egyenletesen fejlődött, tehetséges labdarú­gónak tartják, de vajon mit mond ő, a nagyobb feladat­ról? — Kellemesen csalódtam új egyesületemben. Többen ugyanis arról beszéltek, hogy nagyon rossz a csapat­­szellem a MÁV Előré­ben. Ennek ellenkezőjéről győ­ződtem meg. Nagyon jó a kollektíva és egyszer sem éreztették velem, hogy újonc vagyok. Igaz, igyek­szem mint fiatal alkalmaz­kodni a csapat tapasztaltabb, idősebb játékosaihoz, taná­csaikat meghallgatom és hasznosítom. Volt, amikor gyengébben ment a játék, úgy éreztem, hogy kimara­dok az első csapatból. A szakvezetők azonban bíztak bennem és ez nagyon jól esett. Úgy érzem az utóbbi mérkőzéseken már azt a tel­jesítményt nyújtottam, amit várnak tőlem. — Tisztában vagyok az­zal, hogy egy szélsőnek nemcsak az a feladata, hogy gólokat lőj­jön — folytatja —, azt hiszem önzőséggel sem vádolhatnak, igyekszem já­tékos­társaimat helyzetbe hozni. Ebben az évben két osztállyal léptem előbbre, szeretnék tovább fejlődni, s úgy érzem talán egy év múl­va csapatommal együtt előbbre is tudunk lépni. Tiber Laci hétről-hétre jó teljesítményt­ nyújt, s a kzönség is megszerette őt. Még csak 18 éves és ha fej­lődésében nem áll be törés, még bizonyosan sok jót hal­lunk róla. Ehhez természete­sen szükséges az is, hogy szerény, igyekvő sportoló maradjon. kttSZÜNETNYILV­ANITAS Ezúton köszönjük meg mind­azoknak, kik szeretett felesé­gem, édesanyám, leányom SINK­A IMRÉN­É szül. Bobos Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, együttérzésükkel nagy fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk az MSZMP Maroshegyi Alapszer­vezetnek, a Városi M. O. és a Városi Ellátó Egység, a Me­gyei MNB dolgozóinak, felesé­gem volt munkatársainak, a Nőtanácsnak, a Honvédségi zenekarnak, valamint a Szol­gáltató Vállalatnak odaadó és szép munkájéért. A gyászoló család. Lakás: Rádió u. 7. szám, 4946

Next